2013. augusztus 29.

17. Fejezet - II. rész

- Nem tudom – mondja. - A folyónál semmi. Éppen jöttem visszafelé, mikor egy csomó farkas rohant keresztül az erdőn, és egy kiválasztottat üldöztek. Szerencsére engem nem vettek észre, de őt elkapták, és megölték. Azért maradtam olyan sokáig, mert kerülőúton kellett mennem.
- Ki volt a kiválasztott? - kérdezem halkan. Minden bizonnyal az ő halálát jelezte az ágyú hangja tegnap este.
- Nontha. - Jana hangja közömbösen cseng, de az én hátamon végigfut a hideg. Nontha volt a kövér lány a Hetedikből. Nem ismertem, csak névről és arcról, de akkor is szörnyen furcsa érzés ilyet hallani.
- Akkor már csak tizenegyen vagyunk, igaz?
- Igen – suttogja Jana. - Már csak tizenegyen. - Egy kis ideig hallgatunk, aztán ő kérdez. - És veled mi történt? Mikor tegnap visszaértem ide, minden úgy volt, ahogy hagytad, de te nem voltál sehol...
- Miután meghallottam az ágyú hangját, egyből arra gondoltam, hogy biztos veled történt valami – magyarázom. - Kirohantam az erdőbe, és a nevedet kiabáltam. Aztán egyszer csak belebotlottam Maximusba, aki leütött, és... - Elcsuklik a hangom, mert nem értem ezt az egészet. Könnyek gyűlnek a szemeimbe. Miért nem ölt meg? Idegesít a gondolat, hogy megkímélte az életemet, mert egészen biztos, hogy így történt a dolog, márpedig akkor jövök neki eggyel.
- És? - Jana halkan suttog, szinte alig hallom.
- És aztán a folyóparton ébredtem fel. Semmire sem emlékszem addig a pillanatig. Volt mellettem egy kő, amire vérrel rá volt írva, hogy "Nyitott szemek, Candel." - Kiráz a hideg, ahogy eszembe jut a dolog. Az én véremmel volt ráírva. Max írta rá.
- Ez elég hátborzongató – mondja fojtott hangon Jana.
- Tényleg az.
 Ismét ülünk csendben pár percig egymás mellett, aztán elmesélem neki, hogy milyen rosszul voltam, és hogy Katniss küldött nekem gyógyszert, meg hogy leestem egy fáról, és hogy úsztam a patakban. Végül Jana lemossa a tarkómról a vért, és ad egyet a tartalék zoknijaiból, hogy rászoríthassam a sebre. Aztán én is adok neki a takaróból, és elalszunk.
Az elkövetkezendő három napban semmi nem történik. A romokban lakunk, és a maradék húson, bogyókon és füveken, meg a támogatóimtól kapott finom, kapitóliumi kenyéren élünk. A ruháim valami csoda folytán úgy, ahogy megszáradnak, de azért kicsit nyirkosak maradnak. Befonom a hajam, és nagyjából mindketten rendbe hozzuk magunkat. Naponta elmegyünk a patakig vízért, de az én kérésemre messzire kerüljük azt a kis homokos részt, ahová Max vitt. Jana csomószor bámulja a kitűzőmet, és ilyenkor mindig arról fecseg, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy Katniss Everdeen a mentorom. 
A három nap alatt senki se hal meg, ami – akármilyen rosszul is hangzik – nagyon nem biztató dolog. Az emberek azért nézik a Viadalt, mert véres, és van benne gyilkolás. Ha huzamosabb ideig nincsen vérengzés, akkor a nézők elégedetlenkedni fognak, és a játékmesterek bajban lesznek. Ezért hát ahogy telnek a napok, egyre inkább várható, hogy valami történni fog. Valami, ami nekünk nem lesz kellemes. 
Végül aztán a kilencedik nap, délben eldördül egy ágyú, este pedig felvillan az égbolton a testvérpár lány tagjának halvány, beesett arca.
- Szegény Libby – suttogja Jana, miközben az ablakon keresztül mindketten a teliholdat bámuljuk. Elég sötét van, de még így is látom, ahogy bal kezének három középső ujját az ajkához érinti, aztán óvatosan a magasba emeli a karját.
- Én is sajnálom. - Utánzom Jana mozdulatát. Így, a sötétben, mindenki elől rejtve rovom le a tiszteletemet előtte. Őt sem ismertem, de beteg volt, és csak a kilencedik napon halt meg. - Egész jól bírta – suttogom.
- Nagyon jól – helyesel a szövetségesem.  

4 megjegyzés:

  1. Sziaa :)

    Jó rész volt, nekem tetszett. Nagyon érdekes volt az a tisztelgéses dolog, és nagyon tetszett is :) Igaz mondtam már, de nagyon örülök annak is hogy újra egymásra talált a két szövetséges, és kíváncsian várom a folytatást :)

    Ölel: Clove

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál, és valóban, meg akartam adni a tiszteletet Libbynek. :)

      <3

      Törlés
  2. Kedves Bridget S.,

    Egy új olvasó vagyok, nagyon tetszik a történeted, bár Sash karakterét így a vége felé egyre kevésbé kedvelem a folytonos sírása miatt. Maximus táborát viszont erősítem, egyszerűen imádom. Várom a következő részeket, remélem lassan együtt is lesznek:)) MAX<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rebi!

      Nagyon köszönöm, hogy írtál, üdvözöllek a blogomon, és örülök, hogy tetszik a történet! Bár, ha őszinte akarok lenni, az egy kicsit szíven üt, hogy nem annyira kedveled a főszereplőt, hiszen azért csak ő viszi a hátán az egészt sztorit, de ennek ellenére külön hálával tartozom neked, amiért ezt így, kerek-perec megírtad, mert nagyon fontosak az ilyen visszajelzések. Az új rész elé tettem ki egy idézetet, remélem, az ad egy kis magyarázatot, még ha nem is pontosan a bátorsággal, vagy érzékenységgel van összefüggésben. Azt mindenesetre tudnod kell, hogy Sash teljesen az én személyiségem, és magam is elég érzékeny vagyok, szóval így érthető, hogy szegény miért bőg mostanában annyit. Viszont várd csak ki a végét, lesz ez még így se. ;)
      A Maximus-jelenséggel (elneveztem így) nem igazán tudok mit kezdeni, megmondom őszintén, mert nem is értem. Azt hittem, mindenki a főszereplővel fog szimpatizálni, erre a kommentelők talán több, mint a felétől azt hallom vissza, hogy Max a nyerő, róla akarnak olvasni. Sajnos a szerepén már nem tudok változtatni, de semmiképpen sem sokat, hiszen a történet készen van, és nagy munka lenne egy-egy jelenet kedvéért átírni. Szóval sajnálom, de így alakult.
      Ennek ellenére remélem, hogy továbbra is olvasóm maradsz, és még egyszer, üdvözöllek, köszönöm, hogy írtál! <3

      Bridget S.

      Törlés