2013. november 9.

21. Fejezet - V. rész

Sziasztok!
Elnézést kérek, hogy nem tegnap hoztam a részt, de nyomós okom volt rá... Na mindegy, most itt van, ehhez a ponthoz is elérkeztünk. Annyira hihetetlen számomra, hogy a huszonegyedik fejezettel befejeződik az aréna! Nem is írnék mást, nem akarom húzni az időt felesleges pötyögtetéssel, szóval... jó olvasást! <3
Dorine
_______________________________________



Két kiválasztott a Tizenkettedik Körzetből, akik közül egy meghal, egy életben marad. Egyikük megnyeri a hetvenötödik Éhezők Viadalát. 
Maximus összeszedi magát, és térden kúszva tovább indul felém. Közben végig a mohát bámulja, aztán mikor odaér hozzám, kirántja Athena hátából a lándzsát. Végigjáratja rajtam a tekintetét, aztán az egyik kezével megtörli az arcomat. Elég letörtnek látszik annak ellenére, hogy csak egy mozdulat, és máris győztes. Hatalmas, barna szemeiben valami olyan tükröződik, amit nem tudok hová tenni. Mély, kegyetlen fájdalom. Igazságtalanság. 
- Max – kapom el a tekintetét -, semmi baj.
- Én nem akartam ezt – suttogja. - Elhiszed... elhiszed, hogy soha nem akartam?
- Persze. - Megrémiszt a viselkedése, mert ez nem az a fiú, akinek Peeta kihúzta a nevét az Aratáson. Nem tudom eldönteni, hogy vajon az volt-e az igazi Maximus Battleship, vagy pedig ő. Ez egy kétségbeesett, reményvesztett fiú, aki még beszélni is alig tud.
- Muszáj volt erősnek látszanom – motyogja. A kést szorongatja, és a sebet bámulja, ami a nyakamon van. - Miattad.
- Miattam? - nézek rá. Ez annyira meglep, hogy egy pillanatra elfelejtem a fájdalmat. - Ezt hogy érted?
- Te nem tudod, de az Aratás napján, miután kihúztak minket, az anyád bejött hozzám, és megkért, hogy... - Max nyel egyet, aztán egyenesen belenéz a szemeimbe. - Hogy tűnjek erősnek.
- De miért?
- Azt mondta, ha én erős leszek, te is jobban kitartasz majd. Aztán végül a stílustanácsadók is ezt találták ki, és így... így nem volt nehéz a dolog. Testhezálló szerep, nem gondolod?
- Miért vállaltad? - kérdezek vissza anélkül, hogy bármit is reagálnék a szavaira. Teljesen ledöbbent az, hogy Max anyám kérése miatt volt egész végig olyan, amilyen.
- Nem tudom – szorítja meg a kést. - Talán mert össze voltam zavarodva, és ez egész biztos pontnak tűnt.
- Max, nem kell rosszul érezned magad miattam – érintem meg a kezét. - Azt fogod tenni, amit mindenki más is tenne ebben a helyzetben.
A fiú arca megkeményedik, és egy pillanatra felegyenesedik. Nem hosszú időre, de ez éppen elég ahhoz, hogy lássam a hatalmas, véres foltot a hasán. - Megvárom, míg vége? - kérdezi elkínzott arccal.
Szívesen megkérdezném tőle, hogy mi történt, de ehelyett csak megrázom a fejem. - Végzel velem, és hazamész. A Kapitóliumban meg tudnak gyógyítani.
- Engem senki nem vár otthon, Sash – suttogja. Úgy érzem, mintha lehullana róla egy lepel, és végre meglátnám az igazi Maximust. - Nekem nincsen otthonom. Neked viszont van, és vannak szüleid is.
A hideg futkos a hátamon. Könnyek szöknek a szemeimbe, ahogy Max karjai elernyednek, és elterül a mohán. Semmit se lehet hallani. Az erdő csöndes, még a madarak sem énekelnek. Nem akarok belegondolni abba, hogy vajon min ment keresztül ez a fiú. Nincsenek emberek, akiknek fontos. Nincsenek emberek, akik szeretik. Kihúzták a nevét, eljátszott egy testhezálló szerepet, és ilyen borzasztóan, vérbe fagyva, fájdalmak között kell meghalnia. 
A kezem lassan, szinte tudatomon kívül kúszik az ujjai felé, aztán mikor elérem, megszorítom őket.
- Csak tartsd nyitva a szemed – suttogom elhaló hangon. - Csak tarts ki... - Hallom, ahogy lélegzik. Látom is, de aztán hirtelen megjön a korai este, és egy pillanat alatt mindent beborít a sötétség. 
Az eget bámulom, és közben azon gondolkodom, hogy vajon mi lesz holnap. Az egészen biztos, hogy egyikünk addigra halott lesz, így már csak az a kérdés, hogy melyikünk. Ahogy arra gondolok, hogy valószínűleg Maximus fog meghalni, egyszerre szakad meg a szívem, és áraszt el valami különös, keserédes érzés. Egyszer megmentette az életemet, és azzal, hogy végig ilyen rideg volt, tudtomon kívül is segített nekem. Ráadásul most sem ölt meg, pedig megtehette volna, és akkor már régen egy kapitóliumi műtőasztalon feküdne, és a kiválóan képzett orvosok azon dolgoznának, hogy megmentsék. 
- Max – suttogom. Olyan távoli és rideg a hangom, hogy alig merek ismét megszólalni. - Max, még megteheted. Odakint megmentenek, és végre boldog lehetsz. Hidd el nekem... Még előtted áll az egész élet. Hazamész, lesz egy szép barátnőd, aztán egy csodálatos esküvőd, és aranyos gyerekeid. Nem hiszem, hogy én ezek után képes lennék a további normális életre.
- Sosem lehetek boldog – hangzik a válasz.
- Dehogynem – sóhajtok fel. Mihelyt felemelkedik egy kicsit a fejem, ismét borzasztóan fájni kezd, mire felszisszenek. - Lehetsz boldog. És leszel is. Csak tedd meg, és máris az lehetsz. Végezz velem, és odakint ünnepelni fognak.
Max helyett az ágyú válaszol. Felkiáltok, de már késő. Nem törődöm a fájdalommal, csak felülök, és a hátára fordítom a fiút. A hasa alatt hatalmas vértócsa van, az arca pedig fájdalmasan eltorzult. Megragadom a kezét. 
- Max! Ne! Ne hagyj itt, kérlek! - Ömleni kezdenek a könnyeim, és a karját rázom, hogy magához térjen. 
De nem tér magához, mert meghalt. A fülemben dübörgő véren keresztül hallgatom a himnuszt, és azt, ahogy Claudius Templesmith beharangozza, hogy én nyertem. Túlüvöltöm a hangját, de mikor megjelenik fölöttem a légpárnás repülőgép, és leereszt pontosan mellém egy kötélhágcsót, már nem sikerül olyan hangosan ordítanom, hogy elnyomjam a hangját. Csak kiabálok, mint egy állat. A düh és a harag keserű masszája összevegyül az embertelen fájdalommal, és ilyen hangok formájában hagyja el a testemet. A fejem sajog, a szívem zakatol, de ennek ellenére felállok. A homlokomhoz kapok, és miközben eltakarom a légpárnás fényszórói elől a szemeimet, a fájdalom miatt a bőrömbe mélyesztem a körmeimet. Hátrálni kezdek, de nekiütközöm egy fának. A fekete és a fehér fények teljesen elvakítanak, ettől pedig annyira összezavarodom, hogy ismét földre rogyok. Hallom, hogy egy hang felszólít arra, fogjam meg a kötélhágcsót és azonnal felhúznak, de eszem ágában sincsen engedelmeskedni neki. Ki tudja, mit fognak velem csinálni odafönt. Szeretnék Maximus mellett maradni, hogy megvédjem a Kapitóliumtól, de ehelyett mást teszek. Próbálok minél messzebbre kerülni a repülőtől, azonban a fájdalom a fejemben és a vállamban teljesen elveszi az eszemet. Értelmetlen szavakat kezdek kiabálni, összegörnyedek a fa tövében, és csak zihálok. Aztán az egyik pillanatban érzem, hogy valami a vállamnak ütközik, és fokozatosan elkezd elmúlni a fejfájás és a vállam sajgása. Végül a hangok is csendesednek, a légzésem lelassul, és minden elsötétül.
Vége, fut át utoljára a fejemen. Vége mindennek.

8 megjegyzés:

  1. Amúgy nagyon durva, hogy mennyire gyorsan megy az idő. Én még tisztán emlékszem, amikor az első arénás fejezetet raktad ki :o Nagyon tetszett, szépen át tudtad adni azt, amit Sash érezhetett :) Bele tudtam élni magam, és ha ennek vége, kéérlek rukkolj még elő valamivel!!
    Ölel: Flo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, még én is emlékszem rá, sőt arra is, amikor a legelső részt raktam ki... Huhh, régi szép idők, azóta mennyire más lett minden, azta. :)
      Ami pedig a valami mással való előrukkolást illeti, készül a második rész. ^^

      Törlés
  2. Vége a Nyitott szemek Arénájának.... igen, nagyon nagyon gyorsan megy az idő. Én meg csak itt bámulok a képernyőre, hogy ez hihetetlen. Most tényleg érzem ezt a Viadal-vége hangulatot. Nincs Jana, Radler, és Max :(( Nagyon fájdalmas, de még is tetszett, hogy megtudtuk, milyen is ez a Maximus valójában... sejtettem én :) De majdnem megsirattam a végén őt, ugye én nagy Max-fan voltam, és teljesen megértettem Sash-t. Egy Viadal sajnos ilyen, és nem feltétlenül jár boldogsággal a győzelem. De hihetetlen, hogy már most vége az Arénának.. de annak nagyon örülök, hogy lesz majd folytatása a történetnek :) Kíváncsian várom, mi fog történni Sashel.
    ölel: Clove <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szereplők elmúltak, az arénának vége, igen... Amúgy Radler halálát szerintem én bántam meg a legjobban. >< Na mindegy. Max valóban jófej volt, jól sejtetted.
      És reméltem is, hogy visszatérsz a folytatásra! ;D

      Törlés
  3. ez a reszz aaaaa nagyon huh jo vagy nem is tudom mi a jo szora.De hihetetlen hogy mat is vee az arenanak ,hisz tisztan emlekszem amokror katness kihuzta a nevet. remelem telleg lrsz folytatasa mert nagyon varom. Bar furcsa hogy nem lesz senki aki az arrnaban volt. orulok hogy kiderult Maxrol hogy milyen ,mert en birtam ot :) szoval nagyon szeretem a tortenete es nagyon varom tovabbi esemenyeket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, tényleg ennyire gyors lett az aréna? :$ Azt hiszem, talán egy kicsit valóban elkapkodtam, mert emlékszem, a végén már alig vártam, hogy vége legyen. Sash is ezért várta annyira... Mármint, érted.
      Örülök, hogy szereted a történetet, és remélem, visszatérsz majd a második részre is! :)

      Törlés
  4. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ <- ez róla a véleményem.. :'( jó lett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, köszi. Remélem, ez valami jót jelent. xd

      Törlés