6. Fejezet - II. rész

Kedves Olvasóim!

Ismét este, de meghoztam az újabb részt, még időben. Borzalmas szélvihar van odakint, és nekem már nagyon elegem van belőle... ._. Igazából ez most nem jön ide, de a lényeg az (ismét), hogy köszönöm a pipákat, a díjakat, a kommenteket, a kattintásokat - amikből mindjárt eléritek a 40.000-et!! - és mindent, szuperek vagytok!

Kellemes olvasást,

Dorine Osteen

_______________________________________________________

Normális esetben most ellenkezni kezdenék, hogy biztosan meg van húzatva, elvégre hajnalban, télen az erdőbe menni, ráadásul ilyen állapotok között őrültség, de mivel ez nem normális eset, ezért azonnal bólintok. Borzasztóan megnyugtató érzés, hogy végre kiszabadulhatok innen.

- Oké, pár perc, és lent vagyok!

Katniss bólint, én becsukom az ablakot, és dideregve, izgatottan nekilátok, hogy keressek valami meleg ruhát. Jó vastagon öltözöm, aztán lelopódzom a konyhába, és megtömök egy hátizsákot mindenféle tartós élelemmel. Végül hagyok egy üzenetet a szüleimnek, hogy ne aggódjanak, Katniss-szel vagyok, aztán sálat, sapkát, kabátot, bakancsot húzva kilépek az ajtón. A friss levegő mámorítóan hat rám, a vérem azonnal felpezsdül.

Meg akarom szólítani a mentoromat, de még azelőtt szemben találom magam vele, hogy bármit is mondhatnék. Egy pillanatig csak nézünk egymás szemébe a sötétben, aztán mintha csak megállapodtunk volna, megöleljük egymást.

- Sajnálom, hogy csak most jöttem – suttogja Katniss.

- Nem – rázom meg a fejem, ahogy kibontakozunk az ölelésből -, semmi baj. Az unokatestvéred most fontosabb. Tényleg, hogy van? - érdeklődöm.

- Jobban. Fogjuk rá – feleli Katniss kurtán. Aztán a Győztesek Faluja kapuja felé néz, és biccent egyet. - Gyere, lépjünk le.

Elindulunk. Tudom, hogy az erdőbe megyünk, elvégre hová máshová? Az erdő az egyetlen hely, ahol nem hallgatják ki azt, amit beszélünk, és Katniss csak ott érzi magát igazán biztonságban. Csendesen menetelünk, csak a kérgesre fagyott hó ropog a talpunk alatt. Jó kis séta az otthonainktól a Tizenkettedik Körzet végét jelző Rét és az áramkerítés, így mire megállunk, hogy meghallgassuk, van-e áram a drótokban, már alaposan kifáradok. Zihálva veszem a levegőt, Katnissen persze a fáradtság semmilyen jele nem látszik. Ő mindig fit, ennek is köszönhető, hogy megnyerte a Viadalt. És persze a győzelme után is folyton kijár az erdőbe, mind a mai napig.

- Na? - kérdezem vacogó fogakkal.

- Tiszta – válaszolja.

Először ő bújik át a kerítés alatt, majd én. Aztán kocogni kezdünk, egyenesen be, a fák közé. Lopva pillantok a hátam mögé, és azt figyelem, ahogy egyre távolodunk a Körzet Perem nevű szélén álló szürke, sötét házaktól. Mikor a kopasz fák eltakarják őket a szemeim elől, újra az útra kezdek koncentrálni. Katniss kiveszi egy nagy, odvas fa belsejéből az íját és a tegzét a nyilakkal, aztán csak megyünk és megyünk. Sötét van, néha furcsa hangokat hallani, de nem félek, mert itt van velem a lány, aki úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét, és én bízom benne. Nem nyafogok, pedig fáradt vagyok, fázom, és meg akarok állni. Még azt sem kérdezem meg, hogy pontosan hová tartunk. Aztán egyszer, mikor a Nap éppen kibukik a fák magas csúcsai mögül, legnagyobb meglepetésemre Katniss szólal meg.

- Gale nem az unokatestvérem – mondja.

A haját figyelem, ahogy a gyér napsugarak aranyszínűre festik. Összevonom a szemöldökeimet, és megrázom a fejem. - Ezt hogy érted? - kérdezem.

- Úgy, hogy nem az unokatesóm – ismétli. - De még rokonok se vagyunk.

- Akkor miért tudja mindenki úgy, hogy azok vagytok? - Próbálok szimpla meglepettséget mutatni, de rá kell jönnöm, hogy már megint nem lettem beavatva valamibe, és ez elég rosszul esik. Bízom Katnissben, de sokszor van, hogy nem értem, mit miért csinál. Most sem értem, hogy miért nem mond el bizonyos dolgokat.

- Mert elég furcsa lenne, hogy miközben a szerelmemmel enyelgek a házunk előtt, egy másik srác a legjobb barátom, nem? - válaszolja a lány szarkasztikus hanglejtéssel.

- Úgy érted, Peetával?

Katniss megtorpan, lerántja a hátáról a nyilakkal teli tegzet, és egyenesen az enyémbe fúrja a tekintetét. - Nem, Kökörcsinnel! - kiált rám. - Sash, mi van veled? Nem aludtál eleget, vagy mi? Egyáltalán nem veszel komolyan, miközben olyan dolgokról akarok veled beszélni, amik akár az életedbe is kerülhetnek!

- Ó – szegem fel az állam -, nagyon sajnálom. Talán ha többször beszélgetnénk, kevésbé lennék tájékozatlan! - kiáltok vissza.

A hangunkra egy madár röppen az egyik ágról a másikra, mire Katniss ösztönösen előránt egy nyílvesszőt. Aztán mikor látja, hogy nincs veszély, elrakja, és ismét rám néz. Egy pillanatig csak bámul bele a szemeimbe, végül a havat kezdi nézni, mintha olyan érdekes lenne.

- Életveszélyben vagyunk – suttogja. - Mindannyiunkat megölhetnek.

- A családjainkkal együtt – mondom ahelyett, hogy rákérdeznék a dologra.

- Igen. Muszáj tennünk valamit, különben végünk.

- Tudom – bólintok. Izgalom lesz úrrá rajtam. Itt az idő, hogy beavassam a tervembe. - Figyelj, Katniss, azt is tudom, hogy mit mondott Snow... Vagyis, hogy ne fogjunk bele semmilyen nagyszabású dologba, de szerintem csak azért fenyegetett meg, mert tudja, hogy képesek lennénk összekovácsolni az embereket. És ha tényleg sikerülne, akkor fellázadhatnánk, és...

- Már megtörtént a lázadás – szakít félbe. Összevonom a szemöldökeimet, mire folytatja. - Emlékszel, mikor a polgármester házában találkoztunk? Épp az irodájából jöttem ki, és a tévéjében azt mutatták, ahogy az emberek a Nyolcadik Körzetből nekirontanak a Békeőröknek. Meg a Harmadikban is lehetséges lázadás – teszi hozzá.

Kerek szemekkel bámulok rá. - Szóval akkor... Akkor mi is csatlakozhatunk hozzájuk? - dadogom. Egy kicsit megijeszt a tudat, hogy valódi lázadásba csöppenhetünk. Eddig ez csak egy álom volt, ami megnyugtatott valamennyire, hiszen volt mibe kapaszkodnom, de így, hogy valódivá vált, már ijesztő. Még csak most jövök rá, hogy önző dolog volt tőlem úgy a lázadásra gondolni, mint egy eszköz, amivel bizonyíthatok magamnak meg az elnöknek, és amivel megvédhetem a szüleimet. Elvégre háborúba kezdenénk, a háborúban pedig általában az ártatlanok halnak meg.