Megérkeztem a következő résszel, remélem, ez is elnyeri majd a tetszéseteket. Elkezdődött a Győzelmi Körút, kíváncsian várom a véleményeteket a különböző mozzanatokról. Ez most egy hosszabb fejezetrészlet lesz. :)
Kellemes olvasást,
Dorine
_____________________________________________
Mikor kiszállunk a kocsiból,
hogy aztán átszálljunk a vonatra, ami majd a Tizenegyedik Körzetbe
röpít minket, még mindig esik a hó, és minden annyira
valószínűtlenül fehér, hogy folyton hunyorognom kell ahhoz, hogy
normálisan lássak. Tudom, ez nem a legelőnyösebb a kamerák
miatt, de egyszerűen nem tudok mást tenni. Magamban hálát adok
gyorsan, mikor fellépek a vonatra, ami ismét elkápráztat.
Meglehet, már nem kell nyomorban élnem, de azért ez a kapitóliumi
pompa még mindig ezerszer kápráztatóbb, mint a mi otthonunk.
Olyan lassan haladok előre, hogy Effie-nek kell maga előtt tolnia,
hogy a többiek és felférjenek.
- Tudom, drágám, hogy minden
gyönyörű, de kicsit beljebb is mehetnél! - dobol a vállamon a
körmével. - Az étkező is mesés, hidd el!
Effie-nek igaza van: az étkező
tényleg mesés. Azonban abban a pillanatban, hogy meglátom a
temérdek kaját meg az asztalt, megint megtorpanok, és rémülten
eszmélek rá, hogy a szemeimmel Maxot keresem. Viszont helyette csak
Cinna mosolygós arcával találkozom, aki mikor ránézek, egyből
aggodalmaskodóra vált. Gyorsan elmosolyodom, és még mielőtt
megkérdezhetné, hogy minden rendben van-e, felkapok egy répás
muffint az asztalról, és letelepszem az egyik kanapéra. A répás
muffin régi kedvencem, még akkor szerettem meg, mikor legelőször
ettem egyet a vonaton a Kapitóliumba tartó úton.
- Sash? - ránt ki Effie éles,
figyelmet követelő hangja a gondolataimból.
- Igen? - nézek rá, és közben
beleharapok a sütibe.
- Holnap reggel nyolcra legyél itt.
Egy percet sem késhetsz – teszi hozzá.
- Értettem – bólintok egy
hatalmasat. - De miért olyan korán? Vagy egyáltalán... mikor
érünk a Tizenegyedikbe?
- Holnap dél körül – válaszol
Effie, miközben belelapoz egy köteg papírba. - És azért ilyen
korán, mert még vár rád az előkészítő csapat.
Oldalra húzom a számat, és ekkor
leesik, hogy ma reggel miért nem volt szőrtelenítés, manikűrözés
és egyebek. Aztán ahogy végig nézek Effie-n, azon kezdek
gondolkodni, hogy vajon mennyit alszik éjszakánként, mert
általában mindig ő van fent elsőnek, és még elképzelésem
sincsen, hogy mennyi időt vesz el a sminkelés és a megjelenése
elkészítése az alvásra szánt órákból.
Hamarosan felszolgálják az ebédet,
amit együtt eszünk meg. Arról kezdünk beszélgetni, hogy milyen
lesz a Tizenegyedik Körzet, de mikor Katniss egyszer csak az
asztalra csapja az evőeszközét és kiviharzik az étkezőből,
mindenki elhallgat.
- Ennek meg mi baja?! - visítja Effie
mennydörgő hangon. - Ilyen szemtelenséget!
Az ajkamba harapok, mert tudom, hogy mi
a baja. Ruta. Ő volt a szövetségese tavaly, az a fiatal kislány,
akit nem tudott megmenteni. Ruta is a Tizenegyedikben lakott, ott
húzták ki, és onnan küldték a Viadalra.
Nyelek egyet, aztán felsóhajtok.
Megköszönöm az ebédet, kitolom a székemet, és otthagyva a
többieket, a mentorom után indulok.
A fülkéjében találok rá: az ágyán
fekszik, és a plafont bámulja. Halkan bekopogok, mire rám néz, és
egy pillanatig csak bámul bele a szemeimbe.
- Gyere be – szól végül, majd
ismét a plafonra szegezi a tekintetét.
Lassan az ágya mellé sétálok, és
leülök a földre. Talán nem lenne szabad szóba hoznom a dolgot,
de mégis megteszem. A Viadal óta sokkal bátrabbá váltam, és
olyan dolgokat is gondolkodás nélkül teszek meg, amiket eddig
sosem mertem.
- Tudom, hogy mi a baj – nézek fel
rá.
- Dehogy tudod – válaszolja
komoran.
- Ruta.
Látom, ahogy Katniss elkapja a
tekintetét a plafonról, és megfeszíti az állkapcsát. Talán
mégsem volt olyan jó ötlet belekezdeni ebbe az egészbe... Talán
hagynom kellett volna, hogy egyedül legyen, míg lenyugszik. Elvégre
a kislány halála nagyon mélyen érintette, és érinti is a mai
napig. Ráadásul senki sincsen itt, akiben igazán megbízik. Se
Peeta, se Haymitch... talán csak Cinna. És akkor beugrik. Beszélni
fogok Cinnával, hátha ő jobb hatással lesz Katnissre, mint én.
Felállok, majd szó nélkül az ajtó
felé veszem az irányt. Már éppen kilépnék a folyosóra, mikor a
mentorom hirtelen megszólal.
- Nézd el nekem...
Megpördülök, mire Katniss felül, és
rám néz.
- Micsodát? - teszem fel a kérdés,
holott pontosan tudom, mire gondol.
- Hogy ilyen vagyok veled –
magyarázza. - Te is tudod, hogy nem vagyok barátkozós
típus... ráadásul itt van ez a Körút is.
- Semmi baj – mosolygok rá. - Én
megértelek.
- De megígértem neked, hogy segíteni
fogok - sóhajt fel.
- Túl sok a rossz emlék –
bólintok. - Azzal nem segítesz, ha gyötröd magad miattam.
- Azért próbálok majd normálisan
viselkedni.
- Rendben – mosolyodom el ismét.
Miután elköszönök Katnisstől,
lassan visszalépkedek az étkezőbe, hogy keressek valami innivalót.
Már senkit sem találok ott, kihalt az egész kocsi. Azon kezdek
gondolkodni, miközben öntök magamnak egy pohár narancslevet, hogy
mennyire megfogyatkozott a csapat. Itt vagyok én, itt van a
mentorom, a stílustanácsadóm, az ő három embere, meg a
kapitóliumi kísérő. Haymitch és Peeta otthon maradtak, és
nélkülük valahogy olyan nyomasztó ez az egész. Persze azt nem
bánom, hogy Peeta nincs itt, mert semmi kedvem feszengeni miatta,
így is van elég bajom, de azért Haymitchnek örülnék. Valahogy
megnyugtató, ha kéznél van, hiszen ő a csapat legidősebb, és
egyben legtapasztaltabb tagja, minden zsémbessége és részegessége
ellenére is.
És abban a pillanatban, hogy ezekre
gondolok, mint egy varázsütésre, egyszer csak meglátom. Majdnem
félrenyelek, de szerencsére az utolsó pillanatban sikerül a
padlóra köpnöm a narancslevet. Haymitch abban a fotelben
terpeszkedik, amiben én ettem a muffinomat, még az ebéd előtt.
Egy borosüveg száját nyalogatja, a szemei véresek, az arca vörös és csupa kosz, vagyis semmi kétség, tényleg ő az. Haymitch
Abernathy.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKedves Dorine,
VálaszTörlésNekem oltári rövidnek tűnnek a részek. :( Megoldható lenne, hogy többet rakj ki egyszerre? (Igen, követelőzök, mert imádom a történetet!:D) Úgy érzem, hogy nagyon lassan halad a történet, mindazok ellenére, hogy már a második fejezetnél járunk.
Haymitch jó húzás volt! Kíváncsi vagyok, hogy milyen szerepe lesz! :P
Alcott M.
Sajnálom, ha rövidnek tűnnek a részek, de igazából tényleg nem azok, egy-másfél-két oldal terjedelműek szoktak lenni... :/ Többet semmiképpen sem szeretnék, mert attól félek, beérném önmagam, és azt az olvasóim sínylenék meg. :(
TörlésA sztori talán egy kicsit tényleg lassan halad, bocsi. :$ Viszont örülök nagyon, hogy tetszik, és köszönöm, hogy írtál! :)
Jó volt ez a rész is, Katnissnek azért tényleg rossz lehet Ruta miatt, és örülök, hogy a végén Haymitch is megjelent. Kíváncsi vagyok, miért tart végül velük. :) várom a következő részt! :)
VálaszTörlésLejla
Örülök naki, hogy tetszett! Próbálom élethűen/karakterhűen visszaadni a szereplőket, és remélem akkor, hogy sikerül is. :)
TörlésKöszönöm a kommented! <3