- Tizenkettő! -
visítja Effie. Nem hisz a szemének. Én sem. Katniss sem. Cinna
vigyorogva megölel. Mond is valamit, de nem értem, hogy mit.
Elengedem a kezet, amit eddig szorongattam. Egy fehér ruhás alak
bort hoz meg poharakat, de nem értem, minek. Lassan Haymitch felé
nézek, aki éppen akkor csavarja vissza a lapos üvegére a kupakot.
Muszáj levegőt vennem, mert megint elkezd fehéredni körülöttem
a világ, és nem akarom, hogy Effie Trinket még egyszer
meggyanúsítson, hogy esetleg öngyilkos akarok lenni. Haymitchet
bámulom. Várom, hogy rám nézzen, és igazolja azt, amitől jelen
pillanatban a legjobban rettegek. Ugyan lélekben fel voltam már
készülve rá, de most mégis bekövetkezett a lehető legrosszabb.
Én leszek az első számú célpont, holott az égvilágon semmit sem
tudok. Teljesen menthetetlen a helyzetem.
- Haymitch –
motyogom, de nem hallja. Szükségem van arra a megerősítésre,
mert amíg nem tőle hallom, addig a Kapitólium szavai itt lesznek a
fejemben. Nem fog elhagyni a remény. De ennek már semmi értelme.
Mindenféle remény csak hiú ábránd. - Haymitch!
Haymitch rám néz,
aztán megvonja a vállait. Hát akkor ennyi. Sóhajtok egyet.
Szívesen sírva fakadnék, de semmi értelme nem lenne. A többiek
előtt meg amúgy se akarok bőgni. Majd miután lefekszem, azután
sírhatok.
- Jól vagy? - kérdezi Katniss. Ránézek, és látom rajta, hogy ő se örül a tizenkét pontomnak. Tudja jól, hogy ez milyen veszélyes. Ha nem egy tizenöt éves, vékonyka lány lennék, hanem mondjuk egy tizennyolc éves, százkilós, izmos fiú, akkor tuti, hogy most javában ünnepelnénk. De nem ünneplünk. Igazából nem is tudom, hogy mit csinálunk. Az előbb még mindenki boldog volt, de most, hogy az előbb Haymitch nevét kiabáltam, már korántsem olyan rózsás a helyzet. Talán a többiek is megértették, hogy miért nem jó a magas pontszám rám nézve. Mind megértették, kivéve talán Effie-t, aki épp lelkesen magyaráz valamit Peetának. Szeretném még ezerszer leszögezni magamban, hogy akkor ennyi volt, kész, vége, de ehelyett ismét felsóhajtok, felhúzom a lábaimat, és a fejemet a térdeimre hajtom. Nem válaszolok Katniss-nek. Szerintem ez is elég válasz neki. Lehunyom a szemeimet, és addig ücsörgök így, míg valaki ki nem kapcsolja a tévét. Aztán hallgatom a beszélgetést, végül Katniss szól, hogy talán ideje lenne elmennem aludni. Egy percet se habozom. Azonnal felpattanok, és visszavonulok a szobámba. Ruhástól mászom be az ágyamba, aztán álomba sírom magam. Reggel addig pihenek, amíg csak tudok. Mihelyt kinyitom a szemeimet, egyből beugrik, hogy már csak két nap. Két nap, és itt a Viadal. Gyorsan lezuhanyzom langyos vízzel, aztán tiszta ruhát veszek, és kimegyek reggelizni. Csupa édes, csokoládés, és cukros dolgot eszem, mert egyszer tanultuk a suliban, hogy a csokoládéban van egy anyag, amitől boldogabbnak érzi magát az ember. Egy darabig teljesen egyedül eszem, aztán megjelenik Katniss és Peeta. Odaköszönök nekik, aztán kajálok tovább. Nem tudom, hogy mit fogunk csinálni a mai napon. Nem is érdekel. De aztán mikor Maximus is befut – hatalmas karikákkal a szemei alatt -, a két mentor tájékoztat minket a továbbiakról. Ma a holnap interjúra fogunk készülni. Külön, felváltva gyakorlunk: Effie megmutatja, hogyan kell viselkedni a kamerák előtt, aztán mindkettőnk kitalálja a saját mentorával és Haymitch-csel, hogy milyen karaktert fog előadni. Megbeszéljük, hogy Max kezd Effie-vel. Miután ő is, és Haymitch is tiszteletét teszi a reggelinél, eljön a gyakorlás ideje. Effie és Maximus átvonulnak egy másik helységbe, de mivel Max ragaszkodik hozzá, hogy Peeta is ott legyen, a mentora is vele megy. Mi hárman – Katniss, Haymitch, meg én – pedig az étkezőben maradunk, és nekilátunk a feladatnak. Négy óra hosszánk van, hogy kitaláljunk valamit. Örülök, hogy velük kezdek, mert előttük nem kell megjátszanom magam. Pontosan tudják, hogy milyen állapotban vagyok, ezért próbálnak türelmesen viselkedni, mikor néhányszor az asztalon koppan a homlokom, és felsóhajtok, hogy engem ez nem érdekel. Haymitch csak egyszer-kétszer húzza meg a lapos üveget, amit mindig a zsebében tart, de azért látom rajta, hogy néha teljesen ki van akadva. Katniss biztat, ezerszer segít finomítani a stílusomat, és a kedvemért többet mosolyog. Igazából nagyon hálás vagyok nekik, még ha ez nem is látszik. Mivel a nagyok már az első napon leszögezték, hogy milyen lesz a karakterünk, annyiból nincsen nehéz dolgunk, hogy legalább nem kell még ezen is agyalni. A negyedik óra végére – nem kevés szenvedés eredményeképpen – elkészül az új stílusom: a kedves, bájos Sash Candel. Ahogy átvonulok a szobámba, ahol Effie már vár, eszembe jut a csokoládé, és hogy mit szabadít fel. Endorfint. Ez az a hormon, amitől az emberek boldogabbak lesznek. Holnap nekem kell lenni a csokoládénak, ami boldoggá teszi majd az embereket.
- Jól vagy? - kérdezi Katniss. Ránézek, és látom rajta, hogy ő se örül a tizenkét pontomnak. Tudja jól, hogy ez milyen veszélyes. Ha nem egy tizenöt éves, vékonyka lány lennék, hanem mondjuk egy tizennyolc éves, százkilós, izmos fiú, akkor tuti, hogy most javában ünnepelnénk. De nem ünneplünk. Igazából nem is tudom, hogy mit csinálunk. Az előbb még mindenki boldog volt, de most, hogy az előbb Haymitch nevét kiabáltam, már korántsem olyan rózsás a helyzet. Talán a többiek is megértették, hogy miért nem jó a magas pontszám rám nézve. Mind megértették, kivéve talán Effie-t, aki épp lelkesen magyaráz valamit Peetának. Szeretném még ezerszer leszögezni magamban, hogy akkor ennyi volt, kész, vége, de ehelyett ismét felsóhajtok, felhúzom a lábaimat, és a fejemet a térdeimre hajtom. Nem válaszolok Katniss-nek. Szerintem ez is elég válasz neki. Lehunyom a szemeimet, és addig ücsörgök így, míg valaki ki nem kapcsolja a tévét. Aztán hallgatom a beszélgetést, végül Katniss szól, hogy talán ideje lenne elmennem aludni. Egy percet se habozom. Azonnal felpattanok, és visszavonulok a szobámba. Ruhástól mászom be az ágyamba, aztán álomba sírom magam. Reggel addig pihenek, amíg csak tudok. Mihelyt kinyitom a szemeimet, egyből beugrik, hogy már csak két nap. Két nap, és itt a Viadal. Gyorsan lezuhanyzom langyos vízzel, aztán tiszta ruhát veszek, és kimegyek reggelizni. Csupa édes, csokoládés, és cukros dolgot eszem, mert egyszer tanultuk a suliban, hogy a csokoládéban van egy anyag, amitől boldogabbnak érzi magát az ember. Egy darabig teljesen egyedül eszem, aztán megjelenik Katniss és Peeta. Odaköszönök nekik, aztán kajálok tovább. Nem tudom, hogy mit fogunk csinálni a mai napon. Nem is érdekel. De aztán mikor Maximus is befut – hatalmas karikákkal a szemei alatt -, a két mentor tájékoztat minket a továbbiakról. Ma a holnap interjúra fogunk készülni. Külön, felváltva gyakorlunk: Effie megmutatja, hogyan kell viselkedni a kamerák előtt, aztán mindkettőnk kitalálja a saját mentorával és Haymitch-csel, hogy milyen karaktert fog előadni. Megbeszéljük, hogy Max kezd Effie-vel. Miután ő is, és Haymitch is tiszteletét teszi a reggelinél, eljön a gyakorlás ideje. Effie és Maximus átvonulnak egy másik helységbe, de mivel Max ragaszkodik hozzá, hogy Peeta is ott legyen, a mentora is vele megy. Mi hárman – Katniss, Haymitch, meg én – pedig az étkezőben maradunk, és nekilátunk a feladatnak. Négy óra hosszánk van, hogy kitaláljunk valamit. Örülök, hogy velük kezdek, mert előttük nem kell megjátszanom magam. Pontosan tudják, hogy milyen állapotban vagyok, ezért próbálnak türelmesen viselkedni, mikor néhányszor az asztalon koppan a homlokom, és felsóhajtok, hogy engem ez nem érdekel. Haymitch csak egyszer-kétszer húzza meg a lapos üveget, amit mindig a zsebében tart, de azért látom rajta, hogy néha teljesen ki van akadva. Katniss biztat, ezerszer segít finomítani a stílusomat, és a kedvemért többet mosolyog. Igazából nagyon hálás vagyok nekik, még ha ez nem is látszik. Mivel a nagyok már az első napon leszögezték, hogy milyen lesz a karakterünk, annyiból nincsen nehéz dolgunk, hogy legalább nem kell még ezen is agyalni. A negyedik óra végére – nem kevés szenvedés eredményeképpen – elkészül az új stílusom: a kedves, bájos Sash Candel. Ahogy átvonulok a szobámba, ahol Effie már vár, eszembe jut a csokoládé, és hogy mit szabadít fel. Endorfint. Ez az a hormon, amitől az emberek boldogabbak lesznek. Holnap nekem kell lenni a csokoládénak, ami boldoggá teszi majd az embereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése