Kösz, Cinna,
gondolom magamban valódi hálával, noha tudom, hogy minden
bizonnyal csak azért nem engedi ennek a háromnak az átalakítást,
hogy azt majd ő maga végezze el.
Octavia nagy
nehezen leszakad a fekete fürtökről, és Flaviushoz indul, aki a
kezébe nyom egy apró fém tégelyt.
- Keverd ki a
bőrnyugtatót, aztán gyere segíteni – adja ki parancsba, aztán
a lábaimhoz lép, mire összerándul a gyomrom, és felemeltem a
fejem. Jól hallottam, hogy bőrnyugtatót mondott? Minek az? Mire
való a bőrnyugtató? Miért kell a bőrömet megnyugtatni...?
- Ááá! - A torkomból valamilyen egészen furcsa, ordításra, és sikoltásra
egyaránt emlékeztető hang szakad fel. A vádlimban éles fájdalmat
érzek, ami azonnal választ ad az előbbi kérdésemre. A fejem
visszahullik a kemény vasra, és nagyot koppan. Biztosan fáj, de
nem érdekel, mert jelenleg minden figyelmemet a lábszáram köti
le, és az, hogy mi a csodát művel vele az a fickó. - Mi volt ez?
- kérdezem erélyesen, de válasz helyett csak egy tépésre
emlékeztető hangot hallok, aztán megint az a szörnyű, égető
fájdalom, és a sikoltásom. Mi folyik itt? Elevenen megnyúznak?
- Csak
legyantázzuk a lábadat – néz rám Venia kikerekedett szemekkel.
Annyira felhúzza a szemöldökeit, hogy a tetoválásai teljesen
eltorzulnak.
- Hogy mi? - Pontosan értettem, amit mondott, de mégsem tudom értelmezni. Mi az,
hogy legyantázzák a lábamat? Gyantáról eddig csak órán
hallottam a suliban, meg otthon, mikor anyu néha azzal gyújtott be,
ha elment az áram.
- Kitépjük a
szőrt a lábadból – magyarázza fennhangon Octavia, és hallani
hangján, hogy tisztára hülyének néz. Erre aztán megint rosszul
leszek. Ezek kitépik a szőrt a lábamból!
- Minek azt... - Nem tudom befejezni, mert ismét tépést hallok, és megint ordítok.
Erre Flavius ledob valamit az asztalra, aztán kiabálni kezd.
- Valaki
hallgattassa már el! Hihetetlen! - emeli égbe a kezeit.
Tudnék vitatkozni
azzal, hogy ki itt a hihetetlen, de nincsen rá időm, mert Octavia
egy szempillantás alatt ott terem mellettem, megfogja a kezemet, és
babrálni kezdi a hajamat. Az érintése megnyugtat, a fejbőrömben
pedig jóleső bizsergés árad szét. Ahogy ránézek, meglepetten
tapasztalom, hogy tekintetében együttérzés mutatkozik. Úgy
látszik, szimpatikus vagyok neki.
- Sash – mondja
lágy hangon -, ki bírsz még pár tépést? Ha igen, megígérem,
hogy a többi már nem fog fájni.
Összeszorítom a
fogaimat, és bólintok. Aztán lehunyom a szemeimet, mire két
könnycsepp gördül végig a halántékomon. A fájdalmam legnagyobb
bizonyítékai. Hősiesen tűröm a további tépéseket, és ugyan
mindegyiknél felnyögök, de legalább már nem torkom szakadtából
ordítok. Úgy érzem magam, mintha kínoznának, és olyan erősen
fogom Octavia kezét, hogy biztos vagyok benne, hogy teljesen
elszorítom a vérkeringését. Azonban jó fej, és nem teszi szóvá.
Mire Flavius végez a gyantázással, az ájulás küszöbén állok.
Rettentően fáradtnak érzem magam, remegek, és izzadtság
gyöngyözik a homlokomon. Nem nagyon fogom fel, mi történik
körülöttem, de azt érzem, hogy Octavia elengedi a kezemet, és
az asztalra igazítja a karomat, a testem mellé. Beugrik, hogy azt ígérte, ha
eltűröm a fájdalmat a gyantázásnál, akkor a többi nem fog
fájni. Igaza volt. A csapat a fejemnél matat valamit, aztán
további apró tépéseket érzek a szemöldökömnél és a
kezeimnél, de már nem érzek semmit – mondjuk azt nem tudom
eldönteni, hogy ez tényleg nem is fáj, vagy csak az idegeim
készültek ki teljesen. Venia az egész felsőtestemet meg az
arcomat végigdörzsöli egy finom, citrom illatú anyaggal, aztán
már csak annyira emlékszem, hogy a szemhéjaim lecsukódnak, és
magával ránt a kellemes, megnyugtató sötét.
Mikor legközelebb
kinyitom a szemeimet, ismét egy szobában vagyok. Még mindig a
fémen fekszem, a plafon halvány zöld, és kék csempék vesznek
körül. Egy pillanatra felderül az arcom, hogy végre egyedül
vagyok, és nem mászkálnak körülöttem színes csodabogarak,
mikor megérzem, hogy mégis van itt valaki rajtam kívül. Ahogy
oldalra fordítom a fejem, ijedtemben majdnem felsikoltok, de végül
erőt veszek magamon, és csak felülök. Minden bizonnyal túl
gyorsan és túl hirtelen, mert abban a pillanatban borzasztó görcs
áll a hátamba. Megfeszítem a vállaimat, nehogy visszazuhanjak az
ágyra. Elég ciki lenne, ugyanis egy fiatal férfi követi árgus
szemekkel minden egyes mozdulatomat. Nagy nehezen, miután a görcs
kiáll a hátamból, összeszedem magam annyira, hogy a fémlap
szélére ülök, és lelógatom a lábaimat. Úgy érzem, észnél
vagyok, de azért a biztonság kedvéért megkapaszkodom az
asztalban. Tuti, hogy ez a pasas Cinna, a stylistom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése