2. Fejezet - IV. rész

Kérem a kommenteket! :3

A lábaim olyan gyorsan visznek előre, hogy anyuék alig tudnak velem lépést tartani. Tudom, hogy normális esetben rám szólnának, hogy lassítsak, de eléggé ismernek ahhoz, hogy tudják: ebben a pillanatban akármin képes lennék felhúzni magam. Így hát csak loholnak utánam türelmesen, s közel öt perc rohanás után megérkezünk a térre. Már rengeteg gyerek van kint, mind ünneplőben, a színpad áll, s a nevekkel teli üveggömböket is kirakták már. Oldalt ott a kivetítő, és mintha még Effie Trinket is felbukkanna egy pillanatra. Szinte érezni, ahogy vibrál a levegő az izgalomtól, de az is elképzelhető, hogy az időközben meglehetősen felhevült levegő okozza. Ki tudja. Mikor odaérünk a tömeghez, jó szorosan magamhoz ölelem a szüleimet, aztán elválunk: ők a kordonon kívül várakoznak a többi apával és anyával együtt, míg én egy kisebb csapat korombéli lányhoz csapódóm. Próbálnak kedélyesen cseverészni, de látom rajtuk, hogy egytől egyig sík idegek. Semmi kedvem beszélgetni, így hát inkább a színpad felé fordulok, és nézem, ahogy a munkások elvégzik az utolsó simításokat. Fura, hogy megint eltelt egy év, és ilyen hamar itt az újabb Aratás. Ahogy nézelődöm, egy pillanatra meglátok valami élénk rózsaszínűt, és máris egészen biztos vagyok benne, hogy Effiet látom. Csak neki van ilyen nevetséges frizurája, senki másnak, aki a körzetünkbe látogat. Háttal áll az embereknek, ráadásul a színpad mögött, de pont látszik annyira, hogy kiszúrjam. Úgy néz ki, mintha beszélgetne valakivel. Elmélyülten, hatalmas karcsapásokkal gesztikulál, aztán felnevet, s egy pillanatra kilátszódik a vele szemben álló alak könyöke. Annyit tudok kivenni, hogy fehér inget visel, más nem látszik. A Nap égetően süt, és érzem, ahogy egy apró verejtékcsepp végiggördül a homlokomon. Aztán elkezdődik.

Effie Trinket kilép a színpad mögül, odatipeg a mikrofonhoz, majd megütögeti egyik narancssárga körmével, s krákog egyet, mielőtt elkezdené.

- Üdvözlet, kedves Tizenkettedik Körzet! - Elvigyorodik, kivillantja tökéletes fogsorát. - Ismét eljött az idő, melyet mindannyian vártunk!

Rásandítok. Persze, mindannyian vártuk. Hát hogyne. Csak maga várta, meg a sok majom a Kapitóliumban, gondolom, mert a magam részéről utálom az Aratást, és gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Legalábbis ahogy végignézek a körülöttem álló gyerektömegen, nagyon úgy fest a dolog.

- Pár pillanat múlva kiderül, hogy melyik bátor lány, és fiú képviselheti a körzetet a hetvenötödik Éhezők Viadalán! - Hallok néhány sóhajtást, de Effie rendíthetetlenül, a tőle megszokott lelkesedéssel folytatja tovább: - De van egy kis meglepetésem, ugyanis idén nem én húzok!

Összeszaladnak a szemöldökeim. Nem ő? Akkor ki? A válasz azonnal megérkezik, mert felharsan a himnusz, Effie kitárja a karjait, és két ismerős arc sétál be a színpad két oldaláról. A nő bal karja felől Peeta Mellark, a jobb felől pedig Katniss Everdeen lép elő. Látszik az arcukon, hogy nem repesnek az örömtől, de azért megpróbálják tartani magukat a szerephez. Megállnak Effie két oldalán, egymásra mosolyognak, aztán végignéznek a tömegen. Talán képzelődöm, de amikor Katniss felénk tekint, meglát, a szemei megállapodnak rajtam, és pislog egyet – így köszön, és adja tudtomra, hogy felismert. Rámosolygok, miközben tovább hallgatom Effie csicsergését.

- Köszöntsék nagy tapssal a hetvennegyedik Viadal két győztesét, Katniss Everdeent, és Peeta Mellarkot!

A tömeg habozik egy pillanatra, de aztán tapsolni kezd. Ez nem kényszer öröm, az emberek tényleg büszkén tekintenek a nyerteseikre. Én is összeütögetem a két tenyerem, s közben azon töröm a fejem, hogy vajon akkor ez a meglepetés? Miután a tapsvihar csillapodik, természetesen erre a kérdésemre is választ kapok.

- Idén az a megtiszteltetés éri ezt a két fiatalt, hogy ők húzhatják ki a kiválasztottak neveit! - Effie vigyorog, mint a vadalma, és rettentően el van ragadtatva ettől a nem mindennapi lehetőségtől. - Hát nem csodás?!

  Néma csönd fogadja a szavait, de szerencsére valakinek van annyi esze, hogy bevágja a himnuszt, majd a videót, amit minden áldott Aratáson meg kell néznünk. Panem vezetője, Snow elnök beszél arról, hogy mi is ennek az egésznek a lényege. "Sok évvel ezelőtt, a lázadó és elégetlenkedő Tizenharmadik Körzet fellázadt a Kapitólium ellen, mely szeretettel gondoskodott róla, és mindig ellátta. Mivel sehogy sem lehetett őket megfékezni, végül a Kapitólium arra a torokszorító, de mégis bosszús döntésre jutott, hogy ezt a dolgot keményen meg kell torolni. Atombombákkal elpusztította a körzetet, s annak emlékére, hogy az ilyesmiért kemény büntetés jár, elrendelte az Éhezők Viadalát, melyen huszonnégy, tizenkét és tizennyolc év közötti fiatalnak kell életre-halálra megküzdenie egymással, hogy a végén csak egy maradhasson életben. Sose feledjétek, gyermekeim, a Kapitólium szeret titeket. Aki elég erős és méltó ahhoz, hogy az egekig repüljön ebben a szeretetben, az kiválasztott. Boldog Viadalt, és sose hagyjon el benneteket a remény!"