2013. szeptember 27.

19. Fejezet - I. rész

Kedves Olvasóim! 
Köszönöm a visszajelzéseket, a szelíd, de mégis őszinte szavakat, és azt, hogy olyanok is írtak, akik eddig nem. Köszönöm a pipákat, drágák vagytok! Ígérem, megpróbálok ezentúl jobban hálásnak lenni azért, amim van, hogy ti itt vagytok, és olvastok. Sajnálom, ha bárkit idegesített, mikor kiírtam, hogy hiányolom a kommenteket, ezentúl nem fogok ilyet tenni, legalábbis nem sokszor. 
Valamint van egy bejelenteni valóm: nevet változtatok! Bizony, mától Dorine Osteen néven találhattok meg a bloggeren, legalábbis ebben a felhasználómban - valószínűleg a többi blogomon is megváltoztatom majd a nevemet. 
Most pedig ismét köszönök nektek mindent, és jó olvasást!
Most utoljára így, mint Bridget S.

____________________________________________



- Sash! - Valaki a vállamat rázza. Oldalra nézek, és Janát látom, ahogy értetlenkedve bámul bele a szemeimbe. - Hahó!
- Mi van? - ugranak össze a szemöldökeim. - Bocsi, csak... - Sokatmondóan Radlerre nézek, aki elkapja a tekintetemet, és elmosolyodik, azonban ebben a pillanatban ismét Janára nézek, és szándékosan úgy teszek, mint aki nem vette észre a gesztust. - ...csak gondolkodtam.
- Ja, azt vettem észre – forgatja a szemeit a szövetségesem. 
Most, hogy tudom, Radler mire készül a többi Hivatásossal együtt, már nem tartom a szövetségesemnek, csak ezt nem akarom neki is elmondani, mert a végén még idő előtt végez velünk, és akkor nem lesz időm kitalálni valamit, amivel kijátszhatjuk őket.
- Milyen messze van innen a Bőségszaru? - kérdezi Radler. 
A csizmámat bámulom. Nem fogok válaszolni. Még akkor sem, ha tőlem kérdezi, amit persze kétlek.
- Úgy két-három óra gyalog – vonja meg a vállait Jana. Úgy beszél a fiúval, ahogy velem szokott, holott tegnap még nagyon is ellenségesen viselkedett. 
Beszélnem kell a szövetségesemmel. El kell neki mondanom, amit kiderítettem magamban, mert egyedül nem fogok tudni túljárni négy Hivatásos eszén.
- Akkor legkésőbb kilenckor el kell indulnunk – vonja le a következtetést Radler.
- Nyolckor – vágom rá azonnal. - Inkább nyolckor. - A fiúra nézek, egyenesen bele a szemeibe. - Nehogy elkéssünk. - Ezt neked, gondolom magamban. Ha előbb odaérünk, akkor lesz időm gondolkodni, és Janával kitalálhatunk valami tervet. Az íj és a nyilak minden bizonnyal nálam lesznek, és Jana is messzire tud dobni a késekkel. Szóval nagyon téved ez a fiú, ha úgy gondolja, hogy ilyen könnyű prédák vagyunk.
- Rendben – vonja meg a vállait, de azért látom, hogy gyanúsan méreget. 
Előre megyek, hogy a többiek ne lássák az arcomat. Nem akarom, hogy megtudják, mit gondolok valójában. Janának el fogom mondani, hogy rájöttem Radler tervére, de a fiúnak nem. Szóval muszáj lesz nem annyira mogorvának mutatkoznom, ha nem akarom lebuktatni magunkat. Viszont semmi kedvem jó pofizni, így hát eljátszom, hogy csak az iménti folyós incidens miatt vagyok olyan, amilyen. 
Csendben baktatunk egymás után, csupán a csizmák cuppogását lehet hallani, ahogy beleragadnak a büdös, kénes trutyiba. Végül megérkezünk a romokhoz, ahol szusszanunk egyet. 
Radler azt mondta, hogy szeretne felkészülni a Lakomára. Mit értett vajon ezalatt? Gyakorolni akar, vagy pedig pihenni, és erőt gyűjteni? Úgy döntök, hogy én az első lehetőséget választom, és újra megismerkedem egy kicsit az íjjal.
- Gyakorolhatok az íjaddal? - nézek rá. A hangom semmitmondó, teljesen közömbös. Ez itt most nem a duzzogás helye, mert az életünk a tét, de azért kedvesnek sem mondanám magam.
- Persze. - Az ő hangja bezzeg olyan, amilyen volt. 
Ahogy felém nyújtja a fegyvert és a nyilakkal teli tegezt, a tekintetünk ismét találkozik, ő pedig ismét elmosolyodik. Nem viszonzom a gesztust, csak felállok, és az ajtó felé indulok. Kint akarok gyakorolni, ráadásul ez egy tökéletes lehetőség arra, hogy beszéljek Janával.
- Kijössz velem? - kérdezem a szövetségesemtől, aki erre megpaskolja a késeit, és feláll.
- Aha.
Nem nézek hátra. Nem érdekel, mi van Radlerrel. Nem akarok hozzászólni, mert áruló. Nagyon ronda dolgot akar csinálni, ráadásul azt hiszi, hogy sikerülni is fog neki. De persze nem fog. Gondoskodom róla, hogy ne sikerüljön. 
Úgy jó húsz méterre távolodunk el az épülettől, majd megállunk egy fától körülbelül tíz méterre. Szeretnék rögtön a lényegre térni, de először meg kell fogalmaznom magamban, hogy mit is fogok mondani. 
Kihúzok egy nyílvesszőt, az idegre helyezem, majd hátrafeszítem, és megpróbálok a fára célozni. Ahogy a karom az oldalamnak nyomódik, egy kicsit megfájdul a tarkómon a seb, amit Max okozott. Tényleg, ő vajon ott lesz délben a Szarunál? Amilyen ügyesen bánt a dárdákkal, simán kinézem belőle, hogy leterít pár kiválasztottat, aztán szerez magának valami kaját. 
Elengedem a nyílvesszőt, ami kettéhasítja a levegőt, aztán elrepül a fa törzse mellett, és egy másikba fúródik, ami a kiszemelt mögött áll egy pár méterrel. Megvárom, hogy Jana eldobja az egyik kését, aztán kikerülöm a zuhanó ágat, amit levágott vele, és elindulok a nyílvessző felé. Megragadom a végét, és kirántom a fából. Éppen visszafelé tartok, mikor Jana elkezdi helyettem a beszélgetést.
- Sash...
Megállok a fával szemben, és ismét az idegre helyezem a nyilat.
- Figyelj, bocsi a reggeliért... Nem kellett volna azzal a dologgal viccelődnöm.
Leengedem a karomat, és Jana felé fordulok. - Nem erről van szó. - A hangom halk, nehogy Radler véletlenül meghallja.
- Akkor meg mi bajod van? Úgy viselkedsz, mint egy hulla! Mint egy fagyos hulla, aki mindenkit utál... - Jana elhúzza a száját, és aggodalmasan végigmér.
- Radler a baj – suttogom. - Átver minket.  

3 megjegyzés: