2014. január 24.

2. Fejezet - V. rész

Sziasztok! <3
Sajnálom, hogy ilyen kora esti órán hozom csak a részt, de most jutott eszembe, hogy jé, harmadnap van... Szóval igen, most itt van, és kellemes olvasást szeretnék kívánni hozzá! Még mindig ti vagytok a legjobb olvasók, köszönök szépen mindent ezerszer!! <3
Szeretettel,
Dorine
____________________________________________________




Egészen addig bámulom a lovakat, míg teljesen el nem tűnnek a szemeim elől, aztán mélyet szippantok a vonat kellemes illatú levegőjéből. Ott hagyom a pokrócot és a forrócsokit a földön, majd elindulok az étkezőbe. Egyedül Effie van odakint, de hamarosan megjelenik az előkészítő csapat is, akik elkészítik a frizurámat, míg lenyomok a torkomon egy pirítóst. Aztán Haymitch jön Katnisszel, de Cinnát sehol sem látom. Mikor felőle érdeklődöm, Effie azt mondja, az utolsó simításokat végzi a mai ruhámon.
- Tegnap este jött a hír, hogy a Tizedik Körzetben lovagolnod kell – sóhajt drámaian. - Az egész szettet át kellett alakítani.
- Lovagolnom kell? - szaladnak össze a szemöldökeim.
- Igen – bólint a kísérő. - Mondjuk ez nem annyira meglepő, lévén állattartó körzetről beszélünk, de azért szólhattak volna előbb is. Egészen eddig úgy volt, hogy hintón mutatják be a látványosságokat. Nem értem, miért jó egyeseknek, ha dupla munkát adnak az embernek. - Effie feldúltan beletúr egy stóc papírba, aztán inkább a telefonjáért nyúl.
- Sosem lovagoltam még – jegyzem meg.
- Nem nagy ördöngösség! – fecseg közbe Venia. - Csak húzogatod a gyeplőt, ilyesmik.
Hát ettől most szörnyen okosabb lettem, gondolom magamban. Halkan felsóhajtok, és beletemetkezem egy csésze teába.
Miután Effie lenyugszik, átveszi velem a mai nap menetét. Kiderül, hogy egyedül én fogok lovon ülni, de az egész csapatot hintóra ültetik, és mögöttem jönnek majd. Ennél a pontnál kifakadok, hogy miért nem mehetek én is hintón, mire Haymitch rám morog, hogy ne akadékoskodjam folyton. Majdnem visszaszólok neki, hogy nem is szoktam folyton akadékoskodni, de aztán végül erőt veszek magamon, és tovább figyelek Effie-re. Ő azt mondja, azért kell egyedül lovagolnom, mert a kapitóliumi szervezők szerint így jobban kiemelkedem, és több figyelem irányul rám. Szuper. Semmi szükségem még ennél is nagyobb figyelemre, de sajnos ebbe nem nagyon van beleszólásom.
Mikor begördülünk a Tizedik Körzet kerítésén, Effie elküld átöltözni.
- Lássuk a szoknyát, amiben tudok lovagolni – lépek be a kabinba, ahol Cinna a ruháimat tartja.
- Most nem szoknyát kapsz – nyújtja felém mosolyogva a ruhadarabot. Egyszerű, szűk szárú, fekete nadrág. Derékban hosszú, rövid ujjú fehér inget, és bakancsot kapok hozzá. Nagyon kényelmes, és nagyon jól néz ki. Cinna az ingemre tűzi a fecsegőposzátát, aztán elvégzi az utolsó simításokat: beállítja a hajamat, halványan kisminkel, végül átkísér az étkezőbe, ahol már a többiek is kamera-készek, kivéve Katniss, ezért Cinna eltűnik vele egy kicsit, hogy ruhát adjon rá. Mire a vonat megáll, ismét megjelennek, Effie legnagyobb megkönnyebbülésére, és kezdetét veszi a nap a Tizedik Körzetben.
Mihelyt leszállok a vonatról, abban a pillanatban megérzem, hogy milyen meleg van. Vörös színű, puha szőnyegen lépkedek előre, még nem is tudom pontosan, hogy hová, csak megyek. Mögöttem ott vannak a többiek, én pedig kétségbeesetten próbálok belekapaszkodni a tudatba, hogy ők megvédhetnek a tengernyi fürkésző szempártól, melyek két oldalról bámulnak rám. Mert ez a felállás: a hosszú szőnyeg bal- és jobboldalán vannak a Tizedik Körzet lakói, én pedig köztük haladok a célom felé.
És ekkor ér a meglepetés: a ló. Hirtelen újra a romoknál vagyok az arénában, és Janával beszélgetek. Ő a legügyesebb az egész körzetben. Csak sajnos a gazdája nem tartja valami jól. De ha hazamegyek, akkor megveszem, és...
Minute. Semmi kétség, ő az. Igaz, nem sok lovat láttam eddigi életemben, sőt, mondhatjuk, szinte egyet sem, de az biztos, hogy ez a jószág az a bizonyos ló, Jana kedvence.
Közelebb lépek hozzá, és megpróbálom megsimogatni a nyakát, de elrántja a fejét, és a szájába helyezett zablát kezdi rágcsálni.
- Kérem, szálljon fel a lóra – utasít egy mély hang.
- Minute – mondom ki a nevét. A hangom jobban remeg, mint azt gondoltam, de ennek ellenére nem bánom meg, hogy megszólaltam.
- Tessék?
Oldalra fordulok, és egy öltönyös, magas fickó bámul vissza rám. Halványan elmosolyodom, ismét a lóra tekintek, és megint felé nyúlok. - A neve. Minute. - Ahogy az állat meghallja a nevét, felém fordítja a fejét, és megszagolja az ujjaimat. Aztán engedi, hogy végig simítsak az orrán, majd végig mozdulatlanul áll, míg felültetnek a hátára. A fickó, aki az előbb szólt, hogy indulni kéne, a ló elé áll, és egy vastag kötéllel vezeti.
Végigmegyünk a Tizedik Körzet főutcáin, az emberek mindenhol kerek szemekkel bámulnak, és olyan néma csöndben vannak, mintha nem is élnének. A hideg futkos a hátamon, és van egy olyan érzésem, hogy a ló érzi, mennyire kényelmetlen a helyet, mert végig lesunyt fülekkel lépked előre. Egy idő után el merem engedni a nyeregkápát, aztán pedig szinte élvezem, ahogy a ló lassan elringat. Arra gondolok, hogy talán Jana is ült Minute hátán, és az is lehet, hogy pont ezen a nyergen, pont ezeket a szárakat fogta. Ezektől a gondolatoktól megint elöntenek az érzelmek, és még akkor sem sikerül rendesen megnyugodnom, mikor megérkezünk a Törvényszék épületéhez. Érzem, hogy az arcom elpirul, ezért inkább Minute nyakát bámulom, és próbálok arra gondolni, hogy mennyire szerettem Janát. Ez a dolog egészen jó, és addig be is jön, míg meg a ló meg nem áll alattam. A szívem olyan hangosan kezd kalapálni a látványtól, ahogy leszállok a nyeregből, hogy attól félek, mindenki meghallja. Két család áll előttem, és azonnal tudom, hogy melyik melyik kiválasztotté. Akárhogy is próbálok Azia szüleire figyelni, egyszerűen nem megy. A szemeim megakadnak Jana családján. Az anyja alacsony, mint ő, és ugyan olyan szeplős az arca. Résnyire nyílt szájjal, egyre fehéredő arccal fürkészem az apró kislány arcát, akit a karjaiban tart. Jana ráncos arcú apja mellett áll két másik testvére: egy tizenhárom éves körüli, sötétebb hajú lány, és kisebb öccsük. Csak állok, és bámulom őket. A szám pillanatról pillanatra kiszárad, és nem tudok nyelni. Arra számítottam, hogy talán így jobb lesz, talán eltudom majd mondani nekik, hogy mennyire sajnálom azt a napot, mikor a lányuk a karjaimban halt meg, hogy talán tudok majd nekik mesélni arról, mennyire megkedveltük egymást, noha csak kevés ideig ismerhettük a másikat, de ehelyett most úgy érzem, minden olyan sebemből ömlik a vér, amikről eddig úgy hittem, már sikerült őket begyógyítani.
Ahogy a tekintetem találkozik Jana anyjáéval, megszédülök, és az ingemet markolászom, hogy valahová elrejthessem reszkető kezeimet.
- Mss Candel...
Valaki a hátamra rakja a kezét, és elfordít a családtól. Egészen addig tartom a szemkontaktust a nővel, míg végül muszáj magam elé néznem. Meghallgatjuk a polgármester beszédét, megkapom a virágcsokrot és a plakettet, aztán felsétálok a színpadra, ahol elmondom a szöveget. A kapitóliumi papíron, amire a mondókámat nyomtatták, egyetlen mondattal emlékeznek meg Janáról: "Valamint szeretném kifejezni hálámat Janának, aki szövetséget kötött velem." Ennyi. Ez után arról kéne beszélnem, hogy az embereknek nem szabad feladniuk, bízniuk kell egy szebb jövőben, még ha annak ára is van, hiszen itt vagyok én, a hetvenötödik Éhezők Viadalának győztese, aki ugyan szegény sorból jött, de mégis győztes, és most már élete minden egyes pillanata jó lesz, hiszen gazdag, és semmi gondja sem lesz többé. De ehelyett valami teljesen mást mondok.
- Tudják... - Elhallgatok, mert a hangom rettenetesen erőtlen. Veszek egy jó mély levegőt, kihúzom magam, és újra elkezdem. - Tudják, nem sokáig ismertem Janát, de... - Nem, ez így nem lesz jó. Ahogy végignézek az embereken, látom rajtuk, hogy várnak tőlem valamit. De mégis mit? Az ajkamba harapok, és Katnissre nézek, aki a mellkasán összefont karokkal, mereven bámul maga elé. - Sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni őt – nyögöm ki végül. - Bármit megtennék, hogy visszahozhassam, de nem... nem tudom.

6 megjegyzés:

  1. Drága Dorine!
    Őszintén szólva, nem vagyok az a sírós típus, de amikor Sash meglátta a lovat, vagy Jana családját, nagyon elérzékenyültem, a végére meg is könnyeztem. Soha nem olvastam még ilyen szépet:). Köszönöm Neked! A fogalmazásod folyamatosan fejlődik- bár nem tudom, hogy hova, hisz már most is tökéletes -egyre ügyesebb és ügyesebb leszel! A lovas rész gyönyörű volt, de az egész történetedből eddig Jana családját imádtam a legjobban. Ahogy Sash-t elöntik az érzések, felszakadnak a régi sebei. Hihetetlen:'). Ismét szeretném ezt megköszönni neked:).
    xx:Szonja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Űha, hogy megkönnyezted? Hát ez nagyon meglepő a számomra, mert bevallom őszintén, először ki akartam venni a lovas dolgot a sztoriból, de végül aztán maradt, ami jó, mert tetszett nektek. :) Rájöttem, hogy már megint tudat alatti volt a dolog, mert eleinte úgy gondoltam, hogy erőltetett, ha Sash Jana lován lovagol a Tizedikben, hiszen sokkal ésszerűbb, ha mondjuk egy szép, fehér ló viszi körbe, de most rávilágítottatok, hogy Snow keze van a dologban. Furcsa egy öregember ez a Snow... ;P
      Köszönöm a kommentedet! <3

      Törlés
  2. Kedves Dorine!
    Muszáj volt most így elkezdenem írni nem hagyhattam ki :) Szóval végre elérkezett a rész amire már annyira de annyira vártam. Nagyon tetszett, hogy pont azon a lovon kellett körbe mennie a városon, amit Jana megakart venni és nagyon jól leírtál minden apróbb részletet. Nagyon várom már a következő részt! Remélem hamar eltelik ez a három nap.
    Puszi: Reni Everdeen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy tetszett! Kedves tőled, hogy mindig írsz kommentet, köszönöm szépen ezt a mostanit is! :3 <3

      Törlés
  3. Hirtelen szóhoz sem jutok... Nagyon megsajnáltam Sash-t, mikor pont azon a lovon kellett megjelennie a többiek előtt. Nem elég, hogy a szövetségese családjával kell szembetalálnia magát, még Jana kedvenc lovával is kínozzák, hogy szegény még több fájdalmat érezzen. Gyönyörűen írtál le mindent. És ez a befejezés...Nagyon várom a következő részt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, a Kapitólium és Snow, tudod...
      Köszönöm a kedves szavakat, igazán örülök neki, hogy tetszett a rész és a leírás is! Tudom, hogy folyton mindenkinek ezt írom, de annyira igaz! ><
      Dorine <3

      Törlés