Sziasztok! :)
Itt az új rész. Köszönöm az eddigieket, megint csak hálásnak tudok lenni a pipákért és a kommentekért, köszönöm szépen nagyon, hogy még mindig itt vagytok! :3
Kellemes olvasást,
Dorine
________________________________________________
Haymitch motyog valamit, de nem
értem, hogy mit, aztán lassan feltápászkodik. A földre dobja a
bort, simán hagyja, hogy a tartalma a földre folyjon, aztán beigya
a piszkos szőnyeg. Látom rajta, hogy fázik, amit nem is csodálok,
hiszen odakint tárva-nyitva van az ablak. Gyorsan keresek az egyik
szekrényben egy pulóvert, és odaadom neki.
- Vegye fel, nehogy megfázzon –
mondom.
- Minek ébresztettél fel? - kérdezi
Haymitch, miközben áthúzza a fejét a pulóver nyakán.
- Mert akarok kérdezni valamit –
felelem nyíltan.
Haymitch egy pillanatig csak bámul
rám, aztán beletörli az orrát a pulóver ujjába, és az ajtó
felé mutat. - Kifelé – utasít. - Ha annyira fontos, akkor majd
útközben megbeszéljük.
- Hová megyünk? - kérdezem
meglepetten, de a pasas már tol is ki a hidegbe.
- Elsétálunk a piacra – morogja.
- Piacra? - szaladnak össze a
szemöldökeim. Hát ez fura. Tudtommal a Tizenkettediknek nincs is
piaca. Hacsak nem... - Úgy érti, a...
- Ne kérdezősködj már annyit! -
förmed rám, aztán kilök az ajtón. Felveszi a kabátját, és már
úton is vagyunk.
Még mindig nem értem, miért olyan
nagy titok, hogy hová megyünk pontosan, és azt sem értem, hogy
miért nem tudunk Haymitchnél beszélgetni. Ám ezek a kérdések
azonnal háttérbe szorulnak a fejemben, mikor felnézek, és
meglátom, hogy milyen csodálatosan néz ki a napfelkelte. A
sötétszürke felhők utat nyitnak a napsugaraknak, ahogy a vöröslő
Nap ciklámen köntösbe bújtatja a párapamacsokat. A házakon és
az úton fehér köd terjeng, olyan, mintha a hó kezdene lassan
elpárologni. Csendben hallgatom, hogyan ropog a talpunk alatt a
friss hó, aztán a figyelmemet egy csapat ragadja meg, akik a
bányába igyekszenek. Addig nézem őket a szemem sarkából, míg
el nem tűnnek az utca végén, mi pedig le nem fordulunk egy kis
sikátorba.
Összehúzom magamon a kabátomat, a
sálamat pedig az arcom elé igazítom. Ijesztő ez a hely, tuti,
hogy nem jönnék ide egyedül.
- Na – szólal meg egyszer csak
Haymitch -, egy valamit szögezzünk le, mielőtt beszélgetni
kezdünk.
- Oké – bólintok.
- Ne kérdezősködj se otthon, se
egyik házban sem, amelyik a Győztesek Falujában van, se olyan
helyeken, amiknek bármilyen köze van a Kapitóliumhoz. Mindent
lehallgatnak, és a jelenlegi helyzet állásához már csak az
hiányzik, hogy Snow a nyakunkra eressze a gorilláit.
Rögtön leesik, hogy miről beszél
Haymitch. Lehallgatják a beszélgetéseinket, persze, hogy le, így
ellenőrzik, hogy jól viselkedünk-e. Ezért nem hozta fel a Peetás
témát Katniss a vonaton, és ezért jöttünk ki ide. Szóval akkor
otthon sem lehetek biztonságban, és most már együtt kell élnem a
tudattal, hogy az egész házunk be van poloskázva. Azonban van még
egy dolog, ami megragadja a figyelmemet, ez pedig nem más, mint
Haymitch utolsó szavai.
- Hogy érti, hogy "a jelenlegi
helyzet állásához"? - állok meg egy vörös téglákkal
beborított, szénporos fal mellett. - Mit jelent ez?
Haymitch a szemeit forgatja, úgy
látom, nagyon nincs ínyére, hogy erről beszéljen nekem. Ezen
aztán annyira felhúzom magam, hogy megtámaszkodom a falban, és
elállom az útját. Csak akkor jövök rá, hogy Haymitch akkor lök
fel, amikor csak akar, mikor úgy mered rám, mint egy hülyére.
- Nem hiszem, hogy erről nekem kéne
beszámolnom – morogja. - Kérdezd inkább Katnisst.
- De Katniss nincs itthon, és ki
tudja, mikor jön! - fakadok ki. - Éppen ezért kerestem meg magát
a kérdésemmel...
- És hogy hangzik az a kérdés? -
Haymitch lopva a háta mögé tekint, aztán elindít befelé a
sikátorba, és utánam ballag.
- Katnissről és Peetáról lenne
szó. Katniss bevallotta, hogy a trükközés az arénában azokkal a
bogyókkal nem is igazi szerelemből volt – rázom meg a fejem.
Muszáj oldalra húznom a számat, annyira rossz még kimondani is ezt a dolgot. Annyira szép szerelemnek tűnt az övék, olyan igazinak,
amilyenről minden lány álmodik. - Csak megjátszották, legalábbis
Katniss, hogy életben maradjanak – teszem hozzá.
Haymitch olyan hirtelen fékez le, hogy
először észre se veszem, hogy megállt. Rám bámul, és nagyon
úgy néz ki, hogy mérlegel valamit. Gondolom azt, hogy elmondjon-e
nekem valamit, vagy sem. Ez pedig elég rosszul esik. Miért nem
bízik bennem? Egy évvel vagyok fiatalabb Katnissnél, semmivel sem
vagyok éretlenebb, mint ő. Persze azt tudom, hogy ez az egész
inkább körülötte forog és róla szól, de azért senki sem halna
bele, ha egy kicsit jobban beavatnának a dolgokba. Ezért hát
csípőre teszem a kezeimet, és felvonom az egyik szemöldökömet.
Rajta – üzenem a tekintetemmel. És mintha Haymitch megértené:
lassan körbenéz, megbizonyosodik róla, hogy senki sem figyel,
aztán belekezd.
- Katniss igazat mondott – suttogja.
Bár számítottam erre a válaszra, mégis úgy érzem, mintha
valaki pofon vágna. - Megjátszották a románcot, vagyis Katniss
megjátszotta, Peeta részéről igazi, de ezt most hagyjuk. A lényeg
az, hogy... - Elhallgat. Megvakarja a tarkóját, úgy látom, nagyon
nincsen ínyére erről beszélni, de elhatározom, hogy akkor is
kiszedem belőle, mert tudnom kell. Mert jogom van tudni.
- Az, hogy...? - sürgetem fojtott
hangon.
- Hogy muszáj a reménytelen
szerelmespárt adniuk, ugyanis a körzetekben élő emberek a
lázadást látják bennük, te pedig rátettél egy lapáttal a
győzelmükre, mert nem öltél, ezzel pedig bebizonyítottad, hogy
joguk van megőrizni az ártatlanságukat – hadarja.
Furcsa bizsergés fut végig az egész
testemen, beleborzongok Haymitch szavaiba. - És... - kezdeném, de
félbe szakít.
- És Snow elnök nem rég
meglátogatta Katnisst, és megfenyegette, hogy mindenkit megölet,
aki számít neki, ha nem csillapítja le valahogy a lázongó
körzeteket.
- Ezért utaztak a Kapitóliumba –
suttogom döbbenten, a hangon idegennek és távolinak tűnik.
- Ezért fognak összeházasodni –
bólint Haymitch.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése