9. Fejezet - V. rész

Sziasztok!
Bocsi a kihagyásért, de év végi melankóliában szenvedek, azt hiszem... Valahogy semmihez sincsen kedvem, teljesen eltunyultam ma a suliban. De most itt a fojtatás, kicsit hosszabb is, mint általában. Várom a kommenteket! :)

_______________________

 - Persze. - Katniss feláll, otthagyja Peetát, elsétál Maximus előtt, aztán megáll velem szemben. - Valami baj van? - Az arca aggodalmasnak tűnik.

- Nos... - Vetek egy pillantást Maximus-ra, és látom, hogy nagy, sötét retinája a szeme sarkában van, vagyis figyel minket. Talán Katniss is észrevette, mert egyszerre indulunk el az étkezőbe. Mikor elég messzire kerülünk a tévétől és a többiektől, megállok. - Az van, hogy nekem eddig teljesen kiment a fejemből, hogy be kell majd mutatnom holnap azt, hogy mit tudok... - Elharapom a mondat végét. Hirtelen rájövök, hogy talán mégsem kellett volna elmondanom neki. Mi van, ha jól lehord, amiért ilyen felelőtlen vagyok? Elvégre nagyrészt a játékmesterektől kapott pontjaimtól függ, hogy lesznek-e támogatóim az arénában... Katniss arcát fürkészem. Gondolkodik, aztán összevonja a szemöldökeit.

- Hát, az nem jó. Beszélek Haymitch-csel, rendben? - néz rám, mire bólintok. Aztán elmosolyodik, és biztatóan megszorítja a vállam. - Ez nem a világ vége, Sash. Simán kitalálunk addig valamit.

- Oké – mosolygok vissza rá idegesen. - Köszönöm.

Elindulunk visszafelé a nappaliba, azonban Katniss egyszer csak megáll, és a homlokára csap.

- Ja, tényleg – fordul felém. - Cinna azt üzeni, hogy csak később tud majd veled elmenni Rikihez, de hagyott itt neked egy cipőt. Azt mondta, ha akarsz, menj át egyedül, és olyan öt körül majd ő is odamegy.

Elkomorodik az arcom. Egyedül Rikihez?

- Hova ment Cinna? - kérdem fojtott hangon. Nagyon nem tetszik, hogy nélküle kell átmennem az egész Kiképzőközponton... Azt ígérte, hogy segíteni fog. Önző és hálátlan vagy, Sash, fut át a fejemen. Cinna már így is csomót segített. Elkísért Rikihez, bemutatta nekem, megtanította, hogyan álljak, ráadásul ezt az egészet ő találta ki. És még cipőt is hagyott itt. Nem várhatom el, hogy minden egyes pillanatban kísérgessen. A színpadon is egyedül leszek – leszámítva persze a huszonkét ellenségemet és Janát, akire egyszerűen nem tudok ellenségemként tekinteni. Ja, és Caesar Flickermant. Ő is ott lesz.

- Nem mondta – vonja meg a vállait Katniss. - Most mész át, vagy megvárod?

- Most – vágom rá azonnal. A mentorom bólint, aztán eltűnik valahová, majd a következő pillanatban visszatér egy táskával, és a kezembe nyomja.

- Ebben van a cipő.

- Köszi – szorítom magamhoz a csomagot, de nem nézek bele. Nincs kedvem hozzá. Majd Rikinél.

- Nincs mit – mosolyog rám Katniss. - És ne aggódj a holnap miatt. Haymitch tuti kitalál valamit.

Aztán a mentorom megölel, megbizonyosodik arról, hogy minden rendben van-e, végül sok sikert és jó gyakorlást kíván, aztán visszamegy a nappaliba, én pedig elindulok a lift felé. Görcsösen szorongatom a kék sporttáskát, ahogy belépek az ólomkristály falak közé. Benyomom a földszintet jelző egyes gombot, aztán az ajtók becsukódnak, és elindulok lefelé. Tizenegyes, tízes, kilences, nyolcas. Hetes, hatos, ötös, négyes, és hármas. A lift megáll. A szívem hirtelen a torkomban kezd dobogni, és egészen a falnak simulok. Ha a lift megáll, az csak egyet jelenthet: társat kapok. Kinyílnak az ajtószárnyak, és egy kisfiú bámul vissza rám. Tudom, hogy ő a Harmadik Körzet kiválasztottja, a tizenkét éves fiú. Egy hosszú pillanatig csak bámulunk egymásra, aztán belép.

- Földszint? - kérdezi halkan, mire bólintok, ő pedig benyomja a gombot. Az ajtók ismét bezáródnak, és ketten maradunk. A lift kattog és suhog. Eszembe jut, mikor a felkészítő csapattól mentünk lefelé Maximus-szal, Portiával és Cinnával az Átalakító Központ alatti istállóba az első napon. Ugyan ilyen hangokat hallottam akkor is, és ugyan olyan ideges lettem tőlük, mint most. Szó nélkül utazunk, de a levegőben érezni lehet a feszültséget. Te jó ég, hiszen három nap múlva meg kell ölnünk egymást! Ahogy a lift megáll a földszinten, és a fiú után kilépek az ajtón, megértem, hogy ezzel az egésszel a Kapitólium igazából még nagyobb szenvedést okoz a kiválasztottaknak. Egy percig sem kell gondolkodnom azon, hogy vajon ez baj-e neki, vagy nem. Természetes, hogy nem. Felgyorsítom a lépteimet, belemarkolok a táskába, és pár pillanat múlva már a lépcsőn rohanok lefelé, ami a fényes folyosóra visz. Aztán elhaladok a lámpák mellett, végül megállok Riki ajtaja előtt, és gondolkodás nélkül belépek. Othie azonnal üdvözöl, és természetesen Riki se marad le. Kapok tőle egy hatalmas puszit meg egy jó nagy ölelést, aztán mindketten leülünk a kanapéra. Riki rám néz, elmosolyodik, aztán meleg kezei közé fogja az arcomat.

- Jól vagy, drágám? - A hangja idegesítően magas, de a szemeiből olyan kedvesség sugárzik, hogy hirtelen teljesen elérzékenyülök. Az ajkaimat harapdálom, és próbálom visszatartani a könnyeimet. - Elmondhatod ám, ha nem – mosolyog rám, mire azonnal kitör belőlem a sírás. Még csak kétszer találkoztam vele ezelőtt, ráadásul kapitóliumi, de Riki úgy viselkedik velem, mintha csak az unokája lennék. Magához ölel, és a fejemet puha vállára hajtja. Aztán addig simogatja a hajamat, míg meg nem nyugszom.

- Csak túl nagy... - szipogom, s próbálom összeszedni a gondolataimat. - Szóval ez az egész...

- Jól van, drágám. Minden rendben.

Rikiből árad az az émelyítően édes illat, ami az egész szobát betölti. Lehunyom a szemeimet, és belefúrom az arcomat a gyapjú pulóverébe. - Utálom a Kapitóliumot – suttogom. Nem is tudom, hogy hogyan jut eszembe ilyesmit mondani neki. Az ereimben megfagy a vér, a testem pedig megfeszül. Várom, hogy mikor tol el magától, de ehelyett csak még jobban magához ölel, és megpaskolja a vállamat.

- Tudom. Én is.