5. Fejezet - II. rész

- Szia, Sash! – mondja halkan.

- Szia – bámulok rá. Tök normális! Nincsenek tetkói, a haja sima barna és rövid, a szemei zöldek, és picike, aranyszínű pöttyök tarkítják. Semmi különös nincsen benne, hacsak nem az, hogy a szemhéjai tövét egy vékony, fémes aranyszínű csíkkal húzta ki – de ez csak kiemeli a pöttyöket a szemeiben. Sötétzöld nadrágot, és kék inget meg cipőt visel. Se sörhas, se piercingek, se fülbevalók, se különös színű bőr vagy haj... Egyszóval ő úgy néz ki, mint egy ember. És ami még különösebb: rám is úgy néz, mint emberre. Látom a szemében, hogy partnert, és nem tárgyat lát bennem. Ez kicsit megnyugtat.

- Cinna a nevem. Én leszek a stylistod – magyarázza, majd közelebb lép hozzám, és a hajam felé nyúl. Az ujjai közé vesz egy tincset, és végigsimítja. Nem látom tisztán, csak a szemem sarkából, de mintha ismét elmosolyodna. Én meg csak bólogatok, mert nem igazán tudom, mit kéne mondanom. Ahogy Cinna ott áll előttem, az inge egy pillanatra hozzáér a lábamhoz, mire fájdalom árad szét az egész térdemben. Ismét az az égető, szörnyű fájdalom, amit akkor éreztem, mikor Flavius letépte a gyantacsíkokat. Próbálom magamban tartani a kiáltást, de nem megy teljesen: halkan felszisszenek. Cinna meghallja, elengedi a tincset, és azonnal hátrál egy lépést.

- Mi baj? - kérdi összevont szemöldökökkel. – Rosszul vagy?

Egy pillanatig tétovázom, mert nem tudom, hogy elmondjam-e neki. Mi van, ha kiröhög, és elintézi azzal, hogy tanuljam meg megszokni a fájdalmat? Vagy ha csak megvonja a vállát, és magában jól leír egy gyenge, nyámnyila alaknak? Azonban ahogy ránézek, valahogy nem tudom elképzelni, hogy ilyesmit tenne. Úgy látszik, tényleg érdekli, hogy mi a bajom.

- Csak... fáj a lábam. - Nyelek egyet, aztán folytatom: - A gyantázástól.

Cinna végigpásztázza a lábamat, mitől elkomorul az arca, végül rám néz.

- Kérlek, várj egy percet – mondja, majd egy ajtón keresztül kisiet a szobából. Fogalmam sincsen, hogy vajon hová mehetett, de hirtelen eszembe jut a nő, aki bekísért erre a helyre. Mit is mondott az a pasas? Hogy a nő egy Avox? Igen. Azt mondta, hogy Avox. Valaki olyan, aki súlyos bűntettet követett el, és ezért kivágták a nyelvét, hogy soha többé ne tudjon beszélni. Végigfut a hátamon a hideg, ahogy belegondolok, hogy milyen szörnyűségen mehetett keresztül az a szerencsétlen asszony. Hiszen kivágták a nyelvét! Aztán elfog az undor és a gyűlölet, mikor a fehér ruhás fickóra gondolok, aki arcon vágta. Tisztán hallottam a hangján, hogy milyen élvezettel gondol a nő szenvedéseire. Minden bizonnyal még jó ideig gondolkodnék ezen, és végül alaposan felhúznám magam, hogy az itteni világ, meg úgy amúgy az élet is milyen igazságtalan, de hirtelen meghallom Octavia hangját abból az irányból, amerre Cinna az előbb távozott.

- Ó, jaj! Tényleg... azt elfelejtettük. - Egy kis szünet, majd folytatja: - De csak mert olyan hangosan kiabált szegény, hogy teljesen összezavart... - A hangja őszinte bűnbánatról árulkodik, nem úgy Flaviusé:

- Még hogy kiabált! - rikácsolja, és szinte látom magam előtt, ahogy göndör fürtjei ide-oda szállnak a levegőben a heves gesztikulálás közepette. - Egyenesen ordított! Úgy üvöltött, mint valami vadállat!

Azért annyira nem voltam rémes, gondolom keserűen. De az mindenesetre igaz, hogy elég hangos lehettem. Még szerencse, hogy a fájdalom kiütött, mert az is lehet, hogy a végén egyszerűen csak felpattantam volna az asztalról, és elrohantam volna.

Alig telik bele pár pillanatba, Cinna ismét megjelenik az ajtóban, és besétál a szobába. A kezében egy kis fémtégely van, pont olyan, mint amiben Octavia kevergette a bőrnyugtatót. Ahogy közelebb lép hozzám, az orromat kellemes mentol illat csapja meg. Jó mélyeket lélegzem belőle, s ettől kicsit enyhül a stressz okozta gyomorfájásom.

- Flavius elfelejtette bekenni a szőrtelenített felületeket, ezért fájnak – magyarázza Cinna. - Csak a lábaid? - A térdeimre mutat, mire bólintok. Belemártja az ujját a zselés anyagba, aztán nekilát, hogy bekenje a lábaimat. Elég gáz lenne felugrani, na meg a levegőtől tuti, hogy lángra kapna a bőröm, de mikor a krém hozzáér a térdemhez, rájövök, hogy nem is lenne értelme az akciónak. Az égető érzés azonnal elmúlik, és csak a kellemes, hűsítő anyag simogatása marad a helyén. Megkönnyebbülten felsóhajtok, ahogy a fájdalom lassan egyre nagyobb területen szűnik meg. Cinna óvatos: ügyel rá, hogy csak a bőrnyugtató érjen hozzá a lábamhoz, a keze ne. Erről ismét eszembe jut, hogy mennyire más, mint az eddigi kapitóliumi emberek, akikkel találkoztam. Nem beszél magas hangon, nem locsog folyamatosan, és kinézetre is emberre, nem pedig valamilyen színes papagájra hasonlít. Ami azt illeti, akár még a Tizenkettedikben is el tudnám képzelni.

***

Szolgálati közlemény:

A prepteam (felkészítőcsapat) tagjaihoz szívesen fogadok képeket, valamint Cinna karakterének képét megtaláljátok a Karakterek menüpontban! :)