8. Fejezet - IV. rész

 - Nahát! - kiáltja. A hangja érdes és nagymamás. Olyan magasan beszél, mint a felkészítőcsapat tagjai. Szorosan magához öleli Cinnát, aztán egy "puszival" összenyálazza az arcát. Halálra váltan, kővé dermedve figyelem, hogy a stylistom milyen hősiesen tűri a szeretetnek ezt a fajta kinyilvánítását. Semmi kedvem megvárni, hogy ez a néni engem is így köszöntsön, de tudom, hogy semmi esélyem a menekülésre – na meg elég bénán nézne ki, ha sikítva elrohannék. Miután a nő párszor mosolyogva megpaskolja Cinna vállát és vált vele pár szót, elém áll. Kínos vigyor fagy az arcomra, ahogy belenéz a szemeimbe. Ismét megcsapja az orromat az az édeskés illat, és egy másodpercre megszédülök. A nő mosolyog, végigmér, végül megölel. Puszit szerencsére nem kapok, de egy kicsit simogatja az arcomat. - Örülök, hogy megismerhetlek, drágám – mondja kedves hangon. - Riki Prosena a nevem, de hívjál csak nyugodtan Rikinek, jó?

- Jó – bólintok. - Az én nevem Sash Candel.

- Tudom ám – mosolyogja melegen. Olyan kedvesnek néz ki, hogy egyszerre kezdem megkedvelni. Mert hát utálni már így első ránézésre is lehetetlen, és egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy igazából tök aranyos. Riki oldalra lép, kézen fog, és elvezet a mikrofon felé. Kétségbeesett fejjel nézek hátra Cinnára, aki erre elvigyorodik, és utánunk indul. - Bocsáss meg nekem ezért a kupiért – mondja Riki, ahogy beállít a szerkezet elé -, csak hát olyan hirtelen kellett idejönnöm, hogy nem volt időm rendesen berendezkedni. Ez a szoba be volt már rendezve, csak olyan hideg volt. Tudod, nekünk öregeknek megvannak a magunk gógyiságai, és csak olyan környezetben érezzük jól magunkat, ami otthonos.

Értem én, hogy mire gondol, de nekem ettől a helytől futkározik a hátamon a hideg, és a legkisebb mértékben sem érzem otthonosnak. Riki a kezembe nyom egy papírt, aztán Cinnával együtt leül a kapitóliumi díványra, ami a rögtönzött színpad, és a mikrofon előtt van.

- Olvasd el – bök a lapra a néni mosolyogva. A szemeim a lapra terelődnek, és magamban darálni kezdem a szöveget.

Egy buta kis dolog,

Hogy tegnap még

Csak gyerekek voltunk,

De most itt a lehetőség!

Álmokat álmodtunk,

Hittük, hogy valóra válhatnak.

Olyan boldogok voltunk,

De most itt a lehetőség!

Csak tartsd nyitva a szemed,

Akármi történik,

Csak tarts ki, és

Minden szebb lesz, ígérem.

Felemelem a fejem. Beugrik a kép, mikor az Aratás előtt az ágyamon feküdtem, és elképzeltem, hogy fecsegőposzáta vagyok. Akkor én is pontosan ezt énekeltem... Dallamokat szórtam a földre. Csak tartsd nyitva a szemed. Csak tarts ki, és minden szebb lesz. Ígérem. Nyelek egyet, és azzal a gondolattal olvasom tovább a lapot, hogy ez a Riki nem csak furcsa, de hátborzongató is.

Ezen a helyen

Nincsenek szabályok.

Itt csak mi vagyunk,

Csak az számít, amit teszünk.

Rugaszkodj el,

Figyelj rám,

Ne küzdj a sors ellen,

Csak higgy bennem!

Csak tartsd nyitva a szemed,

Akármi történik,

Csak tarts ki, és

Minden szebb lesz, ígérem.

Ez az utolsó sor, innen már csak a refrén ismétlődik kétszer. A szöveg egyáltalán nem nehéz, és így első ránézésre még tetszik is.

- Megvagyok – nézek Rikire, aki erre elmosolyodik.

- Hallgasd meg a dallamát is – mondja, majd benyom egy gombot egy szerkezeten, ami a dívány mellett van, és megszólalnak a hangszórók. A dal lassan kezdődik, aztán játszadozik kicsit, mélyül és magasodik, hullámzik, lenyugszik, végül még utoljára ráhangosít, és lassan elhalkul. Látom, hogy Riki egész végig engem néz, míg hallgatom. Az arcomat fürkészi. A dal végén aztán feláll, odasétál hozzám, és elveszi a lapot. Együtt bemelegítjük a hangszálaimat, ami annyiból áll, hogy végigénekeljük az összes skálát. Rikinek a kora ellenére meglepően jó hangja van. Miközben éneklünk, a néni néha megtapogatja a nyakamat, vagy magasabbra emeli az államat, én meg közben végig Othiet bámulom, aki dorombolva élvezi, hogy Cinna simogatja. Mire végzünk a bemelegítéssel, már negyed tíz van. Arra számítok, hogy legalább éjfélig itt kell lennem, de mikor már vagy negyedjére ásítok és alig tudok megállni a lábamon, Riki ismét a kezembe nyomja a papírt, és odakísér a díványhoz. - Szerintem mára ennyi elég lesz. Vidd el a papírt, és próbáld memorizálni a szöveget.

Hálásan rámosolygok, aztán az ajtó felé indulunk, Riki elköszön, mi pedig elindulunk visszafelé.

Köszönöm nektek az ötezer kattintást! <3
Figyelem, játékosok, figyelem! 
A következő kihívás már vár rátok a Játék menüpontban!

8. Fejezet - III. rész

Love is waiting - Brooke Fraser

Este fél kilenc van. Kint tök sötét minden, de a folyosó, amin éppen végighaladunk Cinnával, olyan világos, mint maga a Nap. Végig fényes, rikító lámpákkal van kirakva, én pedig nem hiszem el, hogy ez még mindig a Kiképzőközpont. A szám még mindig olyan száraz, mint a smirgli, és görcsösen kapaszkodom a pulóverem zsebébe. A tenyerem izzad, a szívem lüktet. Cinna hozzám képes maga a megtestesül nyugalom, mert olyan lélekjelenléttel sétálgat mellettem, mintha csak levegőzni ugrott volna le az utcára. Pedig nem levegőzni jöttünk. Miután belementem, hogy énekeljek a közönségnek az interjún, Katniss is beleegyezett a dologba, és Cinnára bízta a felkészítésemet (miután lebeszéltem róla, hogy meghallgassa, ahogy éneklek), aki szavát adta neki, hogy mindent megtesz. Minden bizonnyal valóban így van, mert azonnal el is indultunk erre a helyre. Mondom, tényleg fogalmam sincsen, hogy hol vagyunk. Beszálltunk a liftbe, aztán kiszálltunk belőle a földszinten, ahol azonnal a fejemre húztam a kapucnimat, nehogy esetleg összefussak a testvérpárral. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt, csak mentünk tovább és tovább, végül egy emelet lépcsőzés, és most itt vagyunk ezen a fura folyosón.

- Cinna – suttogom. - Cinna, hol a csodában vagyunk?

- Egy régi barátomnál – mondja nyugodt hangon. - Ő lesz az énektanárod.

Kiderül, hogy Cinna már reggel beszélt ezzel a barátjával, aki csak miattam utazott ide a Kapitólium másik feléből. Ez meglep, mert ha a stylistom már így lerendezett mindent, akkor igazából egy percig sem gondolkodott azon, hogy bele fogok-e egyezni a dologba.

Pár perc séta után aztán végre megérkezünk. Cinna kinyitja az ajtót, előre enged, végül becsukja. Nem merem levenni a fejemről a kapucnit, de aztán mégis megteszem, mert különben nem látok normálisan. Egy szobában vagyunk. Egy nagy, fényes szobában. A falak színesek, és apró szegecsekkel mindenféle rétegek vannak ráerősítve. A plafonról rózsaszín és sárga csillárok lógnak, fényük minden apró kis dologról visszavetül, és így olyan az egész, mintha a szoba minden négyzetméterét gyémántok díszítenék. Meleg van, világos, és az egész helyet belengi valami nagyon, nagyon fura, édeskés illat.

- Na, hogy tetszik? - lép mellém Cinna.

- Hát... elég különös – sandítok rá fél szemmel. Eltelik pár pillanat, míg mindketten a szobát tanulmányozzuk, aztán egyszer csak az egyik szekrény mögül előkerül egy macska. Hosszú, selymes, halványszürke szőre van. Egyenesen odarohan hozzánk, és körbedorombolja a lábainkat. - Szia! - hajolok le a cicához. Megvakargatom az állát, aztán a füle tövét is, mire ő belemászik az ölembe, és mivel úgy látszik, semmi kedve kimászni, vele együtt állok fel. Megtámaszkodik a vállamon, és hangos berregésbe kezd. - Ez a cica a barátodé? - nézek Cinnára, aki bólint egyet, és megcirógatja az állat nyakát. - Elég barátságos egy jószág. – Ez a megállapításom úgy igaz, ahogy van. Muszáj tüsszentenem, mert a macska szőre csiklandozza az orromat, és mihelyt tüsszentek, a cica leugrik a földre. Elrohan egy állvány mellett, amin egy mikrofon áll. Végigmérem a szerkezetet, és azonnal megfájdul a hasam.

- Othie! - hallatszik egyszer csak egy hang a szalagfüggöny mögül. - Othie, gyere ide!
Aztán előkerül a világ legfurább nője, akit életemben láttam. Alacsony. Még nálam is kisebb, pedig nem vagyok egy langaléta. Öreg. Legalább hatvan éves, de simán lehetne akár nyolcvan is. Ez fura, mert a Kapitóliumban az emberek rengeteg pénzt költenek arra, hogy minél fiatalabbnak tűnjenek, azonban ezen a nőn egyetlen plasztikai beavatkozást sem végeztek el. Színes, rongyos ruha van rajta. Nem koszos, nem is ápolatlan, de nagyon, nagyon furcsa. A szemöldökeit minden bizonnyal ő maga rajzolta meg: lilák, és az egyik kisebb, mint a másik. A szája csúnyán félre van rúzsozva, a szemei pedig vastag, fekete festékkel vannak kihúzva. Tátott szájjal bámulom. A macska – akit akkor minden bizonnyal Othie-nak hívnak – ott téblábol körülötte, de ő mihelyt meglát minket, összecsapja a két tenyerét, és odacsoszog hozzánk.

8. Fejezet - II. rész

Nyelek egyet, ahogy végigfutom a szemeimmel a falakat. Egyetlen kamerát se látok, de biztos vagyok benne, hogy a mentoromnak igaza van. Magamban hálát adok, hogy nem vertem be a Snow-kép arcát, mert már tudom, hogy tuti büntetés kaptam volna érte. Idegesít, hogy figyelnek, de megpróbálok nem foglalkozni a tudattal. Inkább gyorsan még egyszer átfutom a papírt, és nekilátok kigondolni, hogy hogyan is kezdjem el. Először is, szükségem lesz egy kényelmes szabadidőruhára. Beugrik az is, hogy Cinna kezeslábasát veszem fel, de aztán leteszek róla, mert ez nem olyan edzés, mint a lenti, szóval elég lesz egy melegítőszerkó is. Ledobom a papírt az ágyra, aztán elkezdek kutatni a ruháim között. Éppen nagyban keresgélek, mikor ismét kopogást hallok, és valaki megint belép a szobámba. Átkandikálok a szekrény ajtaja felett, és máris meglátom, hogy ki az.

- Cinna! -Becsukom a szárnyakat, és elvigyorodom. Végre, egy laza valaki.

- Szia – mondja halkan, aztán elmosolyodik.

- Ó, még mielőtt nem felejtem el... köszönöm az edzőruhát – mondom. - Nagyon kényelmes. Alig lehet érezni.

- Nincs mit – bólint Cinna, aztán összeszaladnak a szemöldökei, és megvakarja a tarkóját. - Figyelj csak, Sash... Ha már itt tartunk. Mikor reggel behoztam, hallottam, ahogy énekelsz.

Jaj, ne, gondolom magamban, és máris érzem, ahogy elvörösödöm.

- Nagyon szép hangod van. De komolyan. - Cinna elismerően bólogat, de nem nagyon értem, mire akar kilyukadni. - Tudod, nagyon fontos, hogy egy kiválasztott belopja magát az emberek szívébe, hogy aztán legyenek támogatói az arénában. Három napunk van még az interjúig, meg a ma este... - Habozik egy kicsit, és csak aztán folytatja. - Mit szólnál hozzá, ha az interjún énekelnél a közönségnek?

- Micsoda? - Értetlenkedve bámulok Cinnára. Hogy érti, hogy énekeljek a közönségnek? Ez teljesen őrültség. Három napunk van. Csomó mindent kell csinálnom. Már most hullafáradt vagyok. Soha életemben nem énekeltem még mások előtt, főleg nem ilyen kapitóliumi majmok előtt, mint az itteni emberek. Ezenkívül egy interjú Caesar Flickermannel csak három perces. Kizárt dolog, hogy sikerüljön. Megint rám tör a remegés.

- Ne aggódj, még ma este beszélek Katniss-szel. - Cinna látja, hogy mennyire megrémültem, így hát gyorsan hozzáteszi: - Biztos vagyok benne, hogy áldását adja majd a dologra. Csak egyezz bele, Sash. – A vállamra tesz a kezét, és bátorítóan megszorítja. - Mindent elrendezek, ígérem.

- Hát... én... szóval... - A szám teljesen kiszárad, és hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Hogy majd Cinna mindent elrendez? Afelől nincsen kétségem, hogy amihez hozzányúl, az arannyá változik, de akkor is... Neki erre van ideje? - Először kérdezd meg Katniss-t – vonom össze a szemöldökeimet, mire Cinna szélesen elmosolyodik, és bólint egyet.

- Rendben – mondja, aztán az ajtó felé indul. - Nemsokára visszajövök. Addig döntsd el, hogy benne vagy-e, vagy nem.

  Miután Cinna távozik, az ágyam melletti szőnyeghez botorkálok, és leülök. Csak bámulok magam elé, és az jár a fejemben, amit a stylistom mondott. Láttam a szemében, hogy komolyan gondolja a dolgot, de valahogy még mindig nem tudom felfogni. Énekeljek a közönségnek? Felsóhajtok. Teljes képtelenség. Cinnát nagyon lázba hozta az ötlet, de tudom, hogy ha én úgy döntök, hogy nem fogok előadást tartani, akkor nem fogja erőltetni. Hirtelen anyut látom magam előtt, ahogy az otthoni szobám ajtajában áll, és könnyes szemekkel figyeli, ahogy éneklek. Erre nekem is könnyek szöknek a szemeimbe, de azonnal le is törlöm őket. Nem fogok sírni. Letérdelek a szőnyegről, odahúzom a szoba sarkába, aztán rákuporodom, és az ablaknak dőlök. Látom magam az üvegen, ahogy a szoba fénye visszatükröződik az arcomról. A homlokomon átütnek a Kapitólium fényei, amitől az egész olyan, mintha csak egy szellem lennék. Végigfut hátamon a hideg, és abban a pillanatban döntök. Rájövök, hogy négy nap múlva bent leszek egy arénában, ahol élet-halál harcot fogok vívni másik huszonhárom gyerekkel. Ott lesz Cirius, ott lesz Athena, ott lesz Smirk, ott lesz Jana, és ott lesz Maximus is. A legtöbb kiválasztott azt hiszi rólam a mai edzés után, hogy egy bolondos tinilány vagyok, aki ezt az egészet nem is veszi komolyan, ezért könnyű préda lesz. Talán én leszek az első, aki ellen Cirius hajtóvadászatot fog indítani. Eszembe jutnak Jana szavai: "Az ő szemében mindenképpen." Ez volt a válasza arra, mikor megkérdeztem tőle, hogy gyengének számítok-e. Azt mondta, hogy Cirius szemében mindenképpen az vagyok. Megtörlöm az arcomat a pulcsim ujjával, aztán felállok, és a lábammal a helyére igazítom a szőnyeget. Ha Cinna tényleg komolyan gondolja... ha tényleg el tudja intézni, hogy a közönség megszeressen... és ha Katniss is beleegyezik... akkor mehet.

Nyílik az ajtó, és a stylistom lép be rajta. Meg se várom, hogy bármit mondhasson.

- Vállalom – jelentem ki azonnal. - Éneklek.  

8. Fejezet - I. rész

Miután közel két óra múlva kibeszélgetjük magunkat, meghozzák a vacsorát. Addigra előkerül Effie is, aki egy hatalmas cuppanós puszival köszönt, és az orrom ismét megtelik a rózsa illatával. Maximus és Peeta együtt sétálnak be az étkezőbe. Peeta mindenkinek köszön, de Max csak leül a helyére, és megvárja a mentorát. Hiányolom Cinnát meg Portiát, de Katniss szerint tavaly sem voltak állandó tagjai a vacsoráknak és a reggeliknek, így hát beletörődöm, hogy valószínűleg ma nem fogom tudni megköszönni a stylistomnak a ruhát. Vacsorára mindenféle finom kaját kapunk, s ahogy letesznek elém egy hatalmas tál sült krumplit egy csomó mártással, megkordul a gyomrom. Rájövök, hogy farkaséhes vagyok. Teli pakolom a tányéromat mindenfélével, aztán miközben eszek, mesélek Effie-nek a kiképzésről. Figyelmesen hallgat, néha nevet, néha szörnyülködve felkiált. Párszor lopva Maximus-ra nézek, és egyszer rajtakapom, hogy engem néz, de abban a pillanatban, hogy a tekintetünk találkozik, ismét a tányérjára ugrik a szeme. Erre aztán résnyire szűkülnek a szemhéjaim, és jó hangosan köhögök egyet, hogy egészen biztosan ő is meghallja. Már tudom, hogy nagyon is tudomást vesz rólam, csak úgy tesz, mintha nem is lennék jelen. Nem is rossz taktika. Vacsora után visszavonulok a szobámba. Fogalmam sincsen, hogy mit csináljak, de tudom, hogy ha nem foglalom el magam valamivel, akkor csak izgulni fogok, azt pedig semmiképpen nem akarom. Úgy döntök, hogy kicsit jobban körbenézek a szobámban. A falak hófehérek, aranyszínű csillámmal vannak beszórva, a plafon pedig szürke. Oldalt van egy hatalmas, földtől-plafonig ablak, ahonnan rálátni az egész városra. Odakint már minden sötétbe borult, de olyan lámpám van, hogy semmit sem kell vele csinálnom ahhoz, hogy világítson. Mikor már nem érzékeli a napfényt, egyszerűen felkapcsol magától, és szabályozza a saját erősségét. Felállok, és a fal melletti, tömör fából ácsolt ruhásszekrényhez lépek. Teli van szebbnél szebb, és jobbnál jobb ruhákkal. Mind a méretem, és mind megegyezik a stílusommal (fogalmam sincs, hogy a Kapitólium honnan ismer ennyire). Az ágyam hatalmas, akár az egész családom simán elférne rajta. Puha és sima, az ember lazán el tud merülni a rengeteg színes díszpárna és takaró között, ha akar, de nekem ez az egész túl kényelmes és túl tökéletes, ezért választottam este a szőnyeget. Az viszont pont megfelelő volt. A padlót fa erezetes szürke járólap borítja, és valahogy megoldották, hogy ne legyen hideg. A falakat itt-ott elég fura képek díszítik. Az egyiken például egy nő van. Deréktól fölfelé vázolta a festő. Hosszú barna haja, és fehér szemei vannak, a kezeit meg két oldalra nyújtja, mintha összefogna valamit. Egy másik képen egy város látható, gondolom a Kapitólium. És ott van persze Snow elnök is, akit az ágyam fölé akasztottak. Nem értem, miért. Az a funkciója, hogy őrizze az álmomat, vagy az, hogy folyamatosan emlékeztessen arra, hogy miért is vagyok itt, és rettegésben tartson? Gondolom, inkább az utóbbi. Snow eléggé ellenséges fickónak tűnik, bár eddig csak tévéből láttam, ahol azért próbálják jó fejnek feltüntetni. Érzem, hogy az öklöm lassan összeszorul. Vajon megbüntetnének, ha beverném annak a képnek a közepét?

- Csak akkor büntetnek meg – suttogom, majd lassan felállok az ágyamra, és odalépek elé -, ha tudnak is róla. - Egy pillanatig csak bámulok bele az elnök szemeibe, aztán felemelem a kezemet. Éppen belevágnám az öklömet a kép közepébe, mikor valaki kopog az ajtómon. Egyetlen pillanat alatt a földön termek, és már nyílik is az ajtó. Katniss lép be, a kezében egy papírt tart.

- Szia! - köszön rám. Minden bizonnyal elég fura látványt nyújthatok, mert összeszaladnak a szemöldökei, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. - Minden rendben?

- Ööö... – Zavartan a fülem mögé tűrök egy tincset, majd bólintok. - Persze.

- Oké – mondja Katniss, aztán odasétál hozzám, és a kezembe nyomja a papírt. - Haymitch-csel összeállítottunk egy edzéstervet, amit idefönt is tudsz végezni.

- Köszi – veszem a kezembe a fehér lapot. Két részre van osztva: az egyik a reggeli, a másik az esti gyakorlat része.

- A reggeli dolog rögtön felkelés utánra vonatkozik, az esti pedig vacsora utánra. De felőlem csinálhatod lefekvés előtt is, a lényeg az, hogy meglegyen a napi két gyakorlat, és hogy az összeset végigcsináld – magyarázza.

- Oké. – A szemeim végigszaladnak a lapon. A gyakorlatok nagyjából felülésekből és fekvőtámaszokból állnak, de mind tetemes mennyiség. Bevallom őszintén, először arra gondoltam, hogy ez az edzés dolog tök értelmetlen lesz, hiszen három nap alatt nem lehet megerősödni, de most, hogy látom ezt a rengeteg gyakorlatot, a kiképzésekkel együtt akár még lehet is belőle valami. Mondjuk az tuti, hogy teljesen ki leszek fáradva. - Köszi – nézek Katniss-re, aki erre bólint egyet.

- Nincs mit. Elvégre ez a dolgom. – Mintha egy halvány mosoly szaladna át az arcán, de aztán eltűnik, és még csak nyoma sem marad. - Akkor... sok sikert, és jó éjt.

- Köszi – mondom, miközben ő az ajtó felé indul. - Neked is.

- Ja, és Sash – néz vissza egy pillanatra -, vigyázz, hogy mit csinálsz. Minden lépésünket figyelik. - Körbenéz a szobában, aztán lenyomja a kilincset, és távozik.

7. Fejezet - V. rész

 - Honnan tudsz ennyit róla? - Ismét összeszaladnak a szemöldökeim. A lány szórakozottan morzsolgatja a földet az ujjai között, aztán felsóhajt.

- A mentorom, Frima az összes többi mentort ismeri, ennek következtében pedig a kiválasztottakat is. Mondott egyet s mást.

- Még Haymitchet is ismeri? - Elnevetem magam, mikor Jana bólint. - Hát ez szuper.

Egy darabig a fűben ülve beszélgetünk. Kiderül, hogy Janának van egy öccse meg két húga, a legkisebb lány még csak két éves. Arról is beszél, hogy a Tizedik Körzetben állattartással foglalkoznak az emberek, ezért van, hogy olyan bátran nekiment Cirius-nak.

- Sokkal nagyobb marhákkal is birkóztam már, mint ő – kacsint rám. Ebből adódik, hogy ügyesen bánik a késsel és a karddal, ugyanis arról is esik szó, hogy naponta megesik, hogy egy állatot neki kell levágnia. Mesél Frimáról is, a mentoráról. Frima pocakos, pirospozsgás arcú férfi, én pedig azonnal felismerem, hogy őt láttam a tévében, mikor a többiekkel együtt megnéztük az Aratás összefoglalóját. Aztán én következem: szóba kerül a családom (még Rozi is), és a csapatom. Jana rengeteget kérdez Katniss-ről meg Peetáról, aztán elkezd áradozni, hogy milyen romantikus ez az egész sztori, meg minden. Annyira jól elbeszélgetünk, hogy mindketten elfelejtjük, hol is vagyunk. Még ebédszünetben is egy asztalhoz ülünk, aztán a kiképzés további részében együtt járjuk a különböző állomásokat. Jana megtanítja, hogyan fogjam biztosan a kezemben a kést és a kardot, én meg közben a mérgező és ehető növényekről magyarázok neki. Közben nagyokat nevetünk, aminek az lesz az eredménye, hogy miközben a lövészpályán gyakorlunk íjjal lőni, Jana egyszer csak elhalkul, és oldalba bök.

- Psszt – suttogja, és a pálya széle felé bök a fejével. Látom, hogy Athena, a bronzbőrű srác a Negyedikből, meg a testvérpár lány tagja – aki egy emelvényen üldögél, míg a bátyja nem messze tőle éppen kilő egy nyílvesszőt – minket bámul.

- Miért néznek? - kérdem suttogva.

- Nem tetszik nekik, hogy "jól érezzük" magunkat – magyarázza. Bólintok egyet, de összeszaladnak a szemöldökeim. Most, ahogy így belegondolok, tényleg fura, hogy így elvagyunk. Furcsa érzés nevetni ezen a helyen, de mégis jó, mert elvonja a figyelmemet a dolgokról, és addig sem gondolok arra, ami rám vár.

- Nézd! – Jana a minket néző kiválasztottak fölé bök, mire odanézek. Egy falba épített, színes mélyedésben egy csomó nő meg férfi ül zöld palástban. Eszegetnek, beszélgetnek és jegyzetelnek, de néhányuk szintén minket figyel.

- Ezek a játékmesterek? - kérdem, miközben a szemeimet le se veszem róluk.

- Ühüm. – Jana megköszörüli a torkát, aztán felajzza az íjat, és kilövi a nyilat.

- Nem is láttam eddig, hogy ott vannak – suttogom, aztán én is visszatérek a lövéshez. Miközben megfeszítem a húrt, azon jár a fejem, hogy vajon a játékmesterek mit szólnak hozzánk. Tetszik nekik, hogy két tinilány ilyen jól elvan, vagy inkább idegesíti őket? Eléggé nem mindegy, hogy melyik, hiszen ők fogják irányítani az arénát. Kilövöm a nyilat, ami eltalálja a bábu combját.

A kiképzés végére teljesen kifáradok, s miután elköszönök Janától, lihegve szállok be a liftbe. Egy jó ideje sehol se láttam Maximus-t, de őszintén szólva nagyon nem érdekel, hogy hol van. Az ólomkristálynak dőlve megnyomom a tizenkettes számot a lift oldalán, majd egy perc múlva már be is lépek a mi lakóterünkbe. Katniss azonnal ott terem mellettem.

- Tusolj le gyorsan, aztán majd beszélgetünk – mondja, mire bólintok, és követem az utasításait. Vagy húsz percet állok a zuhany alatt, és élvezem, ahogy a vízsugár végigmasszírozza a bőrömet. Aztán szárazra törlöm magam, tiszta fehérneműt és ruhát veszek magamra, a Cinnától kapott kezeslábast meg berakom a fürdőszobában lévő mosógépbe, ami úgy néz ki, hogy egy kör alakú vájat van a falban, fölötte egy gombbal. Csak berakod a ruhát, becsukod a cucc üveg ajtaját, aztán benyomod a gombot, és a többit a gép megcsinálja magától.

Az étkezőben Katniss csomót kérdez arról, hogy milyen volt lent, én meg mindent elmesélek neki. Ahogy szóba kerül Cirius, összeugranak a szemöldökei.

- Viszont most, hogy így visszagondolok... talán még a reflexeimmel is lehetne valamit kezdeni, mert tök hamar kitértem a kés elől – mondom, mire Katniss bólint.

- Az szuper. A reflex nagyon fontos harc közben.

Aztán elmesélem neki, hogy Jana kiállt értem, meg hogy milyen jóban lettünk. Haymitch is ott van: az asztal végében üldögél, és bort iszik egy üvegből, miközben valami magazint lapozgat. Mikor meghallja Frima nevét, felkapja a fejét, és az asztalra csap.

- Frima Festa? - Ahogy bólintok, felröhög, aztán visszatér az olvasáshoz.  

***

Figyelem, játékosok, figyelem!

A második kihívás már vár rátok a Játék menüpontban!

7. Fejezet - IV. rész

 - Oké, értem... Köszi.

Jana átadja a kardot, én meg próbálom úgy megfogni, ahogy mutatta. Bénázok egy kicsit, de végül sikerül. Onnan tudom, hogy jól csinálom, hogy a lány csípőre teszi a kezeit, bólint, és hátrál egy lépést.

- Na most próbáld meg – mondja. Szembefordulok a bábuval, felemelem a kardot, és belevágom a mellkasába. Sokkal könnyebbnek tűnik, és legnagyobb örömömre a penge majdnem a markolatig a habszivacsba fúródik. Éppen Jana felé fordulnék, aki vigyorogva megtapsol, mikor egyszer csak egy kés repül el közvetlenül a fejem mellett. Ösztönösen az arcom elé kapom a kezeimet, és azonnal kitérek a penge elől. Nekiütközöm a bábunak, ami visszadob, de szerencsére Jana megfog.

- Hogy te mekkora egy bunkó vagy! - kiáltja valakinek. Nem látom, hogy kinek beszél, de elég hangos, és elég erélyes. Lassan leeresztem a kezeimet, és a lányt látom, ahogy öles léptekkel elindul előre. A szívem zakatol, és még jobban dübörögni kezd, mikor meglátom, mit csinál Jana. Egyenesen Cirius felé tart, és mikor odaér hozzá, hatalmasat taszít a mellkasán. Jana még a válláig sem ér, de a fiú a lökés erejétől hátratántorodik. Mikor visszanyeri az egyensúlyát, a lány felé indul, aki haragosan bámul fel rá.

- Valami bajod van? - Egészen közel lép hozzá, de Jana nem tágít. Lépéseket hallok a hátam mögül, majd Atala hangja csapja meg a fülemet. Elrohan mellettem, én meg a nyomába eredek.

- Igen, van! Majdnem eltaláltad! - Jana a háta mögé bök. Az ujja eltalálja a vállamat, mire egy pillanatra hátrafordul, de aztán ismét Cirius-nak szegezi a tekintetét. A kiválasztottak lassan körbeállják őket: mindenki izgatottan figyel, és Atalán kívül senki se próbálja meg szétválasztani őket.

- Hagyjál már! - emeli magasba vastag karjait a fiú. – Én tehetek róla, hogy rosszkor volt rossz helyen?

Jana már éppen nyitná a száját, hogy jól beszóljon neki, de Atala közéjük robban.

- Abbahagyni! - ordítja. - Azonnal! Vagy hívom az őröket! - kitárja a karjait, mire a két gyerek lassan hátrálni kezd. Atala erős hangja eléggé meggyőző, így hát egyikük se próbálkozik további támadással.

- Gyere – ragadom meg Jana csuklóját. Érzem, ahogy lüktet a vér a karjában, és ahogy megfordulunk, még látom, hogy Cirius szemei megvillannak, és vigyorogva rám kacsint. Akkor mégis direkt csinálta. Meg akart sebesíteni, és balesetnek akarta feltüntetni. De szerencsére nem sikerült neki, mert azonnal kitértem a kése elől, Jana pedig a védelmemre kelt. Jó messzire távolodunk az incidens helyszínétől, végül leülünk egy csomó műnövény között a földre. Jana már lenyugodott egy kicsit, de még mindig elég szaporán veszi a levegőt. Megigazítja a haját, aztán egy levéllel kezd babrálni. Megvédett, fut át az agyamon. Jana megvédett, pedig nem is ismer, ráadásul elvileg ellenségek vagyunk. - Köszi, hogy... szóval hogy beszóltál Cirius-nak - mondom, mire rám néz, és elmosolyodik.

- Nincs mit. - Elnéz a fiú felé, aki úgy kaszabolja a bábukat, mint valami daráló, és egy rántással letép egy levelet az egyik növényről. - Amekkora egy suttyó... ha lehetett volna, simán bevertem volna a képét.

- Komolyan? - Összeszaladnak a szemöldökeim, mert ezt aztán nagyon nem hiszem.

- Aha – bólint egy nagyot.

- Honnan tudod, hogy suttyó? - kérdem, mert más nem jut eszembe, az viszont tényleg érdekelne, hogy a lány miért tart fenn ilyen előítéleteket Cirius-szal szemben.

- Sash – néz a szemeimbe. - Ő Hivatásos Kiválasztott. Minden Hivatásos suttyó. - Most, hogy így mondja, be kell látnom, hogy igaza van. Cirius Hivatásos, pont úgy, ahogy Athena is. A Tizenkettedikben csak így hívják azokat, akik gyerekkoruktól kezdve a Viadalra edzenek. Tavaly Cato, Clove, Marvel meg Glimmer volt ilyen kiválasztott, idén meg Cirius és Athena, meg elvileg az Első Körzet testvérpárja, ahonnan a fiú még talán, de a lány tuti, hogy nem számít annak. - Cirius első dolga az lesz, hogy kicsinálja a leggyengébbeket – magyarázza Jana. - Először itt, lelkileg. Beszólogat nekik, megfélemlíti őket... - Felemeli a karját, és a fiú irányába mutat, aki éppen jól leordítja a tizenkét éves srácot. - ...aztán az arénában az első adandó alkalommal ellátja majd a bajukat.

Összeszorul a gyomrom. Ez tényleg suttyóság.

- Én is gyengének számítok, igaz? - kérdem halkan.

Jana bólint. - Az ő szemében mindenképpen.

7. Fejezet - III. rész

A nő Atala néven mutatkozik be, és elmondja a szabályokat. Az első és legfontosabb az, hogy a kiválasztottak semmilyen veszekedésbe vagy bunyóba nem keveredhetnek egymással. Aztán, a különböző technikák és fegyverek gyakorlására különböző helyek vannak felállítva. Mindenki ott gyakorol és annyit, ahol és amennyit csak szeretne, de Atala azt is leszögezi, hogy mindenképpen úgy csináljuk a dolgokat és abban a sorrendben, ahogy a mentorunk mondta. Aztán még sok szerencsét kíván nekünk, majd összeüti hatalmas tenyereit, és utukra bocsájtja a kiválasztottakat. Mindenki elindul valamerre, csak én maradok egyedül a helyemen. Figyelem, hogy mit csinálnak a többiek, és várom, hogy mikor fog odajönni hozzám valaki, hogy menjek valamerre. De senkit sem érdeklek, ez pedig megnyugtat. Cirius a kezébe vesz egy hatalmas, legalább öt kilós baltát, fordul kettőt, és olyan erővel vágja bele egy bábu hasába, hogy a fegyver feje eltűnik a habszivacsban. Aztán egy mozdulattal egy másik bábunál terem, és puszta kézzel kifordítja a földből. Érzem, hogy a gyomrom egyre kisebb lesz, ezért gyorsan elindulok a hurkos csapdák felé, ahogy Katniss mondta. Próbálok egyenesen előre figyelni, de nem könnyű, mikor mellettem mindkét oldalról fegyverek suhognak, és mindenféle harci kiáltások töltik be az egész edzőtermet. Végül aztán eljutok az állomásig, és ahogy egy fiatal, sötét bőrű férfi kedvesen elmagyarázza, hogy hogyan működik egy horgos csapda, a szemeimmel óvatosan megkeresem Maximus-t. Éppen egy lándzsát hajít keresztül a termen, mely aztán pontosan egy bábu szívébe fúródik. Mellette Athena gyakorol egy karddal, de legnagyobb meglepetésemre nem valami ügyes. Alig bírja el a fegyvert, majd mikor végre fel tudja emelni, éppen csak levág egy kis darabot a habszivacsból.

- Érted? - A hangra felkapom a fejem. A férfi egyenesen belebámul a szemeimbe, mire zavartan bólintok.

- Ööö... persze. – A szemeimmel gyorsan végigmérem a műnövények között húzódó bonyolult csapdát. - De azért vegyük át még egyszer.

A férfi ismét megmutatja, hogy hogyan kell megcsinálni a horgos csapdát, és így már nem is tűnik olyan nehéznek. Én is megpróbálom, és másodjára már sikerül is. Addig gyakorlom, míg végül meg nem tanulom, aztán átveszünk egy másikat, és egy harmadikat is. Végül megköszönöm a férfinak a segítségét, elköszönök tőle, és a hatalmas interaktív kivetítőhöz lépek. Ott egy nő vár rám, aki megtanítja, hogy melyik növény ehető, és melyik nem.

- Ügyes! - vereget hátba, mikor két hibával megcsinálom az egész feladatot. Aztán elmagyarázza, hogy a borsófa és a vadszőlő miért nem ehető, és még egyszer megcsinálom a tesztet, immáron hibátlanul. Örülök az új tudásomnak, és kicsit büszke is vagyok magamra, hogy ennyit tanultam ilyen rövid idő alatt. Mosolyogva lépek oda a fegyverekhez. Egy percig az ujjamat rágcsálva nézegetem a sok cuccot, végül leveszek az állványról egy közepes hosszúságú kardot, és odalépek egy bábuhoz. Tök fura, és nagyon hátborzongató dolog a kezemben tartani egy fegyvert. Eddig soha nem volt ilyenre példa, ezért kicsit kellemetlenül is érzem magam. Az arcom hirtelen besül, és tudom, hogy rákvörös lettem. Nyugi, lélegzem jó mélyeket. Csak semmi pánik. Felemelem a kardot, jó erősen megmarkolom, és amilyen erővel csak tudom, belevágom a bábu mellkasába. Arra számítok, hogy majd jó mélyre megy, de a penge körülbelül húsz centinél megáll. Gyorsan kirántom a habszivacsból, a fülem mögé tűrök egy tincset, és újból nekirugaszkodom. Megint felemelem, de ezúttal a vállára célzok. A penge belevág, és már kicsit mélyebben, mint az előbb, de még így se vagyok elégedett. Kiveszem a kardot, és újra támadásba lendülök. Már éppen lesújtanék a bábu torkára, mikor egy hangra megáll a kezem a levegőben.

- Így nem fog sikerülni – mondja valaki vékony, de azért határozott hangon. Megpördülök. Legnagyobb meglepetésemre Jana áll a fegyvertartó állvány mellett, és mosolyog. Nem gúnyos, nem lenéző, inkább kedves.

- Mi van? - összeszaladnak a szemöldökeim, mire Jana elindul felém, és megáll velem szemben.

- Sosem fogod kinyírni a bábut, ha így fogod a kardot – bök a fegyverre a kezemben. Lenézek a kardra, és fülig vörösödöm, mikor meglátom, hogy milyen szerencsétlenül áll a kezeim között. - Ne tárgyként gondolj rá, mikor fogod. Nézz rá úgy, mintha a kezed meghosszabbítása lenne. - Jana kiveszi a kezeim közül a kardot, és megfogja. - Nézd, így. – Rám néz, én meg a kardomra, amit most ő fog. Nem értem. Csak azért bámulom a markolatot, mert nem akarok ránézni. Miért segít nekem? Ez az egész olyan hülyeség. Hiszen ellenségek vagyunk. Egyikünk egészen biztosan nemsokára halott lesz. Nyelek egyet, aztán mosolyt erőltetek az arcomra, és bólintok.

7. Fejezet - II. rész

Reggeli után még van egy kis időm tízig, mikor le kell majd mennünk a kiképzőtermekbe. Annyira teli vagyok, hogy elterülök az ágyamon, és lehunyom a szemeimet, mert egyszerűen – minden izgalom ellenére – úgy érzem, képtelen vagyok mást csinálni. Csak fekszem ott pár percig, aztán nagy nehezen felkelek, és úgy döntök, hogy gyorsan letusolok, és hajat is mosok, most azonban tényleg tartom magam az időkorláthoz, mert semmiképpen se szeretnék elkésni. A fürdőben van egy tuti kis elektromos hajszárító, ami egy perc alatt elintézi a hajamat, és nekem már csak fel kell gumiznom. Egész bent létem alatt dalolászok, eléneklek mindent, ami csak eszembe jut, hogy oldjam a feszültséget, ami rám telepedett. Aztán fogat is mosok, végül kilépek a szobámba. Éppen a ruhásszekrényhez lépnék, hogy keressek valami kényelmes göncöt a kiképzésre, mikor a szemem sarkából megpillantok az ágyamon egy összehajtogatott kis csomagot. Odasétálok hozzá, majd a kezembe veszem a cetlit, amit valaki gondosan a tetejére helyezett. "Sok sikert az edzésen. Cinna" Elvigyorodom, magamban megköszönöm neki, majd felemelem a ruhát. Szürke, rövid ujjú kezeslábas, a vállakon a tizenkettes számmal. Gyorsan magamra kapom. Testhezálló, teljesen velem együtt mozog, és annyira kényelmes, hogy szinte nem is érzem, hogy rajtam van. Miután elkészültem, kilépek a szobámból. Cinna és Portia már eltűnt valahová (pedig szóban is szerettem volna megköszönni a stylistomnak a ruhát), Haymitch az asztalnál ül, és szórakozottan dalolászik valamit, Peeta éppen búcsút vesz Maximus-tól, Katniss meg engem vár. Mikor odaérek hozzá, megölel.

- Jó leszel – mondja, miután kibontakozom az öleléséből. - Csak csinálj mindent úgy, ahogy megbeszéltük.

- Oké – válaszolom, s észreveszem, hogy mennyire rémült a hangom. Ahogy Effie a lifthez kísér minket, rám tör a remegés. Ökölbe szorítom a kezeimet, egymáshoz préselem a fogsoraimat, és mereven bámulok magam elé. A lift ajtaja becsukódik, és kettesben maradunk Maximus-szal. Várom, hogy mikor fog hozzám szólni, de nem tesz semmi ilyesmit. Zsebre dugott kezekkel bámul ki a lift ólomkristály üvegén, és egyszerűen tudomást sem vesz rólam. Neki talán ez a taktikája? Hogy teljesen levegőnek néz? Miden bizonnyal igen, mert mihelyt a lift megáll és ajtajai kitárulnak, úgy lép le mellőlem, hogy még csak hátra se néz.

- Ennyit arról, hogy hölgyeké az elsőbbség – morgom az orrom alatt, majd követem. A hely, ahová megérkeztünk, pont olyan, mint egy hatalmas, betonpadlójú tornacsarnok. Mindenhol sportfelszerelések és fegyverek állnak, az egyik sarokban egy erődítményféleséget látok pár húzóckodóval, mellette nehéz súlyzókkal. Jobboldalt egy hatalmas, interaktív kivetítő, rajta csomó növény képével és nevével, arrébb hurkozócsapdák, végül egy olyan állomást is találok a szemeimmel, ahol mindenféle álcázási taktikákat lehet kipróbálni. Az egész hely sötét és hideg. Átölelem a mellkasomat a karjaimmal, ahogy tovább haladok. Az összes kiválasztott beáll egy nagy körbe, s én is követem a példájukat. Beállok a körbe. Nem is nézem, kik mellett állok éppen, annyira zavart vagyok. Egy pasas a hátamra tesz egy nagy, fehér anyagdarabot, amin a körzetem száma szerepel. Meglátom Maximus-t, amint megállapodik egy szőke srác mellett, mire ösztönösen megkeresem a szemeimmel az Első Körzetből való testvérpárt. Pont velem szemben állnak: a fiú védelmezően átkarolja a lányt, aki kétségbeesetten bámul felém. Ahogy a tekintetünk találkozik, óvatosan elmosolyodom. Mintha ő is visszamosolyogna, de a következő pillanatban eltorzul az arca, és köhögni kezd. Megérzem, hogy valaki figyel. Ahogy oldalra nézek, meglátom, hogy ki az. Két gyerek választ el Janától, aki pontosan engem bámul hatalmas szemeivel. Ránézek, mire elkapja a tekintetét. Idegesít, hogy nézett. Miért nézett? Talán már el is döntötte, hogy én leszek az első, akit ki fog nyírni az arénában? Ökölbe szorítom a kézfejem, és messzire űzöm magamtól ezeket a gondolatokat. A kiválasztottak körétől jobbra két ember beszélget, szóval gondolom azért nem csinálunk még semmit, mert rájuk várunk. Biztos kapunk egy kis eligazítást, meg lefektetik a szabályokat. Amíg nem jönnek, tovább szemlélem a többieket. Megtalálom Nonthát: egy ember, Nash választja el Maximus-tól. Csak bámul maga elé, és így, hogy Max meg ő majdnem egymás mellett állnak, még jobban hasonlítanak egymásra. Akár azt is előadhatnák, hogy testvérek. Nash értelmes szemeivel vizslatja a kiválasztottakat. Úgy látom, mintha próbálna mindenkit a fejébe vésni. Cirius és Athena kétoldalt állnak, ismét egymástól a lehető legtávolabb. Smirk a Harmadik Körzet tizenkét éves fiú kiválasztottja mellett álldogál. Egyik lábáról a másikra egyensúlyoz, a szemeim meg természetesen ismét a száját keresik. Összeszaladnak a szemöldökeim, mert a lány motyog valamit. Magában beszél. El sem tudom képzelni, milyen gondolatok bukkannának elő a fejemből ettől a látványtól, de szerencsére egy pillanat múlva egy magas, izmos nő áll a kör közepére, és széles vállával eltakarja előlem Smirk száját.

***

Figyelem, játékosok, figyelem!
Az első kihívás már vár rátok a JÁTÉK menüpontban!

U.I.: Eszti! Tudom, hogy ez az edzőruhás dolog hasonlít a te sztoridban írtakra, de nem onnan vettem! Már sokkal régebben megírtam ezt a részt, jóval, még mielőtt akármelyik ficet is olvasni kezdem volna. Lesz még egy hasonlóság a későbbiekben, de tényleg nem kopiztam, becsszó! ><

7. Fejezet - I. rész

Nem akarok odafigyelni rá, de nem is nagyon tudok, mert egy kicsit még mindig a felvonulás látványának a hatása alatt vagyok. Hatalmas kortyokkal magamba öntöm a teát, ami már alig meleg, miközben hol a testvérpárt, hol Nash szemüvegét, hol Azia csillagát, hol pedig Smirk száját látom magam előtt.

- Ez így nem lesz jó – motyogom a bögre szélét rágcsálva. - Be fogok golyózni.

- Mi nem lesz jó? - néz rám Cinna, mire megrázom a fejem.

- Á, semmi különös. Csak jár az agyam.

Elmosolyodik, aztán megjelenik Katniss és Peeta is. Jókedvűen csevegnek, de mikor odaérnek a díványhoz, szétválnak. Katniss megkéri Haymitch-et, hogy üljön egy kicsit arrébb, és mikor az nem akarja átadni a helyét, a mentorom befurakszik közénk.

- Bocsi – néz rám Katniss. - De muszáj bepréselődnöm, mert valaki nem akar arrébb menni. – Könyökével oldalba vágja Haymitch-et, mire az felnyög, és boká nrúgja a lányt, de legalább végre kicsit odébb húzódik. Végül Maximus is befut, és leül Peeta mellé. Erre Haymitch felugrik, és a félkör közepén elhelyezkedő asztalra ül.

- Na – méri végig az összegyűlteket. - Ha mindenki itt van, akkor gyorsan elmondom a szövegem, aztán mehetünk kajálni. - Elcsendesedünk. Minden szempár Haymitch-re szegeződik. - Szóval. Igazából elsősorban a mentorokhoz szeretnék szólni. Katniss és Peeta: reggeli közben beszéljétek meg a mentoráltjaitokkal, hogy miben jók, mondjátok el nekik a kiképzés menetét és hogy mire figyeljenek közben oda, valamint döntsétek el, hogy együtt, vagy külön akarnak-e készülni. - Ez most komoly? Ez még kérdés? Mármint, hogy együtt akarunk-e készülni vagy sem? Tuti, hogy nem fogok Maximus-szal együtt edzeni. Ezer százalék. - Aztán... - Haymitch gondolkodik egy darabig, és dobol a térdein. Végül folytatja. - Nem. Nincs más. Ennyi, közlemény vége, nyomás kajálni.

Azzal felpattan az asztalról, a többiek pedig követik. Katniss meg én megyünk ki utoljára a nappaliból, és miközben az asztal felé sétálunk, megkocogtatom a vállát.

- Nem akarok Maximus-szal készülni – mondom határozottan. - Utál engem, és nekem se a szívem csücske.

- Oké. - Katniss bólint, aztán letelepszünk egy-egy székre, és kaját pakolunk a tányérjainkra. Miközben átnyúlok a vaj fölött, hogy elvegyek egy lágy tojást a tálból, lopva Peetára és Maximus-ra pillantok. A mentor éppen lázasan magyaráz valamit, Max meg tömi a fejét, és közben figyelmesen hallgatja. Aztán teli szájjal kérdez, Peeta bólint, és tovább mondja a magáét. A tojás már a kezemben van, de egy pillanatig tétovázom, hogy elvegyem-e, vagy sem. Ma ettem már három muffint, és igazából nem nagyon vagyok éhes, de összeszorítom a fogaimat, és elhatározom, hogy addig fogok enni, míg teljesen teli nem leszek. Nem vagyok hozzászokva a rengeteg kajához, mint ahogy a puha ágyhoz sem, de tudom, hogy nem ártana felszednem pár kilót az aréna előtt. Így hát egyből két tojást is kiveszek a tálból, és máris nekilátok az elsőnek.

- Nos, akkor azt már tudom, hogy egyedül akarsz készülni – magyarázza Katniss. - Ami azt illeti, én is ezt tanácsoltam volna neked. Aztán. Van valami, amiben jó vagy?

- Ezt hogy érted? - szaladnak össze a szemöldökeim.

- Hát... például tudsz bánni valamilyen fegyverrel? - Megrázom a fejem, a gyomrom még kisebbre zsugorodik, de a számba tömöm a tojást. - És... akármi? Valami önvédelem? Vagy egy sajátosság?

Az agyam kétségbeesetten kutat a válasz után. Nem csak azért akarok elődrukkolni valamivel, hogy Katniss ne nézzen tisztára gyengének, hanem azért is, hogy megnyugtassam magam. A tojás héját babrálom, mikor hirtelen beugrik valami.

- Jól tudok sötétben tájékozódni. - És ez valóban így igaz. Sokkal jobban látok sötétben, mint mások, a kék szemeimmel pedig olyan vagyok, mint egy valódi macska.

- Ez nem rossz – bólint elismerően Katniss. - Jól jöhet, ha például este kell menekülnöd. Van más?

- Ööö... – Az agyam megint kutatni kezd, és most attól félek, hogy nem fogok mást találni. - Gyorsan futok. És könnyű is vagyok. Meg ügyesek az ujjaim. - Most sem hazudok: az előbb felsorolt dolgokban tényleg mind jó vagyok.

- Oké. Figyelj – néz Katniss a szemeimbe. - Tavaly azt a taktikát alkalmaztuk Haymitch tanácsára, hogy semmit sem mutattunk meg lent abból, amiben igazán jók vagyunk. Te is tegyél így. Ne játszd el, hogy tiszta béna vagy, de ne mutogasd a jó tulajdonságaidat sem. Gyakorold a hurkos csapdákat, próbálj ki minél több fegyvert, és tanulgasd a mérgező és ehető növényeket. Kerüld Ciriust és Athenát, és ne foglalkozz azzal, hogy mit csinál Maximus. Érted?

- Értem. – Hatalmasat bólintok, aztán tejet öntök egy tálkába, majd belezúdítok egy csomó müzlit. Miután beszélgetek még egy kicsit Katniss-szel a kiképzésről, szóba kerül, hogy nem vagyok valami erős. A mentorom úgy dönt, hogy majd idefent is eddzünk.

- Az nem szabálytalan? - kérdem összevont szemöldökökkel.

- Az Éhezők Viadalában nincsenek szabályok – kacsint rám Katniss, mire elnevetem magam, s oldódik egy picit a feszültségem.

6. Fejezet - V. rész

 - Tegnap este is leadták már egyszer – magyarázza, miközben lehuppanunk a díványra -, csak te elmentél aludni. - Cinna csettint kettőt, mire a tévé bekapcsol. Tök fura, hogy hanggal működik. Elég csak megmondani, hogy milyen hangos legyen, és hogy melyik csatornára váltson, és máris engedelmeskedik.

- Egyedül akartam lenni – mondom, miközben a tévén megjelenik a Kapitólium címere a himnusz aláfestésével, aztán felkonferálják az adást, és egy tudósító jelentkezik a Körönd közepéről. Egy percben összefoglalja, hogy mit fogunk látni, aztán a kamera máris a sorban begördülő kiválasztottakat mutatja. Látom a tesvér párt: a lány kétségbeesetten kapaszkodik a bátyjába, nehogy leessen szekérről. Jön a Második Körzet. Cirius és Athena a harci kocsi egymástól két legtávolabb álló sarkában állnak. A fiú szokásához híven veri a melleit, míg a lány fagyosan mosolyog. Aztán a Harmadik és a Negyedik Körzet, végül az Ötödik. Nashre vastag keretes szemüveget adtak, amitől még okosabbnak látszik, Sly haját pedig tűegyenessé varázsolták, és gyönyörű, fényes palástként fodrozódik utána. Hatodik Körzet, aztán Hetedik. Nontha egyszínű ruhájából mindenhol ágak állnak ki, hiszen a körzete munkája a fakitermelés. Az ágak körül aranyos, színes kismadarak repkednek. Nyolcadik és Kilencedik Körzet, aztán jön a Tizedik. A himnusz éppen újrakezdődik, mikor meglátom Janát. Széles karimás kalapot és kockás ruhát visel, Azia mellén pedig egy aranyból készült csillag világít. Mindketten vigyorognak, a kamera egy kicsit többet is időz rajtuk, hiszen valóban elbűvölő látványt nyújtanak, de aztán jön a Tizenegyedik Körzet, és meglátom Smirket. A szemeim természetesen azonnal az ajkaira terelődnek, és a sebet bámulom.

- Vajon mi történt vele? - suttogom.

- Ki tudja – válaszolja halkan Cinna. Felsóhajtok, és még vetek egy pillantást a mellette álló fiúra, aztán a közönségen hirtelen hatalmas tapsvihar söpör végig. A szívem a torkomban kezd dobogni, és a számba tömök egy muffint, mert attól félek, hogy a rám törő remegéstől még a végén vacogni kezdenek a fogaim. A képernyőn egy pillanatra a tudósítónőt mutatják, aztán ránk vált a kamera.

- És itt láthatjuk a Tizenkette... - A nő elhallgat, ahogy meglátom magunkat. A kamera oldalról kezdi, aztán egyre feljebb kúszik, elhalad előttünk, majd végül az én oldalamon, lassan lesüllyedve fejezi be a kört. - Hűha! Hölgyeim és uraim, ezt nevezem! - mondja a nő fennhangon. Azonnal megértem, mire gondol. - Tizenkettedik Körzet! - ordítja az apró mikrofonba, ami a ruhájára van erősítve. A tapsvihar egyre hangosabb lesz, mindenféle virágok repkednek be a Köröndre. A kamera most a magasból mutat minket: az uszályom úgy hullámzik mögöttünk, mintha fekete színű, sejtelmes tenger nyílna a szekerünk nyomaiból. A szélgép csodálatosan lebegteti, a tizenkettes szinte világít rajta. Maximus belemarkol a tartóba, aztán a magasba hajít pár szénjátékot. Ahogy a kavicsok szétrobbannak és színesre festik az arcunkat a fényükkel, Max vadul a levegőbe csap, én meg bájosan integetek. - Ez fantasztikus! - visítja a tudósítónő, aztán a kamera áttér az Ötödik és a Tizedik Körzet szekerére, de pár pillanat múlva ismét minket mutatnak. Néhányszor még vált a kép, de szinte minden harmadik képkockán Maximus és én vagyok látható. Aztán az elnök beszéde, és a felvonulásnak vége. A harci kocsik eltűnnek a hatalmas kapu mögött, de a kamera a végén még azt is mutatja, ahogy az a csapat megfogja az uszályomat, és kapun belül hozza. Aztán a tudósítónő kezd beszélni. Erősen a fülébe kell nyomnia egy kis pöcköt, hogy hallja a saját hangját, és így is rettentően nehezére esik túlkiabálni az őrjöngő tömeget. Elmondja, hogy nemsokára újra jelentkezik majd, aztán elsüt egy béna poént, majd elköszön, és a képernyőn megjelenik a Kapitólium címere.

- Hű – nézek Cinnára elképedve. - Most így visszanézve még királyabb volt az a ruha!

Elmosolyodik, majd beleiszik a teába. - Örülök, hogy tetszett.

Hirtelen lépéseket hallok a dívány mögül, s ahogy hátra pillantok, Haymitch-et látom.

- Taps taps és ujjongás – mondja. Odasétál hozzánk, majd olyan erővel huppan le mellém, hogy egy pillanatra a magasba repülök, Cinna meg majdnem kiönti a teát.

- Magának is tetszett, nem? - nézek rá vigyorogva.

- Hát persze! - válaszol diadalmas hangon. - Hát persze! Éljen a Viadal, boldog Viadalt, és sose hagyjon el a remény, meg minden! - Összeugranak a szemöldökeim. Haymitch úgy viselkedik, mint aki tök részeg, de egyáltalán nincsen piaszaga, és a szemei sem forognak vérben. Ahogy felröhög, megértem, miért viselkedik így, és a felismeréstől nekem is elszáll a jókedvem. Haymitch tudja, hogy minden egyes képkocka, amin a kiválasztottakat mutatják és jól néznek ki rajta, csak azért van, hogy a kapitóliumi emberek megszeressék, és az Arénában majd támogassák őket. Felsóhajtok, elfordulok Haymitchtől, és a tévét kezdem bámulni. Alig telik bele pár néma percbe, míg megjelenik Effie. Hangosan, lelkesen köszönt minket, aztán leül Cinna mellé, és elkezdi sorolni, hogy mi lesz a mai napirend.

6. Fejezet - IV. rész

LEHET JELENTKEZNI A KÖRZETEKÉRT!

Így nem látszanak az emberek, csak a fények, amik a várost borítják. Miután a pulzusom eléggé lecsökken, és a szívem már nem kalapál, hátrálok egy lépést, és leülök a földre. Odakint, a nappaliban már minden elcsendesült, vagyis a többiek is elmentek aludni, vagy haza. Átölelem a térdeimet, majd oldalra dőlök a puha, zöld szőnyegen. Lehunyom a szemeimet, és kényszerítem magam, hogy ne gondoljak a többi kiválasztottra. Aztán a pilláim lassan elnehezülnek, és belépek az álmok világába. Ismét átélem a reggelt. Újra találkozok Katniss-szel az erdőben, újra elindulok az Aratásra, Effie újra a színpadra szólítja a két tavalyi győztest, és aztán újra kihúznak. A saját sikoltásomra ébredek fel. Ott fekszem a szőnyegen, a homlokomon izzadtság gyöngyözik, és kétségbeesetten kapaszkodom az ágy lepedőjébe. Beletelik pár percbe, míg magamhoz térek, de a végén sikerül, és nagy nehezen felállok. Az ágy melletti szekrényre nézek: 04:50-et mutat a beleépített digitális kijelző, vagyis mindjárt öt óra. Azt hittem, többet fogok tudni majd aludni, és igazából még simán vissza is feküdhetnék, de tudom, hogy úgysem fogok tudni visszaaludni. Így hát elindulok az ajtó felé, és kilépek a nappaliba. Arra számítok, hogy néma sötétség fog fogadni, de legnagyobb meglepetésemre az étkezőben ég egy villany. Óvatosan elindulok arrafelé. A padlózat kellemesen meleg, de amúgy sincsen hideg. Mikor odaérek az étkező ajtajába, először arra gondolok, hogy esetleg valaki takarít utánunk, vagy egy Avox készíti elő a terepet a reggelihez, de nem. Cinnát látom, amint pár papír fölé hajol, és lázasan dolgozik egy ceruzával.

- Szia! - köszönök rá meglepetten, mire felnéz, és ő is meglepődik.

- Szia, Sash! - Összeszaladnak a szemöldökei. – Miért vagy fent ilyenkor?

- Nem tudtam aludni – mondom, majd leülök vele szemben az asztalhoz. Cinna leteszi a ceruzát, és rám figyel. Ismét megtisztel a figyelmével.

- Hogy-hogy? Kényelmetlen volt a hely?

- Nem – rázom meg a fejem. - A földön aludtam, nem az ágyban. És az egész kényelmes volt.

- A földön? - Egyik szemöldöke a magasba szalad, mire elmosolyodom.

- Aha... Azt hiszem, nem vagyok hozzászokva a puha dolgokhoz.

- Értem – mondja Cinna. Látom rajta, hogy megértette a célzást. Oldalra tolja a papírokat, majd egy gombra teszi az egyik ujját az asztalon, és rám néz. - Kérsz valami reggelit?

- Ömm... - Gondolkodnom kell egy darabig, de aztán hirtelen beugrik, mit szeretnék enni. - Igen. Olyan kis muffinokat, amiknek répa dísz van a tetején.

Cinna bólint, és lenyomja a gombot, mire kiemelkedik az asztalból egy mikrofon. - Répás muffint, és két bögre teát kérnénk.

Eltelik pár másodperc, majd két Avox lép be a konyhába. Tekintetüket a földnek szegezik, nekem pedig megfájdul a gyomrom, ahogy rájuk nézek. Kivágták a nyelvüket, gondolom. Egyikük az asztal közepére tesz egy hatalmas tálat, rajta egy még hatalmasabb muffin-toronnyal, másikuk pedig letesz elénk egy-egy bögre forró, gőzölgő teát. Aztán egyből távoznak. Utánuk bámulok egészen addig, amíg az ajtó be nem csukódik mögöttük, aztán megérzem a muffinok illatát. Átnyúlok az asztalon, elveszek egy sütit, majd beleharapok. Ismét el kell ismernem, hogy ez a kaja tényleg fantasztikus. Cinna nem eszik, csak sóhajt egyet, megdörzsöli a szemeit, majd a tanulmányozni kezdi a papírokat, amiken eddig dolgozott.

- Azok mik? - kérdem, mire egy pillanatra rám néz, aztán felveszi a ceruzát, és húz pár vonalat.

- Csak pár terv. – Megint rám néz, összehúzza a szemeit, aztán megint a papír, és megint pár vonal. Aztán satírozni kezd.

- Ruhaterv? - elveszek egy másik muffint.

- Igen. - Cinna ismét rám néz. - Elkezdtem a felkészülés végi interjúra készülő ruhád tervét. Szeretném, ha pontosan megfelelő lenne.

- Megnézhetem? - bukik ki belőlem. Elönt az izgalom, mikor Cinna átnyújtja a papírokat. Egy alakot látok az egyiken: ujjatlan, szűkített vonalú estélyi ruhát visel. A másik papíron egy egyszerű, elegáns kis egybe részesben feszít az alak, a harmadikon pedig a ruha szoknya része olyan, mint egy hatalmas, csipkés vattapamacs. Pár percig csak majszolom a sütit és nézegetem a grafit rajzokat, aztán végül visszaadom őket Cinnának. - Nagyon jól néznek ki. Nekem az utolsó tetszik a legjobban.

- Az utolsó? - Cinna elmosolyodik, majd ráír valamit a harmadik papírra. - Arra gondoltam, hogy az a ruha halvány bőrszínű lesz, apró rózsák fogják díszíteni, a szoknya részét pedig háromféle anyagból fogom összeállítani.

- Jól hangzik – vigyorodom el, majd nekilátok egy újabb muffinnak.

- Remélem, tetszeni is fog – mondja Cinna, aztán összeilleszti a papírokat, rájuk teszi a ceruzát, a kezébe veszi a bögrét, és feláll. - Öt perc múlva fél hat. Félkor leadják a tegnap esti felvonulás ismétlését a tévében. Van kedved megnézni?

- Persze – bólintok, és ismét eláraszt az izgalom. Felveszem a teámat, a kezembe kapok még egy muffint, és Cinnával együtt átsétálunk a nappaliba.  

6. Fejezet - III. rész

Először egy vékony lányt szólítanak. Úgy néz ki, elég beteg: a szemei karikásak, a bőre hófehér, ami meglepő, mert ebben a körzetben általában egész jól tápláltak a gyerekek. Aztán a srác nevét is felolvassák. Míg ő halálra váltan felsétál a színpadra, a tömegben hangos zokogás hallatszik. Először arra gondolok, hogy valamelyikük anyja sír, de mikor a két kiválasztott a színpadon egymás nyakába borul, egy pillanatra megáll bennem az ütő. Ezek testvérek! Ugyan olyan tejföl szőke haj, ugyan olyan hamvas bőr. A kamera ráközelít egy hangosan bömbölő kisfiúra, aki a színpadon álló bátyja pontos mása. Összeszorul a szívem a jelenet láttán, de a képernyő már vált is. Ugyan tudom, hogy a Második Körzet van a legjobb viszonyban a Kapitóliummal, de még így is meglep, hogy milyen szépek az ottani épületek, és hogy saras ösvények helyett macskakövek borítják az utakat. Itt először a fiú kiválasztott lép a színpadra. Ami azt illeti, Katniss-nek igaza volt. A srác vagy két méter, csupa izom, és Ciriusnak hívják. Most jön a lány: ő is elég magas, körülbelül száznyolcvan centi, és vékonyabb, mint Portia. A neve Athena. Fagyos pillantásokat lövell Cirius felé, de az nem is foglalkozik vele, csak diadalmasan veri a mellét. Ja, tényleg. A Második Körzetből kilencven százalékban tizennyolc évesek kerülnek ki, mint ezek ketten, mert az ottani gyerekeket attól a pillanattól fogva, hogy lábra tudnak állni, arra eddzik, hogy majd nagykorúként kiválasztottak legyenek – ha másként nem, hát önként jelentkezve valaki helyett. Ezért veri a mellét olyan undorítóan ez a Cirius. Örül, hogy kiválasztották. A Harmadik Körzet is egész szép, de azért ott már látszanak a szegénység nyomai. Egy barna hajú lányt, és egy tizenkét éves kisfiút választanak ki. A Negyedikből egy bronzbőrű srác, és egy alacsony lány kerül ki. Az Ötödik Körzetnél nagyon figyelek, mert Katniss azt mondta, hogy az itt választott fiú megfogta. Nash a neve, alacsony, és olyan tizenhét évesnek nézném. Göndör loknijai vannak, mint Flaviusnak, azzal az aprócska eltéréssel, hogy neki barnák, és nem narancssárgák. Először nem értem, hogy mi olyan megragadó vagy figyelemfelkelő benne, de ahogy felsétál a színpadra, azonnal leesik. Tisztára tudós feje van a gyereknek. De komolyan, pontosan úgy néz ki, mint egy olyan valaki, akire az ember azt mondaná, hogy "Na, ez tuti tud valamit!". A lány kiválasztott neve Sly, és elég kis nyeszletnek néz ki. A Hatodik Körzet kiválasztottjai tök átlagosak, nem úgy, mint a Hetedik lány kiválasztottja. Egy kövér, piros arcú tizenhét éves, Nontha, és így első ránézésre kiköpött mása Maximus Battleshipnek. Mereven bámul maga elé sötét szemeivel, és ahogy a kamera egy pillanatra ráközelít, átfut az agyamon, hogy talán Max is felfedezte a kettőjük közötti hasonlóságot, és akár az is megfordult már a fejében, hogy szövetségre lép vele. Erre aztán felsóhajtok. Jön a Nyolcadik és a Kilencedik Körzet, de mind a négyen ugyan olyan átlagosak, mint a Hatodik Körzet kiválasztottjai. A Tizedikben egy Jana nevű lányt, és egy Azia nevű fiút sorsol ki egy pocakos hapsi. Janát is említett Katniss a vonaton: azt mondta, ő is tizenöt éves. Szőkés barna haja van, az arcát sűrű szeplők tarkítják. A fiút olyan Katniss korabelinek nézném. Egyszerű barna haja és szeme van, de a bőre olyan sima és fehér, mint a friss hó. A Tizenegyedik Körzet jön: a fiú neve olyan fura, hogy nem jegyzem meg, de a lányé egész jól cseng. Smirk. Így hívják. Sötét bőrén néhol felfedezek néhány heget, de egy egészen szembetűnőt is találok: az ajkán. A fölső ajkának közepe fel van hasítva, amitől kicsit felfelé áll, és egész furán néz ki. Aztán jön a mi körzetünk, a Tizenkettedik. Katniss rémülten felolvassa a nevemet, anya sikolt, aztán a Békeőrök a színpadhoz kísérnek. A kamerák még azt is mutatják, ahogy egy pillanatig nézünk egymásra, aztán a képernyő Peetára vált, és jön Maximus. Végül a Kapitólium címere, a himnusz, és vége. Még mielőtt bárki bármit is mondhatna, gyorsan felpattanok a helyemről.

- Nem baj, ha most lefekszem aludni? - nézek Katniss-re, aki nyújtózik egyet, majd lassan feláll.

- Nem, dehogy – mondja. - De reggel nyolckor reggeli.

- Bizony! – Effie lép mellém, és ahogy átkarolja a vállamat, megérzem, hogy árad belőle a rózsaillat. Kedvesen rám mosolyog. - Pontos legyél ám, mert megbeszéljük a továbbiakat.

- Igen. Holnap Haymitch, Peeta és én elmondjuk majd a kiképzés menetét, meg hogy mire kell körülbelül számítanotok.

- Oké – bólintok, aztán Effie elenged, jó éjszakát kívánok mindenkinek, és gyorsan elspurizok a szobámba. Öt perc alatt lezuhanyzom, magamra kapok egy hálóinget, és bebújok a paplan alá. Tudom, hogy aludnom kéne, de egyszerűen nem tudok. Hallgatom a többieket, ahogy kint beszélgetnek, miközben az a testvérpár jár a fejemben az Első Körzetből. Azon agyalok, hogy ez az egész mekkora egy veszett nagy szívás, és hogy milyen kegyetlen a Kapitólium. Hiszen ha egy család gyermekét kiválasztják, még mindig reménykedhet benne, hogy élve, és nem koporsóban tér haza, de ha már két gyereküknek is részt kell vennie a Viadalon... Ráadásul az egyik még beteg is. Az a lány nagyon szép, de szegény olyan vézna és olyan hulla fehér, hogy mindenki tudja: semmi esélye. A fiú minden bizonnyal a bátyja, legalábbis nagyon úgy néz ki. Aztán arra a srácra gondolok a Másodikból. Hogy is hívják? Hirtelen nem jut eszembe. Na mindegy, a lényeg az, hogy valamiért elfog az undor, ha csak eszembe jut. Úgy püfölte a mellkasát, mint valami büszke gorilla. Mégis, mire büszke? Arra, hogy legyilkolhat majd huszonhárom gyereket? Tényleg nagy büszkeség. Hirtelen beugrik a neve: Cirius. Átfordulok a másik oldalamra, ahogy bevillan előttem Jana, aztán meg Smirk arca. Vajon miért van úgy felhasadva a szája? Lehunyom a szemeimet. Nem, nem akarok belegondolni. Addig hánykolódom a rugós ágyban, míg végül egyszer csak megunom. Oldalra rántom a takarót, és felpattanok. Egy pillanatig csak állok az ágyam mellett a sötétségbe bámulva, aztán az ablakhoz lépek. A sötét megnyugtatja a szemeimet, és ahogy az üvegnek nyomom az orromat meg a tenyereimet, a hidegtől is jobban leszek. A Kapitólium gyönyörű éjszaka.

6. Fejezet - II. rész

Ezt a rajzot egy barátnőmtől kaptam.
Köszi, Oli! :3 <3

 - Ez meg mi volt? - néz rám Cinna, mire kerek szemekkel megvonom a vállam. Portia megpróbál beszélni a fiúval, de semmit sem ér el. Max közömbös tekintettel bámul vissza rá. Semmi értelme a próbálkozásának, így hát egy fél óra múlva, miután lekerül rólam az uszály és összeszedjük a cuccainkat, elindulunk a Kiképzőközpontba.

Szó szerint olyan, mint egy palota. Két hatalmas felhőkarcoló van a két oldalán, közöttük pedig egy terebélyes, lapos tetejű csarnok kap helyet. A csarnok eleje üveg, a hátulja pedig szürke acél, és egy csodálatos park terül el mögötte. Legszívesebben bejárnám az egészet, olyan fantasztikus, de sajnos eddig nem volt rá lehetőségem, mert mihelyt megérkeztünk a felvonulásról, Cinna és Portia egyből a lakosztályunkra kísért minket. Végig próbáltam a lehető legtávolabb maradni Maximus-tól, mert attól tartottam, hogy esetleg megint beszól valamit, azonban mindenkit levegőnek nézett. Mi hárman egész jól elcsevegtünk, de Max csak bámult maga elé... ki tudja, hol járt éppen. A mi lakóterünk a tetőtérben van, ugyanis minden körzetnek saját van, és mivel mi vagyunk a Tizenkettedik, miénk a legfelső emelet. Ami azt illeti, olyan gyönyörűet, mint a hely, ahol lakunk, még sosem láttam. Minden ultramodern, minden csillog, minden patyolat tiszta, és minden gombnyomásra működik. Mikor megérkeztünk, Effie azonnal odarohant hozzánk, és mindannyiunkat alaposan megölelgette – még Cinnát, meg Portiát is, és gratulált a szereplésünkhöz. Aztán Peeta következett, aki szintén lelkesen dobálózott a gratulációkkal, de a következő pillanatban Max félrevonta, és már le is léptek valahová. Úgy látszik, Maximus csak Peetát bírja, amiért nem is tudom igazából hibáztatni, hiszen ő a mentora. Azért azt a dolgot igazán kihagyhatta volna a szekérnél. Ami azt illeti, azért egy kicsit pikkelek is rá. Elhiszem, hogy ellenségként tekint rám, de ez nem azt jelenti, hogy sértegetnie kell. Katniss megölelt, mikor odalépett hozzám, és persze ő is gratulált. Elfogott a vágy, hogy azonnal elmeséljem neki a történeteket, de eszembe jutott, hogy egészen biztosan lesz még rá lehetőségem, és a mostani pillanat sem épp a legmegfelelőbb. Szóval gratulált, aztán jött Haymitch, de vele csak kezet ráztam, mert előre leszögezte, hogy kizárt dolog, hogy akárkit megöleljen. Aztán körbenéztem a szobámban, lemostam az arcomról a sminket, lecseréltem az öltözékemet egy egyszerű rövidnadrágra meg egy pólóra, és kisiettem az étkezőbe, ahol a többiekkel együtt megvacsoráztunk. Effie arról áradozott, hogy milyen mesésen néztünk ki a szekéren, én meg közben folyamatosan összevigyorogtam Cinnával. Fehér ruhás Avoxok szolgálták fel az ételeket, és úgy teli tömtem magam, hogy aztán majd' kipukkadtam. Nemsokára mindannyian átcsoportosultunk a nappaliba, ahol leültünk egy hatalmas, puha, félkör alakú díványra. És most itt ülök Katniss mellett, jobbra tőlem Haymitch terpeszkedik: whiskey-s pohár van a kezében, a lábát meg tök lazán felpakolta az asztalra, de látszólag senkit sem zavar, vagy legalábbis senki sem szól rá. Szerintem mondjuk amúgy se venne tudomást egyetlen nemtetszésről sem. A dívány szélén ülünk a mentorommal, Maximus és Peeta meg a másik szélén foglalnak helyet, amiért hálás vagyok. Semmi kedvem Max mellé kerülni. Mindenki elfoglalja magát valamivel: Katniss a dívány anyagát babrálja, Haymitch a pohár szélét rágcsálja, Portia és Cinna halkan beszélgetnek, Effie pötyög a kütyüjén és néha drámaian felsóhajt, Peeta meg Maximus pedig... nos, arról fogalmam sincsen, hogy ők mit csinálnak. Őszintén szólva nem is érdekel. Amúgy azért ülünk most itt, mert várjuk, hogy a hatalmas tévében leadják végre az Aratás összefoglalójának ismétlését.

- Sash – hallom egyszer csak Katniss hangját.

- Igen? - nézek rá. Komolynak látszik. Komolyabbnak, mint amilyen eddig volt, ettől pedig összeszorul a gyomrom, és ideges leszek.

- Miután vége az összefoglalónak... azután elkezdődik az igazi felkészülés.

- Tudom – vágom rá azonnal, s görcsösen belemarkolok a vajszínű kárpitba.

- Innen komolyan kell venned minden egyes mondatomat, és követned kell az utasításaimat.

- Halálosan komolyan, igaz? - Belenézek szürke, mélyen ülő szemeibe, és várom, hogy elmosolyodjon.

- Igen. Szó szerint. - Katniss nem mosolyog. Az arca olyan kemény, mint a kő, és látszik rajta, hogy tényleg komolyan gondolja azt, amit mondott.

- Értem - mondom, és az én arcom is elkomorodik. Rájövök, hogy az a Katniss, akit eddig ismertem, nem az igazi volt. Csak azért viselkedett velem kedvesen, mert új volt a helyzet, és mert alig ismertem, de ez a dolog már nem új. Nem volt ugyan elég időm arra, hogy megszokjam, de most sincsen elég időm ezen gondolkodni, mert a tévében megszólal a himnusz, és a csapat elcsendesedik. A szívem a torkomban dobog, ahogy megjelenik az Első Körzet címere a képernyőn.

6. Fejezet - I. rész

Zene a hangulathoz: You Were Trouble - Taylor Swift

 - Nem – rázza meg a fejét Portia, de azért látom, hogy mosolyog. - Miközben végighaladtok a Köröndön, apránként dobáljátok föl őket, de vigyázzatok, nehogy túl alacsonyra menjenek. Túl magas se legyen, csak annyira, hogy a közönség lássa, hogy hozzátok tartozik.

Ahogy Portia befejezi, Cinna is végez, s leugrik a szekérről. A következő pillanatban eltűnik a hátunk mögött, de látom, ahogy megigazítja az uszályt. Aztán Portia oldalra lép, a lovak elindulnak, én pedig a szekérbe kapaszkodom, nehogy lezuhanjak. A Második Körzet szekere is kint van már, pár pillanat múlva pedig ott a Harmadik, és így tovább. Ahogy a Tizenegyedik Körzet kiválasztottjai is kigördülnek, egy pasas, aki a kapu mellett áll, beleordít valamit egy, a ruhájára erősített mikrofonba. Nem teljesen értem, de annyit ki tudok venni belőle, hogy "tizenkettő", vagyis minden bizonnyal rólunk lehet szó. Aztán a kapu ismét kitárul, s ahogy lassan kigördülünk, meglátom Cinnát. Ott áll a fal mellett, s ahogy ránézek, kihúzza magát, hátrafeszíti a vállait, felemeli az állát, és mosolyogva integetni kezd. Azonnal megértem, mit akar. Ugyanolyan pózba vágom magam, ahogy mutatta, mire elvigyorodik, és bólint egyet. Aztán a lovaink kilépnek a kapun. Fülledt a levegő, a himnusz olyan hangosan dübörög, hogy beleremeg a dobhártyám, és görcsösen szorongatom a szekeret. A lovak befeszítik a nyakukat, ügetni kezdenek, s ahogy az uszályom vége elindul utánunk és a közönség meglátja, hangos tapsolásba kezd. Úgy látszik, tetszik az embereknek, de nekem már nem annyira. Hirtelen átfut az agyamon, hogy mi van, ha ez a cucc beleakad valamibe, és lerántja rólam a ruhát, vagy engem ránt le a szekérről? Ekkor eszembe jutnak Portia szavai: "Sash, neked viszont fontos lesz ez a dolog, ugyanis a szél fogja a magasba emelni, és szétteríteni az uszályt." Mély levegőt veszek, egyik kezemet a szélgépre helyezem. Érzem, ahogy a szél elindul. Végigcsiklandozza a karjaimat, majd a szoknyánál bekúszik az uszály alá. Abban a pillanatban, ahogy az anyag felemelkedik és szétterül, elmosolyodom, felemelem a szabad kezem, és integetni kezdek. A közönség majd' megőrül: az emberek kiabálnak, tapsolnak, virágokkal dobálnak, és teljesen úgy viselkednek, mint valami megvadult állatfalka. Max felmarkol egy adag szénjátékot, és apránként a levegőbe dobálja a kavicsokat. Hálás vagyok neki, hogy foglalkozik ezzel, mert nekem jelenleg minden kezem foglalt. A közönség erre aztán még jobban megvadul, s a kivetítők is minket mutatnak: az uszályom fekete tengerként hullámzik mögöttünk, betölti az egész utat, és tökéletesen kivehető rajta a körzetünk száma. A széndarabok szétrobbannak a fejünk felett, és kékre, meg pirosra festik az arcunkat, valamint a körülöttünk lévő teret. Még csak most tűnik fel az, amiről Cinna beszélt, miközben ebédeltünk: hogy Max lesz a nyers erő, és meg az egyszerű szépség. Tényleg így van. Max úgy mered maga elé, mint egy mogorva bika, de azért néha diadalmasan a levegőbe csap, miközben elhajít egy-egy szénjátékot, én meg úgy nézek ki ezzel az integetéssel, mint egy igazi tündér. A közönség majd megzabál minket, a neveinket ordibálja, de ennek ellenére kezdem úgy érezni, hogy nem bírom már sokáig ezt a dolgot. Szerencsére lassan megállunk a Körönd közepén, meghallgatjuk Snow elnök egyperces beszédét - ami pont elég ahhoz, hogy összeszedjem magam -, aztán elindulunk visszafelé. Észreveszem, hogy közelítünk a kapu felé, mely most a menedéket jelenti számomra. Lassan begördül az Első, a Második, a Harmadik, a Negyedik Körzet is, aztán így tovább, legvégül mi jövünk. Abban a pillanatban, ahogy a lovaink lába átlépi a kapu vonalát, leveszem a tenyeremet a szélgépről, s egy csapat – akiket még eddig sosem láttam – azonnal az uszályomnál terem, majd nekilát, hogy felnyalábolja a földről, és termen belülre hozza az anyagot, hogy be lehessen zárni a hatalmas szárnyakat. Amint a szekerek a helyükre gördülnek, a stylistok odarohannak a kiválasztottakhoz, és segítenek nekik leszállni – na meg persze elhalmozzák őket dicséretekkel és gratulációkkal. Még szerencse, hogy Cinna és Portia is tiszteletét teszi, mert abban a pillanatban, ahogy a lovaink megállnak, megszédülök, és majdnem leesek az emelvényről. Max elkapja a karomat, Cinna pedig segít leszállni, aztán jó szorosan megölel.

- Jók voltatok – mondja, és hallom a hangján, hogy mosolyog. - A közönségnek nagyon tetszettetek.

- Köszi, de ez igazából a ti érdemetek – mosolyodom el én is, majd miután kibontakozom az ölelésből, gyorsan leülök a kocsi fellépőjére. Portia is gratulál, aztán lelkes beszélgetésbe kezd Cinnával, Max pedig leül mellém. A könyökeivel megtámaszkodik a térdein, és sóhajt egyet.

- Köszi, hogy megfogtál – mondom halkan, mire bólint egyet.

- Csak azért tettem, mert hülyén nézett volna ki, ha egy csaj lezúg mellőlem – mondja. Összeszaladnak a szemöldökeim, mert nem nagyon tudom értelmezni a szavait.

- Ezt meg hogy érted?

- Úgy, hogy mi ketten nem vagyunk haverok. – Azzal feláll, kivesz a szekér tartójából egy szénjátékot, és belehajítja a tömegbe. Fények villannak, aztán sistergés hallatszik, végül valaki felsikolt, de Maximus-t egyáltalán nem érdekli a dolog. A szekér oldalának dől, ész szórakozottan fütyörészni kezd.  

5. Fejezet - V. rész

Elnézést kérek azoktól, akiknek zavaró ez a szürke betű a sötét képernyőn, de valamiért jelenleg nem akar behódolni a blogger, szóval még nem tudok rajta változtatni... :/

Pár perc múlva megtudom, hogy mi a "lényeg". A nagy táskából egy hatalmas, legalább öt méter hosszú anyag kerül elő. Kiderül, hogy ez nem csak egy egyszerű vászondarab: ez itt az uszályom. Cinna óvatosan felerősíti a szoknya hátuljára a fémkapcsokkal, miközben Flavius és Octavia kiteríti az uszályt a szobában. Pont elér a hátsó falig, s ahogy hátra nézek rá, csak akkor veszem észre, hogy hatalmas vonásokkal a "12" van rápingálva.

- A szám Portia ötlete volt – mondja Cinna, mikor meglátja, mennyire elképedek.

Pár perc múlva megjelenik Max is Portiával a nyomában. Meglepődöm, ahogy végignézek a fiún. Kihúzza magát, sötét szemei ragyognak, és hanyagul feltűrt, itt-ott lyukas ingének olyan színe van, mint a vihar előtti égnek. Az arcát bekenték pirosítóval, így olyan, mint aki éppen valami nagyon nehéz munkát végzett el, valamint szénfoltoktól piszkos a képe. Odasétál hozzám azzal az ősemberes járással, aztán végigvizslat, és elvigyorodik.

- Látom téged is elintéztek. – Zsebre vágja a kezeit.

- Hát... ja. - Más nem jut eszembe. Maximus olyan lazán viselkedik velem, hogy egy pillanatra el is felejtem, hogy hol vagyunk. Az ránt vissza a valóságba, mikor Cinna és Portia jön oda hozzánk. Portia magas, ijesztően vékony nő. Széna sárga, dús hajában céklaszínű melír van, a szemei pedig zöld kontúrceruzával vannak kihúzva. Testhezálló, térd fölötti szoknyát, és csipkés, háromnegyedes ujjú fölsőt visel. A különös színek ellenére meg kell mondanom, hogy nagyon csinos. Egymásra mosolygunk, majd kölcsönösen bemutatkozunk. Aztán Cinnával együtt lekapja az uszályomat.

- Majd odalent ismét felcsatoljuk, csak nehéz benne közlekedni – magyarázza Cinna. Miután az uszály ismét visszakerül a táskába, Octavia, Flavius és Venia megölel, és sok sikert kívánnak. Most érzem először, hogy szívből jövő gesztust tesznek felém, ezért viszonzom az ölelést, és megköszönöm nekik a munkájukat. Ahogy mindannyian beszállunk a liftbe, és egy pillanatra megszűnik ez az őrült pörgés, ismét rám tör az izgalom, hiszen pár pillanat, és élőben találkozom majd a többi kiválasztottal. Mélyeket lélegzem, amit Cinna minden bizonnyal meghall, mert megigazítja a kezében a táskát, és rám mosolyog.

- Izgulsz? - kérdi halkan.

- Ááá, dehogy... - Úgy vihogok, mint valami óvodás, és a fülem mögé tűrök egy tincset. A lift fura hangokat ad ki, össze-vissza kattog, és egyre jobban erősödik bennem az az érzés, hogy ha nem szabadulok ki innen egy másodpercen belül, el fogok ájulni.

- Ne izgulj – mondja Cinna. - Minden rendben lesz.

Hálásan rámosolygok, és próbálok erőt gyűjteni a nyugalmából, de sajnos nincsen rá időm. A lift megáll, kivágódnak az ajtajai, és mi kilépünk belőle. A hely hasonlít egy istállóra, mert mindenhol elszórt szénaszálak hevernek a földön, nyihogás és izgatott beszélgetés, meg lószag tölti be a levegőt. Portia és Cinna határozottan elindul egy harci szekér felé, Max meg én pedig követjük őket. Csomó ember mellett haladunk el, akik között ott vannak a kiválasztottak, azonban akkora a nyüzsgés, hogy képtelen vagyok akár egyet is jobban megnézni, mert akkor tuti, hogy elveszek a sok stylist meg segéd között. A szekérhez érve aztán Max felpattan rá, és segít nekem is felszállni. Cinna felmászik mögénk, és nekilát, hogy felcsatolja az uszályomat, miközben Portia a szekér mellé áll, és jobb kezét az előttem álló fekete, kék mintákkal díszített ló farára teszi.

- Na figyeljetek – kezdi. - Ti lesztek az utolsók, így nem lesz baj az uszály hossza. Magától nem nagyon fog lebegni, csak ha beindítjátok a szélgépet. Mindkettőtöknek saját van – mutat a szekerünkre. Ahogy lenézek, látom, hogy egy nagy, piros négyzet van mindkettőnk előtt. - Érintésre működik, csak rá kell tenyerelnetek. Azért van kettő, mivel a szekér eléggé ingatag, és odakint rengeteg zavaró tényező lehet majd, szóval mindkettőtök akkor és addig használja a sajátját, míg az nem zavaró a számára. Sash – fordul felém -, neked viszont fontos lesz ez a dolog, ugyanis a szél fogja a magasba emelni, és szétteríteni az uszályt. Használd, amennyit csak bírod, de ha úgy érzed, nem megy, semmiképpen se erőltesd. - Mindketten bólogatunk, mire Portia felnyúl a szekérre, és belemarkol egy tartóba, amit eddig észre se vettem. Apró, tenyérbe illő fekete kavicsok vannak benne. Kivesz egyet, és felmutatja. - Ez itt a szénjáték, ahogy mi hívjuk. Cinna és én találtuk ki, a lényege pedig az... – A fejünk fölé dobja a kis követ, mire az halkan szétrobban, és színes, piros-kék szikrákkal teríti be a levegőt. Egy pillanatra elhallgatnak a hangok, és mindenki minket figyel, de ahogy Portia folytatja, a zsongás is újra kezdődik. - Hogy a levegőbe dobva felrobban. - Kinyílik a terem elejében lévő kapu, meghallom a himnuszt, és kigördül az Első Körzet kocsija. Maximus kivesz egy szénjátékot a tartóból, majd a fejünk fölé dobja.

- Ezzel kell megdobálnunk a közönséget? - Rám vigyorog, mire elnevetem magam. Tudom, hogy ebben mindketten benne lennénk.  

***

Portia karaktere a Karakterek menüpontban!

5. Fejezet - IV. rész

Kezdek valamit rebesgetni, de még mindig nem vagyok teljesen képben. Az egyszerű szépség? Összeugranak a szemöldökeim, aztán megrázom a fejem, és sóhajtok egyet.

- Hát, nekem elég, ha feleolyan jók leszünk, mint Katniss-ék...

Cinna nevet.

Miután befejezzük az ebédet és a beszélgetést, ismét a felkészítő csapat tagjai vesznek kézbe. Cinna addig eltűnik, hogy elhozzon valamit a ruhámhoz, de megígéri, hogy mire Flavius-ék végeznek a sminkemmel, visszajön, hogy segítsen felöltözni. Ahogy a három alak meglát, furcsa módon úgy látszik, mintha örülnének nekem. Venia leültet egy székbe, és azonnal rázendít.

- Ne félj, ez már nem fog fájni!

- Nem félek – felelem unottan, de attól tartok, hogy ez nem teljesen igaz. Egy kicsit parázok attól, hogy a felvonuláson majd ott lesz a többi kiválasztott is... Hátborzongató érzés még belegondolni is abba, hogy akármelyikük a gyilkosom lehet, vagy ami még rosszabb: akár én is lehetek akármelyikük gyilkosa. Flavius és Octavia az arcom elé telepedik, és nekilátnak a munkának. Hallottam, hogy Cinna azt mondta nekik, hogy ne sminkeljenek túl, és hogy tartsák magukat azokhoz az árnyalatokhoz, amiket megbeszélt velük. Ahogy telnek a percek, egyre biztosabb leszek benne, hogy a dolog végére úgy fogok kinézni, mint egy színes madár. Csomót porolnak az arcomon, rákennek mindenféle cuccot, végül Flavius rajzol valamit a jobb szemem egyik sarkába. Miután végeznek, egyszerre állnak fel, és hátrálnak pár lépést, hogy megcsodálják a munkájukat. Octavián látszik, hogy rettentően elégedett.

- Csodálatos – suttogja. - Cinna el lesz ragadtatva.

- Megnézhetném magam? - nézek végig rajtuk, mire Venia vigyorogva a képembe nyom egy tükröt. A szívem hangosan kalapál, ahogy belenézek, a látvány aztán meg rendesen ki is üt. Egy olyan lány néz vissza rám, aki teljesen más, mégis ugyan olyan, mint én. A bőrömön semmilyen krém vagy por se látszik, egyedül a szemeim változtak kicsit: kihúzták őket egy furcsa, kék árnyalattal, de ez is alig látszik, a szemhéjaimon pedig csillogó, szintén kék árnyalat virít. A jobb szemem sarkában felfedezek pár apró kis szürkés-fehér pöttyöt, melyek végighúzódnak az egész halántékomon, míg végül egyre kevesebb lesz belőlük, és eltűnnek. A kék és a piszkosfehér fantasztikusan kiemeli egymást, és olyan fakó a színük, hogy úgy néz ki, mintha világítanának a szemeim. Furcsa, hogy ennyire nem is változtam meg annak ellenére, hogy annyi cuccot rám kentek. Mondjuk a szemöldökeim fele eltűnt... Biztos azt is méretre gyantázták.

- Na, hogy tetszik? - kérdezi Flavius.

- Ez... fantasztikus. - Vetek rájuk pár hálás pillantást. – Köszönöm.

Látszik rajtuk, hogy mennyire büszkék a munkájukra. Nem tagadom, tényleg jól sikerült. A hajammal semmit se csinálnak, csak a körmeimet festik ki feketére. Miután a csapat mindennel végez, betoppan Cinna. Pont, ahogy ígérte. Egy hatalmas táskát tart az egyik, és egy nejlonba bújtatott ruhát a másik kezében. Elmosolyodik, ahogy meglát.

- Na, hogy tetszel magadnak? - Lelkendezni kezdek neki, hogy tök jó lett a sminkem, meg hogy mennyire királyak ezek a kis pöttyök. És nem hazudok, mert nekem tényleg bejönnek.

- Úgy nézel ki, mint egy mesebeli tündér – mondja Flavius mézes-mázos hangon. Látom Cinnán, hogy ő is elégedett, de azért lerakja a csomagokat egy asztalra, és közelebbről is szemügyre veszi a felkészítő csapat munkáját. Összevont szemöldökökkel vizslatja az arcomat, két ujja közé fogja az államat, és minden oldalról szemügyre veszi a sminket. Végül elmosolyodik.

- Szép munka – néz a csapatra, akik vigyorogva fogadják a gratulációt. Aztán Cinna kiveszi a ruhát a műanyag burokból, és felém nyújtja. - Nézd meg nyugodtan, mielőtt felveszed.

A kezembe fogom a ruhát, és alaposan szemügyre veszem. Két rétegből áll: az alsó finom bársony, a fölső pedig durvább gyolcsból készült. Ugyan olyan színekben játszik, mint a sminkem: piszkosfehér, fakó kék, azonban a hátán egy fekete csík fut végig, mely a szoknyarész végénél már a ruha egész aljára kiterjed. A szoknya hátuljára apró kapcsok vannak erősítve.

- Ezek mire kellenek? - fordulok Cinnához, ahogy végigsimítom a fémfogakat.

- Oda jön a lényeg – mosolyog rám. - Öltözz fel, aztán megmutatom.

Cinna segít felvenni a ruhát, miközben a felkészítő csapat tagjai ott rohangálnak körülöttünk, és azon izgulnak, hogy minden rendben legyen. Pár perc múlva megtudom, hogy mi a "lényeg".

5. Fejezet - III. rész

Mondjuk... elég furcsa lenne. Megjelenik előttem egy Cinna, akinek csupa szénpor az arca, a keze teli van bőrkeményedésekkel, és koszos, buggyos overálban kalapál egy sziklát az egyik mély tárnában. A szám elé kapom a kezem, de késő. Kibuggyan belőlem a nevetés. Cinna éppen végez, s ahogy hátra lép, összeugranak a szemöldökei, de azért mosolyog.

- Mi az? - kérdezi, miközben leteszi a tégelyt egy asztalra, és megtörli az ujját. Nem tudom, hogy mit reagálna, ha elmondanám neki az igazságot... De mivel már úgyis késő, és mivel ebből úgysem tudom magam kibeszélni, hát vallok.

- Csak elképzeltelek szénbányászként – vigyorgok, aztán rájövök, hogy simán letegeztem. Várom, hogy rám szóljon, vagy legalábbis pár szúrós pillantással jelezze, hogy azért nem vagyunk egy súlycsoportban, de nem tesz semmi ilyesmit. Mosolyog tovább.

- Remélem, jól állt nekem az overál – mondja, majd kinyújtja a kezét, és segít leszállni az asztalról. Jó érzés megint földet érezni a talpam alatt, még akkor is, ha az a föld jéghideg csempe. Cinna egy ajtó felé indul, én pedig követem. - Szeretném, ha beszélgetnénk kicsit – néz rám, mire bólintok.

- Oké.

Az ajtó mögött egy másik szoba van, de egyáltalán nem olyan, mint az eddigiek. Természetes fénytől világos, a falak színesek, és mindenféle kusza mintákat festettek rá. Hatalmas, faltól falig tartó ablak van az egyik oldalon, előtte pedig két fotel, közöttük piros színű, kerek asztallal. Az asztalon két tányér étel gőzölög. Helyet foglalunk a fotelekben, aztán enni kezdünk. Vagyis csak Cinna, mert én tökre nem vagyok éhes. A kezembe fogom a villát, és ide-oda kezdem tologatni a kerek fasírtokat. A stylistom úgy viselkedik, mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást. Talán ezért, vagy úgy amúgy is, de sugárzik belőle a nyugalom. Annyira letisztult és könnyed, hogy kicsit meg is lepődöm. Nálunk, a Tizenkettedikben az emberek nagy része folyamatosan izgul valamiért: hogy lesz-e mit enni, hogy nem fognak-e megfagyni a télen, vagy hogy kihúzzák-e majd az Aratáson a gyereküket. De gondolom az ittenieknek nem kell ilyesmivel foglalkozni, hiszen mindenük megvan.

- Talán nem vagy éhes? - Cinna hangja szakítja félbe a gondolataimat, mire felkapom a fejem. Engem néz, és megint mosolyog.

- Hát – ugranak össze a szemöldökeim -, ami azt illeti... nem nagyon. Idefelé a vonaton annyit kajáltam reggelire, hogy semmi étvágyam. - Cinna bólint, nekem pedig eszembe jut egy dolog, amivel talán beindíthatom a beszélgetést, mert eddig egy szót se váltottunk egymással a kérdésén kívül, mióta bejöttünk ebbe a szobába. - Kérdezhetek valamit?

Cinna rám néz, és leteszi a villát. Nekem szenteli a figyelmét, ami bizonyossá tesz abban, hogy ő embert lát bennem. - Persze – mondja.

- Miért nem engedted, hogy az átalakító csapat hozzányúljon a hajamhoz?

- Nos – szélesen elmosolyodik, otthagyja az ebédjét, és hátradől a fotelben -, erről szeretnék veled beszélni. Csak nem voltam benne biztos, hogy lenne-e kedved evés közben megvitatni a dolgot. - A magasba ugranak a szemöldökeim, mert alig hiszek a füleimnek. Érdekli, hogy mihez lenne kedvem? Egyre jobban bírom ezt a Cinnát. - De ha szóba hoztad, akkor elmondom. Te is tudod, hogy a jelölteknek a körzetük sajátosságaival kell bemutatkozniuk a felvonuláson.

- Aha – bólogatok. - Tavaly Katniss és Peeta nagyon király volt... Mindenki róluk beszélt másnap a suliban.

- Igen, a tüzes dolog tényleg nagy sikert aratott az emberek között. Azonban idén Portiával úgy gondoltuk, hogy nem a szénen, és nem is a tűzön lesz a hangsúly.

- Akkor min? - kérdem felvont szemöldökökkel, és az asztal fölé hajolok.

- Magán a körzeten. Ha érted, mire gondolok. – Cinna elvigyorodik, mikor megrázom a fejem. Egyáltalán nem értem, mit akar mondani, így hát folytatja. - A körzetetek egyszerű, nem igaz? - Bólintok egyet. Mi a csodára akar kilyukadni? - Na látod. Idén egyszerűek lesztek.

- Egyszerűek, de azért nagyszerűek, ugye? - kérdem reménykedve, mire Cinna halkan felnevet. Tudom, hogy bízhatom benne, mert Katniss-ből is igazi királynőt varázsolt, de még mindig nem értem, mire gondol pontosan.

- Igen. Nagyszerűek lesztek, legalábbis remélem, hogy tetszeni fogtok az embereknek.

- Na és a hajam? Miért maradt olyan, amilyen volt?

- Azért, mert azt szeretném, ha természetes maradnál. Ez lesz a kulcs. A Tizenkettedik Körzet lány kiválasztottjában idén az egyszerű szépség, a fiúban pedig az egyszerű, nyers erő fog megmutatkozni.  

Elképzelhető, hogy a következő rész csúszni fog pár napot. 
Valamint: ÚJ BLOGOM