Sziasztok!
Itt van a következő rész, nem húznám felesleges locsogással, de azt megint meg kell köszönnöm, hogy itt vagytok és olvastok, nagyon sokat jelent, és köszönöm a kommenteket meg a pipákat is! <3
Kellemes olvasást,
Dorine
_________________________________________
A térdeim megbicsaklanak, a
szám kiszárad, mintha fűrészporral lenne teli, és muszáj Snow bársonyzakójába kapaszkodnom,
nehogy a földön kössek ki. Természetesen ő sem enged el: úgy
tesz, mintha megölelne, pedig csak magához szorít, hogy ne essek
el. Annak ellenére, hogy elvileg jót tesz nekem, úgy érzem magam,
mint az a bizonyos egérke egy hatalmas, gyilkos kígyó
szorításában.
- Kérem, hadd üljek le... - motyogom
halkan.
- Mindjárt leülhet, csak egy kicsit
maradjon még, olyan csodás ez a tánc, nem gondolja? Csodás,
bizony, ám tudja, mi nem lenne csodás? Ha valakik, mondjuk maga és
a mentora, Everdeen kisasszony miatt az emberek kedvet kapnának
ahhoz, hogy újabb lázadásba kezdjenek. Tudja jól, hogy mi történt
a Tizenharmadik Körzettel. Elpusztult, és ugye nem akarja, hogy az
önök otthona is semmivé legyen?
- Nem – nyögöm ki az utolsó
leheletemmel.
- Akkor arra kérem, szedje össze
magát, és engedelmeskedjen. Tegyen mindent úgy, ahogy most mondani
fogom. Figyel?
- Igen – tátogom, mert hang alig
jön ki a számon.
- Maradjon csak egyszerű és szürke,
mint volt, mint az otthona, ne törekedjen világmegváltó dolgokra,
mert az olyanok, mint maga, könnyen belebuknak a nagyszabású
tervekbe. Attól még, hogy megnyerte a Viadalt, semmivel sem lett
több. Egyedül nekem köszönheti, hogy még életben van, és ugye
emlékszik arra a levélre? Azt tőlem kapta, Candel kisasszony,
személyesen tőlem. Remélem, világos volt az üzenete. Szóval
csak semmi óvatlanság, semmi hirtelen lépés, semmi
szabálytalanság. Hagyja,
hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy történniük kell.
Aztán egyszerűen elenged, nekem pedig
muszáj a falba kapaszkodnom, nehogy elessek. Levegő után kapkodva
figyelem, ahogy illedelmesen megköszöni a táncot, aztán köd
előtte, köd utána – egyszerűen felszívódik. Összepréselem
az ajkaimat, de képtelen vagyok legyűrni a hányingert. Egyre
jobban kínoz, és úgy érzem, csak úgy könnyíthetek magamon, ha
gyorsan keresek egy mosdót. A fal mellett tapogatózva indulok meg a
kijárat felé, vagyis inkább egy ajtó irányába, ami reményeim
szerint kivezet ebből a kavarodásból.
A számra szorítom a kezeimet, és
annak ellenére, hogy hallom magam mögött Katniss hangját, amint
engem szólongat, valósággal kirobbanok a hűs folyosóra. Egy
lélek sincsen itt, egyedül én. Talán senkit sem zavarna, ha itt
dobnám ki a taccsot...
- Sash! - Valaki megragadja a
vállaimat, aztán megpördít. Katniss szürke szemeivel találom
magam szembe, meredten bámul rám. - Mi volt ez az egész? -
kérdezi.
Nem tudom, hogyan mondjam el neki, hogy
mindjárt hányni fogok, de aztán egyszerűen nem bírom tovább.
Pár centin múlik, hogy nem Katniss lábára pakolom ki a
vacsorámat, hanem a kék szőnyegre.
- Gyere. - A mentorom megragadja a
kezemet, és elvisz egy mosdóba. Kerít nekem egy üveg vizet, aztán
leülünk az egyik vécé tetejére, bezárja az ajtót, és
megvárja, míg megnyugszom.
Elég sok időbe telik. Vagy öt percig
csak próbálok észhez térni, aztán mikor végre sikerül,
benyakalom a vizet, és megtörlöm az arcomat. Nem mondok semmit,
arra várok, hogy Katniss kérdezzen előbb.
- Most már jól vagy? - szólal meg
végre. A hangja meglepően kedves, sosem beszélt velem így. Ugyan
tudom, hogy szeret, de Katniss nem az a fajta lány, aki ilyen
szavakkal, és ilyen hangsúllyal adná az emberek tudtára az
érzéseit. Sokkal inkább a tettek embere, úgy hiszem.
- Fogjuk rá – felelem remegő
hangon. Ficánkolok egy kicsit az ülőkén, aztán megköszörülöm
a torkomat.
- Mi volt ez az egész Snow-val? -
kérdezi Katniss. - Mikor megjelent, csak arra volt időm, hogy
figyelmeztesselek, sajnálom. De végig figyeltelek titeket, és nem
tűntél épp boldognak, Sash. Sőt... elég rémült voltál. Mit
mondott neked?
Megborzongok, és ismét elfog a
hányinger, ahogy felidézem magamban a történteket. A rózsa és a
vér szaga, ahogy hozzám ért, ahogy beszélt, és amiket mondott...
- Hogy az olyanoknak, mint én vagy
te, el kell pusztulniuk – mondom halkan. - Szabálytalanul
játszottunk.
- Ezt hogy érted?
- Te a bogyókkal trükköztél
tavaly, én pedig nem vagyok gyilkos – suttogom. Maga a tudat is
borzasztó,
hogy azért vagyok bajban, mert nem öltem embert. Milyen
társadalom ez?
Katniss hallgat egy darabig, végül
motyog valamit, amiből egy szót sem értek, de nem próbál
megnyugtatni. Sőt, a díszvacsora további részében harsányan
társalog az emberekkel, mindenbe beleeszik, és láthatólag
egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolnak róla. Még arra is
hajlandó, hogy táncoljon Plutarch Heavensbee-vel, az új
Főjátékmesterrel, mikor Effie bemutatja nekünk.
Aztán csak telnek az órák, próbálom
minél kisebbre összehúzni magam, és abban reménykedem, hogy
minél hamarabb véget ér ez az egész. A fejem zsong, még mindig
felrémlik bennem a Snow elnökkel való tánc, képtelen vagyok
kiverni a fejemből a szavait. El kell pusztulniuk, el kell
pusztulniuk, el kell pusztulniuk.
Szinte érzem, ahogy a felfújt, piros ajkai hozzáérnek a fülemhez.
Gyorsan a fejemhez kapok és megdörzsölöm a fülemet, így
próbálom elterelni a figyelmemet, így próbálok szabadulni a
gondolatoktól. De nem megy, képtelen vagyok rá. Snow annyira jól
csinálta, hogy még mindig remegnek a kezeim. És a remegés, a
felerősödött rettegés az ismeretlentől nem múlik el, csak
némiképp enyhül, mikor egyszer csak megjelenik Effie, Cinna és
Haymitch, és szólnak, hogy indulhatunk. Összeszedjük Katnisst,
aztán legalább annyira feltűnés nélkül távozunk, mint amilyen
feltűnést keltve érkeztünk.
Drága Dorine!
VálaszTörlésWááá. Ugye szépen kezdem a kommentet? Igaz? Szerintem is ez a legszebb kezdés egy ilyen rész után. Fantasztikus! És most kellene egy szinonima szótár, hogy elég tökéletes kommentet tudjak neked írni, de szerintem még abban sem lenne megfelelő szó. Na, nem is ömlengek tovább. A lényeg, hogy nagyon jóóóóóó lett a rész. Még mindig sajnálom szegény Sasht, amiért Snow egyáltalán hozzáért. Már az felér egy hidegrázással nem, hogy táncol is vele. Komolyan! Meg ez a lázadó gondolat. Várom nagyon a kövit.
Puszi: Pansy Graham <3
Kedves Pansy,
Törlésnagyon szépen köszönöm a szavaidat, és igazán, komolyan nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a rész! Hálás vagyok, amiért mindig írsz! <333
Hűha. Ez a design eddig a legeslegeslegjobb <3
VálaszTörlésHú, szuper volt az utóbbi két rész(előtte is, de ezek kifejezetten). Pontosan megvolt az a hidegrázás, ami a Futótűzben. Annyira jól belesimul az itteni Snow abba a Snowba. Mintha ugyanannak az embernek a tollából született volna ez a díszvacsora is. Gratula Dorine!! :)
VálaszTörlésJuj, köszönöm! :D:D Mint a Futótűzben, wow, és mintha ez is az a Snow lenne, akit Collins keltett életre... nyáá, köszönöm!! <33
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés