13. Fejezet - IV. rész

A szám kiszárad, reszketek, és érzem, hogy pillanatról-pillanatra jobban elfehéredek. Max persze az izgalom legkisebb jelét sem mutatja. Úgy megy a színpad közepére, mint mikor az Aratáson jött előre. Görnyedt háttal, maga elé meredve. Caesar kezet fog vele, és ebben a pillanatban egy másodpercre rám néz. Nem tudom, miért csinálta, mert ilyet eddig még nem láttam tőle. Mindig csak azzal foglalkozik, akivel éppen beszélget. Ettől aztán beindul a fantáziám, és még jobban parázni kezdek. Ugye Caesar Flickerman nem forgat semmi hülyeséget a fejében? 

Ahogy leülnek Maximusszal, és beszélgetni kezd vele, az idő elteltével kicsit megnyugszom. Arról kérdezgeti, hogy milyen Peeta, mint mentor. Max a vállait vonogatja, de azért nagyon nagylelkűen beszél a fiúról.

- Jó fej – vágja rá. - Ad a kajájából. - A közönség nevetni kezd, aztán a kamerák Peetát mutatják, aki vigyorogva odasúg valamit Katnissnek. Kétségbeesetten próbálom megtalálni a saját mentoromat, de sehol sem látom, így hát a szemeim megállapodnak Cinnán, aki elmélyülten figyeli a műsort, de azért sokszor rám néz, és ilyenkor biztatásképpen mindig elmosolyodik.

- Szóval rendesen gondoskodik rólad? - kérdezi Caesar, miután a közönség elhallgat.

- Aha – bólint Max.

- Na és mondd csak, mivel érdemelted ki azt a tíz pontot? - A műsorvezető felvonja a szemöldökeit, és megigazítja a papírokat a kezében.

- Caesar – néz rá Maximus flegmán -, csak nem gondolja, hogy majd itt, a nagy nyilvánosság előtt elárulom mindenkinek?

- Ó, hát... - A közönség fütyülni kezd, Caesar pedig eljátssza, hogy mennyire megilletődött. - Nem, nem gondolom... De nagyon kíváncsi lennék rá, most komolyan. - Az emberekre néz. - Szeretném, ha holnap megtudnánk. – Visszafordítja a fejét Maxra, majd bizalmas hangon folytatja: - Számíthatunk rád?

Maximus megvonja a vállait, aztán sejtelmesen mosolyogva a közönségre sandít. - Hát, ha cserébe én is számíthatok a közönségre...

Caesar Flickerman és az összegyűlt tömeg nevetése a dudaszóval keveredik, aztán a műsorvezető kezet ráz vele, ő pedig tapsvihar közepette visszaül a helyére. Az ereimben megfagy a vér, ahogy meghallom a nevem. Felállok. Végiggördül a homlokomon egy izzadságcsepp, de reménykedem benne, hogy hála Flaviusnak, rajtam kívül senki sem vette észre. A reflektorok a szemembe világítanak, így nem látom Cinnát, ettől pedig még jobban kétségbeesem. A szám kiszárad, izzadt tenyereimet próbálom a ruhámba törölni. Odasétálok Caesarhoz, és kinyújtom a karomat, hogy üdvözöljük egymást. A fickó elragadtatottan mosolyog, aztán ahelyett, hogy kezet rázna velem, lovagiasan kezet csókol. Érzem, ahogy a fejem a fülem hegyéig pirul, de szerencsére a loknijaim elrejtik az árulkodó jeleket. A közönség hatalmas sóhajokkal és tapssal jutalmazza a jelenetet. 

Ahogy leülünk, meglátom magam egy kamerában. Végtelenül gyámoltalannak és zavartnak tűnök. Ami azt illeti, tényleg így is érzem magam. Caesar kényelmesen elhelyezkedik, aztán összekulcsolja az ujjait a papírokon, és rám néz. Egy pár pillanatig csak tanulmányozza az arcomat, én meg annyira nem vagyok képben, hogy azt sem tudom, hová nézzek. Végül a fickó a közönség felé fordul.

- Hát nem elragadó? - kérdezi ellágyult hangon. Legszívesebben valahová a föld alá süllyednék, de az emberek helyeslően bólogatnak, és halkan megtapsolnak. Ne már! Miért csinálja ezt Caesar? Miért hoz ilyen kellemetlen helyzetbe? Csak bámulok az ölembe, és egy hálódarabbal babrálok, míg végül a műsorvezető rám néz. - Sash, mesélj kicsit magadról, kérlek.

A szemeimmel azonnal Cinna után kutatok, és miután kiszúrom, összevonom a szemöldökeimet. Cinna nagyokat bólogat, aztán a következő szót formázza a szájával: ének. Nincs lélekjelenlétem reagálni rá, egyszerűen csak Caesarra nézek, aki érdeklődve mosolyog.

- Ének – bukik ki belőlem, de a következő pillanatban legszívesebben jól orrba vágnám magam, mert a közönség nevetése rádöbbent, hogy mekkora hülyeséget mondtam.

- Ének? - kérdez vissza vigyorogva Caesar. Ránézek. Ne csinálja ezt, üzenem a tekintetemmel. Maga is jól tudja, mire akarok kilyukadni. Inkább segítsen.

- Úgy értem, szeretek énekelni – vágom rá kicsit mogorván. A közönség elhallgat, Cinna meg csak mosolyog, és bólogat. Caesar szemei felcsillannak. Nagyon jól játssza, hogy mennyire meglepődött.

- Valóban? - A közönség felé fordul, és bólogatni kezd. - Ó, hát mi itt a Kapitóliumban nagyon szeretjük ám a jó zenét. Igazam van? - Az emberek hangos tapsolásba kezdenek, és fütyülnek, meg kiabálnak. Míg így tombolnak, kihasználom az alkalmat, és kicsit rendet teszek a fejemben. Holnap Viadal. Azért vagyok itt, hogy lenyűgözzem az embereket, és támogatókat szerezzek magamnak. Ez itt az én nagy pillanatom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy szétessek. Most még nem. Caesar egy pillanatra felemeli a kezét, mire a közönség elhallgat. - Sash – fordul felém. A hangja bizalmas, és én tudom, hogy mi fog most következni. - Tudnál nekünk esetleg énekelni valamit?

- Nos... - Hirtelen elönt a rémület, ahogy az embertömegre nézek, akik ismét tapsolnak, kiabálnak és éljeneznek. Szerencsére elnyomják a hangomat, mert remegni kezd. - Én...

- Na, gyerünk! - mosolyog rám Caesar. - Még van két perc az idődből. Szerintem belefér! - A közönség felé fordul, és vigyorogva elkiáltja magát: - Ugye belefér? - Az emberek fülsüketítő ovációval válaszolnak.