2013. június 21.

11. Fejezet - IV. rész

Sziasztok!
Először is, köszönöm az új feliratkozónak, hogy feliratkozott, aztán köszönöm a több mint 7000 (!) kattintást, az újabb három kommentet, és a sok pipát. Ez rengeteget jelent nekem. :3
Na és akkor most itt a következő rész. Erre mindenképpen várom a kommenteket! Mi a véleményetek Sash alakításáról, vagy mire számítottatok? Gondolom nem erre... ;) De nem mondok mást ezzel kapcsolatban, olvassatok! És itt egy kis bónusz: Hide and seek. Nem tudom, fel fogjátok-e ismerni a lányt, aki szerepel a videón, de ha nem esne le: ő Sash, vagyis az a lány, aki nekem ő. Ez most szörnyen értelmes volt, de gondolom értitek... Szóval így néz ki. A videót nem én csináltam, hanem Kitty Gallannaugh, akitől Sash képei is származnak. Mi a véleményetek róla? :3 Vagy ti hogyan képzelitek el a főszereplőt?
Várom válaszaitokat, és jó olvasást! <3
____________________________

Furcsállom, hogy a vezetéknevemen szólít, de úgy vagyok vele, hogy nem nagyon érdekel. A suliban a fiúk mindig a vezetéknevükön szólítják egymást, szóval gondolom Maximus sincs ezzel másképpen a tizenegyedikesek köreiben. 
Miután az ajtó becsukódik mögötte, olyan egyedül maradok, mint a kisujjam. Eszembe jut, hogy már nem kell eljátszanom, mennyire jól bírom ezt az egészet, és elengedem magam. Lehet, hogy be van kamerázva az ebédlő, de nem foglalkozom vele. Oldalra dőlök, és egyszerűen elfekszem az asztalon. Senkit sem érdekel, hogy mit csinálok. Becsukom a szemeimet, és halkan eléneklem a dalomat, amit Rikivel és Cinnával tanultam. Ma este is lesz egy utolsó előtti próbánk. Akkor már túl leszek ezen az egészen, és csak az interjú miatt kell aggódnom. Bárcsak ott tartanánk már! Aztán eszembe jut, amit Max mondott az előbb. Hogy Haymitch majdnem felpofozta, mikor azt mondta, hogy ez a játék nem nekem való. Miért tette? Nem tudom. Nem is akarok most ezen agyalni. Kinyitom a szemeimet, aztán a terítővel kezdek babrálni, és eldöntöm magamban, hogy majd akkor találom ki, mit fogok csinálni a pontjaimért, mikor már bent leszek a játékmesterek előtt. Csak telnek a percek, aztán mikor azt hiszem, hogy ennek sosem lesz vége, egyszer csak meghallom a saját nevemet.
- Sash Candel – mondja a gépi hang érthetően, tagoltan, nyugodtan. Azonnal felülök, lepattanok az asztalról, és elindulok az ajtó felé. A szívem a torkomban dobog, kicsit remegni kezdek, de azonnal nyugodtságot erőltetek magamra, ahogy átlépek a küszöbön. Az edzőteremben vagyok, ahol gyakoroltunk. Ugyanolyan hideg és sötét, mint amilyen volt. A játékmesterek a falba vájt kis színes mélyedésben ücsörögnek. Észre se veszik, hogy bejöttem, de nem húzom fel magam, sőt, inkább örülök neki. Míg nem látnak, van időm kicsit gondolkodni. Egyre közelebb érek. Látok egy hosszúkásabb részt, ami nagyjából a következőképpen van felépítve: a végében van két habszivacsbábu, középen egy kis növényes rész, legelöl pedig kétoldalt két állvány, mindenféle fegyverekkel. Elnézek balra, és amint meglátom a fát, hirtelen beugrik egy ötlet. Mikor odaérek a fegyverek mellé, és meglátom az íjat, elkezdem harapdálni az ajkamat. Ez sikerülhet, gondolom magamban. Már csak az kell, hogy a játékmesterek együttműködjenek. Mély levegőt veszek, és felnézek rájuk. Azonnal meglátom Seneca Crane-t, aki középen ücsörög egy vörös bársonyfotelben keresztbe tett lábakkal, és miközben valami furcsa színű löttyöt szürcsölget, kedélyesen elbeszélget egy ősz hajú, kerek fejű férfival.
- Sa... - Azonnal elhallgatok, mert a hangom nem hogy remeg, de egyenesen reszket. Ismét egy mély levegő, aztán kihúzom magam, és jó hangosan, erőltetett magabiztossággal kimondom a nevemet. - Sash Candel. - Seneca Crane egy pillanatra rám néz, aztán megint beszélgetőpartnere felé fordul. Eszembe jut, hogy azt mondta Caesar Flickerman-nek, hogy minden egyes kiválasztottra kíváncsi. Ennyit erről. - Tizenkettedik Körzet – kiáltom. Erre aztán felkapja a fejét, a többiekkel együtt. Alaposan végigmér, végül belekortyol a löttybe, és int, hogy enyém a pálya. Tétovázom egy kicsit. Igazából lenne egy kérésem, de képtelen vagyok rászánni magam a dologra, így hát inkább gyorsan hozok pár faágat balról, és pár perc alatt szépen tüzet rakok – addig is van egy kis időm, hogy elég bátorságot gyűjtsek. Hallom a hátam mögül a beszélgetést, de csak nagyon halkan. Biztosan érdekli őket, hogy a tavalyi merész lány után mit akar csinálni a mentoráltja. Miután a tűz már eléggé lobog, megfogom az íjat, és a kezembe veszek egy nyílvesszőt is. Összeszedem minden bátorságomat, és a játékmesterek felé fordulok. Most, vagy soha – gondolom magamban. - Megkérhetném, hogy oltsák le a villanyokat? - Seneca Carane szemöldökei összeszaladnak, aztán elvigyorodik, és odasúg valamit az ősz pasasnak, aki erre felnevet. Aztán beleiszik az italába, és bólint. - Köszönöm – nézek bele a szemeibe, de azonnal el is kapom a tekintetemet. Elég hátborzongató, mert neki is olyan világítóan kék szemei vannak, mint nekem, ettől pedig ideges leszek. Talán ő is jól lát a sötétben? Miközben megállok a növényes rész előtt két méterrel és lövőállásba helyezkedem, lerázom magamról ezeket a gondolatokat. Gyorsan szemrevételezem a felállást, mert tudom, hogy akármelyik pillanatban lenyomhatják a világítást. Én, tűz, végül a két bábu. Ha ügyes leszek, akkor sikerülni fog. Ebben a pillanatban sötétség lepi be az egész termet. Még a játékmesterek fülkéjét is elsötétítik, így egyedül csak az általam rakott tűz világít valamelyest. Nem valami erős, de pontosan megvilágítja a köztem, és a bábuk közötti teret, ráadásul még jól is néz ki, ahogy a lángok vörös fénye táncot jár a lányon – vagyis rajtam -, aki éppen felajzza az íjat. Fojtott csend ül a a csarnokon, még a játékmesterek is hallgatnak. Pontosan hallom a saját szívverésemet, a vérem a nyakamban lüktet, és minden egyes dobbanással egy csomó adrenalin árad szét a testemben. Tudom, hogy az életem múlhat most ezen a lövésen. Ha elvétem, akkor a játékmesterek egy életre leírnak majd, ha pedig sikerül, akkor talán megkedvelnek. De még akkor se biztos, mert végül is nem olyan nagy dolog, amit csinálni akarok. Egyszerűen szeretném átlőni a nyilat a tűz fölött úgy, hogy belelőjek a bábuba. Eszembe jut még egy dolog. Óvatosan leguggolok, mert ha egyenesen a tűzön lövöm át a nyilat, talán még meg is gyullad, és az úgy azért már valami. Abban a pillanatban, hogy a bábu szívére célzok, hirtelen az egyik játékmester mond valamit – nem túl hangosan, de ahhoz elég nagy hangerővel, hogy megzavarjon -, aztán a következő pillanatban kinyílik egy ajtó a bábuk mögött, és két alak robog be rajta. Megállnak a bábuk mögött, én meg rájuk nézek. Ez kár, ugyanis véletlenül kicsit előre dőlök, a kezeim bemozdulnak, és a nyílvessző már repül is. Át a tűzön, aztán lángcsóvát húzva maga után beleáll valamibe. Sötét van, nem tudom megmondani, hogy mi az, na meg az egyensúlyom elvesztése következtében az íjat a földre dobom, és elterülök a növények előtt. A fémes csörömpölés egy férfi üvöltésével, és valami olyan hanggal vegyül, mint mikor valami üvegből készült dolog széttörik a földön, aztán kivágódik egy másik ajtó, és további két alak rohan be rajta. Nagy nehezen, levegő után kapkodva felnézek. A tűzön keresztül látom, ahogy egy test a földön fetreng. A körülötte felcsapó lángnyelvek megvilágítják, és látom, hogy fehér ruhát visel. Talán Békeőr. Aztán egy másik alak, akin hosszú köpeny van, ráfúj a fetrengő és kiabáló combjára valami sprayt, mire kialszik a tűz. Hangos kiabálás és fájdalmas ordítozás hallatszik, aztán valaki felcsapja a villanyt. Fény árad szét a teremben. Kell egy pillanat, hogy a szemem megszokja az erős világosságot. Hunyorogva próbálom megfejteni, hogy mi történik. Két Békeőrt, és két köpenyes férfit látok. Orvosok. Az egyik Békeőr a földön fekszik, és ordítozik. A ruháján itt-ott fekete égésnyomok vannak, valamint a jobb combján egy hatalmas, piros folt éktelenkedik. Vér, fut át az agyamon. Aztán meglátom a nyilat. Az én nyílvesszőm áll ki a combjából. Az, amit kilőttem a bábura.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Bridget!

    Először is: Jéézusatyaég! :) Hát ez nem semmi! Mit mondjak, nagyon megleptél Sash produkciójával :) Hát erre, tényleg nem számítottam, de nagyon érdekes. És mint mindig, most is elmondom, hogy kíváncsian várom, hogy folytatódik és mi lesz Sash-al
    Üdv: Clove :D

    VálaszTörlés
  2. Atyám... jól meg fogják őt szívatni az arénában! :D Az ötlet maga jó, de a kivitelezés... Sash ezt még gyakorolnod kell! :D

    VálaszTörlés