5. Fejezet - V. rész

Kedves Olvasóim!

Új hét, most pont erre a napra esik az új részlet. Köszönöm nektek az eddigi kommenteket és pipákat, igazán örülök annak, hogy tetszik nektek a történet! Remélem, ez a rész is fog. :)

Kellemes olvasást,

Dorine Osteen

________________________________________________

Összevont szemöldökökkel nézek fel rá, mert nem értem, miért válaszolja ezt. Arra számítottam, hogy jól lehord, amiért így beszélek, de ehelyett csak egyszerűen bólogat és egyetért. Valami nem stimmel. Akkor ugrik be, hogy mit mondott az ilyen beszédről, mikor meglátom a Győztesek Falujának kapuját. Alig tíz méterre vagyunk tőle, itt már lehallgathatják, amit mondunk, én pedig megint majdnem bajba sodortam magunkat. Mondjuk nem tudom, hogyan lehetnénk még ennél is nagyobb bajban.

Katnissék elöl loholnak, a két fickó, akik Gale-t viszik, alig bírják tartani a lépést a lánnyal, akit Peeta próbál nyugtatni. Egy pár pillanatig még látom, de a következőkben szinte mindent elborítanak a hatalmas, nedves hópelyhek. Havazni kezd, szakad, aminek most örülök, mert így legalább a szüleim kevesebb eséllyel veszik észre, hogy mi történt.

Katnissék házában mindenki – vagyis Katniss, Haymitch, Peeta, Prim és Katniss anyukája – a konyhába csoportosul, ahol a két férfi felteszi Gale-t a steril kendőkkel letakart konyhaasztalra, aztán minden olyan gyorsan történik, hogy alig fogok fel valamit. Katniss mamája parancsokat osztogat, a húga pedig elszántan cipeli a holmikat ide-oda, mindig azt csinálja, amit kell. Lenyűgözve, őszinte ámulattal bámulom, ahogy a nő és a kislány dolgozik. Mindennek van oka, amit tesznek, ráadásul a kezük olyan gyors és ügyes, hogy képtelenség követni őket. Mrs. Everdeennek még arra is marad ideje, hogy megkérdezze a lányát a szeme felől. Katnisst viszont nem nagyon érdekli a saját épsége, folyamatosan Gale miatt aggódik.

- Meg tudod menteni? - kérdezi az anyjától, ám helyette Haymitch válaszol.

- Ne aggódj. A Cray előtti időkben mindennaposak voltak a korbácsolások. Mindig édesanyádat hívtuk, ha segítségre volt szükség – magyarázza.

Katniss anyja óvatosan lát neki a munkának: először kitisztítja a sebeket Gale hátán, aztán vet egy pillantást a nőre, aki egyszer csak berohan a konyhába, és a fiú mellé ülve magához szorítja a kezét - gondolom ő Gale anyukája -, végül bekeni a sérült felületet valami gyógykenőccsel, és be is köti. Gale nyöszörögni kezd, és ekkor valósággal elszabadul a pokol. Katniss teljesen kétségbeesik. Először csak szól, hogy a gyógynövényfőzet, amit adnak a fiúnak, egyáltalán nem nem elég, sőt, még a fejfájáson sem segít, nem hogy ilyen borzasztó eseteknél. Az anyja, Peeta, és Haymitch is próbálja megnyugtatni, de Katniss nem hallgat rájuk.

- Adj neki fájdalomcsillapítót! - üvölt az anyjára. A hó, amit eddig az arcára szorított, most vízként folyik le az arcán, és tűnik el a kabátja alatt. - Adj neki fájdalomcsillapítót! Mégis hogy jössz ahhoz, hogy eldöntsd helyette, mennyi fájdalmat viseljen el?

Gale mocorogni kezd: kinyújtja a kezét Katniss felé, de a következő pillanatban elernyednek a tagjai, és fájdalmas nyöszörgés szűrődik ki az ajkai közül.

- Vigyétek ki innen – szólal meg egyszer csak Mrs. Everdeen. A hangja nem tűr ellentmondást, és Peetáék

azonnal engedelmeskednek neki. Felkapják Katnisst, aki szitkozódva, kapálódzva próbál szabadulni a szorításukból.

Ahogy eltűnnek egy szobában, még mindig hallom, ahogy Katniss ordít. Aztán ahogy a hangja lassan elhal, nyelek egyet. Kerek szemekkel bámulok körbe a szobában, még csak most kezdek rájönni, hogy mi is történt valójában. Ezt a fiút megkorbácsolták, majdnem megölték ma a Főtéren.

Hirtelen rosszul leszek, és hátrálni kezdek. Szó nélkül távozom a konyhából, ott hagyok mindenkit, és valósággal kiesem az ajtón. Alig látok valamit a hatalmas kavarodásban, amit az örvénylő hó okoz. Ösztönösen az arcom elé tartom a kezeimet, de körülbelül semmit sem érek vele. A szél az arcomba fújja a havat, mire fuldokolva kapkodok levegő után. El kell tűnnöm innen, haza kell jutnom – csak ez zakatol a fejemben. Minél hamarabb biztonságba kerülni, távol mindenféle korbácsolástól, vértől, szitoktól és könnytől.

Futni kezdek, ahogy csak tudok, de kétségbeesetten tapasztalom, hogy minden második lépésnél orra bukom. Ennek az lesz az eredménye, hogy kimelegszem, és a víz, ami az arcomra olvadt, megfagy. Rettenetesen fázom, úgy érzem, menten megfagyok, ennek ellenére nem adom fel. A hó egyre jobban esik, a szél a fülembe üvölt, ahogy tántorogva tapogatózom a házunk felé. Kiszúrok egy apró kis fényt, ami valószínűleg az egyik szobából jöhet, aztán négykézlábra ereszkedem, és úgy kúszok egyre tovább. Mire elérem a verandát, már mindenem tele van hóval. Köhögve lököm be az ajtót. Anya azonnal ott terem.

- Végre, hogy... Te jó ég, Sash! - sikoltja. Azonnal mellém rohan, gyorsan becsukja az ajtót, és a földre térdel. - Mi történt veled? - Megpróbálja lefejteni rólam a sálat meg a kabátot, de nem engedem neki. Vagyis inkább a fejemben táncoló rémképek nem engedik. Átkulcsolom a nyakát, olyan erősen szorítom magamhoz, ahogy csak tudom. Hörögve, sípoló tüdővel szívom magamba az illatát, a régi házunk illatát, amit még mindig érzeni a ruháin. Anya illatát, azt az illatot, ami az egyetlen biztos pont számomra ebben a világban. Azt az illatot, ami nélkül nem tudnék létezni, és amibe beleőrülnék, ha elveszíteném. - Sash – suttogja. A hajamat simogatja, én pedig engedem, hogy lassan forró könnycseppek folyjanak végig az arcomon. Még erősebben szorítom magamhoz, annak ellenére, hogy így lassan csupa víz leszek, hiszen a ruhámba került hó teljesen elolvad a melegben. Aztán csak lélegzem, összeszorított szemekkel próbálok megnyugodni, és várom a pillanatot, mikor minden rossz érzés egy szempillantás alatt elmúlik. Eltelik pár perc, mire végre eltudom engedni anyát. Letekeri rólam a sálat, leveszi a kabátomat, és az ujjaival hátrafésüli a hajamat. - Engedek neked fürdővizet, jó? - kérdezi kedvesen.

Majd' egy óráig áztatom magam a kádban. Élvezem, ahogy a forró víz körbeölel, lassan lemerülök, és engedem, hogy minden hang kiszoruljon a fejemből. A szemeim előtt, valami furcsa, sejtelmes, fekete ködben újra és újra lejátszódnak a mai és a tegnapi nap eseményei. Akármennyire vágyom arra, hogy eltűnjenek, akármennyire próbálom leküzdeni őket, egyszerűen nem megy. Végül addig maradok a víz alatt, míg szorítani nem kezd a tüdőm, és muszáj feljönnöm levegőért. Mélyeket lélegzem, és megint lebukok. Elengedem magam, hagyom, hogy a testem a felszínre emelkedjen, és úgy lebegek, mint egy hulla. Sírni kezdek, de a könnyeim pillanatok alatt eggyé válnak a fürdővízzel. Egyedül akkor nyitom ki ismét a szemeimet, mikor hallom, hogy apa is hazaért. Pizsamát húzok, aztán megpróbálok rendes arckifejezést erőltetni magamra, és átmegyek a konyhába. Egy kicsit beszélgetünk, de nem sokat, mert valahogy nem jönnek a szavak. Anya egész végig aggódva néz rám, azonban nem kérem meg, hogy ne mondja el apának azt, ami történt. Fáradt vagyok, aludni, pihenni szeretnék, semmire se gondolni. Így hát elköszönök a szüleimtől, és felmegyek a szobámba. Odafent egy pillanatra megállok az ablakom előtt. Olyan sűrűn szakad a hó, hogy alig látom a Katnissék konyhaablakából kiszűrődő aranyszínű fényt. Arra gondolok, hogy Gale most ott fekszik az asztalon szétroncsolt háttal, és valószínűleg embertelen fájdalmai vannak. Katniss meg mellette van, és érte aggódik.