14. Fejezet - II. rész

Kedves Olvasóim,
hová tűntetek, miért nem írtok? :(
Pedig tudom, hogy itt vagytok, és nagyon reménykedem benne, hogy tetszik nektek a történet...
Számítok rátok!
Ne feledjétek: ma késő este itt a Futótűz új előzetese!

_________________________

Reggel Cinna ébreszt. Az ágyamban kelek fel,és még csak elképzelésem sincsen, hogy vajon hogyan kerültem vissza a szobámba. Hajnal van, pontosabban hajnali hat óra. Kint már kezd világosodni, de a Nap még nem kelt fel. Cinna elküld a fürdőszobába, és mivel sík ideg vagyok, pontosan, lépésről lépésre megmondja, hogy mit csináljak. Követem az utasításait: először fogat, aztán arcot mosok, kifésülöm a hajamat, végül felveszem a nadrágot, a pólót és a dzsekit, amit ő nyomott a kezembe, mikor beküldött a fürdőbe. Aztán kézen fog, és felsétálunk a tetőre. Így, félhomályban már nem is olyan barátságos ez a hely, ráadásul nem a fa felé megyünk, hanem a másik irányba. Nem kérdezek semmit, de Cinna elmagyarázza, hogy bármikor itt lehet egy légpárnás repülőgép, ami először engem, aztán őt fogja felhúzni a fedélzetre.

- Odafönt kapsz majd az alkarodba egy nyomkövetőt – mondja Cinna. 

Nagyokat nyelek, és közben bólogatok, mert a szám annyira száraz, hogy nem tudok megszólalni. Egyszer csak tényleg megjelenik a légpárnás, és leereszt egy kötélhágcsót. Elengedem Cinna kezét, aztán megfogom a hágcsó egyik fokát, és szó szerint odatapadok hozzá. Kicsit ijesztő ez az egész, de persze örülök is, hogy nem kell tartanom magam, mert simán előfordulhat, hogy véletlenül leszédülök róla. Gondolom ezért is kell a biztosíték: nehogy egy-egy kiválasztott a mélybe vesse magát a Viadal előtt. A hágcsó egyre feljebb emel, míg végül belépek a gép fedélzetére. Egy fehér köpenyes nő azonnal ott terem mellettem, majd beledöf egy jókora tűt az alkaromba.

- Nyomkövető – magyarázza. Nagyon kellemes hangja van, de ez mit sem csillapít a fájdalmon, amit a nyomkövető elhelyezése okoz. 

Miután megkaptam a kis szerkezetet, Cinnát is felhúzzák, és együtt sétálunk be egy szobába, ahol megreggelizhetünk. Igazából nem tudom, hogy ezt komolyan gondolják-e. Tényleg azt hiszik, hogy ilyenkor bárkinek is van étvágya, vagy ez csak az általános protokoll része? Mélyeket lélegzem, hogy lenyugodjak, de semmit sem segít. Csak annyira megyek vele, hogy az orrom megtelik az ételek szagával, köztük a kedvenc muffinoméval is. Egy darabig csak szemezek a hatalmas tál gőzölgő süteménnyel, de végül elveszek egyet, és lassan, morzsáról morzsára enni kezdem. Két muffint, és egy pohár gyümölcslevet sikerül magamba kényszerítenem a három óra hossza alatt, míg repülünk. Elég messzire került az aréna, ha ennyi ideig kell utazni. Mire végre megállunk, az összes ablak elsötétül, de kinyitják a légpárnás ajtaját, és leeresztenek minket. Először Cinnát, aztán engem. 

Egy föld alatti katakombába érkezünk, ami engem leginkább egy hullaházra emlékeztet. Fehér, és rettentően csöndes. A hideg futkározik a hátamon, ahogy megállok középen. Ha rajtam múlna, leülnék a földre és begolyóznék, de szerencsére Cinnának nem ment el a józan esze, így megint megmondja, mit csináljak. Míg ő előkeríti valahonnan a ruhát, amit viselnem kell majd (minden kiválasztott ugyan olyan ruhában lesz), addig én lezuhanyzom, aztán Cinnával együtt kibontjuk a csomagot, és megnézzük, hogy mit kell viselnem életem hátralévő részében. Egy vastag, puha, bézs színű, testhezálló nadrág. Elég melegnek néz ki. Egy szintén jó vastag térdzokni. Egy csizma, ami Cinna szerint öntött gumiból készült, mert nincsen illesztés a talp-, és a lábrész között, vagyis teljesen vízálló. Van még egy barna színű polár pulóver, és egy fekete esőkabát is a csomagban. A stílustanácsadóm segít felöltözni, aztán megkér, hogy sétáljak egy kicsit, hogy minden elég kényelmes-e. Nem szólalok meg, csak bólogatok, hogy igen, pont megfelelőek a ruhák. 

Leülünk egy kanapéra, ami az órával szemben van. A Viadal tízkor kezdődik, és addig még negyed óra van. Még negyed óra. Csak tizenöt perc. Csak tizenöt. Halálra váltan szorongatom Cinna kezeit, akin természetesen most sem látszik, hogy izgulna.

- Riki felhívott az interjúk után – mondja egyszer csak halkan. - Azt mondta, csodás voltál. Hogy még életében nem látott olyan jó énekesnőt, mint te.

- Tényleg? - Először csak tátogok, mert egyszerűen nem jön ki szó a számon, de aztán suttogva is megismétlem magam. - Tényleg?

- Igen.

Cinna nem mondd többet, mert ebben a pillanatban egy női hang szólal meg valamelyik mikrofonból, és utasítja a kiválasztottakat, hogy kezdjenek el készülődni. Idegesen felállok, és érzem, hogy máris rám tör a remegés. Cinna odavezet a kör alapú, hosszúkás üvegkapszula elé, amibe majd bele kell állnom, aztán megállít magával szemben, és belenyúl a zsebébe. Egy apó, kör alakú kis valamit tart a kezében, és ahogy felemeli, egyből megismerem a tárgyat.

- De hát ez...

Cinna a szívem fölé tűzi a kitűzőt. - Katniss oda adta nekem tegnap, és a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen vidd magaddal az arénába.

- Na de ez az övé! Én nem viselhetem! - Könnyek szöknek a szemeimbe, de Cinna ugyan olyan nyugodt marad, mint volt. Feltűzi Katniss fecsegőposzátás kitűzőjét a kabátomra, aztán elmosolyodik. A szemeiben mintha szomorúság csillogna.

- Azt szeretné, ha viselnéd. Azért nekem adta, mert tudta, hogy tőle úgysem fogadnád el. - Aztán mögém áll, és erős copfba rendezi a hajamat. 

Szóval Katniss Everdeen, a lány, aki lángra lobbant, a mentorom, azt szeretné, ha viselném az arénában a kitűzőt, amit ő is viselt tavaly.

- Egy perc – mondja a monoton hang. Minden egyes tagom megfeszül, és jó erősen belekapaszkodom Cinnába, ahogy megölel. A szívem kalapálni kezd, az adrenalin dübörög az ereimben. Szinte hallom, ahogy telnek a másodpercek. Egy perc múlva kezdődik életem hátralevő része.

- Tavaly Katnissre tettem volna fel minden pénzem – mondja Cinna. - Idén rád fogadnék, ha lehetne. - Nem mondok semmit, csak annyit érzek, hogy Cinna óvatosan belesüllyeszt valamit a kabátom zsebébe, de jelenpillanatban annyira homályos az elmém, hogy eszembe sem jut megnézni, mi az.

- Fél perc – töri meg a csendet a hang. Ismét megfeszülök.

- Csak tartsd nyitva a szemed – suttogja Cinna. - Csak tarts ki, és minden szebb lesz.

Mély levegőt veszek, és összeszorítom a szemeimet. - Ígéred?

Cinna csókot nyom a homlokomra. - Ígérem.