Záró bejegyzés, köszönetnyilvánítás

Legkedvesebb, leginkább megbecsült, legdrágább Olvasóim!

Még ha ideiglenesen is, de elérkezett a búcsú ideje. Te jó ég, azt sem tudom, hol kezdjem, annyi mindent szeretnék mondani. Ám még mielőtt bármibe is belekezdek, szeretném kinyilvánítani a hálámat felétek. Mert ha ti nem vagytok, akkor ez a blog sincsen - hiszen egy történetet ketten alkotnak: az író, aki írja, vagyis én, és az olvasó, aki olvassa, vagyis ti! Nálatok kedvesebb, őszintébb, drágább, jófejebb olvasókat pedig kívánni se lehetne, annyira szuperek vagytok! Rengeteg biztatást, kedves szót kaptam tőletek, még annak ellenére is, hogy nem voltam mindig annyira elégedett, és ennek hangot is adtam. Szeretném a bocsánatotokat kérni, ha ezzel zavartalak titeket, már tudom, hogy ronda dolog volt, és igenis van mivel elégedettnek lennem, és azok TI vagytok! Szóval köszönöm, ezerszer és még milliószor, hogy rátaláltatok a blogomra és olvastátok, velem együtt izgultatok, vártátok a folytatást. Külön köszönet Ancsinak, aki kirakta a blogjára a Nyitott szemeket, hiszen sokan ennek köszönhetően kezdtétek el olvasni. De köszönöm mindenkinek, akinek viszont kint volt az oldalán az enyém, köszönöm Winter Poppy, köszönöm Orsi, köszönöm Clove, köszönöm Abby, köszönöm Sally, köszönöm Emma, köszönöm Flo, köszönöm Eszti, köszönöm Oli! Bocsánat, ha valakit kihagytam... Ezen kívül pedig még hálával tartozom a kommentelőimnek, akik időt szakítottak arra, hogy jelezzék, mi a helyzet. Annyira sok örömet szereztetek a szavaitokkal, el sem hinnétek! Tudom, hogy ezt így interneten keresztül nehéz kifejezni, de higgyétek el, igaz, nem túlzok! Mindig feldobtátok a napomat, és ha elakadtam, akkor is tudtam, hogy megéri folytatni miattatok, és így sosem adtam fel. Sőt, most sem adom fel, mikor az Akik vagyunk készül, mert tudom és bízom benne, hogy várjátok. Már én is alig várom, hogy kirakhassam és elolvassátok! :3

Most pedig egy kicsit arról, mikor ez az egész elkezdődött. Jómagam valahogy egy őszi estén találkoztam először az Éhezők Viadalával, ami azonnal magával ragadott. Egymás után olvastam ki a könyveket, emlékszem, egyszer még az angol dogámat is előbb beadtam, hogy folytathassam Katniss interjúját... (': Aztán télen, mikor talán a második résznél tartottam, valamikor decemberben egyszer csak nyitottam egy új Office-t, és elkezdtem ezt a történetet. Már nem tudom, honnan jött Sash karaktere, vagy hogy mi fog történni, egyszerűen csak jött, mert arra gondoltam, hogy hé, nekem is meg kell nyernem egy saját Viadalt! Szeretnék saját ismerősöket ebben a fantasztikusan összerakott világban, szeretnék szövetségeseket, szeretném átélni ezt a kalandot. Ha már egyszer Suzanne ennyire kiválóan megálmodta, akkor használni akarom, igen. És csak írtam és írtam, eszméletlen tempóban, napok alatt készen voltam az első tíz oldallal, órákon keresztül pötyögtem a párbeszédeket, mindig alig vártam, hogy folytathassam. Igazi kaland volt ez a számomra, hiszen körülbelül semmi sem volt benne előre eltervezve, egymást követték az események, Sash összes reakciója a saját reakcióm, és talán ezért tartjátok őt annyian olyan emberinek és törékenynek. Ami pedig a megblogosítását illeti, az egy másik történet. 

Valahogy eljutottam az Első Éhezők Viadala Rajongói Oldalra, ami Ancsi remekműve, és láttam a sok fant, akik úgy gondolkodtak, mint én, aztán ott voltak a blogok, a ficek, és elfogott az a fura érzés, hogy én is meg akarom mutatni a sztorimat nektek! Szóval létrehoztam a blogot (előtte csináltam egy kis gondot egy bejegyzéssel meg emaillel, Ancsi, talán emlékszel rá :P), és kitettem az első részt. Ez pontosan április 04-én történt, valahogy estefelé. Mielőtt elaludtam volna, emlékszem, azon agyaltam, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet... Így érezhet egy anyuka, aki még a széltől is félti a gyermekét. Ilyen voltam én is, de végül folytattam, és lám, nem hiába. Megszerettétek, én megszerettelek titeket és blogolást, Sash pedig igazi hős lett a köreitekben, amit sosem fogok tudni eléggé meghálálni nektek. Jaj, annyira kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni a folytatáshoz!! :D

Most pedig egy kis statisztika. 

Mikor ezeket a sorokat írom, a blognak eddig 

 - 24.556 letöltése,

 - 116 bejegyzése,

 - 17 feliratkozója van.

Természetesen Magyarországé a fő olvasottság, de jártak itt németek, oroszok, szerbek, amerikaiak, spanyolok, szlovákok, sőt, Kínából, Norvégiából és Romániából is lehívták az oldalt. 

Olvastatok Windowsról, Androidről, iPhone-ról, iPadról, Linuxról is. 

Használtatok Chrome-ot, Safarit, Operát, Firefoxot, Explorert. 

A legtöbb megtekintése az utolsó, befejező fejezetrészletnek volt, ezt 101-en néztétek meg. 

Összesen 335 (!) kommentet írtunk, hiszen ebben a számban az én válaszaim is benne vannak, de a szám így is hatalmas!

És azt hiszem, itt a vége. Véget ért egy fejezet, amit én nagyon szerettem, de ha minden igaz, nem is olyan sokára következik egy új, amit szintén nagyon fogok szeretni! Az Akik vagyunk természetesen új dizájnnal, néhány változtatással fog jelentkezni, de azt hiszem, megtartom ezt a blogot, vagyis itt fog folytatódni. Ha néhány napra nem lesz elérhető az oldal, akkor ne ijedjetek meg, ez csak azt jelenti, hogy nekiláttam átszervezni a dolgokat, hogy minden készen álljon a folytatás elkezdésére. Az első fejezet felkerülésének időpontjáról még fogalmam sincsen, de ki fogom írni, hogy mikor jön, néha nézzetek vissza. Természetesen itt nem áll meg az élet, írjatok nyugodtam, akár megjegyzést, akár a chatben, ezer örömmel állok rendelkezésetekre! <3

És addig is, míg újra nem találkozunk, ég veletek, mindenkinek jó tanulást, jó írást, kellemes napokat kívánok! Remélem, várjátok már a Kiválasztott első részét... ^^

May the odds be ever in your favor!

Sok-sok, és még annál is több szeretettel,

                                                                                                   Dorine Osteen