2014. január 21.

2. Fejezet - IV. rész

Kedves Olvasóim! <3
Ezen az esős, madárcsicsergős januári napon meghoztam nektek a következő részt. Örülök, hogy tetszett az előző, már megyek is válaszolni a kommentjeitekre! Valamint köszönöm a pipákat és a véleményeket, még mindig nagyon sokat jelentenek számomra. Tuti, hogy közhelynek hangzik, de nem hazudok, tényleg fontosak vagytok! Nélkületek nem lenne annyi értelme írnom. <3 
Amint láthattátok, felkerült a blogra egy új kinézet, mert veszettül kiakartam próbálni az új textúráimat, és amúgy is terveztem már egy dizájnolást. Volt visszajelzés, hogy sötét a szöveg, nehezen olvasható stb, ezt azóta ugyan orvosoltam már, de ha valaki még mindig nehezen olvassa, akkor írjon, és azonnal világosítom! 
Valamint csináltam magamnak egy ask.fm-et, ahol kérdezhettek bátran akármit, megpróbálok válaszolni - az oldalsávban, az elérhetőség alatt megtaláljátok a linket. Szívesen tartanám veletek a kapcsolatot. :3 
Most pedig kellemes olvasást és további szép hetet addig is, míg legközelebb találkozunk! 
Szeretettel,
Dorine <3
__________________________________________________




Másnap reggel pontban nyolckor harcra kész állapotban állok meg az étkezőkocsiban. Ahogy Effie mondta, az előkészítő csapat azonnal megrohamoz. Annyi időt kapok még, hogy gyorsan megreggelizzem, de aztán egyből elcipelnek egy furcsa szobába, ami leginkább arra a helyre emlékeztet, ahol legelőször találkoztam a három fura alakkal, az Átalakító Központban. Venia, Flavius és Octaivia folyamatosan beszélnek, izgatottan locsognak, én pedig csak lehunyt szemekkel hallgatom őket, és tűröm, hogy az egész testemet szőrtelenítsék, kifésüljék és befújják valamivel a hajamat, meg megcsinálják a manikűrömet.
Miután végeznek, Cinna jelenik meg a ruhámmal és a kiegészítőkkel. Először felviszi a sminkemet, aztán felvehetem a szettet, amit összeállított nekem. Fekete, térdig érő, margaréta-mintás ruhát kapok saruval, hajpánttal és sárga fülbevalóval.
- A Tizenegyedik Körzetben a mezőgazdaság az iparág – magyarázza Cinna. - Próbáltam erre tenni a hangsúlyt.
- Szerintem nagyon jól néz ki – nézek végig magamon a tükörben.
- Ezt örömmel hallom – mosolyodik el Cinna.
Mire ismét kilépek a folyosóra, már a Tizenegyedik Körzet közelében vagyunk. A stílustanácsadóm hív, hogy menjek én is az étkezőbe, mert mindenki ott van már, de még maradok egy kicsit, és bámulom a végtelenbe nyúló, hatalmas, zöld mezőket. Aztán egy borzasztóan magas kerítéshez érünk, van vagy tíz méter. Elszorul a torkom, a szívem hevesebben kezd verni. Itt vagyunk, megérkeztünk a Győzelmi Körút legelső állomására. Lassan gördülünk egyre beljebb, aztán átjutunk a kerítésen, és a vonat tovább halad. Itt bent már vannak emberek is: mindannyiuknak csokoládészínű bőre van, és úgy látszik, elég keményen dolgoznak. Szeretném tovább nézni őket, szeretnék valahogy kapcsolatba kerülni velük, és elmondani nekik, hogy mennyire sajnálom, ami történt, de nincs rá lehetőségem, mert Effie jelenik meg a folyosó végén, és szól, hogy azonnal jöjjek az étkezőbe egy utolsó eligazításra. A jobb kezemet végig az üvegen húzom, ahogy megyek, és csak akkor engedem el a szemeimmel a tengernyi levelet, mezőt és gyümölcsfát, mikor belépek az étkezőbe.
Mindenki itt van, még Haymitch is. Rám néz, úgy üdvözöl, de nem szól semmit. Katniss mellette ül, vele köszönünk egymásnak, aztán Effie leültet egy fotelbe, és végigveszi velem a mai nap menetét.
Mindent úgy teszek, ahogy Effie parancsolta: mosolyogva tűröm, hogy fegyveres Békeőrök a Törvényszék Épületébe kísérjenek, aztán ránk zárják az ajtókat. Itt várakozunk egészen addig, míg el nem jön az ideje, hogy én, egyedül én kilépjek a verandára. Tudom, hogy itt a pillanat, amitől rettegek. Hamarosan farkasszemet kell néznem Smirk és Tharin családjával, hamarosan mindenki megláthatja majd, hogy mennyre szánalmas vagyok.
- Sash – lép mellém egyszer csak Katniss -, minden rendben? - Mivel hallgatok, folytatja: - Úgy értem, a fejeddel. Mindenre emlékszel?
- Igen – bólintok határozottan, és megszorítom a papírt, amire a kapitóliumi szöveget nyomtatták, amit fel kell majd olvasnom.
- Rendben. - Katniss a vállamra teszi a kezét, és bátorítóan megszorítja. - Ügyes leszel.
Ránézek, halványan elmosolyodom, de nem válaszolok. Mikor találkozik a tekintetünk, hirtelen a karjához kap, aztán a vállam alá tűz valamit.
- A fecsegőposzátád – érintem meg a kitűzőt, ami most már az én ruhámat díszíti.
Katniss a fülem mögé igazít egy tincset, és megpaskolja a karomat. - Sose hagyjon el a remény – suttogja úgy, hogy csak mi ketten hallhassuk.
Effie a hátam mögé lép, és a kezével tol ki a hatalmas boltíven, mihelyt kitárulnak a kapu szárnyai. Az emberek tapsolnak, és pedig végig a földet bámulom, míg végre megállok a napos verandán. Szívesebben állnék a sötétben, mert így olyan érzésem van, mintha egy kihallgatáson lennék.
Ahogy a taps elhal, végre körbe merek nézni. Tengernyi ember jött ki a térre, még annál is többen, amire számítottam. Ezek vannak vagy tízezren, és mind engem néznek. Szörnyű. A verandáról levezető lépcső két oldalán, pontosan a színpad előtt két emelvényt állítottak Tharin és Smirk hozzátartozóinak, de csak az egyiket foglalták el, a másik üresen áll. Hirtelen eszembe jut, hogy mi történt a bolond lánnyal, Smirkkel, és megértem, hogy miért nincsen családja. Tharin rokonai sincsenek sokan, mindössze egy öreg nő és egy kislány áll az emelvényen.
Izzadni kezdenek a tenyereim, és arra vágyom, bárcsak lenne itt valami vagy valaki, hogy megkapaszkodhassam. Attól félek, menten elájulok. Amúgy sem szeretem, mikor a figyelem központjában vagyok, de egy ilyen alkalom még szörnyebb, mint úgy amúgy. Hatalmas szerencsémre egyszer csak egy férfi kezd beszélni, fekete öltönyéből és ősz hajából ítélve arra következtetek, hogy ő a polgármester. Aztán egy apró kislánytól kapok egy virágcsokrot, amit őszinte mosollyal az arcomon köszönök meg – végre foghatok valamit. Aztán én következem: előre lépek egy pár lépést, és elkezdem darálni a szöveget, ami a papírra van felírva. Néhányszor elkap a kísértés, hogy a sorok közé nézzek, de aztán erőt veszek magamon, és tartom a szemkontaktust a közönséggel. Arra számítok, hogy felszegett állal, lenézően fognak rám visszanézni, de pont ellenkezőleg történik: ugyan olyan megtörtnek látszanak, mint ahogy én is érzem magam. A polgármester mélyen a szemembe néz, mikor átadja nekem a plakettet, ettől pedig különös érzés önt el, azonban nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e ez a dolog, vagy nem. Mindenesetre megkönnyebbülök, mikor vége az egésznek, és ismét a már ismert emberekkel lehetek, elzárva a nyilvánosság elől, egészen addig, míg el nem kezdődik a díszvacsora. Fehér, könnyű ruhát kapok Cinnától, szinte nem is érzem, hogy rajtam van.
- Visszaadnád Katnissnek a kitűzőt? - nyújtom felé az apró tárgyat, mikor hátrébb lép, hogy megnézze, minden stimmel-e.
- Nem. - Mosolyogva rázza a fejét, aztán a két tenyerével összezárja az ujjaimat, így a fecsegőposzáta a markomban marad. - Katniss azt kérte, te viseld, míg tart a Körút.
- Tényleg? - motyogom.
- Igen – bólint Cinna. Finoman elveszi tőlem a kitűzőt, majd a ruhám pántjára erősíti.
A díszvacsora szörnyen unalmasan telik. Egy csomó embertől kapok mindenféle bókot, és a nyolcadik idegen száj puszija után már hányingerem lesz. Olyanokkal kell táncolnom, akiket eddig még sosem láttam, és olyanoknak kell mesélnem az életemről, akiknek nem akarok. Mikor elegem lesz a sok alakból, a kezembe veszek egy tányért, megpakolom mindenféle kajával, és annyit tömök a számba, amennyit csak tudok, így mindenki látni fogja, hogy nem érek rá se puszilkodni, se beszélgetni, se táncolni. Ez a taktika beválik, mert a továbbiakban békén hagynak. Ennek ellenére nagyon örülök, mikor megjelenik Effie, és szól, hogy indulnunk kell.
A vonaton töltött éjszakám ismét borzasztóan telik. Mivel álmos vagyok, tusolás után azonnal ágyba bújok. Próbálok szép dolgokra gondolni, mielőtt elaludnék, és ennek az lesz az eredménye, hogy már hajnalodik, mikor felriadok. Mivel a többiek még nem mutatkoznak, szerzek magamnak egy bögre forró csokit az étkezőből, aztán a vonat végében letelepszem a kanapéra, bebugyolálom magam egy meleg, puha pokrócba, és bámulom a tájat. Hatalmas az itteni ablak, és így szemlélve a tájat olyan az egész, mintha repülnék. Végignézem, ahogy a Nap lassan előbukik a horizont mögül, és színesre festi a mezőket. Itt már nőnek kisebb-nagyobb fák, de hamarosan ismét egy olyan területre érkezünk, ahol nincs más, csak végtelen gabonatáblák. Látok néha egy-egy marhacsordát meg pár szárnyas állatot, de egészen addig nem fogom fel, hogy hol is járunk, míg meg nem pillantok egy tucat lovat, amint fejüket a magasba tartva, rémülten köröznek egy karámban, a vonattól nem olyan messze. A forró csokis bögre kiesik a kezemből, olyan hevesen állok fel. Teljesen belegabalyodom a pokrócba, de végül sikerül az ablakhoz lépkednem, és az orrom mellett a tenyereimet is az üvegnek nyomom.
- Jana – suttogom, a leheletem párásra festi az átlátszó anyagot. 
A mai megálló a Tizedik Körzet, a szövetségesem lakhelye.  

6 megjegyzés:

  1. Ez valami fantasztikus lett! Szörnyen várom már a következő részt és érdekel hogy fog beszélni Sash Jana családja előtt! :) <3 Puszi: Reni E. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lett az új kinézet, és a rész is jó lett =) Szegény Sash, kíváncsi vagyok, hogy fogja viselni, ahogy szembe kell nézni Jana családjával =/ =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik - a rész is, és a kinézet is egyaránt. :) Köszönöm a komidat, hamarosan minden kiderül! :D

      Törlés
  3. Nem is tudok mit mondani. Még mindig nagyszerűen írsz, egy részre sem tudnám azt mondani, hogy "hát, átlagos". A fogalmazásodba pedig egyáltalán nem tudnék belekötni. :)
    Nagyon várom a következő részt, hiszen végre Jana körzetébe is elérkeztünk a fejezet végén. Eszméletlenül kíváncsi vagyok, mi lesz majd, mikor Sash ott fog állni a hozzátartozóival szemben. :)

    Lejla:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, annyira örülök neki, hogy komolyan ezeket gondolod! El sem hinnéd, mennyit jelentenek a szavaid, de komolyan... Köszönöm szépen, remélem, sosem fogok csalódást okozni! <3

      Törlés