Sajnálom, hogy ilyen kora esti órán hozom csak a részt, de most jutott eszembe, hogy jé, harmadnap van... Szóval igen, most itt van, és kellemes olvasást szeretnék kívánni hozzá! Még mindig ti vagytok a legjobb olvasók, köszönök szépen mindent ezerszer!! <3
Szeretettel,
Dorine
____________________________________________________
Egészen addig bámulom a lovakat, míg
teljesen el nem tűnnek a szemeim elől, aztán mélyet szippantok a
vonat kellemes illatú levegőjéből. Ott hagyom a pokrócot és a
forrócsokit a földön, majd elindulok az étkezőbe. Egyedül Effie
van odakint, de hamarosan megjelenik az előkészítő csapat is,
akik elkészítik a frizurámat, míg lenyomok a torkomon egy
pirítóst. Aztán Haymitch jön Katnisszel, de Cinnát sehol sem
látom. Mikor felőle érdeklődöm, Effie azt mondja, az utolsó
simításokat végzi a mai ruhámon.
- Tegnap este jött a hír, hogy a
Tizedik Körzetben lovagolnod kell – sóhajt drámaian. - Az egész
szettet át kellett alakítani.
- Lovagolnom kell? - szaladnak össze
a szemöldökeim.
- Igen – bólint a kísérő. -
Mondjuk ez nem annyira meglepő, lévén állattartó körzetről
beszélünk, de azért szólhattak volna előbb is. Egészen eddig
úgy volt, hogy hintón mutatják be a látványosságokat. Nem
értem, miért jó egyeseknek, ha dupla munkát adnak az embernek. -
Effie feldúltan beletúr egy stóc papírba, aztán inkább a
telefonjáért nyúl.
- Sosem lovagoltam még – jegyzem
meg.
- Nem nagy ördöngösség! – fecseg
közbe Venia. - Csak húzogatod a gyeplőt, ilyesmik.
Hát ettől most szörnyen okosabb
lettem, gondolom magamban.
Halkan felsóhajtok, és beletemetkezem egy csésze teába.
Miután Effie lenyugszik, átveszi
velem a mai nap menetét. Kiderül, hogy egyedül én fogok lovon
ülni, de az egész csapatot hintóra ültetik, és mögöttem jönnek
majd. Ennél a pontnál kifakadok, hogy miért nem mehetek én is
hintón, mire Haymitch rám morog, hogy ne akadékoskodjam folyton.
Majdnem visszaszólok neki, hogy nem is szoktam folyton
akadékoskodni, de aztán végül erőt veszek magamon, és tovább
figyelek Effie-re. Ő azt mondja, azért kell egyedül lovagolnom,
mert a kapitóliumi szervezők szerint így jobban kiemelkedem, és
több figyelem irányul rám. Szuper. Semmi szükségem még ennél
is nagyobb figyelemre, de sajnos ebbe nem nagyon van beleszólásom.
Mikor begördülünk a Tizedik Körzet
kerítésén, Effie elküld átöltözni.
- Lássuk a szoknyát, amiben tudok
lovagolni – lépek be a kabinba, ahol Cinna a ruháimat tartja.
- Most nem szoknyát kapsz – nyújtja
felém mosolyogva a ruhadarabot. Egyszerű, szűk szárú, fekete
nadrág. Derékban hosszú, rövid ujjú fehér inget, és bakancsot kapok
hozzá. Nagyon kényelmes, és nagyon jól néz ki. Cinna az ingemre
tűzi a fecsegőposzátát, aztán elvégzi az utolsó simításokat:
beállítja a hajamat, halványan kisminkel, végül átkísér az
étkezőbe, ahol már a többiek is kamera-készek, kivéve Katniss,
ezért Cinna eltűnik vele egy kicsit, hogy ruhát adjon rá. Mire a
vonat megáll, ismét megjelennek, Effie legnagyobb
megkönnyebbülésére, és kezdetét veszi a nap a Tizedik
Körzetben.
Mihelyt leszállok a vonatról, abban a
pillanatban megérzem, hogy milyen meleg van. Vörös színű, puha
szőnyegen lépkedek előre, még nem is tudom pontosan, hogy hová,
csak megyek. Mögöttem ott vannak a többiek, én pedig
kétségbeesetten próbálok belekapaszkodni a tudatba, hogy ők
megvédhetnek a tengernyi fürkésző szempártól, melyek
két oldalról bámulnak rám. Mert ez a felállás: a hosszú szőnyeg
bal- és jobboldalán vannak a Tizedik Körzet lakói, én pedig
köztük haladok a célom felé.
És ekkor ér a meglepetés: a ló.
Hirtelen újra a romoknál vagyok az arénában, és Janával
beszélgetek. Ő a legügyesebb az egész körzetben. Csak sajnos
a gazdája nem tartja valami jól. De ha hazamegyek, akkor megveszem,
és...
Minute. Semmi
kétség, ő az. Igaz, nem sok lovat láttam eddigi életemben, sőt,
mondhatjuk, szinte egyet sem, de az biztos, hogy ez a jószág az
a bizonyos ló, Jana kedvence.
Közelebb lépek hozzá, és
megpróbálom megsimogatni a nyakát, de elrántja a fejét, és a
szájába helyezett zablát kezdi rágcsálni.
- Kérem, szálljon fel a lóra –
utasít egy mély hang.
- Minute – mondom ki a nevét. A
hangom jobban remeg, mint azt gondoltam, de ennek ellenére nem bánom
meg, hogy megszólaltam.
- Tessék?
Oldalra fordulok, és egy öltönyös,
magas fickó bámul vissza rám. Halványan elmosolyodom, ismét a
lóra tekintek, és megint felé nyúlok. - A neve. Minute. - Ahogy
az állat meghallja a nevét, felém fordítja a fejét, és
megszagolja az ujjaimat. Aztán engedi, hogy végig simítsak az
orrán, majd végig mozdulatlanul áll, míg felültetnek a hátára.
A fickó, aki az előbb szólt, hogy indulni kéne, a ló elé áll,
és egy vastag kötéllel vezeti.
Végigmegyünk a Tizedik Körzet
főutcáin, az emberek mindenhol kerek szemekkel bámulnak, és olyan
néma csöndben vannak, mintha nem is élnének. A hideg futkos a
hátamon, és van egy olyan érzésem, hogy a ló érzi, mennyire
kényelmetlen a helyet, mert végig lesunyt fülekkel lépked előre.
Egy idő után el merem engedni a nyeregkápát, aztán pedig szinte
élvezem, ahogy a ló lassan elringat. Arra gondolok, hogy talán
Jana is ült Minute hátán, és az is lehet, hogy pont ezen a
nyergen, pont ezeket a szárakat fogta. Ezektől a gondolatoktól
megint elöntenek az érzelmek, és még akkor sem sikerül rendesen
megnyugodnom, mikor megérkezünk a Törvényszék épületéhez.
Érzem, hogy az arcom elpirul, ezért inkább Minute nyakát bámulom,
és próbálok arra gondolni, hogy mennyire szerettem Janát. Ez a
dolog egészen jó, és addig be is jön, míg meg a ló meg nem áll
alattam. A szívem olyan hangosan kezd kalapálni a látványtól,
ahogy leszállok a nyeregből, hogy attól félek, mindenki
meghallja. Két család áll előttem, és azonnal tudom, hogy melyik
melyik kiválasztotté. Akárhogy is próbálok Azia szüleire
figyelni, egyszerűen nem megy. A szemeim megakadnak Jana családján.
Az anyja alacsony, mint ő, és ugyan olyan szeplős az arca.
Résnyire nyílt szájjal, egyre fehéredő arccal fürkészem az
apró kislány arcát, akit a karjaiban tart. Jana ráncos arcú apja
mellett áll két másik testvére: egy tizenhárom éves körüli,
sötétebb hajú lány, és kisebb öccsük. Csak állok, és bámulom
őket. A szám pillanatról pillanatra kiszárad, és nem tudok
nyelni. Arra számítottam, hogy talán így jobb lesz, talán
eltudom majd mondani nekik, hogy mennyire sajnálom azt a napot,
mikor a lányuk a karjaimban halt meg, hogy talán tudok majd nekik
mesélni arról, mennyire megkedveltük egymást, noha csak kevés
ideig ismerhettük a másikat, de ehelyett most úgy érzem, minden
olyan sebemből ömlik a vér, amikről eddig úgy hittem, már
sikerült őket begyógyítani.
Ahogy a tekintetem találkozik Jana
anyjáéval, megszédülök, és az ingemet markolászom, hogy
valahová elrejthessem reszkető kezeimet.
- Mss Candel...
Valaki a hátamra rakja a
kezét, és elfordít a családtól. Egészen addig tartom a
szemkontaktust a nővel, míg végül muszáj magam elé néznem.
Meghallgatjuk a polgármester beszédét, megkapom a
virágcsokrot és a plakettet, aztán felsétálok a színpadra, ahol
elmondom a szöveget. A kapitóliumi papíron, amire a mondókámat
nyomtatták, egyetlen mondattal emlékeznek meg Janáról: "Valamint
szeretném kifejezni hálámat Janának, aki szövetséget kötött
velem." Ennyi. Ez után
arról kéne beszélnem, hogy az embereknek nem szabad feladniuk,
bízniuk kell egy szebb jövőben, még ha annak ára is van, hiszen
itt vagyok én, a hetvenötödik Éhezők Viadalának győztese, aki
ugyan szegény sorból jött, de mégis győztes, és most már élete
minden egyes pillanata jó lesz, hiszen gazdag, és semmi gondja sem
lesz többé. De ehelyett valami teljesen mást mondok.
- Tudják... - Elhallgatok, mert a
hangom rettenetesen erőtlen. Veszek egy jó mély levegőt, kihúzom
magam, és újra elkezdem. - Tudják, nem sokáig ismertem Janát,
de... - Nem, ez így nem lesz jó. Ahogy végignézek az embereken,
látom rajtuk, hogy várnak tőlem valamit. De mégis mit? Az ajkamba
harapok, és Katnissre nézek, aki a mellkasán összefont karokkal,
mereven bámul maga elé. - Sajnálom, hogy nem tudtam megmenteni őt
– nyögöm ki végül. - Bármit megtennék, hogy visszahozhassam,
de nem... nem tudom.
Drága Dorine!
VálaszTörlésŐszintén szólva, nem vagyok az a sírós típus, de amikor Sash meglátta a lovat, vagy Jana családját, nagyon elérzékenyültem, a végére meg is könnyeztem. Soha nem olvastam még ilyen szépet:). Köszönöm Neked! A fogalmazásod folyamatosan fejlődik- bár nem tudom, hogy hova, hisz már most is tökéletes -egyre ügyesebb és ügyesebb leszel! A lovas rész gyönyörű volt, de az egész történetedből eddig Jana családját imádtam a legjobban. Ahogy Sash-t elöntik az érzések, felszakadnak a régi sebei. Hihetetlen:'). Ismét szeretném ezt megköszönni neked:).
xx:Szonja
Űha, hogy megkönnyezted? Hát ez nagyon meglepő a számomra, mert bevallom őszintén, először ki akartam venni a lovas dolgot a sztoriból, de végül aztán maradt, ami jó, mert tetszett nektek. :) Rájöttem, hogy már megint tudat alatti volt a dolog, mert eleinte úgy gondoltam, hogy erőltetett, ha Sash Jana lován lovagol a Tizedikben, hiszen sokkal ésszerűbb, ha mondjuk egy szép, fehér ló viszi körbe, de most rávilágítottatok, hogy Snow keze van a dologban. Furcsa egy öregember ez a Snow... ;P
TörlésKöszönöm a kommentedet! <3
Kedves Dorine!
VálaszTörlésMuszáj volt most így elkezdenem írni nem hagyhattam ki :) Szóval végre elérkezett a rész amire már annyira de annyira vártam. Nagyon tetszett, hogy pont azon a lovon kellett körbe mennie a városon, amit Jana megakart venni és nagyon jól leírtál minden apróbb részletet. Nagyon várom már a következő részt! Remélem hamar eltelik ez a három nap.
Puszi: Reni Everdeen :)
Örülök neki, hogy tetszett! Kedves tőled, hogy mindig írsz kommentet, köszönöm szépen ezt a mostanit is! :3 <3
TörlésHirtelen szóhoz sem jutok... Nagyon megsajnáltam Sash-t, mikor pont azon a lovon kellett megjelennie a többiek előtt. Nem elég, hogy a szövetségese családjával kell szembetalálnia magát, még Jana kedvenc lovával is kínozzák, hogy szegény még több fájdalmat érezzen. Gyönyörűen írtál le mindent. És ez a befejezés...Nagyon várom a következő részt! :)
VálaszTörlésÓ, igen, a Kapitólium és Snow, tudod...
TörlésKöszönöm a kedves szavakat, igazán örülök neki, hogy tetszett a rész és a leírás is! Tudom, hogy folyton mindenkinek ezt írom, de annyira igaz! ><
Dorine <3