2013. június 11.

10. Fejezet - II. rész

 - Tényleg? - Elnevetem magam. Arról már tudok, hogy Riki Prosena valamikor híres énekesnő volt és az egész Kapitólium a lábai előtt hevert, na de ilyet...! Tuti nem fogom tudni megállni mosolygás nélkül, mikor majd egy színpadon leszek azzal a pasassal.
- Bizony – bólogat a néni. Egy darabig még beszélgetünk, és ismét teljesen elfelejtem, hogy hol is vagyok, és hogy miért. A további próbákban úgy egyezünk meg, hogy holnap csak este kell átjönnöm, aztán pedig főpróbát tartunk vasárnap szintén este, az interjú előtti napon. Mikor kilépünk az ajtón, ami Riki lakosztályába vezet, valami kellemes nyugalom árad szét bennem. Csak most jövök rá, hogy hogy milyen jól esett az a beszélgetés. Cinnával csendben megyünk egymás mellett. Most nem zavar a csend, sőt még élvezem is. Azonban abban a pillanatban, hogy belépünk a Tizenkettedik Körzet lakóépületébe, megérzem, hogy valami nagyon nem stimmel. Katniss és Haymitch az étkezőben ülnek, és beszélgetnek.
- Szerintem rád várnak – mondja halkan Cinna, mire bólintok, elköszönök tőle, és belépek a szobába. Haymitch kitárja a karjait, mikor meglát.
- Itt is van! - Aztán megpaskolja a mellette lévő széket. - Ülj csak le.
Odasétálok, és lehuppanok. Várom, hogy mikor fog megcsapni az alkohol jellegzetes szaga, de semmit sem érzek. Ezek szerint a mentorom mentora teljesen józan. Katniss-re nézek, aki visszabámul rám.
- Haymitch-csel arra jutottunk, hogy a legjobb az lesz, ha egyszerűen csak beleadsz apait-anyait, és megmutatod minden tudásodat a játékmestereknek – magyarázza Katniss.
- Persze ha közben eszedbe jut valami király dolog, akkor csak rajta – egészíti ki a férfi. Őszintén szólva ez meglep, mert azt hittem, hogy majd kitalálnak valami olyat, amitől jó magas pontot kapok. De ha azt mutatom be, amit tudok, akkor abból még talán egy ötös sem fog összejönni. Én nem jártam vadászni, nem vagyok jó lövő... Az igazság az, hogy bennem az ég világon semmi különleges sincsen, amire biztosan felfigyelnének a játékmesterek. Én nem tudok harcolni.
- Oké – nyögöm ki végül, és próbálom palástolni, hogy mennyire kétségbeestem. A gyomrom összezsugorodik, aztán a szám is kiszárad.
- Mit tanultál két nap alatt? - néz rám Haymitch.
- Ööö... - Kell egy pár másodperc, hogy összeszedjem magam. - Kardozást. Meg azt, hogy hogyan lőjek íjjal. Ismerem a mérgező és az ehető növényeket, és tüzet is tudok gyújtani. - Így összefoglalva ez elég silány kis tudásnak hallatszik számomra, de mégis jó érzéssel tölt el, hogy tényleg tudom mindezeket.
- Nem is rossz – bólogat Haymitch. Ez ismét meglep.
- Azt hittem, kevés – nézek rá összevont szemöldökökkel.
- Hát nem sok, de valami. Őszintén szólva én biztos voltam benne, hogy semmit sem fogsz tudni megtanulni. - Haymitch előkap a zsebéből egy fém színű, lapos kis üveget, lecsavarja a tetejét, és jó nagyot húz belőle. Úgy érzem magam attól, amit mondott, mint akit hasba vágtak. Tényleg ezt hitte rólam? Hogy semmi esélyem? Meghallom Katniss hangját, és tudom, hogy éppen a segítségemre kel, de nem engedem neki, hogy tovább mondja. Félbeszakítom.
- Szóval egy buta libának nézett? - A hangom hideg és mogorva. Életemben talán csak egyszer beszéltem így: a szüleimmel, miután közölték, hogy meghalt a nagyapám.
- Na azt azért nem mondtam – vágja le Haymitch az asztalra a fémkulacsot. Megérzem a piaszagot. - Csak azt, hogy nem hittem volna, hogy ennyi mindent megtanulsz.
- Vagyis teljesen hülyénk nézett! - fakadok ki. Legszívesebben most azonnal a szobámba rohannék, de előtte talán jól beverném az orrát ennek a pasasnak. Nagyon, nagyon rosszul esik, amit mondott. Normális esetben már sírnék, de jelen pillanatban egyre idegesebb és mérgesebb leszek, a harag pedig belém folytja a könnyeket. Ennyit a nyugalomról, amit alig fél órával ezelőtt éreztem.
- Sash, nyugi már! - Katniss próbál csitítani. A vállamra teszi az egyik kezét, de lerázom magamról, és felugrok a székről. Egyenesen Haymitch két szeme közé bámulok.
- Majd mikor az arénában leszünk, akkor csak Maxot meg Peetát fogja támogatni? Ó, persze, hogy igen... Hiszen ez a buta liba nem is ért semmihez! Milyen szerencsétlenség, hogy Katniss Everdeen kihúzta a nevét! - Haymitch-nél minden bizonnyal ebben a pillanatban telik be a pohár, mert feláll (olyan indulatosan, hogy a széke a falnak vágódik), és a karom után nyúl. Próbálom kiszabadítani a csuklómat a szorításából, de olyan erős, mint egy bivaly. Az asztalra csapja a kezemet, aztán elkapja a másik karomat is, és megállít magával szemben. Dühösen bámulok bele a szemeibe.
- Na ide figyelj – morogja mély, ideges hangon. A leheletéből áradó alkohol szagától felfordul a gyomrom. - Semmi ilyesmit nem mondtam. Csak annyit, hogy kellemesen csalódtam benned. Ez olyan nagy baj? Próbálj meg hozzászokni a véleményekhez, kislány, mert így egy napig sem fogod húzni az arénában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése