Sziasztok!
Elnézést kérek, hogy nem tegnap hoztam a részt, de nyomós okom volt rá... Na mindegy, most itt van, ehhez a ponthoz is elérkeztünk. Annyira hihetetlen számomra, hogy a huszonegyedik fejezettel befejeződik az aréna! Nem is írnék mást, nem akarom húzni az időt felesleges pötyögtetéssel, szóval... jó olvasást! <3
Dorine
_______________________________________
Két
kiválasztott a Tizenkettedik Körzetből, akik közül egy
meghal, egy életben marad. Egyikük megnyeri a hetvenötödik Éhezők
Viadalát.
Maximus összeszedi magát, és térden kúszva tovább
indul felém. Közben végig a mohát bámulja, aztán mikor odaér
hozzám, kirántja Athena hátából a lándzsát. Végigjáratja
rajtam a tekintetét, aztán az egyik kezével megtörli az arcomat.
Elég letörtnek látszik annak ellenére, hogy csak egy mozdulat, és
máris győztes. Hatalmas, barna szemeiben valami olyan tükröződik,
amit nem tudok hová tenni. Mély, kegyetlen fájdalom.
Igazságtalanság.
- Max – kapom el a tekintetét -, semmi baj.
- Én nem akartam
ezt – suttogja. - Elhiszed... elhiszed, hogy soha nem akartam?
- Persze. -
Megrémiszt a viselkedése, mert ez nem az a fiú, akinek Peeta
kihúzta a nevét az Aratáson. Nem tudom eldönteni, hogy vajon az
volt-e az igazi Maximus Battleship, vagy pedig ő. Ez egy
kétségbeesett, reményvesztett fiú, aki még beszélni is alig
tud.
- Muszáj volt
erősnek látszanom – motyogja. A kést szorongatja, és a sebet
bámulja, ami a nyakamon van. - Miattad.
- Miattam? - nézek
rá. Ez annyira meglep, hogy egy pillanatra elfelejtem a fájdalmat.
- Ezt hogy érted?
- Te nem tudod, de
az Aratás napján, miután kihúztak minket, az anyád bejött
hozzám, és megkért, hogy... - Max nyel egyet, aztán egyenesen
belenéz a szemeimbe. - Hogy tűnjek erősnek.
- De miért?
- Azt mondta, ha
én erős leszek, te is jobban kitartasz majd. Aztán végül a
stílustanácsadók is ezt találták ki, és így... így nem volt
nehéz a dolog. Testhezálló szerep, nem gondolod?
- Miért
vállaltad? - kérdezek vissza anélkül, hogy bármit is reagálnék
a szavaira. Teljesen ledöbbent az, hogy Max anyám kérése miatt
volt egész végig olyan, amilyen.
- Nem tudom –
szorítja meg a kést. - Talán mert össze voltam zavarodva, és ez
egész biztos pontnak tűnt.
- Max, nem kell
rosszul érezned magad miattam – érintem meg a kezét. - Azt fogod
tenni, amit mindenki más is tenne ebben a helyzetben.
A fiú arca
megkeményedik, és egy pillanatra felegyenesedik. Nem hosszú időre,
de ez éppen elég ahhoz, hogy lássam a hatalmas, véres foltot a
hasán. - Megvárom, míg vége? - kérdezi elkínzott arccal.
Szívesen
megkérdezném tőle, hogy mi történt, de ehelyett csak megrázom a
fejem. - Végzel velem, és hazamész. A Kapitóliumban meg tudnak
gyógyítani.
- Engem senki nem
vár otthon, Sash – suttogja. Úgy érzem, mintha lehullana róla
egy lepel, és végre meglátnám az igazi Maximust. - Nekem nincsen
otthonom. Neked viszont van, és vannak szüleid is.
A hideg futkos a
hátamon. Könnyek szöknek a szemeimbe, ahogy Max karjai
elernyednek, és elterül a mohán. Semmit se lehet hallani. Az erdő
csöndes, még a madarak sem énekelnek. Nem akarok belegondolni
abba, hogy vajon min ment keresztül ez a fiú. Nincsenek emberek,
akiknek fontos. Nincsenek emberek, akik szeretik. Kihúzták a nevét,
eljátszott egy testhezálló szerepet, és ilyen borzasztóan, vérbe
fagyva, fájdalmak között kell meghalnia.
A kezem lassan, szinte
tudatomon kívül kúszik az ujjai felé, aztán mikor elérem,
megszorítom őket.
- Csak tartsd
nyitva a szemed – suttogom elhaló hangon. - Csak tarts ki... -
Hallom, ahogy lélegzik. Látom is, de aztán hirtelen megjön a
korai este, és egy pillanat alatt mindent beborít a sötétség.
Az
eget bámulom, és közben azon gondolkodom, hogy vajon mi lesz
holnap. Az egészen biztos, hogy egyikünk addigra halott lesz, így
már csak az a kérdés, hogy melyikünk. Ahogy arra gondolok, hogy
valószínűleg Maximus fog meghalni, egyszerre szakad meg a szívem,
és áraszt el valami különös, keserédes érzés. Egyszer
megmentette az életemet, és azzal, hogy végig ilyen rideg volt,
tudtomon kívül is segített nekem. Ráadásul most sem ölt meg,
pedig megtehette volna, és akkor már régen egy kapitóliumi
műtőasztalon feküdne, és a kiválóan képzett orvosok azon
dolgoznának, hogy megmentsék.
- Max – suttogom. Olyan távoli és
rideg a hangom, hogy alig merek ismét megszólalni. - Max, még
megteheted. Odakint megmentenek, és végre boldog lehetsz. Hidd el
nekem... Még előtted áll az egész élet. Hazamész, lesz egy szép
barátnőd, aztán egy csodálatos esküvőd, és aranyos gyerekeid.
Nem hiszem, hogy én ezek után képes lennék a további normális
életre.
- Sosem lehetek
boldog – hangzik a válasz.
- Dehogynem –
sóhajtok fel. Mihelyt felemelkedik egy kicsit a fejem, ismét
borzasztóan fájni kezd, mire felszisszenek. - Lehetsz boldog. És
leszel is. Csak tedd meg, és máris az lehetsz. Végezz velem, és
odakint ünnepelni fognak.
Max helyett az ágyú
válaszol. Felkiáltok, de már késő. Nem törődöm a fájdalommal,
csak felülök, és a hátára fordítom a fiút. A hasa alatt
hatalmas vértócsa van, az arca pedig fájdalmasan eltorzult.
Megragadom a kezét.
- Max! Ne! Ne hagyj itt, kérlek! - Ömleni
kezdenek a könnyeim, és a karját rázom, hogy magához térjen.
De
nem tér magához, mert meghalt. A fülemben dübörgő véren
keresztül hallgatom a himnuszt, és azt, ahogy Claudius Templesmith
beharangozza, hogy én nyertem. Túlüvöltöm a hangját, de mikor
megjelenik fölöttem a légpárnás repülőgép, és leereszt
pontosan mellém egy kötélhágcsót, már nem sikerül olyan
hangosan ordítanom, hogy elnyomjam a hangját. Csak kiabálok, mint
egy állat. A düh és a harag keserű masszája összevegyül az
embertelen fájdalommal, és ilyen hangok formájában hagyja el a
testemet. A fejem sajog, a szívem zakatol, de ennek ellenére
felállok. A homlokomhoz kapok, és miközben eltakarom a légpárnás
fényszórói elől a szemeimet, a fájdalom miatt a bőrömbe
mélyesztem a körmeimet. Hátrálni kezdek, de nekiütközöm egy
fának. A fekete és a fehér fények teljesen elvakítanak, ettől
pedig annyira összezavarodom, hogy ismét földre rogyok. Hallom,
hogy egy hang felszólít arra, fogjam meg a kötélhágcsót és
azonnal felhúznak, de eszem ágában sincsen engedelmeskedni neki.
Ki tudja, mit fognak velem csinálni odafönt. Szeretnék Maximus
mellett maradni, hogy megvédjem a Kapitóliumtól, de ehelyett mást
teszek. Próbálok minél messzebbre kerülni a repülőtől, azonban
a fájdalom a fejemben és a vállamban teljesen elveszi az eszemet.
Értelmetlen szavakat kezdek kiabálni, összegörnyedek a fa
tövében, és csak zihálok. Aztán az egyik pillanatban érzem,
hogy valami a vállamnak ütközik, és fokozatosan elkezd elmúlni a
fejfájás és a vállam sajgása. Végül a hangok is csendesednek,
a légzésem lelassul, és minden elsötétül.
Vége, fut át utoljára a fejemen. Vége mindennek.
Amúgy nagyon durva, hogy mennyire gyorsan megy az idő. Én még tisztán emlékszem, amikor az első arénás fejezetet raktad ki :o Nagyon tetszett, szépen át tudtad adni azt, amit Sash érezhetett :) Bele tudtam élni magam, és ha ennek vége, kéérlek rukkolj még elő valamivel!!
VálaszTörlésÖlel: Flo
Igen, még én is emlékszem rá, sőt arra is, amikor a legelső részt raktam ki... Huhh, régi szép idők, azóta mennyire más lett minden, azta. :)
TörlésAmi pedig a valami mással való előrukkolást illeti, készül a második rész. ^^
Vége a Nyitott szemek Arénájának.... igen, nagyon nagyon gyorsan megy az idő. Én meg csak itt bámulok a képernyőre, hogy ez hihetetlen. Most tényleg érzem ezt a Viadal-vége hangulatot. Nincs Jana, Radler, és Max :(( Nagyon fájdalmas, de még is tetszett, hogy megtudtuk, milyen is ez a Maximus valójában... sejtettem én :) De majdnem megsirattam a végén őt, ugye én nagy Max-fan voltam, és teljesen megértettem Sash-t. Egy Viadal sajnos ilyen, és nem feltétlenül jár boldogsággal a győzelem. De hihetetlen, hogy már most vége az Arénának.. de annak nagyon örülök, hogy lesz majd folytatása a történetnek :) Kíváncsian várom, mi fog történni Sashel.
VálaszTörlésölel: Clove <3
A szereplők elmúltak, az arénának vége, igen... Amúgy Radler halálát szerintem én bántam meg a legjobban. >< Na mindegy. Max valóban jófej volt, jól sejtetted.
TörlésÉs reméltem is, hogy visszatérsz a folytatásra! ;D
ez a reszz aaaaa nagyon huh jo vagy nem is tudom mi a jo szora.De hihetetlen hogy mat is vee az arenanak ,hisz tisztan emlekszem amokror katness kihuzta a nevet. remelem telleg lrsz folytatasa mert nagyon varom. Bar furcsa hogy nem lesz senki aki az arrnaban volt. orulok hogy kiderult Maxrol hogy milyen ,mert en birtam ot :) szoval nagyon szeretem a tortenete es nagyon varom tovabbi esemenyeket:)
VálaszTörlésÚ, tényleg ennyire gyors lett az aréna? :$ Azt hiszem, talán egy kicsit valóban elkapkodtam, mert emlékszem, a végén már alig vártam, hogy vége legyen. Sash is ezért várta annyira... Mármint, érted.
TörlésÖrülök, hogy szereted a történetet, és remélem, visszatérsz majd a második részre is! :)
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ <- ez róla a véleményem.. :'( jó lett
VálaszTörlésOké, köszi. Remélem, ez valami jót jelent. xd
Törlés