Ez aztán annyira
meglep, hogy azonnal kiapadnak a könnyeim. Kibontakozom az
ölelésből, megtörlöm a szemeimet és az arcomat, és
hitetlenkedve rápislogok. Othie az ölembe ugrik, letelepszik a
karjaim között, és dorombolva követeli, hogy simogassam. A kezeim
fel-le szaladgálnak a hátán, miközben Rikit bámulom. El sem
tudom képzelni, hogy hogy értette az előbbi kijelentését.
- A Kapitólium
kegyetlen hely, drágám – meséli. - Ez leginkább abból látszik,
hogy ilyen szép. Ellátja a lakóit mindenfélével. Azt hinnéd,
hogy itt mindenki boldog. Pedig nem – kinyújtja a kezét, és
mosolyogva végigsimítja az arcomat. - Ez a legveszélyesebb hely az
egész világon.
- Ezt hogy érti?
- kérdem tőle. A sírástól berekedt a hangom.
- Nézz csak rám,
édesem. A Kapitólium szeretett engem. Ünnepelt sztár voltam... –
Riki szemei mintha szomorúan csillognának. - Fiatal voltam,
gyönyörű és szép hangú... Ó, bármit és bárkit megkaphattam
volna. De aztán elkezdtem öregedni, és a menedzserem azt
tanácsolta, hogy kezdjek valamit az arcommal... a ráncokkal, meg a
táskákkal. Tudod, hogy miért olyan szépek itt az emberek?
- Tudom –
bólintok, de azt persze nem teszem hozzá, hogy szerintem az összes
itteni agyonsminkelt, természetellenes színű majom ronda.
- Az a sok
kencefice előbb-utóbb beteggé teszi az embereket. Ha megengedtem
volna, hogy használják őket rajtam, talán már nem is lennék
itt. - Riki Prosena meglepően őszinte, és attól, amit mond, kiráz
a hideg. Eszembe jut, hogy a felkészítő csapat engem is bekent
mindenféle trutyival, s borzongva megdörzsölöm a felkaromat. - A
Kapitólium szépen lassan megöli azt, akit elfogad – fejezi be a
mondatot a néni. Egy pillanatig őt nézem, de aztán Othiet kezdem
bámulni. Az ujjaim között csavargatom a szőrét, ő pedig
elégedetten dorombol az ölemben.
- És akit nem
fogad el... - Nyelek egyet. Úgy érzem, a szó a torkomra forr, és
egyszerűen nem tudom folytatni.
- Azzal gyorsan,
és látványosan végez – mondja Riki. Aztán felsóhajt,
nehézkesen hátra fordul, majd egy lapot és egy tollat nyom a
kezembe. A papíron a dal szövege van. - Szeretnél rajta
változtatni? - kérdezi, mire egy pillanatra ránézek, bólintok,
aztán megfogom a tollat, és elkezdem olvasni a szöveget.
Egy buta kis dolog,
Hogy tegnap még
Csak gyerekek voltunk,
De most itt a
lehetőség!
Kihúzom az utolsó
sort, és átírom.
Álmokat álmodtunk,
Hittük, hogy valóra
válhatnak.
Olyan boldogok voltunk,
De most itt a
lehetőség!
Ismét az utolsó
sort változtatom meg. A refrén és a következő versszak maradhat,
így már csak egyetlen rész van, amin változtatok.
Rugaszkodj el,
Figyelj rám,
Ne küzdj a sors ellen,
Csak higgy bennem!
A toll engedelmesen
siklik keresztül az utolsó két soron, aztán szinte magától írja
le a saját szövegemet. Még egy darabig nézegetem a sorokat,
többször át is olvasom őket, végül átadom a lapot Rikinek, aki
mosolyogva bólogat, miközben a szemei végignézik a szöveget.
- Igen – mondja.
- Így már jó lesz.
Megbeszéljük,
hogy elpróbáljuk párszor a dalt. Éppen felállnék, hogy a
mikrofonhoz menjek, mikor kinyílik az ajtó, és a stylistom lép be
rajta.
- Szia! - köszönök
neki széles mosollyal az arcomon. Cinna visszaköszön, és meg is
ölel. Aztán letelepszik a kanapéra, de a következő pillanatban
már fel is áll, és összevont szemöldökökkel végigmér.
- Sash, hol a
cipő?
Tényleg, a cipő.
Teljesen elfeledkeztem róla a beszélgetés és a szöveg átírása
miatt, de most, hogy a stylistom eszembe juttatta, egy perc alatt
felkapom. Hófehér platform, legalább tíz centis sarokkal. Muszáj
Cinnába kapaszkodnom, míg valahogy elcsámpázom a mikrofonig.
- Ugye nem lesz
ekkora a sarka a cipőnek, amit majd az interjún fogok viselni? -
kérdezem aggodalmaskodva. Cinna megnyugtat, hogy nem, aztán
megmutatja, hogyan álljak benne, végül leül, Riki bekapcsolja a
zenelejátszót és a karaoket, én pedig énekelni kezdek. A falra
már az új szöveg van kivetítve. Vigyorogva figyelem, hogy Cinna
mit szól az újításhoz, amit Riki engedélyével vezettem be.
Először meglepődik, de aztán hüvelykujját feltartva jelzi, hogy
tetszik neki. Két órát gyakorlunk. Az új szöveg hamar a fejembe
megy, és a cipőt is sikerül megszoknom valahogy annak ellenére,
hogy rettenetesen sajog benne a sarkam, sőt, még lépkednem is
sikerül, míg a lábamon van. Miután Riki úgy dönt, hogy mára
ennyi elég, lehuppanok közéjük a kanapéra, és lerúgom magamról
a cipőt. Eszembe jut egy kérdés. - Riki – fordulok a néni felé,
aki erre elmosolyodik, és a szemembe néz -, hogy lesz idő a dalra,
ha egy interjú csak három perces?
- Ó, ezen egy
percet se aggódj – legyint. - Caesar Flickerman réges-régi
jó barátom. Már beszéltem vele. Tesz majd egy-két célzást,
neked csak válaszolnod kell. Aztán majd minden megy magától.
Caesar igazi showman, megoldja – kacsint rám Riki.
- Komolyan? - Boldogság, izgalom, és megkönnyebbülés árad szét bennem. -
Ilyen jóban vannak Caesarral?
- El sem hinnéd,
mennyire – nevet. Aztán a nevetése mosollyá szelídül, és
bizalmaskodva közelebb hajol hozzám. - Én voltam élete első nagy
szerelme.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése