2013. szeptember 24.

18. Fejezet - V. rész

        Kedves Olvasóim!
Csak én érzem azt, hogy ellaposult az élet a blogon? :( Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez így nem tetszik. Se egy pár szó a chatbe, se kommentek, és pipák is alig. A történet az enyém, de megosztom veletek, viszont semmiféle konkrétumot nem kapok vissza tőletek. Az előző részletet például tizenkilencen (!) néztétek meg, és csak öt pipa érkezett rá. Tényleg olyan nehéz kattintani egyet alul? >< Sajnálom, hogy ilyeneket írok, de kicsit bosszant a dolog. És igen, tudom, hogy régen rossz, ha azért írok, mert kellenek a visszajelzések, de emlékeztetnék mindenkit, hogy ezt a történetet már elég régóta nem írom, hanem csak felrakom, mert készen van. Szóval kérlek titeket, írjatok nekem! Mindössze egy perc az életetekből, a pipálás még annyi se, egyetlen másodperc, de nekem annál többet jelent. Vagy pár szó a chatbe, csak lássam, hogy tényleg itt vagytok!
Bridget S.

_____________________________________________



Közel fél óra séta után már hallom is a hullámokat, amik a sziklás partot mossák. A levegő kitisztul és párával telítődik, mire hatalmas szippantásokkal elkezdem magamba szívni az oxigént. Ahogy meglátom a folyót, megszaporázom a lépteimet, és lehagyom Radlert, aki eddig a libasor közepén ment. A végén már kocogok, és nem is figyelek arra, hogy esetleg bárki letámadhat egy bokorból vagy egy fa mögül. Hallom magam mögött a többiek lépéseit, de még így is jócskán előttük járok. 
Mikor már csak tíz méter választ el a víztől, ledobom a táskámat, aztán elkezdem lehámozni magamról a pulóveremet. Abban a pillanatban, ahogy a hideg levegő a bőrömbe mar, visszaesek a valóságba.
Megtorpanok, és azonnal visszahúzom a fölsőmet. Úgy érzem magam, mint egy földnek csapódott madár. Hát persze, hogy is gondoltam? Hogy majd itt, ahol körülbelül öt fok van, levetkőzöm, és úszom egyet a patakban? 
Hatalmasat sóhajtok, és addig bámulom a hívogató hullámokat, míg Jana és Radler be nem ér.
- Azt hittem, bele fogsz ugrani – néz rám kételkedve a fiú.
- Egyszer már megcsinálta – vigyorodik el Jana.
- Komolyan? - Radler szemöldökei a magasba emelkednek, aztán elmosolyodik.
- Aha, és...
- Mi lenne, ha sietnénk egy kicsit? - szakítom félbe Janát. Visszamegyek a táskámért, aztán elcaplatok a folyó partjára. - Még napfelkelte előtt vissza kéne érnünk – vetem oda nekik duzzogva, mikor elhaladok mellettük. 
Hallom, hogy a lány odasúg valamit Radlernek, aki nem válaszol, viszont én érzem a hátamon a tekintetét. A vízhez érve előveszem az üvegemet, kimászom az egyik szikla szélére, leguggolok, és belenyomom a hullámokba. Nagyon ideges vagyok. Haragszom magamra, amiért megengedtem, hogy kilépjek a valóságból, haragszom Janára, amiért szórakozott rajtam, és haragszom Radlerre, mert... mert visszakérdezett. Ők nem tudják, hogy milyen szörnyű volt számomra az a nap. Nem tudják, hogy milyen érzés volt meghallani azt az ágyúdörrenést, és nem tudják, hogy milyen kínzó a tudat, hogy tartozom Maximusnak. Nem tudják. Persze, hogy nem. Soha nem is fogják tudni. 
A palack már régen megtelt, de még mindig a víz alatt tartom. Egyre inkább csak Max jár a fejemben, és az a kérdés, hogy miért nem ölt meg. Miért nem? Nem értem. Fogalmam sincsen. Talán ezzel akarja biztosítani azt, hogy ha majd esetleg mi ketten maradunk a végén, akkor megölhessen? Azt hiszem, engedném neki, mert nem tudnám elviselni azt, hogy egy olyan fiú halt meg miattam, aki egyszer megmentette az életemet – holott végezhetett volna velem. De Maximus nem ismer engem. Akkor honnan tudja, hogy így döntenék?
Megrázom a fejem, és a palackra szegezem a tekintetemet. Észre se veszem, hogy valaki mellém ül, egészen
addig, míg be nem nyúl a vízbe, és meg nem fogja a kezemet. Az ujjaim és a kezem annyira el vannak gémberedve, hogy még elrántani se tudom őket. Ha Radler nem segít kiszedni a kézfejemet a jeges hullámok közül, talán örökre ott is maradnának.
- Jég hideg vagy – mondja. Elkezdi lefejteni az ujjaimat a palackról, de eltolom a kezét, és nagy nehezen ugyan, de saját magam szabadítom ki az üveget a markomból.
- Tök mindegy – vágom rá. Aztán visszacsavarom a palack tetejét, felállok, és elsétálok a part felé. Nem nézek hátra, csak elrakom a vizet, a hátamra kapom a táskámat, és karba tett kezekkel várom a többieket.
A szemem sarkából látom, hogy Radler is a part felé tart, és azt is látom, hogy engem figyel, de direkt nem nézek rá. Kezdek rájönni, hogy elég bunkón viselkedtem vele, de ha most oda megyek hozzá, és bocsánatot kérek, egészen biztos, hogy sírva fakadok. Azt pedig semmiképpen sem szeretném, szóval marad a duzzogás. 
Miután Jana is előkerül a vízzel, és Radler is megtölti a saját kulacsát, elindulunk visszafelé a romokhoz. Az út csendesen telik, aminek örülök, mert ezek szerint a többiek is megértették, hogy érzékenyen érintett a folyó. A Nap éppen kibukik a horizont mögül, mikor meghalljuk Claudius Templesmith hangját. Egyszerre állunk meg, és kezdjük el hallgatni.
- Figyelem, játékosok, figyelem! Ma délben lakoma lesz a Bőégszarunál. Tudjuk, hogy mindannyian szeretnétek már enni egy jót. Nos, biztosíthatlak benneteket, hogy ezúttal a Kapitólium rendkívül bőkezű lesz e tekintetben. - Vár egy kicsit, majd folytatja: - Hmm. Ez volt az egyetlen bejelentés. Szóval ne feledjétek: ma délben lakoma a Bőségszarunál. Boldog Viadalt, és sose hagyjon el benneteket a remény!
Miután a hangja elhal, csak egy-két madarat lehet hallani valahonnan nagyon, nagyon távolról, melyek megpróbálkoznak egy kis énekléssel. Mi csak állunk, és bámulunk egymásra. Számítottunk a lakomára, de most, hogy valóban eljött, már nem olyan kecsegtető, mint eddig volt. Végül Radler indul el, mi pedig követjük.
- Mennyi az idő? - néz rám.
- Fél hat lesz – válaszolom, miközben az órámat bámulom, hogy ne kelljen találkoznom a tekintetével. A csizmámat hallgatom, ahogy a ragacsos trutyiban cuppog, aztán meg a madarakra figyelek.
- Akkor még van öt és fél óránk – mondja Radler pár pillanat múlva.
- Mit fogunk addig csinálni? - Jana hangján hallatszik, hogy ideges.
- Felkészülünk. - A fiú nem ideges, holott neki kell majd odamennie a Szaruhoz. 
Lopva rásandítok. Várjunk csak... Mi van, ha pont ez a célja? Ha igazából szövetségben van a Hivatásosakkal, és előre megbeszélte velük, hogy ide jön, barátságot köt velünk, aztán mikor bejelentik a Lakomát, akkor odavisz minket, és a többi Hivatásossal együtt ránk támad? 
Lassan megyek, így lemaradok Jana és Radler mögött. Ettől a hirtelen felismeréstől ideges leszek és remegni kezdek. A késemet szorongatom, és a fiú tarkóját bámulom. A napfény megcsillan szőke haján, és a legkevésbé se néz ki úgy, mint aki éppen egy hidegvérrel kitervelt gyilkosságon töri a fejét. Ez nem jelent semmit, szól egy hang a fejemben. Igaza van. Radler Hivatásos, hiszen az Első Körzetből jött. Nem számít, hogy a húgát úgy óvta. Az más. Ő a testvére volt. De én nem vagyok senkije, csak egy tizenöt éves, gyenge lány vagyok a legcsóróbb körzetből, aki csoda, hogy eddig életben maradt. Ha engem és Janát kinyírnak ma, akkor már csak hatan maradnak: ketten a Másodikból, Tharin a Tizenegyedikből, Radler, Smirk, és Maximus. Ahogy rá gondolok, egyszerre leszek rosszul, és önt el valami különös, kellemes érzés. Ezt az érzelmet nem tudom hová tenni, mert sosem éreztem még ilyet. Létezik egyáltalán ilyen ellentmondásos dolog? Azt hiszem, én bízom Maximusban. De miért? 
Minden bizonnyal azért, mert megmentette az életemet. Ha én nem tudom, akkor azt szeretném, ha ő nyerné meg a Viadalt.

14 megjegyzés:

  1. Részemről pedig erőteljesen filózom rajta, hogy aki minden második bejegyzése előtt statisztikát készít, hogy hányan látták és hányan kommentelték, pipálták a bejegyzéseit, kiszedem a fanfic sarokból.

    Elnézést, hogy megfogalmazom, de engem - visszatérő, rendszeres, hónapok óta kitartó olvasóként - eléggé zavar az, hogy a kirakott 6-7 oldalam közül a Tied a harmadik, ahol folyton ezt olvasom.

    Miközben van, hogy azt írod (kettővel ezelőtt), hogy nem is válaszoltál a kommentekre, múltkor, hogy bocsi, most nincs időd, meg hogy ja, elszaladt az idő, és később tetted ki a fejezetet.
    Ha (el)várod, hogy legyenek kommentek, illik azokra válaszolni. Ha meg szeretnéd tartani az olvasóidat, illik tartani magad a magad által vállalt időpontokhoz.

    De szerintem ennél sokkal fontosabb lenne, hogy lásd, hogy igenis SOK állandó olvasód van, gondolom, a letöltésszám jól mutatja hányan nézünk vissza nap-mint-nap, hogy azt nézzük, kitetted-e már az új fejezetet.

    Mindezt pedig azért, mert JÓ a történet. Szerethető, és minden aggodalmam ellenére nem laposodott el az arénában sem, izgalmas, kreatív, több szálon fut.

    De nagyon rossz minden második-harmadik alkalommal számonkéréssel szembesülni. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem csinálok minden bejegyzés előtt statisztikát, de azért figyelem az eseményeket.
      Örülök tényleg, hogy visszatér olvasó vagy, és köszönöm neked, de itt most lényegében nem erről van szó. Hanem arról, hogy itt van a történet, ahogy te is mondtad, folyamatosan nő a letöltésszám, sokan olvassátok, de nincsenek visszajelzések. Nem tudom, hogy írtál-e már történetet, amit aztán közzé is tettél valahol, de igenis bosszantó a tudat, hogy egyes olvasók egyszerűen nem jeleznek vissza - se-hogy. Nem akarok követelőzni, se megbántani senkit, de tényleg, viszont zavar ez a dolog, és annyira rosszul esik. ><
      Ha már egyszer időt szánok a blogra, rendbe rakom, ízlésesen megcsinálom, hozom a részeket (itt megjegyzem: itt van az iskola, nem, nincs annyi időm, mint a nyáron, ezért késett EGYETLEN napot a rész), akkor azt hiszem, jogosan szeretném, ha írnátok nekem - de legalább pipálnátok. Egy írónak igenis fontos, hogy az emberek, akikről tudja, hogy olvassák a történetét, adjanak neki valami visszajelzést, hogy igen, tetszik, vagy nem, ezt most nem értem, ez a rész nem lett olyan jó... Vagy valamit, érted.
      Ami pedig a kommenteket illeti, amikre nem válaszoltam: sajnálom. Amint már említettem, elkezdődött az iskola, minden nap estig tanulok, eléggé lefárasztanak a napok, és azt hiszem, nem róhatod fel nekem, hogy soha nem válaszoltam a hozzászólásokra, mert egy kezemen megtudom számolni, hogy hányra nem írtam vissza, akár rájuk is kereshetsz - és mindnek volt/van oka. A többi blogomat is megnézheted, egyedül a személyes az, amin nem szoktam visszaírni a kommentekre.
      Nem ígérem meg, hogy nem fogok még írni ezzel kapcsolatban az olvasóimnak, de ha ez ennyire zavaró, akkor ígérem, megpróbálom magamban tartani az észrevételeimet.
      Azonban azt jó tudnod/tudnotok, hogy nem poénból irkálok ilyesmiket, hanem azért, mert igenis, oka van.

      Törlés
    2. Figyelj. Szerintem tudomásul kell venni (vagy talán a lelkednek jobb lenne, ha sikerülne), hogy igenis vannak, akik read only-k maradnak örökre. Ha valaki nem akar megszólalni, az egy ilyen írás után sem fog. Meg egyáltalán: az úgy igazi, ha úgy kell kikönyörögni egy-egy hozzászólást? :(

      Történetet nem írtam, mondjuk fordítós blogom volt, és igen, tudom, hogy milyen fontos a visszajelzés. Az én oldalamon most 150 olvasó van. Ebből, ha megszólal 10-20, akkor sokat mondok. De még ha mondanánk, hogy forog mondjuk úgy 50 név, az is töredéke a 150-nek. És ebből 2-3 fő az, aki kvázi rendszeresen visszaigazol. A többiek olvasni járnak oda. Ahogy ide is. Amúgy nálam az elején volt, hogy hónapok teltek el, hogy szinte soha senki nem kommentelt, pedig azt gondoltam (és gondolom most is), hogy akkor is igyekeztem izgalmas híreket tálalni. Még ha nem is magam találtam ki azokat.

      Negatív kritikát nem jó írni. Tudod miért? Mert olyan hálátlan dolog. Pár résszel ezelőtt nekem is rossz volt, amikor egyik alkalommal a szép hosszú, kiforrott részeidhez képest, egy alig képernyőnyi fejezet várt minket. De most álljak neki kritizálni, amikor egyáltalán örülök neki, hogy olvashatom?

      Vagy amikor érzésem szerint túlságosan is belementél abba, hogy Sash énekeljen az interjúja alatt/helyett? Hát Istenem, én így gondolom, Te meg nyilván másképp, mert különben nem így írtad volna. Mi értelme lett volna belemenni? Csak a rossz érzésed lett volna tőle, mert Te szeretettel, lelkesen írod a történetet, és igazán jól is csinálod. És szerintem, akik visszajelzünk, mind - egyhangúlag - ebben erősítünk meg. De egy történet hullámzik (a legjobb is), van jobb meg rosszabb része. Én Suzanne Collins eredeti trilógiájának is gyűlölöm a végét, de attól még a teljes sorozatot szeretem, és az a fontos.

      Ráadásul - szerintem - most kicsit a történeted is várakozó állásponton volt. Mi is kivártunk. Nyilván most a lakoma lesz egy nagyobb falat, majd azután tudunk mondani valami konkrétabbat.

      Éstovábbá. Én ma nagyjából negyed 9-kor végeztem mindenféle dolgommal. Akkor jutottam az oldalamhoz is, de ide is idejöttem, hogy válaszoljak, hogy lásd, nem a rossz szándék vezérel, csak tényleg egy olvasónak az sem jó, ha többször fut bele ugyanabba a szövegbe a bejegyzés előtt.

      Jól írsz Bridget, klassz a történeted. Kövesd a letöltésszámot, és legyen önbizalmad, mert - bár laikus vagyok - de érdemes foglalkoznod az írással. Hajrá :)

      Törlés
    3. Oké, rendben, értettem. Megpróbálom visszafogni magam, csak hát... tudod. Néha megveszek, mikor látom, hogy itt vannak és olvasnak, de nem jeleznek semmit. De okéokéoké, nem lesz több ilyen "írjatok kérlek" dolog, legalábbis nem minden harmadik résznél, rendben?
      És köszönöm, hogy így kifejtetted a véleményedet, talán eltúloztam a dolgot. Sajnálom, ha zavart. ><
      Örülök neki, hogy tetszik a sztori és szereted, remélem, a végéig itt maradsz. :)

      Bridget

      Törlés
    4. Látod, Bridget? Látod, hogy olvasnak! Nyilván azért olvasnak, mert tetszik nekik a történet! Egyet kell értenem Ancsival, nem hiszem, hogy túlzottan magadra kellene venned a dolgot. Így tovább, ügyesen, ahogy eddig is, de ne spilázd túl, oké? :)

      Puszi, O.

      Törlés
    5. Igen, látom, ezt eddig is tudtam, mármint, hogy olvasol. Szoktál írni, és köszönöm is a komijaidat! :3
      Megpróbálom kevésbé magamra venni a dolgokat ezentúl. :)

      Törlés
  2. Egyetértek Ancsival. Abban pedig főleg, hogy ne aggódj, mert jó a történet! Nagyon is!
    Bár ugyanakkor megértem, hogy igényled a visszajelzéseket, én is ilyen vagyok. Pont ezért is írok ha nem is minden részhez, de minimum minden fejezethez. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és örülök neki, hogy szerinted is jó a történet.
      Igen, téged szoktalak látni, ezt is köszönöm! <3

      Törlés
  3. Éjfél múlt és holnap suli........így kételkedj a történetedben.....a többit megírom majd délután, viszont most ki vagyok ütve.....
    xoxo:Egy új olvasód

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt most vegyem úgy, hogy ennyire tetszik? :)
      Köszöntelek az oldalon! <3

      Törlés
  4. Szia!

    Eddig még nem írtam hozzászólást, de pipát majdnem minden részhez teszek. Nem biztos, hogy ezután nagyon gyakran írnék, mert én nem írok blogot/könyvet/fanficet stb. így csak annyit tudnék írni, hogy lett, kövit, szuper sztori, de kritikát nem. Ezek meg olyan sablonos szövegek. De majd igyekszem.

    A sztori amúgy szuper, tetszik ez a "mi lett volna ha..." történet, és nagyon jól írsz. Azt pedig teljes mértékben megértem ha csúszol egy- egy résszel, hiszen itt a suli, nem lehet mindig a gép előtt ülni. Sok sikert a blogohoz, én mindig olvasni fogom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Moonlight!
      Tudod, azért éri meg néha így megbolygatni az olvasókat, mert olyan kommentek érkeznek, mint a tiéd. Nagyon jó belátni néha a falak mögé, vagyis inkább elé, és megtudni, hogy kik olvasnak. Köszönöm neked a pipákat, köszönöm a szavaidat, és hogy megosztottad velem a gondolataidat!
      <3

      Törlés
  5. Na, újra itt!
    Nagyon szeretem a történeted, képtelen voltam lerakni a telefont! Azon gondolkozom, hogy lesz e valami Max és Sash között!! Remélem:)! Imádom Janát, és Radlert is kezdem egyre jobban megkedvelni. Várom a folytatást!;)
    xoxo: éjszakázó olvasód, Szocsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy olvasod, annak meg aztán pláne, hogy nem tudod lerakni! Juj, ez kicsit hihetetlen, boldoggá tettél, köszönöm. :3 <3
      Hogy Max és Sash? Nos, meglátod. Minden kiderül. :)

      Törlés