15. Fejezet - V. rész

 - Sash! - mondja. Hangszíne átmenet a suttogás, és a kiabálás között. - Sash, hol vagy?

- Itt! - lépek elő a fa mögül. Abban a pillanatban, ahogy Jana felismer, hatalmas vigyor terül szét az arcán, ledobja a cuccait a földre, és rohanni kezd felém.

- Sash! - Mikor odaér hozzám, a nyakamba ugrik. - Azt hittem, már sosem talállak meg! - Akkora a lendülete, hogy fellök, és mindketten a földön landolunk. Még szerencse, hogy a moha jó puha, mert máskülönben most csúnyán megüthettük volna magunkat.

- Én is azt hittem. - Nagy nehezen felülök, és visszaölelem Janát, aki úgy kapaszkodik a nyakamba, mintha soha többé nem akarna elengedni. - Kerestelek, de...

- A romoknál voltam! - mondja. - Egész végig! Azt vártam, hogy megtalálod a helyet, és akkor majd...

- Mi van? Mik azok a romok? - szakítom félbe. Összeszaladnak a szemöldökeim. Kibontakozunk az ölelésből, aztán Jana csodálkozva sóhajt egyet.

- Ó, hát te nem is tudod? - Mikor megrázom a fejem, a lány feláll, lesöpri magáról a tűleveleket, és a kezét nyújtva felsegít a földről. - A romok... Hát, igazából nem tudom a nevét annak a helynek, de ha jól sejtem, rajtam kívül senki sem ismeri még.

- Na jó, de mi az? - kérdem, ahogy Jana táskája felé sétálunk. Felkapja a földről, aztán megvonja a vállait.

- Egy romos épület. Olyan, mint egy vár. Még szobák is vannak benne, meg minden. Egész szuper – néz rám, mire bólintok. - Északnyugat felé van, arra – mutat a fák közé. Ahogy követem a tekintetemmel a kezét, meglátom a Napot. A horizont felett lebeg, és vörös. Úgy néz ki, mintha éppen lenyugodni készülődne, pedig az órám szerint még csak kettő van. - Ha elindulunk, még estére elérünk odáig – mondja Jana. Szívesen mennék, de eszembe jut a csapdám.

- Állítottam egy csapdát – mondom, aztán a farönk felé bökök a fejemmel. - Már csak két zsemlém van, aztán elfogy a kajám.

Jana elgondolkodik egy pillanatra, aztán megigazítja a hátán a hatalmas táskát, és bólint egyet. - Rendben. Nekem egyáltalán nincsen ennivalóm, szóval – felhúzza a kabátját, és előránt az övéből egy hatalmas kést –, egy ilyenért cserében igazán hozzám vághatnál egy zsemlét. Elegem van már a levelekből meg a bogyókból.

Elveszem a kést, és a kezembe fogom. Elég szerencsétlenül áll a tenyeremben, és kicsit kényelmetlen érzés is, de nincs mit tenni. Ez van. Legalább végre van fegyverem. - Köszi – nézek Janára, aki erre elmosolyodik.

- Nincs mit. - Aztán türelmetlenül a hasára szorítja a kezét. - Na de hol van már a kajám?

A nap további részét egy fán ücsörögve töltjük, elég magasan. Egyedül biztosan nem tudtam volna ennyire felmászni, szóval örülök neki, hogy itt van velem a szövetségesem. 

Elhelyezkedünk egymás mellett, magunkra terítem a pokrócot, aztán adok Janának egy zsemlét, és miközben az este leszálltát várjuk, én is megeszem egy felet. Nem merem megenni az egészet, mert attól félek, hogy reggel üres lesz a csapdám, és akkor tényleg nem marad nálunk semmi ehető – leszámítva persze a cukorkákat.

- Miért nem vadásztál? - nézek Janára, aki ásít egyet, és végezve az evéssel, a nyakáig felhúzza a puha takarót.

- Ha hiszed, ha nem, nem találtam semmit, amit levadászhattam volna. - Összeszaladnak a szemöldökeim. Ezt nem egészen értem. Én tegnap láttam errefelé állatokat. Akkor hogy lehet az, hogy Jana nem találkozott velük?

- Nem találtál semmit? - kérdezek vissza, mire bólint egyet.

- Pontosan. Az egyetlen állat, amivel találkoztam, az egy hatalmas barnamedve volt. Egy bokorról akartam bogyókat gyűjteni. - Jana megborzong, ahogy eszébe jut a dolog. - Alig tudtam lerázni.

Egy pár pillanatig csendben ülünk egymás mellett, aztán eszembe jut valami.

- Na és hogy találtál meg?

- Csak követtem a madarakat – Jana elmosolyodik, aztán rám néz. - Olyan hangosan csiripeltek, hogy azonnal tudtam: itt vagy valahol a közelben.

- Tényleg? - Alig hiszek a fülemnek. Jana tényleg a fecsegőposzátáknak köszönhetően talált rám?

- Aha – bólogat. - De mit csináltál, hogy ennyire izgalomba jöttek? Énekeltél nekik, vagy mi?

Elmosolyodom, és a hideg azonnal futkározni kezd a hátamon, ahogy eszembe jutnak az emlékek. - Valami olyasmi.