15. Fejezet - I. rész

Kedves Olvasóim!

Elmondhatatlanul örülök nektek, hogy egyre többen vagytok, és egyre gyűlnek a pipák meg a kommentek - egyszóval köszönöm, köszönöm és köszönöm!! <3

Remélem, továbbra is tetszeni fog nektek a sztori alakulása, és ismét számíthatok rátok. Még egyszer hálám mindenért!

Bridget

(Kattint a "További bejegyzések"-re a folytatásért!)

________________

Azt hittem, ebbe már régen beletörődtem, de most, ahogy szembesülök a dologgal, keserűség, és végtelen szomorúság árad szét bennem. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, és akárhogy próbálom visszatartani, egynek mégis sikerül kicsordulnia. Forró csíkot húzva maga után, végiggördül az arcomon, aztán lecsöppen a kabátomra. Örülök, hogy a közönség nem látja, hogy sírok. Mélyeket lélegzem, de ez mit sem segít. Egyre jobban átfázom, és ettől csak még jobban sírhatnékom támad. Úgy érzem, ma este meg fogok fagyni. Az ajkaimat harapdálom, és magamban segítségért fohászkodom, mikor egyszer csak meghallom a himnuszt. Addig van időd összeszedni magad, míg tart, gondolom magamban. Aztán fel kell nézned. A himnusz egy perc alatt lemegy, és mire vége, sikerül teljesen eltüntetnem az érzelmeket az arcomról. Magabiztosan, de legbelül rettegve nézek fel az égre. 

A halottakat a körzetek sorrendje szerint mutatják, így mikor meglátom a Harmadik Körzet fiú, aztán lány kiválasztottjának az arcát az égen, máris tudom, hogy mind Cirius, mind Athena, mind pedig a testvérpár életben van. A Negyedik Körzetből a lány halt meg, az Ötödikből Sly, szintén a lány. A Hatodikból mindketten, a Hetedikből senki, és a Kilencedikből is mindketten. Aztán a kivetítésnek vége, és az égbolt elsötétül. Megkönnyebbültség árad szét a tagjaimban. Szóval akkor Jana még életben van, és Maximus sem halott. Mondjuk... nem is értem, miért örülök annak, hogy Max még él. Elvégre ellenségek vagyunk, és egészen biztos vagyok benne, hogy ő az első adandó alkalommal végezni fog velem. 

Olyan szorosra húzom magamon a kabátot és a pulóvert, amennyire csak tudom, aztán összedörzsölöm a tenyereimet, és a markomba lehellek. Valahogy túl kell élnem ezt az éjszakát. Lássuk csak. A felmelegedés jelenlegi egyetlen módja az lenne, ha mozognék, azonban ahhoz el kéne hagynom a fedezékemet, és akkor fennállna a veszélye, hogy valaki megtalál. Esetleg gyújthatnék tüzet is, de az kész öngyilkosság lenne, mert a füst felszáll, és lebukok. Nagyon töröm a fejem, hogy mit tudnék csinálni, de semmi értelmes nem jut az eszembe. Megnézem az órámat: nyolc múlt három perccel. Talán ilyenkor már a többiek is fedezékbe húzódtak. Akárhogy is, én így nem bírom tovább. 

Óvatosan, hangtalanul felállok, és körbenézek. Nagyon sötét van, de elég jól látok. Senki sehol, kihalt az egész erdő. Felkapom a táskámat, aztán két lépéssel elhagyom az áfonyást. Megállok, és ismét hallgatózom egy percet. Miután megbizonyosodom róla, hogy tényleg nincsen veszély a közelben, elkezdek ugrálni, meg körözni a karjaimmal. A táska megnehezíti a dolgomat, de nem merem letenni, nehogy eltűnjön. Lehet, hogy tiszta paranoiás vagyok, de attól félek, hogy esetleg a játékmesterek elveszik a cuccomat. Simán kinézném belőlük. Bármire képesek, hogy fenntartsák a nézők érdeklődését. 

Fel-le ugrálok, futok is egy kicsit. Egész jól elvagyok. Éppen felemelném a karomat, mikor hirtelen megreccsen egy ág. Nem tudom pontosan, hogy hol és hogy merre, de nem is foglalkozom vele. Gondolkodás nélkül bekúszom egy hatalmas bokor alá, aztán a mellkasomra szorítom a kezeimet, nehogy hangosan dübörgő szívem eláruljon. Éppen időben tűnök el, ugyanis a következő pillanatban egy alak rohan keresztül az erdőn. Nem látom pontosan, hogy ki az, de elég rövid haja van, szóval minden bizonnyal az egyik fiú. Halálra rémülök, de a fejemben megszólal egy hang. Itt és most akció van, az akcióért pedig odáig vannak a majmok a Kapitóliumban, vagyis tuti, hogy most vesz egy kamera. Nem szabad meglátniuk, mennyire megijedtem. Kényszerítem magam, hogy egyenletesen lélegezzem, de mikor a fiú hátába egyszer csak beleáll egy kés és holtan a földre rogy, már nem nagyon érdekel, ki lát. A szám elé kapom a kezem, de még így is sikerül egy pillanatra elsikoltanom magam. Szerintem senki sem hallotta. Athena nevetése hangosabb, mint az én szánalmas, gyáva kis sikolyom.

- Szép dobás! - kacagja. Aztán még mond valamit, de az ágyúdörrenés elnyomja a hangját. Hallom a léptei zaját. Egyre közelebb ér hozzám, ráadásul nincsen egyedül.

- Köszi – mondja Cirius. - Bár egy kicsit félrement.

Nem mozdulok. A tudat, hogy itt és most eljött a vég, villámként hasít belém, mikor meglátom a három pár csizmát. Pont az orrom előtt állnak meg.

- El kéne tűnni innen – mondja Tharin. - Addig nem fogják elvinni, amíg itt vagyunk.

- Először nézzük meg, van-e nála valami használható. - Cirius odalép a fiú holttestéhez, kihúzza a hátából a kést, és felfordítja. Ekkor látom meg, hogy ez a bronzbőrű srác a Negyedikből. Athena leguggol a feje mellé, megfogja az állát, majd színpadiasan felsóhajt.

- Jaj, fiúk... olyan kár érte! - A lány végigtapogatja a srác kabátját, és kihúz az egyik zsebéből egy almát. - De legalább volt nála kaja. - Beleharap a gyümölcsbe, aztán végignéz az erdőn. Mikor felém tekint, mintha egy pillanatra összeugranának a szemöldökei, de aztán feláll, és leporolja a nadrágját. - Meg kéne találnunk azt a kis csitrit... Szerintem tuti itt lesz valahol.

Belemarkolok az avarba. A tűlevelek szúrják a tenyerem, de nem érdekel. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy az a kis csitri én vagyok.

- Előbb-utóbb úgyis összefutunk vele. Egyszer sikerült meglógnia, de többször már nem fog – vigyorog Cirius, aztán ő is feláll. Szeretne még valamit mondani, de Tharin félbeszakítja.

- Találtam kaját! - Cirius és Athena egyszerre néznek a fiú irányába, de egyikük sem indul el felé.

- Hagyjad már a kaját! - kiáltja Cirius.

- Ja, a miénk az egész Szaru! Tök felesleges mást keresni. – Athena oldalra dobja a haját, aztán mosolyt villant, és int egyet. - Inkább keressünk tovább, hátha kiugraszthatunk még pár nyulat a bokorból. Hamarosan vissza kell mennünk a mocsárhoz, nehogy Radler meg a húga valami hülyeséget csináljanak.

Valahogy úgy érzem, a nyulak alatt nem állatokat ért. Ők emberekre vadásznak. A többi kiválasztottra. 

Tharin elindul feléjük. Ahogy a csizmája eltrappol az orrom előtt, grimaszolok egyet, de továbbra se merek megmoccanni.