Sziasztok!
Hát igen későn, de megjött a következő rész. Ma szorgos voltam, vidéken is jártam, fent észak felé, Nógrádon, és annyira ááá volt, hogy kedvem támadt erdőben rohangálni. Na mindegy, ez tökre nem lényeg, sokkal inkább az, hogy köszönöm nektek a kommenteket, a pipákat, a 35 feliratkozást, a több, mint 40.000 oldalletöltést(!!), és mindent! <33
Kellemes olvasást és szép álmokat,
Dorine Osteen :)
_____________________________________________________
Összerázkódom, de nem mondok
semmit, inkább csak bólintok. Bonnie lábát figyelem, ahogy
maga mögött húzza, míg be nem érünk az apró építménybe. Még
sosem voltam itt. Elég régi házikó, az ablakai betörve, a
kandallóban gyenge tűz lobog, a fal mellett egy kupac fahasáb,
gondolom a tűz táplálására készítették oda. Letelepszünk a
földre a meleg lángok elé. Bonnie a kezét melengeti, mellette egy
kettévágott bádogkannában forró víz, benne egy marék
tűlevéllel. A gyanta finom illata teljesen betölti a házikó
belsejét. A fegyvert szorongatva bámulok magam elé, nem is
figyelem, hogy miről van szó. Akkor kapom fel a fejem, mikor
Katniss a nevemet mondja.
- Igen? - nézek rá.
- Hoztál magaddal kaját, igaz? -
kérdezi.
- Aha – bólintok, majd a földre
teszem a táskámat. Van nálam péksütemény, néhány narancs és
alma, egy kis mogyoró, és füstölt hús.
- Add oda nekik – biccent a két nő
felé.
Rájuk nézek, és mikor meglátom,
hogy már javában falatoznak Katniss táskájának a tartalmából,
elszorul a torkom. Újra elfog az érzés, hogy mennyire
igazságtalanul kiszolgáltatottak vagyunk. Egy kicsit indulatosan
tolom Bonnie felé a táskámat, ám mikor felnéz, a tőlem telhető
legkedvesebb mosolyomat varázsolom az arcomra. Elvégre ők nem
tehetnek semmiről, nem szabad tudniuk semmiről...
- Ebből is ehetünk? - kérdezi
félénken.
- Mind a tiétek – bólintok, és
újat taszítok a zsákon, mire kigurul belőle egy alma, pont a lány
térde elé. Felkapja a hideg földről, és ámulva megforgatja az
ujjai között.
- Köszönjük – feleli helyette
Twill.
Rá is rámosolyogok, aztán Katniss
mellé húzódom, és vele együtt figyelem, ahogy a két
szerencsétlen menekült megtömi a hasát. Mikor elkészült a
tűlevéltea, töltök nekik, meg nekem és a mentoromnak is.
Élvezem, ahogy a forró gőz átmelengeti az arcomat, és magamban
hálát adok azért, hogy itt senki sem bánthat minket. Az erdő
Katniss területe, az ő világa, nincs az a Békeőr, aki itt
elkaphatná. És amíg ő itt van, addig nekem sem eshet bántódásom.
- Szerinted igaz? - suttogja egyszer
csak Katniss. Egészen közel hajol hozzám, hogy csak én
hallhassam, amit mond.
- Mármint? - vonom össze a
szemöldökeimet.
- Hogy van Tizenharmadik Körzet.
- Nem is tudom... Túl szépnek
látszik, hogy igaz legyen. De ha megkérdezed őket, hogy mi is a
pontos történetük, talán többet is megtudunk – biccentek
Twillék felé.
Katniss bólint, és felteszi a
kérdést. - Szóval, hogy kerültetek ide?
Ők pedig mesélni kezdenek. Már akkor
elkezdődött valami a Nyolcadik Körzetben, mikor tavaly Katniss és
Peeta Győzelmi Körútja tartott. Akkor az lázította fel az
embereket, hogy képesek voltak ketten élve elhagyni az arénát,
aztán akkor robbant ki az igazi lázadás, mikor én is megnyertem a
Viadalt. Az én kezeim tiszták, nem öltem embert, ez pedig azt
bizonyítja, hogy igenis át lehet hágni a Kapitólium
játékszabályait. Miután véget ért a saját Körutam, a lakosok
csapatokba verbuválódtak, és megpróbálták elfoglalni a Körzet
főbb épületeit. Ám nem sikerült nekik: a Békeőrök azonnal
lecsaptak rájuk, és felrobbantották az egyik gyárat, ahol Twill
és Bonnie is dolgoztak. Ők éppen nem voltak bent akkor, különben
meghaltak volna. Összeszedték a békeőr ruhákat, amiket úgy
lopkodtak össze, aztán megszöktek, és itt kötöttek ki, a
Tizenkettedik erdejében. Aztán ismét szóba kerül a Tizenharmadik
Körzet: Bonnie és Twill nem tudja, mi van ott, de bíznak benne,
hogy valami, ami segíthet rajtuk. Valami felvételről beszélgetnek,
amit a tévében adnak, de nem figyelek rájuk. Az ölembe bámulok,
a fejem zsong a sok információtól. Hogy lázadás? A Tizenharmadik
Körzet mégis létezik? Ez lehetetlen. Hetvenöt éve
elpusztították, akkor meg nem élhetnek ott emberek, nem lehet,
hogy mégis megvan. Megrázom a fejem, és felsóhajtok. Hallgatom a
beszélgetést, de egy szót sem szólok. Mikor Katniss feláll, hogy
megtanítsa Bonnie-nak, hogy lőjön mókusokat a fegyverével,
segítek elpakolni Twillnek, de végig kínosan kerülöm a
tekintetét. Szerencsére nem beszél hozzám, én pedig amint lehet,
kimegyek Katnissékhez. Mivel lassan lemegy a Nap, ideje indulnunk.
Biztos, hogy a szüleim már halálra aggódják magukat. Így hát
elköszönünk a két menekülttől, és a tekintetükkel a hátunkon
átgázolunk a vastag havon. A lábnyomainkat követve egész hamar
az erdő széléhez érünk. Egyikünk sem beszél, csendesen
ballagunk egymás mellett. Mire a füves részhez érünk, már
teljesen sötét van. Megállunk egy kicsit, míg Katniss elrejti az
íját meg a nyilakat, aztán az éj leple alatt a kerítéshez
lopakodunk. Én azonnal lehajolok, hogy átbújjak a drótok alatt,
de Katniss megtorpan. Tágra nyílt szemekkel, megfeszített izmokkal
mered a kerítésre, akár egy ugrásra kész szarvas, aki megérezte,
hogy medve van a közelben. Aztán egyszer csak megragadja a karomat,
és magával ránt a fák közé.
- Mi van? - didergek. Nagyon fázom,
szeretnék már hazaérni, és nem értem, miért nem megyünk.
- Áram alatt van a kerítés –
leheli a mentorom.
- Tessék? - hökkenek meg. - Sosem
kapcsolják be az áramot, nem?
- De most bekapcsolták – fintorog
Katniss. - Új a Főbékeőrünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése