- Hogyan? -
Most rajtam a sor, hogy kérdezzek. Úgy kapok a lehetőség és
ezzel együtt a remény gondolata felé, mint egy kiéhezett
vadállat. Az is vagy, mondja egy hang a fejemben. Egy
éheztetett vadállat vagy egy hatalmas ketrecben.
- Gondolom ti is
sejtitek, hogy minden bizonnyal pár napon belül lakomára fog sor
kerülni a Bőségszarunál. - Radler lehalkítja a hangját, és
suttog, nehogy akárki is meghallja, miről beszélünk. Szerintem
ennek semmi értelme. Hülyeség, és teljesen felesleges. Ha a
játékmesterek azt szeretnék, hogy a nézők hallják, mi hangzik
el közöttünk, akkor hallani is fogják, akármilyen hangerővel társalgunk.
- Igen, gondoltunk
már rá – válaszolja Jana. Ő nem törődik azzal, hogy halkan
beszéljen. - De ebből mi következik? Kizárt dolog, hogy mi oda
menjünk.
- Ti lehet, hogy
nem mentek oda – bök ránk Radler -, de én már inkább.
- Oda akarsz
menni? - kérdezem kerek szemekkel.
- Igen. - A fiú
elég határozottnak néz ki, és most, ahogy így végignézek
rajta, meg kell, hogy mondjam, hogy nem is tűnik akkora őrültségnek
ez az ötlet. Magas, csupa izom, és egyáltalán nem látszik
alultápláltnak. Sőt, még sebek se borítják, csupán egy-két
heg látszódik a kézfejein, meg az arcán.
- És mi hogy
jövünk ide? - ránt ki Jana hangja a gondolataimból.
- Van egy eléggé
rögtönzött tervem, ami talán beválhat – kezdi a fiú. Rám
néz, és elkapja a tekintetemet. Még csak most veszem észre, hogy
a szemei azért tűnnek olyan világosnak, mert nem tiszta kékek,
hanem kicsit szürkék. Mint az esős ég, mikor az esőcseppeket
kékre festi az itt-ott előbukkanó tengerszínű kékség. - Ha a
Játékmesterek tényleg úgy döntenek, hogy lakomát rendeznek,
akkor mindannyian odamegyünk. Ti nem szálltok be a harcba, csak én.
- A kezébe fogja az íját, és először Janára néz, de aztán a
szemei ismét megállapodnak rajtam. - Tud valamelyikőtök íjjal
lőni?
- Hát – vonom
össze a szemöldökeimet -, fogjuk rá.
- Jobb vagy te
annál – mondja Jana. - A gyakorlásokon simán eltaláltál egy
bábut.
- De az bábu
volt, és egy helyben állt, ezek pedig mozgó emberek
lesznek! - fakadok ki. Kiráz a hideg, ahogy arra gondolok, hogy
talán rám bízzák majd az íjat, és nekem kell fedeznem Radlert.
Azonban az éhség lassan legyőzi a félelmeimet, és mikor a fiú
felém nyújtja a fegyvert, elveszem. A kezeim remegnek, ezért
gyorsan megmarkolom a vasat, és az ölembe ejtem a karjaimat.
- Az is menni fog
– mosolyog rám Radler. - Én is láttalak a kiképzésen. Ráadásul
tizenkét pont se semmi.
- Na jó – vágom
rá azonnal. Kicsit megijedek attól, hogy Radler a pontjaimat
emlegeti, mert nem szeretném, ha bárki rákérdezne, hogy miért
kaptam annyit. Kicsit irónikus ez az egész, hiszen pontosan azért,
mert meglőttem valaki íjjal. - De csak akkor fogok lőni, ha
muszáj lesz – teszem hozzá gyorsan.
- Rendben –
bólint rá Radler. - Te pedig a késeiddel hasznosítsd magad –
néz Janára, aki erre összehúzza a szemét, és kiránt egy kést
az övéből. Végig Radlert bámulja, és közben fel-le húzogatja
az ujját a fegyver élén.
- Igenis –
morogja a fiúnak. - De nagyon fogom sajnálni, ha az egyik
véletlenül téged fog majd eltalálni, vagy nem fedezlek majd
kellőképpen... - Jana hangja vontatott, és eljátssza, hogy
mennyire szomorú a lehetséges eshetőségek miatt.
- Tényleg nagyon
fogod sajnálni – vágom oldalba.
- Aúúú! Ezt
most miért kaptam? - kérdezi felháborodottan.
- Mert ha Radler
nem tud kaját szerezni, és esetleg véletlenül meghal,
akkor nekünk lőttek! - A homlokomhoz emelem a kezem, és pár
hatalmas karcsapással erősítek rá a magyarázásra.
- Igazad van –
bólint a fiú. - Ezért gondolom úgy, hogy ez mindannyiunknak jó.
Nektek is, mert lesz mit ennetek, és nekem is, mert szintén lesz
kajám, és lesz, aki fedez.
A továbbiakban
beszélgetéssel ütjük el az időt. Radler visszakapja a krémet,
amit a sebekre adott, és miután megissza a Janától kapott vizet,
sőt, még az enyémet is, eldöntjük, hogy megmutatjuk neki, hol
van a folyó, mert amúgy is újra kell töltenünk az üvegeket.
Lassan besötétedik, így ma már nem kelünk útra, de holnap
reggel majd lesétálunk a vízhez. Janával bekuporodunk a sarokba,
jó távol az ablaktól, aztán betakarom magunkat a takarómmal.
Radler vállalja, hogy őrködik. Először ideges leszek a
gondolattól, hogy egy olyan fiú fog ránk "vigyázni",
aki idősebb és erősebb, mint mi, ráadásul jobb bőrben is van,
és az Elsőből jött, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy eddig
sem ölt meg minket, szóval remélhetőleg ezután se fog. A falnak
döntöm a hátamat, lehunyom a szemeimet, és próbálok aludni.
Először nem megy, aztán meg már majdnem sikerül, mikor eldördül
egy ágyú. Jana azonnal felül, és pedig beleharapok a takaróba,
nehogy felsikoltsak.
- Meg vagy? -
fogja meg a karomat. Hallom, hogy kapkodja a levegőt, és magamon
érzem a tekintetét.
- Igen –
motyogom a takaró mögül. Radler ebben a pillanatban pattan föl a
másik, ajtó melletti sarokból, és öles léptekkel az ablakhoz
indul. - Ki az? - kérdezem remegő hangon.
Kedves Bridget! :)
VálaszTörlésKezdjük ott, hogy tyűhaa. Az utóbbi fejezetekben, amikor elolvastam őket mindig ezt gondoltam. Hogy tyűhaa :) Szövetség Radlerrel? Őszintén nem gondoltam volna, hogy egy úgymond Hivatásossal fognak összeállni, és hihetetlenül megleptél vele. De azt kell mondjam, tetszik ez az egész, és kezdem megkedvelni Radlert, akinek szerintem egyáltalán nem lehetett könnyű dolga, miután elveszítette Libbyt. Nos a lányokat még mindig nagyon szeretem, főleg Sash-t. A személyes blogodban írtad, hogy szerintünk Sash gyenge e? Nos azt hiszem itt válaszolok, mert szerintem egyáltalán nem az. Kezdük ott, hogy egy Arénában van, ahol Játékosok vadásznak rá, és semmiről sem lehet tudni, hogy igaz e vagy nem. Egy ilyen helyzetben az embernek nagyon nehéz erősnek maradnia, a félelemtől, a gondolattól, hogy tegyük fel nem láthatja a szüleit. És azt gondolom, és ez az én sztorimban is így volt, hogy teljesen igaz, hogy elege van az Arénából, és hogy kicsit néha ki van készülve. Mert ki ne lenne?! És hogy Sash sokat sír, az meg természetes, bár szerintem nem is sír annyit :) Na igen, és aki kibírja egy ilyen Arénában, aki nem őrül meg, hanem végig önmaga marad, és győzni szeretne, arról mindenképpen azt lehet mondani hogy erős. Ja ezt is nagyon szeretem még Sash-ben. Hogy sokszor felmerül benne, hogy ő igen is szeretne győzni, és szeretne haza menni. Szerintem ez nagyon fontos ahhoz hogy valaki Viadalt nyerjen. Nos Max-ről is egy két szó: hát én Team Max vagyok (meg Team Sash) és remélem még összefutnak vele.Vajon ki lehet az ablaknál? Remélem hamarosan megtudom. És úgy egyébként a sztoriról. Figyelj nagyon nagyon szeretem, komolyan baromi jól írsz és néha annyira idegtépő lesz a vége, hogy alig gyyőzöm várni az új részt. És én is egyetértek azzal, amit Biri írt neked: hogy író vagy. Tényleg az vagy, ez teljesen igaz. Szóval folytasd mert én nagyon nagyon szeretem a sztoridat és várom a folytatást :) Azt is nagyon nagyon :D
ölel: a harmadikszámú rajongód és barátnőd Clove :))