1. Fejezet - IV. rész

Kedved Olvasóim,

íme, a következő rész, amit időzítettről kaptok. Nem tudom, ki írt, vagy hogy hány pipa van, de köszönök mindent! :)

Dorine <3

U.I.: Szurkoljatok, ma van fizika órám... O.O

_____________________________________________

Otthon lekvár és gyömbér illata fogad, na meg a szüleim. Mindketten a konyhában vannak, apa is megérkezett már, és éppen arról beszélgetnek, hogy mivel jutalmazzák vénséges vén tyúkunkat, Rozit, akinek apu külön kis kuckót alakított ki a hátsó kertben. Anya szerint nem élne túl egy ilyen hideg telet, így már be is szereztek neki egy kutyaházat. Rozi egy kutyaházban lakik már november óta, és nagyon élvezi. Egy pár hete leállt a tojással, de senki sem hibáztatja érte. Apáék most azon ügyeskednek, hogy mindene meglegyen a nyugdíjas éveiben.

- Sziasztok – huppanok le közéjük az asztalhoz. Középre rakom a dobozt, és felnyitom a tetejét. Valami piskótás, narancsos, csokis finomság van benne, egész mogyorókkal. - A Mellark családtól sok szeretettel.

Míg a sütiből falatozunk, apa elmeséli, hogy milyen galiba volt a bányánál a hó miatt, meg hogy elkavartak valamit a papírjaival, így nehezen ment a felmondás – pedig állítása szerint csak alá kellett volna valamit írnia. Aztán anya tájékoztat, hogy az előkészítő csapat és Cinna holnap kicsit később, csak tíz óra körül fognak érkezni, mert először elintézik Katnisst, én pedig aztán jövök, hogy délben, mikor kilépek majd a frissen hullott hóra a kamerák elé, mindenem tökéletes legyen.

Úgy érzem, most igazán rém férne egy kiadós alvás, főleg egy olyan nap előtt, mint a holnapi, így hát jó éjszakát kívánok a szüleimnek, és elvonulok a szobámba. Olyan menő a házunk, hogy saját fürdőszobám is van, és egy egész helységet alakítottak ki csak a ruháimnak. Én nem szoktam vásárolgatni, meg amúgy itt, a Tizenkettedikben sok lehetőség sincsen ilyesmire, de Cinna mindig küld valami cuccot, hogy ne legyen olyan üres a gardróbom. Most azonban nem öltözni indulok, hanem fürdeni. Tele engedem a kádat forró vízzel, szórok bele egy csomó fürdősót, aztán vagy fél órán keresztül áztatom magamat, mielőtt ágyba bújnék. Nem megy könnyen az elalvás, mert tudom, hogy holnaptól kezdve majd' két hétig minden éjszakámat egy vonaton fogom tölteni, és körzetről körzetre fogok utazni Panemben. Összeszorul a gyomrom, ahogy a Győzelmi Körútra gondolok. Ezen kezdek agyalni, ezért egy jó darabig nem sikerül elaludnom. Órák hosszat csak forgolódom, aztán a tekintetem végül megállapodik a zongorámon. Rikitől kaptam a tizenhatodik születésnapomra. Anyáék nem akarták megengedni, hogy elfogadjam, pedig rettentően örültem neki. Végül Riki azzal győzte meg őket, hogy az, ha valaki tud zongorázni, nagyon nagy tudás manapság. Szerinte még a Kapitóliumban is ritkaság az olyan, aki játszik ezen a hangszeren, ráadásul az éneklésben is segít, mert rávezet a tiszta hangokra. Arról már nem is beszélve, hogy dallamokat írhatok vele. Ugyan még nem nagyon megy a zongorázás, hiszen alig két hete van a birtokomban a hangszer, de Riki rengeteget segít nekem, és ennek köszönhetően már tisztában vagyok az alapokkal.

Csak bámulom a zongorát, és hallgatom a saját lélegzésemet. Aztán lecsukódnak a szemeim, és átcsöppenek abba a világba, amitől a szívem mélyén talán örökké rettegni fogok.

Ma is Janával álmodom. Az egyetlen szövetségesemmel, a lánnyal, akiben megbíztam az arénában. Együtt szeljük keresztül a sötét, mohás erdőt. A többiek elől menekülünk, mert bár sehol sem látjuk őket, mégis halljuk a hangjukat, és tudjuk, hogy itt vannak valahol a közelben. Rettegés lesz rajtam úrrá, mikor meghallom Jana sikolyát, és ismét végig kell néznem, ahogy meghal. Fekszik a földön, én pedig nem tudok odamenni hozzá. Körülvesz egy hatalmas üvegbúra, amin a többi kiválasztott arca és neve lebeg, a füleimet betölti az ágyú dübörgő hangja, aztán az üvegkupola lassan megtelik meleg, sűrű vérrel. Fuldokolni kezdek, üvöltve verem a falat, de senki sem segít.

Arra ébredek, hogy az ökleimmel a földet püfölöm, és nagyon fájnak a kezeim. Ki tudja, mióta fekszem már az ágyam helyett a szőnyegen. Ismét kell egy pár pillanat, hogy megnyugodjak, és biztosítsam magam arról, hogy minden rendben, már nem az arénában vagyok. Szükségem lenne most valakire, aki megölel, valakire, aki megvigasztal, de tudom, hogy anyáéknak nem szólhatok a rémálmokról, rajtuk kívül pedig nincs itt más. Már az is kész csoda, hogy eddig nem hallották meg az éjszakai üvöltéseimet. Nem is kell meghallaniuk. Csak a frászt hoznám rájuk, azt pedig semmiképpen sem szeretném, hogy megint miattam kelljen aggódniuk.

Mivel tudom, hogy nem fogok tudni visszaaludni, óvatosan feltápászkodom a földről, és lámpát kapcsolok. Ahogy a halvány fény elárasztja a szobámat, teljesen megnyugszom. Minden rendben, semmi baj – zakatol a fejemben. A falióra hajnali négyet mutat, ami nagyon jó ahhoz képest, hogy általában egykor szoktam felriadni. 

A zongorámhoz sétálok, és leülök elé. Egy ideig csak bámulom a billentyűket, aztán óvatosan játszani kezdek. A hangok össze-vissza jönnek, így a végén csak egy nagy gabalyodás lesz az egészből. Felsóhajtok, a tenyereimbe temetem az arcomat, és megengedem magamnak, hogy sírjak egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit, mert elhatároztam magamban, hogy erős leszek. Ha képes voltam túlélni egy Viadalt, akkor utána sem roppanhatok össze. Gyorsan le is törlöm a könnyeimet, hátra simítom a hajamat, felállok, és járkálni kezdek. Azon agyalok, hogy mivel üssem el az időt hétig, mikor majd lemegyek a konyhába. Azért akkor, mert olyankor már nem lesz gyanús a dolog. Általában nyolckor szoktam levonulni, de most lehet egy órával korábban is, hiszen ráfoghatom arra, hogy a Győzelmi Körút miatti izgalomtól nem alszom. Ez persze nem igaz, mert inkább félek a Körúttól, mintsem izgulok miatta.