2013. május 11.

5. Fejezet - I. rész


Kösz, Cinna, gondolom magamban valódi hálával, noha tudom, hogy minden bizonnyal csak azért nem engedi ennek a háromnak az átalakítást, hogy azt majd ő maga végezze el.
Octavia nagy nehezen leszakad a fekete fürtökről, és Flaviushoz indul, aki a kezébe nyom egy apró fém tégelyt.
- Keverd ki a bőrnyugtatót, aztán gyere segíteni – adja ki parancsba, aztán a lábaimhoz lép, mire összerándul a gyomrom, és felemeltem a fejem. Jól hallottam, hogy bőrnyugtatót mondott? Minek az? Mire való a bőrnyugtató? Miért kell a bőrömet megnyugtatni...?
- Ááá! - A torkomból valamilyen egészen furcsa, ordításra, és sikoltásra egyaránt emlékeztető hang szakad fel. A vádlimban éles fájdalmat érzek, ami azonnal választ ad az előbbi kérdésemre. A fejem visszahullik a kemény vasra, és nagyot koppan. Biztosan fáj, de nem érdekel, mert jelenleg minden figyelmemet a lábszáram köti le, és az, hogy mi a csodát művel vele az a fickó. - Mi volt ez? - kérdezem erélyesen, de válasz helyett csak egy tépésre emlékeztető hangot hallok, aztán megint az a szörnyű, égető fájdalom, és a sikoltásom. Mi folyik itt? Elevenen megnyúznak?
- Csak legyantázzuk a lábadat – néz rám Venia kikerekedett szemekkel. Annyira felhúzza a szemöldökeit, hogy a tetoválásai teljesen eltorzulnak.
- Hogy mi? - Pontosan értettem, amit mondott, de mégsem tudom értelmezni. Mi az, hogy legyantázzák a lábamat? Gyantáról eddig csak órán hallottam a suliban, meg otthon, mikor anyu néha azzal gyújtott be, ha elment az áram.
- Kitépjük a szőrt a lábadból – magyarázza fennhangon Octavia, és hallani hangján, hogy tisztára hülyének néz. Erre aztán megint rosszul leszek. Ezek kitépik a szőrt a lábamból!
- Minek azt... - Nem tudom befejezni, mert ismét tépést hallok, és megint ordítok. Erre Flavius ledob valamit az asztalra, aztán kiabálni kezd.
- Valaki hallgattassa már el! Hihetetlen! - emeli égbe a kezeit.
Tudnék vitatkozni azzal, hogy ki itt a hihetetlen, de nincsen rá időm, mert Octavia egy szempillantás alatt ott terem mellettem, megfogja a kezemet, és babrálni kezdi a hajamat. Az érintése megnyugtat, a fejbőrömben pedig jóleső bizsergés árad szét. Ahogy ránézek, meglepetten tapasztalom, hogy tekintetében együttérzés mutatkozik. Úgy látszik, szimpatikus vagyok neki.
- Sash – mondja lágy hangon -, ki bírsz még pár tépést? Ha igen, megígérem, hogy a többi már nem fog fájni.
Összeszorítom a fogaimat, és bólintok. Aztán lehunyom a szemeimet, mire két könnycsepp gördül végig a halántékomon. A fájdalmam legnagyobb bizonyítékai. Hősiesen tűröm a további tépéseket, és ugyan mindegyiknél felnyögök, de legalább már nem torkom szakadtából ordítok. Úgy érzem magam, mintha kínoznának, és olyan erősen fogom Octavia kezét, hogy biztos vagyok benne, hogy teljesen elszorítom a vérkeringését. Azonban jó fej, és nem teszi szóvá. Mire Flavius végez a gyantázással, az ájulás küszöbén állok. Rettentően fáradtnak érzem magam, remegek, és izzadtság gyöngyözik a homlokomon. Nem nagyon fogom fel, mi történik körülöttem, de azt érzem, hogy Octavia elengedi a kezemet, és az asztalra igazítja a karomat, a testem mellé. Beugrik, hogy azt ígérte, ha eltűröm a fájdalmat a gyantázásnál, akkor a többi nem fog fájni. Igaza volt. A csapat a fejemnél matat valamit, aztán további apró tépéseket érzek a szemöldökömnél és a kezeimnél, de már nem érzek semmit – mondjuk azt nem tudom eldönteni, hogy ez tényleg nem is fáj, vagy csak az idegeim készültek ki teljesen. Venia az egész felsőtestemet meg az arcomat végigdörzsöli egy finom, citrom illatú anyaggal, aztán már csak annyira emlékszem, hogy a szemhéjaim lecsukódnak, és magával ránt a kellemes, megnyugtató sötét.
Mikor legközelebb kinyitom a szemeimet, ismét egy szobában vagyok. Még mindig a fémen fekszem, a plafon halvány zöld, és kék csempék vesznek körül. Egy pillanatra felderül az arcom, hogy végre egyedül vagyok, és nem mászkálnak körülöttem színes csodabogarak, mikor megérzem, hogy mégis van itt valaki rajtam kívül. Ahogy oldalra fordítom a fejem, ijedtemben majdnem felsikoltok, de végül erőt veszek magamon, és csak felülök. Minden bizonnyal túl gyorsan és túl hirtelen, mert abban a pillanatban borzasztó görcs áll a hátamba. Megfeszítem a vállaimat, nehogy visszazuhanjak az ágyra. Elég ciki lenne, ugyanis egy fiatal férfi követi árgus szemekkel minden egyes mozdulatomat. Nagy nehezen, miután a görcs kiáll a hátamból, összeszedem magam annyira, hogy a fémlap szélére ülök, és lelógatom a lábaimat. Úgy érzem, észnél vagyok, de azért a biztonság kedvéért megkapaszkodom az asztalban. Tuti, hogy ez a pasas Cinna, a stylistom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése