19. Fejezet - IV. rész

Sziasztok!
Meg is érkeztem a következő résszel, remélem, elnyeri a tetszéseteket a lakoma. ;)

Dorine Osteen

_____________________________

- Radler... - Elcsuklik a hangom, és érzem, hogy fülig vörösödöm. Mit is akarok most csinálni? Azt sem tudom, hogy miért nyúltam utána. Csak hagynom kéne elmenni... Egyszerűen csak hagynom kéne. De ahogy lenéz rám és találkozik a tekintetünk, már tudom, hogy mit fogok mondani. - Csak... csak gyere vissza, jó?

A fiú elmosolyodik, megszorítja a kezemet, aztán elenged.

- Jó.

Pipiskedve figyelem, ahogy távolodik. Jana próbál berántani a bokrok mögé, de nem engedem neki. Hiába mondja, hogy onnan is rálátni a Szarura, nem érdekel. Csak szorongatom az íjat, aztán hátranyúlok egy nyílvesszőért, és az idegre helyezem. Elhatározom, hogy mindenáron segítek Radlernek. Meg kell védenem, mert még tartozom neki egy vallomással, és egy jó nagy bocsánatkéréssel. 

Egyre messzebbre ér, míg végül kilép a fák közül, és egyszer csak megáll. Hátulról figyelem, így nem vagyok biztos benne, hogy jól látom-e, amit csinál, de mintha kinyújtaná a szabad kezét, és végigsimítaná a levegőt. Összeszaladnak a szemöldökeim.

- Hé, Jana... - suttogom fojtott hangon. A szívem kalapálni kezd, mikor a szövetségesem feláll, és ő is lábujjhegyre emelkedik.

- Mi az? - kérdezi.

- Szerinted mit csinál? - bökök Radler felé, aki ebben a pillanatban megfordul, és rám néz. A csuklójára bök, aztán felvonja az egyik szemöldökét. Megértem, mit akar. Azt kérdezi, hogy mennyi az idő.

- Nem tudom – hallom meg Jana gyanakvó válaszát. 

Az órámra nézek, ami tizenegy óra ötvenkilenc percet mutat. Eltátogom a számokat, mire Radler bólint, és visszafordul. Csak áll a mocsár szélén, és valami láthatatlan dolognak támaszkodik. Néha felnéz, de aztán egyből a Szarura szegezi a tekintetét, és vár. Vajon mire? Nem értem ezt az egészet. 

Pár néma, csendes másodperc múlva aztán ismét az órámra nézek, ami ebben a pillanatban vált tizenkettőre. Pontosan dél van.

- Boldog Viadalt! - Úgy megijedek Claudius Templesmith hangjától, hogy egy pillanatra kihagy a szívverésem. Bekészítem az íjat, és lélegzetvisszafojtva figyelek. - Boldog Viadalt, és sose hagyjon el bennetek a remény, játékosok! Aztán vigyázzatok, nehogy túl sokan legyetek, mert ezt nem ússza ám meg mindenki!

Valami a földre lök, és már az első pillanatban érzem, hogy ez nem ember. Jana is elterül mellettem, az íj kiesik a kezemből. Olyan forróságot érzek, amit eddig még sohasem. Mintha valaki tűzbe dobott volna. Jana felkiált, aztán a táskája után kap, de nem pontosan látom, hogy mire készül. Csak kapkodom a forró levegőt, és próbálom összeszedni magam. Az erdő vibrál, a kénes mocsár, amivé az aréna lett, megtelik forró, égető, tüzes levegővel. A kén itt-ott lángra is lobban. Mikor közvetlenül az arcom mellett támad fel egy lángcsóva, hirtelen észhez térek. Feltolom magam, ledobom a hátamról a táskámat, és kihúzom a trutyiból az íjat. Felveszem a tegzet, aztán valahogy lábra állok, és körbenézek. Annyit látok, hogy néhol ég egy-egy apró lángocska, és az erdő egyre zöldebb. Ahogy a fák levelet bontanak, hirtelen a levegő is hűlni kezd. 

Hatalmas szippantásokkal szívom magamba a friss oxigént, majd segítek Janának is felállni, aki közben az arcára és a nyakára locsolta a vize felét. Az egyik szemöldöke fele eltűnt, és a haja is rövidebb.

- Mi volt ez az egész? - kiabálja remegő hangon. A késeit tapogatja, miközben arcán könnycseppek gördülnek végig.

- Nem tudom! - Engem is a sírás kerülget, de nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy sírva fakadjak. Nem fogok bőgni. Erős maradok, és segítek Radlernek. 

Attól, hogy eszembe jut a fiú, hirtelen megindulnak a lábaim. Önkéntelenül visznek előre először csak a bokorig, de miután onnan semmit sem látok az új, hatalmas hajtásoktól, tovább merészkedem. Könnyebb mennem, mert a kénes ragacs egyszerűen eltűnt, és most mindent friss, puha, hideg moha borít. Olyan az erdő, mint az első napon. Persze tudom, hogy itt semmi sem az, aminek látszik, szóval azért óvatos vagyok.

Jana a nyomomban van, érzem magam mögött. Megállok egy vastag, öles fa mellett, a biztonság kedvéért belekapaszkodom, és megpróbálom felmérni a helyzetet. Radlert egyelőre sehol se látom, amitől egy kicsit kétségbeesem. Három alak van a Szarunál. Talán egy lány, és két fiú. Ez a két hivatásos, meg Tharin a Tizenegyesből. Éppen nagyban beszélnek valamit, mikor oldalról feltűnik egy másik alak. A Szaru hátulja felől jön, elég zavartnak tűnik. Látszik rajta, hogy őt is meglepte ez a hirtelen forrósághullám. Botladozva jár, és egy apró csövet szorongat a kezében. Gyorsan előkapom a távcsövemet az övemből, és belenézek. Kell egy pillanat, hogy megtaláljam a Bőségszarut, de aztán végül meglesz, és felfedezem, hogy a botladozó alak nem más, mint Smirk, az őrült lány. Minden bizonnyal meghallja a Hivatásosakat, mert a Szaru oldalának lapul, aztán belegyömöszöl pár apró valamit a kis csőbe.