15. Fejezet - III. rész

Kedves Olvasóim,

azt hiszem, elképzelhető, hogy így, ahogy egyre haladunk a történetben, egyre ritkábban fogom hozni a részeket (2-3 naponta), hogy ne legyen olyan gyors a vége. Azért remélem, itt maradtok, visszajártok, és nem tűntök el. Most is hoztam az új részletet, és kérlek titeket, hogy pipáljatok! Az előző részre 25 kattintás volt, és 8 pipa. Nem fogok könyörögni meg komihatárt bevezetni, mert gyerekes hülyeségnek tartom, de azt hiszem, cserébe azért, hogy én mindig hozom a folytatást, ti igazán megtehetnétek annyit, hogy kattintotok egyet a fejezet végén, hogy milyen volt. Igazán jól esne, és természetesen az is jól esik, hogy vannak most is pipák rendszeresen. Akik jelzik, hogy olvastak, azoknak nagyon köszönöm! <3 És akinek nem inge az előző dolog a nempipálással, az ne vegye magára. 

Most pedig itt van a folytatás az ugrás után, jó olvasást! :)

Bridget

____________________

"Young, but I'm not that bold"

Elindulok az emelkedő tövében arrafelé, amerre a Szarut sejtem. Ahogy a távolban megcsillan a sötét ezüst, összehúzom magam, és fától-fáig kezdek lopakodni. Óvatos vagyok, és hangtalan. Tuti, hogy ha a Hivatásosak itt vannak, akkor nem fognak kiszúrni. Csak nem szabad túl közel merészkednem, és akkor nem lesz semmi baj. Ott, ahol az igazi, nagy mocsár kezdődik, megállok, és egy fához simulva körbenézek. Megismerem ezt a helyet: a tőlem két méterre álló indítókörről kezdtem a Viadalt tegnap. Itt ragadt bele az a fiú a mocsárba, aki már minden bizonnyal halott, és ott van a Bőségszaru. A teteje csillog, ahogy a gyér napsugarak rásütnek. Tényleg, amúgy hol is a Nap? Az igazság az, hogy nem nagyon látom. Világos van, de magát a Napot nem látom. Lehetséges lenne, hogy egyáltalán nincs is az égen? Vagy csak olyan alacsonyan áll, hogy nem látom? Tökmindegy. Ez most nem fontos. 

Összehúzom a szemeimet, ahogy végigmérem a Szarut. A cuccok szanaszét vannak körülötte, de rengeteg holmi van felhalmozva a belsejében – gondolom a legfontosabb és legértékesebb dolgok. Talán azért hagytak szét körülötte pár cuccot, hogy egy-egy óvatlan kiválasztott megpróbáljon ellopni valamit. Egyszóval ez egy csapda, a csapdákat pedig nem szokás őrizetlenül hagyni. Előveszem a táskámból a távcsövet, hogy jobban szemügyre tudjam venni a Szarut. Jól gondoltam, a belsejében vannak az értékesebb dolgok, kívül, a földön pedig csak egy-egy gyümölcsöt, vagy egyéb semmiséget szórtak szét. Hirtelen valami mozgásra leszek figyelmes a fák között, de aztán a következő pillanatban már meg is szűnik. Talán nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen közel merészkedik a Bőségszaruhoz. Tudom, hogy jobb lesz minél előbb eltűnni innen, és az ágyúdörrenés, amit a következő pillanatban hallok, nyomatékosítja ezt a gondolatomat. Gyorsan elrakom a távcsövet, és rohanni kezdek visszafelé, egyenesen a biztonságot jelentő fák közé. Ahogy felfelé caplatok az emelkedőn, ismét eldördül egy ágyú. Ketten meghaltak. Ez azt jelenti, hogy már csak tizenketten maradtunk. Még csak elképzelésem sincsen, hogy vajon kik a halottak, de igazából nem is nagyon érdekel. Minél több, annál jobb. Csak egy dolog számít: hogy ne Jana legyen az egyik. Rajta kívül tőlem aztán akárkit kinyírhatnak a többiek vagy a Játékmesterek. 

Miután úgy érzem, elég messzire kerültem a Szarutól, megállok egy kicsit pihenni. Este hat óra van. Leülök egy fa tövébe, és iszom egy kicsit. Ez még csak a második nap, és máris tizenkét áldozat van. Ez azt jelenti, hogy pontosan a kiválasztottak fele van még életben. Én is köztük vagyok. Ahhoz képest, hogy azt hittem, már az első pillanatokban megölnek majd, ez egész jó. 

A további időt a fánál töltöm, és mire besötétedik, sikerül felmásznom rá. Találok egy jó vastag, lapos ágat. Itt fogok éjszakázni. Elég magasan vagyok, és ez az ág olyan széles, hogy éjszaka senki sem fog kiszúrni rajta, ha felnéz a fára. Jobb helyet nem is találhattam volna. Az ölembe igazítom a táskát, előveszem a takarómat meg egy zsemlét, és miután jól bebugyolálom magam, lassan elmajszolom a vacsorámat. Ma eddig csak azt a fél muffint ettem meg, és az egész napos menetelésben eléggé megéheztem. Még mindig eszem, mikor meghallom a himnuszt, és elkezdődik a vetítés. Először a fiú arcát látom a Negyedik Körzetből, aztán a lány a Nyolcadikból, végül Aziát. Az utolsó kiválasztottnál idegesen nyelek egyet. Azia is a Tizedik Körzetből jött, csak úgy, mint Jana. Szerencsére az ő arcát eddig még nem láttam ezen a kivetítőn, ami azt jelenti, hogy él. Jana életben van, vagyis van szövetségesem. Mindenképpen meg kell őt találnom, minél előbb. A baj csak az, hogy fogalmam sincsen, merre keressem. Nem ismerem eléggé ahhoz, hogy az ő fejével tudjak gondolkodni. Bárcsak küldenének valamit a támogatók, amivel rátalálhatok... 

Felsóhajtok, és lehunyom a szemeimet. Nemsokára elfogy majd a kajám. Meg kell találnom Janát, de amíg nem akadok rá, addig muszáj lesz valami ennivalót is kerítenem valahonnan. Talán holnap tudom kamatoztatni a tudásomat, amit a csapdakészítésről szereztem.

Este még nem gondoltam volna, hogy ez a dolog ilyen nehéz lesz. Már vagy fél órája próbálok összerakni valami hurkos csapdát, de az inda – ami eddig elég erősnek látszott -, folyton elszakad, és sehogy sem akar arrafelé hajlani, amerre én szeretném. További fél óra múlva feladom. Annyira felhúzom magam, hogy alaposan a földbe taposom a növényeket, aztán tűleveleket rúgok rájuk, és pufogva tovább állok. A nézők biztosan nagyon jól szórakozhatnak rajtam. Igyekszem nem gondolni erre, mert csak még idegesebb leszek tőle, és félek, hogy még a végén valami olyat mondok, amitől elmegy a támogatóim kedve a támogatásomtól. Ahogy ez eszembe jut, megtorpanok. A támogatók. Ők tudnának küldeni valami ehetőt, de legalább egy zsinórt vagy huzalt, amiből csinálhatok egy normális csapdát. Már csak tudatnom kéne velük valahogy, hogy mire lenne szükségem, mert ahogy elnézem, eddig nem nagyon jöttek rá. De mégis, mit csináljak? A legésszerűbb az lenne, ha kimondanám, csak az elég furán nézne ki. De végül is, ez kit érdekel?

- Szükségem lenne valami ehetőre – mondom a levegőbe. Ha mázlim van, akkor vesz egy kamera, és pont adásban vagyok. - Vagy... mondjuk valamire, amiből tudok csapdát csinálni.

Néma csend. Csak a madarak dalolnak, én pedig elég nagy idiótának érzem magam.