2013. július 16.

13. Fejezet - V. rész

Sziasztok!
Hát, elérkezett ez a nap is. Elértünk az egész történet talán egyik legfontosabb részéhez, Sash dalához. Én a szívemen viselem ezt a jelenetet, mert a dal, amit énekel, valóban létezik - igaz, kicsit másképp. De lényeg a lényeg: az eredeti címe is az, hogy Eyes open, azt pedig tudnotok kell, hogy részben ez a dal ihlette a történetet. Ezért is fontos, és ezért is szeretnék megkérni minden olvasót, hogy mielőtt belekezd az olvasásba, nyissa meg a zenét és hallgassa közben, mert nagyon számít! 
Valamint köszönöm a pipákat, és kíváncsian várom a véleményeteket mind a fejezetről, mind pedig a dal mostani változatáról.
Jó olvasást kívánok: Bridget
__________________________





 - Hát... ha mindenki kíváncsi rá... - Kipréselek magamból egy kényszeredett mosolyt, aztán minden olyan gyorsan történik. Valahogy a színpad közepére kerül egy állványba illesztett mikrofon, Caesar odavonszol elé, aztán egy pár szóval még jobban izgalomba hozza a közönséget, akik így már csak egy hatalmas, végeláthatatlan, színes masszára emlékeztetnek. Miután a műsorvezető a háttérbe húzódik, az emberek azonnal elhallgatnak. Lélegzetvisszafojtva bámulnak fel rám, és arra várnak, hogy énekelni kezdjek. Elönt a lámpaláz, és teljesen kétségbeesem. Ez az én dalom! Nem akarom, hogy Rikin és Cinnán kívül bárki megismerje! Telnek a másodpercek. Az adrenalin szétárad a testemben, és izzadt kezeimmel próbálok fogást találni a mikrofonon. Azon gondolkodom, hogy bárcsak eltűnhetnék innen, de aztán eszembe jut, hogy miért is vagyok itt. Csak állj ki arra a színpadra, és mutasd meg nekik, mit tudsz. Meg kell nekik mutatnom, hogy mit tudok. Ezek az emberek kíváncsiak rám. Az életösztön egy szempillantás alatt maga alá gyűri a lámpalázat, a beletörődést és a kétségbeesettséget, és ahogy meghallom az ismerős dallamot, már tudom, hogy miért kell most énekelnem. Magamban számolom a másodperceket, és minden egyes másodpercnél bevillan előttem egy kép. Anya, ahogy az Aratás napján hallgatott. Cirius, akinek a kése majdnem belém állt az edzésen. Jana, aki szövetséget kötött velem. A Békeőr, akit megsebesítettem. A pillanat, mikor átírtam a dalt. Még egy másodperc, és énekelnem kell. Cinnára nézek, mert jelen pillanatban ő az egyetlen biztos pont számomra ebben az egész masszában. Aztán elkezdem.

Egy buta kis dolog,
Hogy tegnap még
Csak gyerekek voltunk.
Ne hagyj mindent elveszni!

A hangok őszintén, tisztán törnek elő a torkomból. A dallamok minden egyes tagomat átjárják, a közönség pedig csillogó szemekkel, dermedten csüng a szavaimon.

Álmokat álmodtunk,
Hittük, hogy valóra válhatnak.
Olyan boldogok voltunk,
Miért hagynál mindent elveszni?

A zene felerősödik. Most jön a refrén. Ahogy folytatom, az emberek vigyorognak, kiabálnak, és tapsolnak.

Csak tartsd nyitva a szemed,
Akármi történik,
Csak tarts ki, és
Minden szebb lesz, ígérem.

A közönség teljesen odavan értem. Virágeső hullik a színpadra, ahogy folytatom.

Ezen a helyen
Nincsenek szabályok.
Itt csak mi vagyunk,
Csak az számít, amit teszünk.

Még fél perc van hátra az időmből, de nem érdekel. Nem létezik, hogy fél perc múlva vége legyen ennek az egésznek. Eggyé válok a dallal, ahogy éneklek.

Rugaszkodj el,
Figyelj rám,
Ne válj eggyé a sorssal,
Csak mutasd meg, hogy élsz!

A közönség valósággal tombol. Az emberek őrjöngenek, kiabálnak, tapsolnak, a színpad felé kapkodnak. Teljesen elnyomják a duda hangját, ami az időm lejártát jelzi. Senkit nem érdekel, hogy vége van Sash Candel interjújának.

Csak tartsd nyitva a szemed,
Akármi történik,
Csak tarts ki, és
Minden szebb lesz, ígérem.


Ahogy ismét a refrént éneklem, a közönség valósággal megőrül. Csak éneklek és éneklek, nem érdekel semmi. Igazából már nagyon jól érzem magam. Biztos vagyok a hangomban. Valami olyasmi ez a dolog, mintha madár lennék. Kiráz a hideg. A lábaimtól indul, végigkúszik a hátamon, végül a magasba emeli a kezeimet. Madár vagyok. Képes vagyok a levegőbe szállni, el tudom hagyni a földet, ezt a rideg valóságot, a Kapitóliumot. Csak nyitva kell tartanom a szemeimet, és minden szebb lesz. Látom magam, ahogy a levegőbe emelkedem. Körülöttem ezernyi, ezüst színű, fényes konfetti hullik lefelé a földre, vagy száll fel a magasba. A világ kavarog, az emberek kiabálnak, én meg csak éneklek, és közben végig nyitva tartom a szemeimet. Ha van az életben olyan, ami csak is az enyém, akkor ez az. Ez a pillanat most egyedül az enyém. Végigéneklem a dalomat, miközben madárként az eget hasítom. 
Aztán vége. A dallamok egyre halkulnak, míg végül egy sem marad belőlük. Kell egy kis idő, hogy kitisztuljon a fejem, de még akkor sem vagyok teljesen képben, amikor Caesar Flickerman odaszökell mellém, és a magasba emeli a kezemet. Csak nézem az embereket, akik teljesen odavannak értem. Veszettül tapsolnak, kiabálnak, állva ugrálnak. Caesar valahogy megérteti velem, hogy meg kéne hajolnom, aztán miután sikerül, a többi kiválasztott felé fordít. Mind engem bámulnak. Az adrenalin még mindig ott lüktet az ereimben, így alig ismerem fel őket. Csak az elképedt arcokat, akik hitetlenkedve bámulnak, és a gyilkos pillantásokat látom. Egyedül Janát ismerem fel, aki elképedve vigyorog rám, és tapsol. Egyedül ő tapsol meg a kiválasztottak közül. Caesar ismét a közönség felé fordít, aztán magyaráz valamit, de semmit sem lehet hallani a hangjából az ováció miatt. Aztán ismét kezet csókol, és segít beállni a többiek mögé, akik integetve, bosszús mosollyal az arcukon sétálnak le libasorban a színpadról. Még akkor is hallom a tomboló közönséget, mikor a lift felé igyekszem. A fejem egyre jobban kitisztul, és legalább már tisztában vagyok azzal, hogy ki kicsoda. Látom például, hogy Athena akár most azonnal megfojtana a puszta kezeivel, Tharin meg az ujjait tördeli és hangosan káromkodik, miközben néha rám néz, amúgy meg egy sráccal beszélget. Janát keresem, de nincsen sehol, pedig szükségem lenne rá, hogy belekapaszkodhassam, míg beszállunk a liftbe. Semmi kedvem egyedül lenni a többiekkel, mert attól félek, hogy tényleg kinyírnak, simán megeshet ugyanis, hogy nem bírnak várni holnapig. Bárcsak itt lenne Katniss, vagy Cinna! De sajnos nincsenek, nekem pedig muszáj lesz beszállni egy liftbe, ha felakarok jutni az autókig. Egyre jobban kezdek kétségbeesni, és elveszett bárányként kavargok a gyilkos tekintetek között, mikor egyszer csak meglátom a szürke inget. Önkéntelenül indulok el felé, és mikor odaérek, azonnal megragadom.

8 megjegyzés:

  1. Ó! Csak ennyi. Szimplán egy Ó! De ez egy nagy Ó! És a vége. Max <3 És imádom ezt a dalt pedig most hallottam talán először, de annyira illett ehhez az egészhez. Ó! Csak ennyi! :))

    VálaszTörlés
  2. Hű, kirázott a hideg :D Ismertem a dalt, és annyira szeretem... Nagyon jó lett!:)

    VálaszTörlés
  3. Ismertem a dalt, de mintha most talált volna haza:) Komolyan egyszerűen szuperul megadta a hangulatot!!! :)
    A többiek reakciója meg...hát megértem. Ez most egy újabb pofon a 12 pont után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj annyira örülök, hogy így gondolod! Kicsit izgultam, hogy jó lesz-e az összhatás, de akkor jó lett...
      Köszönöm neked! <3

      Törlés