2014. február 26.

5. Fejezet - I. rész

Sziasztok! :)
Ugye ti is érzitek a tavasz illatát? Mert én igen! És meg kell mondanom, hogy ettől a napsütéses, finom szellős időtől valahogy visszajött az a régi, igazi HG életérzésem most így hirtelen, és kedvem támadt azonnal tovább írni az Akik vagyunkot. Azt hiszem, miután kirakom ezt a részt, neki is látok. :D 
Amint látjátok, új a design - már megint. Be kell vallanom, nekem nem annyira jön be, zavar, hogy ennyire összefolyósan sötét, és ez a fejléc... eh. Szóval számítsatok rá, hogy a napokban vagy valamikor újra nem lesz elérhető egy kis ideig a blog, mert átalakítom. 
A pipákat és hozzászólásokat pedig ismét köszönöm szépen, remélem, továbbra is tetszeni fog a történt! <3
Kellemes olvasást,
Dorine Osteen :)
_____________________________________________________




Még mielőtt bármi is történhetne, még mielőtt bármi is eljuthatna az agyamig, még mielőtt bármit is felfoghatnék, hirtelen kiáltozás hangja töri meg az eddigi néma csendet. Haymitch-csel egyszerre fordulunk a sikátor fényes oldala felé, amerről bejöttünk. Még csak most tűnik fel, hogy hol vagyunk. Ez itt a Zug egyik oldala, bár nem tudom pontosan, hogy melyik, mert nem szoktam ide járni. Ez itt a fekete piac, a bűnözés melegágya, ami nem az olyan lányoknak való, mint én – sokkal inkább az olyanoknak, mint Katniss. Őt ismerik itt, engem nem, és nem is kockáztattam, hogy esetleg ismerjenek.
- Mi volt ez? - kérdezem, mikor a kiáltozások egy pillanatra lecsillapodnak. Azonban nem telik bele fél másodpercbe, ismét felhangzik egy sikoly, aztán férfiak kiabálnak, és dulakodás hallatszik az épületből. Nem fogok hazudni, elég ijesztő a helyzet.
- Gyerünk, arra! - mutat a hátam mögé Haymitch. Az, hogy nem a kérdésemre válaszol, csak még jobban megrémít.
- Mi történik? - ismétlem meg a kérdésemet immáron egy fokkal hisztérikusabb hangon. - Haymitch?
- Tűnés! - parancsol rám fojtott hangon. - Menj már! - A vállaimnál fogva megfordít, és a sikátor sötét belseje felé lök.
Mivel nincs más választásom, elindulok. Egyáltalán nem értem, hogy mi van, vagy hogy mi történik, de mikor a kiáltozások egyre csak erősödnek, figyelmes leszek valami másra is. Mintha dobozokat dobálnának, széttörik pár üveg is, aztán bakancsok dobognak. Mikor meghallom a fegyverropogást, felsikoltok. Haymitch a számra tapasztja a kezeit.
- Sssh! - csitít. - Maradj csöndben, és menj tovább! - utasít.
Lefejtem magamról az ujjait, aztán engedelmeskedem. Zakatoló szívvel, futólépésben haladok a sikátor belseje felé. Fogalmam sincsen, hogy Haymitch merre akar menni, mert ez itt zsákutca.
- Most merre tovább? - kérdezem suttogva.
Haymitch összehúzza a szemeit, ahogy körbefordul, végül az oldalt húzódó kerítés felé bök. - Állj oda, és maradj itt addig, míg vissza nem jövök.
- Nem! - rázom meg határozottan a fejem. - Nem hagyhat itt! - Mikor látom, hogy azért is egyedül fog hagyni, elkapom a kabátujját, és könyörgőre fogom. Tényleg nagyon félek. - Haymitch, kérem, ne hagyjon itt!
- Itt maradsz, és kész! - ráz le magáról. - Ide figyelj, Sash. Ha minden igaz, rohadt rossz helyen vagyunk. A
fal túloldalán – bök a téglákra – éppen most lövik halomra a barátaimat. Ugye emlékszel, hogy mit mondtam Snow elnök látogatásáról? Mindenki meghalhat, akinek köze van Katnisshez. Szóval maradj nyugton, és várj egy kicsit, értetted?
Mivel felfogom, hogy úgy sincs más esélyem, hát némán bólintok, és mikor Haymitch lopakodva elindul a sikátor világos, utcára néző vége felé, zihálva a falhoz lapulok. Mit is mondott? Hogy épp most lövik halomra a barátait? Vajon a Zugban áruló emberekre gondolt? Valószínűleg igen, hiszen jól ismeri őket, itt szokott piát venni, ráadásul Katniss is sokat jár ide, úgy tudom. Szóval én vagyok az egyetlen, aki nem ismeri a Zugot úgy, mint a tenyerét – na meg talán Peeta, de hozzá nem szívesen hasonlítom magam.
Nem telik bele két másodpercbe, ismét felkiált valaki. De ez most valahogy más, mintha egy kisgyerek lenne. Aztán a hangja több gyerekével, felnőttével és idősével keveredik, míg végül egyetlen hatalmas, vérfagyasztó ordítás nem kerekedik belőle. Összepréselem az ajkaimat, és próbálom kizárni a gondolataimból azt, hogy mi is történik pontosan körülöttem. Abba még bele se merek gondolni, hogy mi várna rám, ha meglátnának – így hát csak azért imádkozom magamban, hogy minél hamarabb eltűnhessek Haymitch-csel együtt. Nem is kell rá sokat várnom: a következő pillanatban ismét megjelenik, de nem sok jót tudok leolvasni az arcáról.
- Úgy van, ahogy mondtam – morogja, a hangjából csöpög a megvetés és az undor. - Itt vannak a Békeőrök, de ezek nem a mieink, valószínűleg most jöttek a Kapitóliumból.
- Gondolja, hogy Snow elnök küldte őket? - kérdezem remegő hangon.
- Nem, valószínűleg tündérországból lettek kiutasítva, mert túl gonoszak voltak – utánozza a hangomat. - Mégis mit gondoltál?
- Nem úgy értem! - rázom meg a fejem. - Hanem hogy Snow miattunk küldte-e ide őket – magyarázom.
- Tuti – bólint Haymitch, ahogy egy pillanatra a háta mögé bámul. - Minden bizonnyal. Le akar buktatni minket, legalábbis Katnisst. Meg téged is, bár ez nem fog menni, ha a Zugban keresnek – teszi hozzá gúnyosan.
- Elnézést, hogy... - kezdeném szarkasztikusan, de felemeli a kezét, mire hátra ugrom, nehogy pofon vágjon.
- Ne aggódj, úgyis lesz mód arra, hogy bűnhődjünk. Kijátszottuk a fejeseket, ezért pedig lakolnunk kell. A kérdés már csak az, hogy hogyan és mikor... Addig pedig gondolom jönnek az új szabályok és egyre durvább körülmények itt, a Tizenkettedikben – darálja Haymitch dallamos hangon.
- És most mi lesz? - kérdezem.
- Fogalmam sincs – fintorodik el. - Először jussunk ki innen valahogy.
Alig hogy ezt kimondja, hirtelen furcsa szag csapja meg az orromat.
- Maga is érzi? - A nyakamat nyújtogatva szaglászom a levegőt, de ekkor már biztos vagyok abban, hogy mi terjeng körülöttünk. A Tizenkettedik Körzetben nőttem fel, evidens, hogy bárhol felismerem ezt a szagot.
- Füst – húzza össze a szemeit Haymitch.
- Leégetik a Zugot? - csuklik el a hangom. Hirtelen nem magam miatt kezdek aggódni, hanem az emberek miatt, akik odabent éghetnek. Nem hiszem, hogy a Békeőröket érdekli az árusok és a vásárlók sorsa.
- A francba – morogja a fickó. Gyorsan körbejáratja a tekintetét a sikátoron, aztán megragadja a csuklómat. - Gyerünk! - fordít az utca világos vége felé.
Mikor leesik, hogy mire készül, már késő. A hópelyhek izgalomtól felhevült arcomnak csapódnak, a forró lángoktól felforrósodott, latyakká olvadt hó szétloccsan, ahogy rálépek. Összefolynak a hangok, a Békeőrök bakancsainak dobogása, az épület ropogása, ahogy a tűz lassan felfalja, és persze az emberek kiáltozása. Az egyetlen mázlink az, hogy túl nagy a zűrzavar, és így senkinek sem tűnik fel, ahogy elrohanunk a Zug mellett. Onnan, ha beérünk a házak közé, már simán meglóghatunk. Csak pár pillanat, és már az utcán vagyunk, itt normális a hó, csak a rárakódott szénpor szürkíti meg egy kicsit. Ez friss hó: onnan tudom, hogy még nem jártak rajta. Persze az is lehet, hogy az embereknek nincs kedve kimozdulni otthonról. Vagy meghaltak.

2 megjegyzés:

  1. Drága Dorine!
    Sajnálom, hogy mostanában ritkábban írok próbálom bepótolni. Ettől függetlenül, hogy nem zaklatlak még itt vagyok és olvaslak, csak nem jutok el a kommentírásig. Szóval most is nagyon jó lett a rész, mint általában mindig. Alig várom, hogy megtudjam mi lesz az Akik Vagyunk vége. Meg az egész történetre. Szerintem csodás a design, mint általában. Várom a kövit. <33
    Puszi: Reni Everdeen :) <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan már, egyáltalán nem baj, ha nem írsz mindig, de köszönöm, hogy most megtetted! :) Örülök neki, ha tetszik a rész, azt pedig, hogy mi lesz a vége a történetnek, majd megtudod. ;D

      Üdv,
      Dorine

      Törlés