Sziasztok!
Ezt itt nem mondanám egy teljes fejezetnek, de most mégis olyasmi lesz. Ez a bejegyzés időzítettről megy, és ha minden igaz, akkor pontban éjfélkor rakja majd be a rendszer, szóval egy kis éjszakai... hmm, nasi. :)
________
Erre aztán nem
tudok mit mondani. Valahol a lelkem mélyén tudom, hogy igaza van.
Tényleg nem mondott ilyesmit. De akkor is tudhatná, hogy mit érzek
jelenleg... hiszen ezt egyszer már ő is átélte, nem igaz? Érzem,
hogy pillanatokon belül sírva fogok fakadni, így hát egy erős,
váratlan rántással kiszabadítom a kezeimet Haymitch szorításából,
és elrohanok a szobámba. Bevágom magam mögött az ajtót, aztán
nekitámasztom a hátamat, és lecsúszom a földre. Ömlenek a
könnyeim, és olyan hangosan zokogok, hogy egészen biztosan
mindenki hallja, aki a lakosztályunkban van. De nem érdekel. Nem
érdekel most senki. Felőlem aztán most még maga Coriolanus Snow
elnök is felszólíthatna rá, hogy hagyjam abban ezt a gyerekes
bömbölést, még neki sem engedelmeskednék. Ahogy így eszembe
jut, felemelem a fejem, és a könnyeimen keresztül meglátom az
ágyam fölötti arcképét, ami még mindig himbálódzik a az
ajtócsapás erejétől. Olyan hihetetlen harag árad szét az egész
testemben, amit eddig még sosem éreztem. Ha ilyen egy dühkitörés,
akkor egészen biztos, hogy nekem most az van. Felállok, odarobogok
az ágyamhoz, felugrok rá, aztán letépem a képet a falról.
Miközben lelépek az ágyról, az öklömmel keresztülütöm Snow
fejét. Utána kinyitom a hatalmas ablak felső részét, és
miközben torkom szakadtából azt üvöltöm, hogy "Minden a te
hibád!", kivágom az ablakon. A könnyeim még jobban folyni
kezdenek. Csak figyelem, ahogy a kép zuhan lefelé, aztán a
következő pillanatban egy fényes villanás tölti be a szobámat,
és a kép visszarepül az ablak résén a szobámba. Még csak
elképzelni sem tudom, hogy vajon mi, vagy ki a csoda dobta vissza,
de nem is érdekel. Otthagyom a képet a földön, az ágyamra vetem
magam, és a fejemre húzom a takarót. Aztán az utolsó emlékem
az, hogy lassan elfehéredik minden, és elájulok. Biztos elfogyott
a levegő.
Drága, egyetlen Bridget!
VálaszTörlésBocsánat, hogy eddig nem írtam, de számos halaszthatatlan tennivalóm között, még arra is alig volt időm hogy blogodat figyelemmel kövessen. Bocsánatodért esedezem, és kérve kérlek, vedd figyelembe azt hogy most milyen hosszú véleményt írok, Neked.
Ennyit a fellengzős, gentleman dumáról.
Szóval, azt kell hogy mondjam hogy a sztori egyre jobb.
Nekem egyik kedvenc karakterem lett Riki, a furcsa ruháival, a Kapitóliumban furcsának tűnő nézeteivel, és az állatkájával.
A másik karakter akit megszerettem Haymitch, oké, oké őt eddig is bírtam, de Te így hogy a mentorok mentorát csináltad belőle, szerintem különleges szerepet kapott, hiszen tőle is függ hogy Sash milyen adományokat kap.
Sash kirohanása Haymitch ellen, szerintem elképeztően logikus volt, és én szeretem ha egy szereplő, vagy egy író figyel a logikai sorrendekre, hiszen akkora nyomás van ezen a fiatal lányon, hogy muszáj néha kiadnia.
Aztán itt van ez a fejezet, az eddigi legrövidebb, de mégis nekem személyes kedvencem lett, rögtön miután elolvastam.
Hogy miért?
Mert Sash nyíltan kimondta a véleményét, elküldte Snow elnököt a jó büdös *******, és megmutatta hogy mit is gondol erről az egész rendszerről és a vezetőjéről.
Kimondott dolgokat, amiket nem tud visszaszívni, és amivel, sajnos, nehezebbé teszi az Arénában lévő tartózkodását, vagy számunkra kicsit érdekesebbé.
Még nagyon jó rész volt amikor az egyik Kiválasztott megpróbált öngyilkos lenni, mostanában sokat gondolkodtam rajta, hogy annyi viadalon keresztül, ezek a kiválasztottak miért nem lettek soha öngyilkosak, és lám megadtad a választ. Mert erre sincsen joguk a Kapitólium szerint. Megmutattad/Leírtad hogy szinte bárkit megmentenek ha akarnak.
Én ezét is furcsáltam hogy az utolsó rész végén Peeta műlábat kap, hiszen Emberek! Ez itt a Kapitólium! Ha akarnak a halálból is visszahoznak valakit.!
Mostanában keveset írsz Maximusról, pedig ő is érdekes karakter, na és persze személyes kedvencemet Peetát is egy kicsit előtérbe hozhatnád... De persze, nem akarok beleszólni a történetbe, csak úgy ahogy Te jónak látod.
Jana is egy különleges szereplője a történetednek, hiszen sokat tud másokról, a fegyverekről és az egész Viadalról. A mentora pedig nála is érdekesebb. Kíváncsi vagyok vajon szövetség lesz-e Janából és Sashből az Arénában, vagy hogy mi lesz ennek az ismeretségnek a tetőpontja.
Ezen kívül furdalja még az oldalamat, a bemutató a Játékmestereknek, hogy vajon mit csinál majd Sash? és hogy milyen Arénát alkottál? Ezekre a kérdésekre nagyon várom a választ, természetesen csakis fejezetek formájában. Bár, ugyse lőnéd le a poént.
Ennyi voltam most, legközelebb talán több, vagy kevesebb, ki tudja, szóval aki írt az:
Barátosnéd, Dartbiri.:)
Hűha, azt hiszem, eddig ez életem leghosszabb kommentje. Annyi mindent kérdeztél, de a történet majd választ ad mindenre. Remélem, tetszeni fog a folytatás és az ez utáni események... Haymitch-csel lesz még egy fontos jelenet, nem is olyan sokára. És azt megígérhetem, hogy Sash alakítása a játékmesterek előtt igen emlékezetes lesz. Na de, nem mondok mást... :3
Törlés