Már betéve tudom
ezt a dumát, hiszen három éve pontosan ezen a napon mindig
meghallgatom. Ez volt a negyedik alkalom. Ami azt illeti, megvan a
saját kis véleményem erről az egészről. Először is, ha a
Kapitólium olyan nagy szeretettel és odaadással gondoskodott volna
a Tizenharmadik Körzetről, akkor egészen biztos, hogy az nem
lázadt volna fel. Aztán, miért is nem volt elég büntetés az,
hogy kinyírták az összes ottani lakost az atombombáikkal? Miért
kell minden évben értelmetlen halált halnia huszonhárom gyereknek,
miközben a kapitóliumi parádémajmok szórakoznak rajtuk? Ha a
drága Snow elnök annyira szeretné a "gyermekeit", akkor
nem tűrne el ilyesmit. A szeretet pedig szerintem nem olyan dolog,
amit ki kell érdemelni. Főleg nem gyilkolással. Főleg nem úgy,
hogy azok, akik elvileg olyan szörnyen szeretnek, közben remekül
megvannak otthon a kényelmes foteljükben, és azt nézik, ahogy a
körzetbéli gyerek baltával agyonver egy másik embert, hogy
győzhessen. Brr, kiráz a hideg, de Effie vigyorgó képe amúgy is
visszaránt a gondolataimnál sokkal-sokkal ridegebb valóságba.
- Nos akkor... azt
hiszem, kezdhetjük is. - Pontosan tudom, mi lesz a következő
mondata. Katniss felé mutat. - Hölgyeké az elsőbbség!
Katniss mély
levegőt vesz. Nagyon nincsen ínyére a dolog. De muszáj megtennie,
már nincsen visszaút. Hirtelen eszembe jut, hogy az erdőben úgy
nézett ki, mint aki még mondani akar valamit, de az utolsó
pillanatban mégis visszakozott, és nem szólt semmit. Akkor ezt
akarta elmondani? Hogy ma ő fog húzni? Nem hibáztatom érte, hogy
olyan rosszul érezte magát miatta. Szörnyű dolog lehet abban az üveggömbben kotorászni, szerintem senki se élvezi – kivéve
talán Effie Trinketet. Nincs időm tovább gondolkodni, mert Katniss
nyel egy nagyot, előre lép, benyúl a papírok közé, kicsit
kavargat benne, végül megragad egyet, és kihúzza.
- Nagyszerű! -
tapsikol Effie. – Olvasd fel!
A szívem szó
szerint a torkomban dobog, a gyomromban mintha minden egyes, egyre
gyorsuló szívdobbanásommal bomba robbanna, izzadni kezd a
tenyerem, a Nap is jobban éget, a szám kiszárad, és rám tör a
remegés. Nem csak egyszerűen remegek, valósággal reszketek,
vacogok, mint a vadászkutya, de nem azért, mert fázom. Azért,
mert Katniss kibontja a papírt, s a szeme végigfut a néven. Ő
már tudja, gondolom magamban, ahogy idegesen ökölbe szorítom
a kezeim. Ő már tudja! Tudja! Tudja!
Látom rajta, hogy
mégis jobban örülne, ha nem kéne tudnia. Az arca elsápad, a
kezei remegni kezdenek mint nekem, és hirtelen nem is hallja, ahogy
Effie fojtott hangon beszélni kezd. A tömegen néma, súlyos csend
ül. Senki se szól semmit, az emberek még a lélegzetüket is
visszafojtják.
- Katniss! Hahó,
Katniss! Drágám, olvasd fel szépen a nevet!
Katniss végignéz
a lányokon. Idegességtől vibráló szemeimmel látom, hogy keres
valakit. Talán ismeri azt, akit húzott? Azért sápadt el ilyen
hirtelen, és azért néz ki úgy, mint egy hulla? Biztos leszek a
kérdésem bizonyosságában, mikor a tekintete megállapodik rajtam.
Egy hosszú, néma pillanatig csak bámulunk egymás szemébe, aztán
Effie a szája elé nyomja a mikrofont, Katniss pedig felolvassa, ami
a cetlin van.
- Sash Candel –
suttogja.
Eszembe jut a fiú,
aki pár évvel ezelőtt a földre vette magát, mikor meghallotta a
nevét. Sírt, fetrengett és toporzékolt, még a Békeőrök is
alig tudták magukkal rángatni a színpadra. Arra gondolok, hogy
talán nekem is ezt kéne tenni, hátha valami isteni csoda folytán
kegyelmet kapok. De úgy érzem, egyszerűen képtelen vagyok
megmozdulni. A lábaim földbe gyökereznek, és csak bámulom
Katnisst üveges tekintettel. A hátam mögül valahonnan éles
sikoltást hallok. Talán anyám az. Nem, nem talán, hanem egészen
biztos, hogy ő az. Meg akarok fordulni, azonban abban a pillanatban
ott terem mellettem két Békeőr, és megmarkolják a felkaromat.
Ösztönösen elakarom rántani a tagomat a hideg kesztyűk
szorításából, hiszen szörnyen csiklandoznak, de olyan erősen
tartanak, hogy esélyem sincsen. Kegyetlenül küzdök, hogy talpon
tudjak maradni, mert a lábaim egyáltalán nem akarnak
engedelmeskedni. A Békeőrök odacipelnek a színpadhoz,
megállítanak előtte, majd elengednek, s egyikük felvezet
a lépcsőn. Effie Trinket azonnal mellettem terem, és megragadja a
csuklómat.
Tudsz valamit, amitől hátborzongatós lett ez a fejezet...
VálaszTörlés:D
TörlésÓó.. ismét itt vagyok, és ismét kapsz egy szuperhosszú kritikát.:) /ha odafigyeltél általában két fejezetenként írok bővebb véleményt, ha nem figyeltél oda, akkor mostmár tudod/
VálaszTörlésSzóval Juppi! OKé, tudom, gonosz vagyok, hogy örülük hogy kihúzták szegény Sasht dehát az élet kegyetlen... Én meg örülök ha engem szórakoztat;)
Tetszett a fejezet (ismét), örülök hogy végre Arattál, pont elég ideig húztad már, szinte megpattantak az idegszálaim. Komolyan. De most szerencsére jól vannak.
Külön kiemelném azt a részt, az elején, amikor Sash felteszi azokat a bizonyos kérdéseket, amiket valószínűleg, csak a Kapitóliumban nem tesznek fel. Nekem nagyon tetszett.:)
Még jó rész volt, amikor Katniss tudja már, hogy kit húztak, Sash meg még nem.
Egykisnegatívum, de tényleg csak aprócska: Szerintem miután Effie végigcsinálta Katnissékkel a Viadalt, szorult bele valami jóérzés, és én már nem gondolom hogy ennyire kapitóliumi.
A többi nagy rendben volt, imádtam, várom a következő fejezetet, hogy ki is lesz Sash Kiválasztott társa, és aztán a következő fejezetek hogy milyen lesz a viadal, és milyen sztorit csinálsz.
Remélem megelégedsz hosszú-hosszú kritikáimmal, amiket magam mögött hagyok.:D
pussz, dartbiri
Köszönöm komidat :3
TörlésEffie... szerintem ő mindig ugyan olyan marad. xD
Hasonlókat tudnék mondani, mint dartbiri, bár egy kis remélnivalóm van (tudom, hogy már előre megírtad az akárhányszázadik oldalig, de akkor is): remélem lesz benne szerelmi szál :D Az a legjobb a sztorikban. :)
VálaszTörlésEz majd kiderül ^^
Törlés