18. Fejezet - I. rész

"They can never, never be a..."

Először ő is meglepődik, de aztán egyetlen mozdulattal feláll. Én is felpattanok, de túl gyorsan, mert a vér kifut a fejemből, és szédülni kezdek. Az adrenalin hangosan dübörög az ereimben, a pupilláim kitágulnak, és még szaporábban kezdem venni a levegőt.

- Hé! Mi a... - Ez minden bizonnyal Jana lesz, aki felébredt, mikor eltűnt a támasz, akin aludhatott. - Te jó ég! - sikoltja. Egy másodperc alatt kiránt egy kést az övéből, és mellettem terem. 

Mindketten a fiút bámuljuk, aki felvonja egyik szemöldökét, majd lassan a magasba emeli a kezeit.

- Őőő... Ne öljetek meg, oké? - kérdezi. Janával értetlenkedve összenézünk, mire Radler félszegen elmosolyodik, és folytatja. - Furán hangzana, ha azt mondanám, hogy békével jöttem?

- Hát eléggé – morogja Jana. Maga elé tartja a kését, és fenyegetően méregeti a fiút. 

Én meg se merek szólalni. Szeretnék eltűnni innen, amilyen gyorsan csak tudok, de sajnos ez nem lehetséges. Alig van annyi lélekjelenlétem, hogy gyorsan eltüntessem a rémület nyomait az arcomról. Muszáj ezt tennem, mert tuti, hogy most éppen minket mutatnak a tévében.

- Pedig komolyan mondom. - Radler a földön heverő táskájára és íjára mutat. - Látod? Nincs nálam fegyver. És ha ez megnyugtat, már vagy három órája figyeltem, ahogy alszotok. Szerinted nem lett volna alkalmam kinyírni titeket?

- Miért nem nyírtál ki minket? - Jana hadar, a hangja éles, és rettentően gyanakvó.

- Mert van egy ajánlatom nektek – mondja Radler. Leengedi a kezeit, és megvakarja a tarkóját. Aztán ismét belenéz a szemeimbe, és úgy folytatja. - Én adok nektek gyógyszert a sebekre, ti pedig adtok nekem vizet.

Neki is kék szemei vannak, és talán még világosabbak is, mint az enyémek. Nem bírom állni a tekintetét. A földet kezdem bámulni, és Janára hagyom a döntés lehetőségét – noha nagyon is jól jönne az a gyógyszer, és ezt mindketten tudjuk.

- Honnan veszed, hogy van vizünk? - kérdezi a szövetségesem.

- Ott van – bök a táskám felé a fiú. 

Mindketten megfordulunk. És valóban, a földön ott áll a kulacsom, teli vízzel. Este nem tettem be a táskámba, csak magam mellé raktam, mert valamiért úgy éreztem, még szükségem lehet rá az éjszaka folyamán. Talán biztonságot adott. 

- Szóval megegyezhetünk, hogy egy kis időre békét kötünk?

Ahogy felnézek, egyenesen Radler kék szemeivel találom magam szemben. Elmosolyodik, ahogy ismét találkozik a tekintetünk. Összeszorítom az ajkaimat, és nem kapom el a tekintetemet. Dacosan pásztázom a fiút. Ha harc, hát legyen harc.

- Én benne vagyok – jelentem ki határozottan. Időm sincsen meglepődni magamon, már eresztem is le a késemet, és kimérten, lassan odasétálok hozzá. - Legyen béke – nyújtom ki a kezemet. Radler elvigyorodik, ahogy kezet rázunk. Aztán hátrálok pár lépést, hogy Jana is kezet foghasson újdonsült szövetségesünkkel.

- Csak hogy tudd – sziszegi -, tíz méterről is simán átlövöm a torkodat.

- Arra nem lesz szükség – mosolyogja.

 A földet bámulom, de aztán, ahogy ránézek, összeszorul a gyomrom. Próbálok hátul maradni, míg Radler felkapja a cuccait a földről, és együtt odamegyünk a mi felszerelésünkhöz. Letelepszünk, de azért tartjuk a tisztes távolságot. Jana elég mély hangon beszél, amiből arra következtetek, hogy csak miattam tűri meg ezt a fiút. És hogy én miért léptem vele szövetségre? Nem is tudom. Kell az a gyógyszer.

- Add a cuccot – nyújtja ki Jana a kezét Radler felé, aki erre előhúz egy fémtubust a táskájából, és átadja neki. Cserébe megkapja a lány fél liter vizét, amit szinte azonnal be is nyakal. Jana közben kinyitja a tubust, és a sajátjára, meg az én tenyeremre nyom egy adagot a zöld színű krémből. Megszagolom az anyagot, és mivel valami kellemes dologra számítok, elfintorodom, mikor megcsap az ismerős záptojás szag.

- Hú, de büdös... - Először arra gondolok, hogy Radler átvert minket, azonban abban a pillanatban, ahogy utánzom Janát, és felviszem a sebes felületekre a ragacsos krémet, megváltozik a véleményem. Az égető érzés azonnal alábbhagy, és végül teljesen meg is szűnik. - Honnan kaptad? - nézek a fiúra, aki a tenyerei között forgatja a vizes palackot, és mosolyogva figyeli, ahogy összekenem magam.

- Ajándék az égből – vonja meg a vállait. 

Halvány mosoly fut át az arcomon, és ismét a kenegetésre koncentrálok. Annyi mindent kaptam már a támogatóimtól, ráadásul lassan olyan drága lesz akár egy szál gyufa is, hogy meg se fordult a fejemben, hogy esetleg küldenek valamit a sebeimre.

- Kajád nincsen? - kérdezi Jana. Nem vár, egyből a lényegre tér. Bezzeg nekem nem jut ilyesmi az eszembe. 

- Nincsen – rázza meg a fejét a fiú. Erre aztán Jana hatalmasat sóhajt, és háttal a falnak dől. - De azt hiszem, tudunk szerezni.