16. Fejezet - II. rész

Sziasztok! 

Nagyon köszönöm nektek a nyolc pipát, és Petrának a kommentet! <3 Most pedig itt is van a következő rész, remélem, tetszeni fog... :)

Bridget

_____________________________________

 - Ne legyél már ilyen kis finnyás! - Jana a szemeit forgatja, aztán felsóhajt. - Majd én megcsinálom. De mindenképpen most kéne megsütnünk, míg ilyen köd van, mert így nem fog látszani a füst – mondja, mire bólintok egyet.

- Oké. Akkor te készítsd elő, addig én tartok egy leltárt, és felosztom a felszerelésünket. - Jana rábólint a javaslatra, átadja a táskáját, aztán nekilát a nyúlnak, én pedig leülök egy bokor tövében, és elkezdem összegezni, hogy mink van. 

Egy fél zsemle, és a nyúl, amit megehetünk. Egy csomag nyugtató hatású cukorka. Egy takaró, egy távcső, egy karóra, a maradék fémhuzal, ami körülbelül két csapda elkészítéséhez elég még, két palack víz, de egyik sincsen tele, négy kés, egy erős kötél, egy pár zokni, és egy csomag gyufa. Nem valami sok, de azért valami.

Felosztom a készletünket, aztán minden visszarámolok a táskákba, és elindulok Jana felé. 

- Hogy állsz? - kérdem még távolabbról, mert ha azt mondja, hogy éppen a belezésnél tart, akkor nem megyek tovább. Azonban legnagyobb meglepetésemre Jana éppen most teszi fel a botra tűzött nyulat a tűz fölé. - Hűha – ugranak össze a szemöldökeim -, te aztán gyors vagy!

- Volt időm gyakorolni – vigyorog rám. 

Letelepszem a két táskával a tűz mellé, aztán odaadom Janának a saját csomagját. Míg sül a nyúl, megbeszéljük, hogy mink van. Mikor megemlítem a cukorkákat, a lány azonnal előkotorja az adagját, és bekap egyet. Aztán azt is megvitatjuk, hogy hogyan tovább. - Ha ez kész – bök Jana a hús felé -, összepakolunk, eltüntetjük a nyomokat, és elindulunk a romok felé.

Nem tudom, miért ragaszkodik annyira azokhoz a romokhoz, de nem szólok semmit, csak rábólintok. Gyorsnak kell lennünk, mert lassan teljesen kivilágosodik, és eltűnik a köd, ami eddig fedezett minket.

Miután a nyúl jól megsül, Jana leveszi a tűzről, és hideg, nedves mohát terít rá, hogy kihűljön. Aztán elhasználjuk mindkét üveg vizünket, hogy eloltsuk a tüzet. Ezt először felesleges pazarlásnak gondolom, de aztán rájövök, hogy másképpen – például ha nedves növényeket tennénk a parázsra – hatalmas füst keletkezne, és egyből lebuknánk. Jana szerint a romoknál van egy folyó, így ott újra meg tudjuk majd tölteni a kulacsokat. 

Miután mindennel megvagyunk, előveszem a táskámból a fél zsemlét, kiszedem a zacskóból, aztán belecsomagolom a nyulat a nejlonba, és elrakom. Északnyugati irányba indulunk el, mert kerülőúton, hátulról közelítjük meg a romokat. Lesétálunk a hegyről, aztán az erdőben gyalogolunk, és közben elmajszoljuk a fél zsemlét. Kezdek szomjas lenni, és kicsit kétségbeesem, mert nincsen nálunk semmi ehető. Katniss tavaly majdnem szomjan halt, mert nem talált vizet. Mi lesz, ha eltévedünk, vagy ha a játékmesterek úgy döntenek, hogy kiszárasztják a folyót, vagy ha Jana egyáltalán nem is tudja, merre megyünk?

- Messze van még? - kérdezem halkan, mikor már két órája megyünk folyamatosan.

- Igen – vágja rá Jana. Erre aztán hatalmas sóhajtás szakad fel belőlem, és egy egész marék áfonyát tömök a számba, amit az előbb találtam egy bokron. A finom, hideg, lédús gyümölcs ugyan enyhíti kicsit a szomjamat, de azért közel sem ér fel egy pohár vízzel. 

További egy órát menetelünk előre megállás nélkül, mikor unalmamban fütyörészni kezdek, de Jana azonnal rám szól: - Ne fütyülj már! Azt akarod, hogy meghalljanak?

- Igen – morgom az orrom alatt. - Minden vágyam. - Erre aztán nem válaszol, de hallottam, ahogy felsóhajtott. Egyre szomjasabb leszek, és egyre jobban kezdek kétségbeesni. Nem akarom Jana tudtára adni, hogy mennyire nem bírom a szomjazást, így hát hallgatok, és beszélgetéssel próbálom meg másra terelni a gondolataimat. - Tudod, hogy mi van a többi kiválasztottal?

- Hát – vonja meg a vállait -, a hivatásos csapat a Szarunál van, a mocsárban, az tuti. A többiek meg... Róluk nem sok mindent tudok. Láttam pár lábnyomot tegnap, miközben téged kerestelek, de ennyi.

- Hát ez nem sok – mondom halkan. Jana kivesz a zsebéből egy marék bogyót, és a szájába gyömöszöli őket.

- Tényleg nem – csámcsogja.

- Maxról sem tudsz semmit? - bukik ki belőlem a kérdés. Azonnal jól le is hordom magam, és lesütöm a

szemeimet. Mit fognak gondolni a támogatóim? Az egy dolog, hogy magamban érdekel, merre van, de azért az már kicsit túlzás, hogy ki is mondom, amit gondolok. Már csak az hiányzik, hogy a kintiek félreértsék a helyzetet.

- Ő valahol jó messze van szerintem – mondja Jana. - Valahol a hegyekben.

Valahol a hegyekben. Jó messze innen. Idegesít, hogy ez a tudat megnyugtat. Max távol van tőlünk, és a többi kiválasztottól. De ki tudja... Lehet, hogy van kiválasztott, aki szintén arrafelé mászkál.