Kedves Olvasóim,
meghoztam az utolsó előtti részt. Ha minden jól megy, szombaton itt a befejezés, a 23. fejezet második része, amivel véget ér a Nyitott szemek. Ez az első blogom, amit befejezek, és nagyon furcsa érzés. Az egyik szemem sír, a másik nevet - tudjátok, hogy szokott ez lenni. Persze az vigasztal, hogy jön majd a második rész, amin már dolgozom. Amint mondtam, a megjelenésének pontos idejét nem tudom, de valamikor tél, tavasz végére várjátok, megpróbálok elkészülni vele addigra - mondjuk összecsapni nem szeretném, de azért sietek, amennyire tudok. Azt javaslom, hogy nézzetek fel majd néha ide a sztori vége után is, mert itt fogom közzétenni, hogy mikorra várható az első rész, valamint azt is, hogy hol fogjátok megtalálni - bár valószínűleg ugyanitt (ezt még nem tudom pontosan). Nekem mindenesetre nagyon otthonos ez a blog, szinte el sem tudom képzelni, hogy máshol látom a Nyitott szemeket.
Szóval ennyi lennék, a szombati, utolsó rész után majd valamelyik nap szeretnék írni egy ilyen írói utószót, amit ilyenkor szokás, ott összeszedem a gondolataimat, és leírom, hogy mennyire köszönöm nektek azt a sok támogatást, amit kaptam. :') <33
Kellemes olvasást és jó szórakozást,
Dorine Osteen
_________________________________________________
Elfordítom a
fejemet, és próbálom visszatartani azt, ami kikívánkozik
belőlem. Szeretnék sírni és ordítani, hogy kapcsolják ki,
de nem lehet.
- Mindjárt vége
– mondja Katniss.
Ránézek, de nem tud megnyugtatni. Ugyan nem
látom, amit vetítenek, azonban a hangokat hallom. Egy lány, és
saját magam párbeszéde, aztán ágyúdörrenés, és egy fiúval
beszélgetek. Hallom a hangunkat, de lélekben valahol teljesen
máshol járok. Azon agyalok, hogy hogyan történhetett meg mindez,
és hogy hogyan lehetséges, hogy én nyertem meg a Viadalt. A
szoknyámon csillogó gyémántokat bámulom. Megnyertem a Viadalt.
Én. Most már tudom, hogy jó, hogy semmire sem emlékszem.
Miután vége a
vetítésnek, alig tudok megmozdulni, így magamban hálát adok,
hogy továbbra sem kapcsolják fel a világítást, így az emberek
nem látják, milyen rémült az arcom, ahogy a színpadra sétáló
Snow elnöktől megkapom a győztesnek járó koronát. Caesar
gyorsan bedob egy pár poént, hogy kicsit felrázza a döbbent
közönséget, aztán végig tapsoltatja őket, míg mi levonulunk a
színpadról. Részt kell vennem egy Győzelmi Banketten, amit az
elnöki rezidencián tartanak, és én vagyok a főszereplője. Csomó
fura ember ugrál körül, mindenkivel fotózkodom, és közben persze
vigyorgok, mint a vadalma. Annyi kaját tömök magamba, amennyit
csak tudok, de ez nem nagy mennyiség: a második tál leves
felénél már attól félek, hogy kidobom a taccsot. Katniss folyton
a közelemben marad, de egyszer sem néz rám, viszont van egy olyan
érzésem, hogy a Játékmesterek kipécéztek maguknak, mert
valamelyikük folyton bámul. Persze ennek nem kéne meglepnie,
hiszen én nyertem meg a Viadalt. Ma este mindenki Sash Candelre
kíváncsi. Aztán végre valahára véget ér a Bankett, és
valósággal Effie nyakába vetem magam, mikor megjelenik, hogy
indulhatunk.
Senkivel sem
beszélek, míg visszaérünk a Kiképzőközpont tizenkettedik
emeletére, sőt, még azután sem. Csak bezárkózom a szobámba,
felülök az ágyamra, és a tenyereimbe temetem az arcomat. Effie és
Haymitch vacsorázni hívnak, de úgy teszek, mintha nem hallanám
őket. Higgyék csak azt, hogy alszom. Igazából szörnyen éhes
vagyok - hiszen nem ettem sokat -, de ez semmi ahhoz képest, amit érzek. Huszonegy embert
láttam ma meghalni. Mindannyian körülöttem lelték halálukat. És
miért? A semmiért. Hogy a hülye kapitóliumiak szórakozhassanak
rajtuk.
Beleharapok a ruhámba, nehogy felordítsak. Elerednek a
könnyeim, kitépem a fülemből a súgót, a földre dobom a
koronát, és elvágódom az ágyon.
Reggel arra
ébredek, hogy valaki dörömböl az ajtómon. Gyorsan kiugrom az
ágyból, és beengedem a valakit.
- Drágám! -
rikácsolja Venia. - Mi a csuda történt veled? Úgy nézel ki, mint
egy... Szóval szörnyen!
Köszönöm szépen,
ez igazán jól esik. Az ajkamba harapok, de nincsen időm
visszavágni, mert Flavius és Octavia is berontanak a szobámba, és
bevágják maguk mögött az ajtót. Venia megragadja a csuklómat,
elrángat a tükör elé, és megmutat magamnak. Az tény, hogy nem
nézek ki olyan jól, mint tegnap. Az arcom fáradt, a szemeim
karikásak, a sminkem lefolyt a sírástól, és gyűrött a ruhám.
- Ne aggódj –
pördít meg Flavius. - Ezen se perc alatt segítünk. - Azzal egy
mozdulattal megszabadít a ruhától, Octavia gyorsan elküld
zuhanyozni, aztán mikor már vagy tíz perce folyatom magamra a
vizet, megelégeli a dolgot, és azon címszó alatt, hogy sietnünk
kell, megtörölget, mint egy óvodást.
Mire Cinna is megérkezik,
már tiszta és rendezett vagyok. Bőrsarut, és hozzá passzoló,
halvány színű ruhát kapok. Octavia az arcomra ken egy kis púdert
meg szempillaspirált, de semmi többet. Aztán miután minden
megvan, Cinna kiküldi a felkészítőcsapatot, és a fülembe
szereli a súgógépet. Igazából eléggé zavar ez a kis kütyü,
de közben meg is nyugtat, mert tudom, hogy nem vagyok teljesen
magamra hagyva.
- Még van tíz
perc addig, hogy elinduljatok az interjúra – mondja halkan Cinna.
- Valaki szeretne találkozni veled.
- Kicsoda? - nézek
rá.
Nem válaszol, csak elmosolyodik, és kinyitja az ajtót. Egy
öreg néni sétál be rajta egy botra támaszkodva, mögötte egy
hosszú szőrű, szürke macska masírozik. Ismerős ez a néni, már
egyszer találkoztam vele ott, abban a hatalmas üvegcsarnokban.
- Hát én –
hallom meg öreg, magas, érdes hangját. Mintha ismét megfájdulna
a fejem, de aztán elmúlik. Az ajtó felé pillantok, ahogy a néni
megölel, de Cinna már sehol sincsen. - Riki. - Kibontakozunk az
ölelésből, és leülünk az ágyam szélére. - Hallottam, hogy mi
a helyzet. Nagyon sajnálom.
Ránézek. Mondanom
kéne valamit, de semmi értelmes nem jut eszembe. Azt sem tudom,
hogy ki ez a nő. Ebben a pillanatban a macska felugrik hozzánk, és
az ölembe mászik. Köszi cica, simítom végig a hátát.
Megmentette a helyzetet, mert így legalább van valami, amivel
elfoglalhatom magam, és nem olyan kínos a helyzet.
- A maga macskája?
- kérdezem.
- Igen –
mosolyodik el a néni. - Othie a neve.
- Othie –
ismétlem el a nevét. Erre a cica felkapja a fejét, és a karomba
dörgölődzik. - Aranyos.
- Tényleg az. -
Egy percig némán hallgatunk, aztán Riki töri meg a csendet. -
Tudod, mikor bent voltál az arénában, mi mindannyian szörnyen aggódtunk. Kegyetlen érzés az, mikor tudod, hogy valaki, akihez
kötődsz, lehet, hogy meg fog halni.
- De túléltem –
nézek rá.
- Túl – simítja
végig az arcomat. - Annyi volt a támogatód, hogy egyszerűen nem
is alakulhatott másképpen.
- Tényleg? -
ugranak össze a szemöldökeim. Ugyan Cinna már mesélt erről
tegnap, de az nem volt ilyen konkrét.
- Bizony. Rögtön
az éneklésed után már jöttek is a szerződések. Katniss nem
győzte átnézni őket... Nem csak magánszemélyek, de zenei cégek
és egyesületek is támogattak. Az emberek majd' megvesztek, sőt,
még olyat is hallottam, hogy levelekkel bombázták Snow elnököt
avégett, hogy mindenképpen neked kell megnyerned a Viadalt, mert
kell nekik a hangod.
Az ölembe meredek,
és a macskát bámulom. Abban biztos vagyok, hogy van hangom és
hogy szeretek énekelni, ráadásul már az is bebizonyosodott, hogy
valóban énekeltem egész Panem előtt, de ez azért még mindig
hihetetlen egy kicsit.
- Szóval ezért
vagyok még életben? - suttogom.
- Nem csak azért,
de többnyire igen – bólint Riki. - Mert szeretnek az emberek.
Valaki bekopog a
szobámba, és ezzel megtöri a pillanatot. Katniss feje bukkan fel
az ajtórésen.
- Mennünk kell –
néz rám, mire bólintok egyet.
- Rendben, egy
perc. - Katniss feje eltűnik, mi pedig felállunk.
Othie leugrik a
földre, mikor Riki megölel, én pedig magamba szívom az édes
illatot, amit a néni áraszt magából. Aztán elköszönök tőle,
és kisétálok a szobából.
Woow, hát ez nem semmi... hihetetlen hogy egy utolsó fejezet, és vége a sztorinak. Én még emlékszem az Aréna, sőt a történet kezdetére is, és hogy mennyire szerettem. Ez az amnéziás dolog nagyon érdekes, de talán jó is, hogy most Sash talán egy kicsit meg tudja kímélni magát a fájdalomtól, hogy nem ismeri meg Radlert és a többieket. Jujj, hát szegény Radlernek eléggé kemény halált adtál... de hát sajnos, ez a Viadal. Várom a következő, és egyben az utolsó részt is a Nyitott szemekből.
VálaszTörlésOlvasód és barátnőd: Clove <3
Igen, számomra is hihetetlen, hiszen nem rég kezdtem, és tessék... Itt a vége. Persze tudom, hogy egyszer minden véget ér, de azért szomorú.
TörlésÖrülök, hogy olvastad, és köszönöm szépen a kommented! <3