8. Fejezet - IV. rész

 - Nahát! - kiáltja. A hangja érdes és nagymamás. Olyan magasan beszél, mint a felkészítőcsapat tagjai. Szorosan magához öleli Cinnát, aztán egy "puszival" összenyálazza az arcát. Halálra váltan, kővé dermedve figyelem, hogy a stylistom milyen hősiesen tűri a szeretetnek ezt a fajta kinyilvánítását. Semmi kedvem megvárni, hogy ez a néni engem is így köszöntsön, de tudom, hogy semmi esélyem a menekülésre – na meg elég bénán nézne ki, ha sikítva elrohannék. Miután a nő párszor mosolyogva megpaskolja Cinna vállát és vált vele pár szót, elém áll. Kínos vigyor fagy az arcomra, ahogy belenéz a szemeimbe. Ismét megcsapja az orromat az az édeskés illat, és egy másodpercre megszédülök. A nő mosolyog, végigmér, végül megölel. Puszit szerencsére nem kapok, de egy kicsit simogatja az arcomat. - Örülök, hogy megismerhetlek, drágám – mondja kedves hangon. - Riki Prosena a nevem, de hívjál csak nyugodtan Rikinek, jó?

- Jó – bólintok. - Az én nevem Sash Candel.

- Tudom ám – mosolyogja melegen. Olyan kedvesnek néz ki, hogy egyszerre kezdem megkedvelni. Mert hát utálni már így első ránézésre is lehetetlen, és egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy igazából tök aranyos. Riki oldalra lép, kézen fog, és elvezet a mikrofon felé. Kétségbeesett fejjel nézek hátra Cinnára, aki erre elvigyorodik, és utánunk indul. - Bocsáss meg nekem ezért a kupiért – mondja Riki, ahogy beállít a szerkezet elé -, csak hát olyan hirtelen kellett idejönnöm, hogy nem volt időm rendesen berendezkedni. Ez a szoba be volt már rendezve, csak olyan hideg volt. Tudod, nekünk öregeknek megvannak a magunk gógyiságai, és csak olyan környezetben érezzük jól magunkat, ami otthonos.

Értem én, hogy mire gondol, de nekem ettől a helytől futkározik a hátamon a hideg, és a legkisebb mértékben sem érzem otthonosnak. Riki a kezembe nyom egy papírt, aztán Cinnával együtt leül a kapitóliumi díványra, ami a rögtönzött színpad, és a mikrofon előtt van.

- Olvasd el – bök a lapra a néni mosolyogva. A szemeim a lapra terelődnek, és magamban darálni kezdem a szöveget.

Egy buta kis dolog,

Hogy tegnap még

Csak gyerekek voltunk,

De most itt a lehetőség!

Álmokat álmodtunk,

Hittük, hogy valóra válhatnak.

Olyan boldogok voltunk,

De most itt a lehetőség!

Csak tartsd nyitva a szemed,

Akármi történik,

Csak tarts ki, és

Minden szebb lesz, ígérem.

Felemelem a fejem. Beugrik a kép, mikor az Aratás előtt az ágyamon feküdtem, és elképzeltem, hogy fecsegőposzáta vagyok. Akkor én is pontosan ezt énekeltem... Dallamokat szórtam a földre. Csak tartsd nyitva a szemed. Csak tarts ki, és minden szebb lesz. Ígérem. Nyelek egyet, és azzal a gondolattal olvasom tovább a lapot, hogy ez a Riki nem csak furcsa, de hátborzongató is.

Ezen a helyen

Nincsenek szabályok.

Itt csak mi vagyunk,

Csak az számít, amit teszünk.

Rugaszkodj el,

Figyelj rám,

Ne küzdj a sors ellen,

Csak higgy bennem!

Csak tartsd nyitva a szemed,

Akármi történik,

Csak tarts ki, és

Minden szebb lesz, ígérem.

Ez az utolsó sor, innen már csak a refrén ismétlődik kétszer. A szöveg egyáltalán nem nehéz, és így első ránézésre még tetszik is.

- Megvagyok – nézek Rikire, aki erre elmosolyodik.

- Hallgasd meg a dallamát is – mondja, majd benyom egy gombot egy szerkezeten, ami a dívány mellett van, és megszólalnak a hangszórók. A dal lassan kezdődik, aztán játszadozik kicsit, mélyül és magasodik, hullámzik, lenyugszik, végül még utoljára ráhangosít, és lassan elhalkul. Látom, hogy Riki egész végig engem néz, míg hallgatom. Az arcomat fürkészi. A dal végén aztán feláll, odasétál hozzám, és elveszi a lapot. Együtt bemelegítjük a hangszálaimat, ami annyiból áll, hogy végigénekeljük az összes skálát. Rikinek a kora ellenére meglepően jó hangja van. Miközben éneklünk, a néni néha megtapogatja a nyakamat, vagy magasabbra emeli az államat, én meg közben végig Othiet bámulom, aki dorombolva élvezi, hogy Cinna simogatja. Mire végzünk a bemelegítéssel, már negyed tíz van. Arra számítok, hogy legalább éjfélig itt kell lennem, de mikor már vagy negyedjére ásítok és alig tudok megállni a lábamon, Riki ismét a kezembe nyomja a papírt, és odakísér a díványhoz. - Szerintem mára ennyi elég lesz. Vidd el a papírt, és próbáld memorizálni a szöveget.

Hálásan rámosolygok, aztán az ajtó felé indulunk, Riki elköszön, mi pedig elindulunk visszafelé.

Köszönöm nektek az ötezer kattintást! <3
Figyelem, játékosok, figyelem! 
A következő kihívás már vár rátok a Játék menüpontban!