11. Fejezet - II. rész

Sziasztok!

Ne lepődjetek meg, hogy mostanában nem mindennap hozom az új részeket, mert úgy döntöttem, hogy beállok a kétnapos elosztásra, vagyis ezentúl egy nap szünet lesz két részlet között. Ez az első közlemény, a második pedig az, hogy szeretném felhívni a figyelmeteket az "új" történetemre, melyet ITT érhettek el. Várom a véleményeket akármilyen formában oda, és természetesen ide is. A harmadik dolog pedig az, hogy eléggé el vagyok maradva a játékkal, ezért elnézéseteket kérem. Megpróbálom majd folytatni, de nem biztos, hogy a napokban ez sikerülni fog, mert éppen a Nyitott szemek vége felé járok a sztori írásában, ezért most inkább arra koncentrálnék. De azért jó olvasást nektek, és köszönöm az eddigi támogatásokat és biztatásokat, meg a feliratkozásokat, pipákat és kattintásokat... Szóval mindent! <3 (U.I.: Gondolom észrevettétek az új dizájnt. Milyen lett? :) + Cserébe a kétnapos részekért egy-egy részlet hosszabb!)

______________

 - Igen. - Bólogatni kezdek. Tényleg értem. Cinna arra céloz, hogy könnyű préda leszek a többieknek, ha látják rajtam, amit érzek. Tudom, hogy igaza van, és azt is tudom, hogy meg kell fogadnom a tanácsát. Belül még mindig fortyogok Maximus és Effie megjegyzése, meg a saját "arclyukasztós" hülyeségem miatt, de rögtön ki is próbálom az újonnan szerzett ismereteimet, és mosolyt erőltetek az arcomra. - Tudod, szerintem nagyszerű mentor válna belőled – nézek Cinnára, aki szintén elmosolyodik, aztán megvárja, míg felkapom a tányér kaját, és együtt megyünk át a nappaliba. Mindenki köszön nekem, csak Maximus nem – de hát ez természetes. Végig mosolygok, udvariasan válaszolok, mikor Effie megkérdezi, hogy jól vagyok-e, aztán letelepszem Katniss mellé, felhúzom a lábaimat, és a térdeimre téve a tányért, enni kezdek. Annyi kaját tömök a számba egyszerre, amennyit csak tudok, hogy a többiek lássák: most sajnos nem tudok beszélgetni. A tévét nézzük, de semmi érdekes nem megy benne. Egy-két tudósítás, pár interjú, aztán az elnök beszél, végül leadják a beszélgetést, ami Caesar Flickerman és Seneca Crane között zajlott. Néhányszor oldalra sandítok, hátha látom Haymitchet, de Cinna eltakarja előlem. Aztán mikor végzek a kajálással, előre hajolok, hogy kirakjam a tányért az asztalra, és akkor kihasználom az alkalmat. Megint úgy ül, mintha otthon lenne, tök egyedül. A lábai azt asztalon, a feje előrebukva, a szemei csukva. Egy italos poharat tart a kezében, de már üres. Biztos jól leitta magát, és most elaludt. Sóhajtva dőlök hátra, de mivel nem köt le a tévé, úgy döntök, hogy inkább visszavonulok a szobámba, és alszom egy nagyot. Felpattanok, elköszönök a többiektől, aztán Effie Trinket szemeinek kereszttüzében elindulok a szobámba. Idegesít, hogy bámul, mert tudom, hogy azért teszi, mert meg van róla győződve, hogy ki akarom csinálni magam. Eszembe jutnak Cinna szavai, és elrejtem az érzéseimet. Ami azt illeti, egész jól megy a dolog. Mikor fürdés után belenézek a tükörbe, még én sem tudnám megmondani, hogy belül mennyire ideges vagyok, ha nem érezném. Az mindenesetre tuti, hogy az arcomon az égvilágon nem látszik semmi, és ez jó érzéssel tölt el. Bebújok az ágyamba, és vetek egy pillantást az órára. Este tíz van. Aztán kényelmesen bevackolom magam a süppedős párnák közé, s miközben azon filózom, hogy most milyen könnyedén fogok tudni elaludni ezen a puha ágyon, lassan álomba merülök. Az az utolsó gondolatom, hogy az órát minden bizonnyal egy Avox rakta vissza az éjjeliszekrényemre. Úgy érzem, nem fogok álmodni semmit. Apuval kiskoromban mindig elmeséltük egymásnak reggel, hogy mit álmodtunk. Sokszor volt, hogy nekem csak a nagy feketeség rémlett, és ilyenkor azt mondtam apának, hogy én nem álmodtam semmit. Szerinte ilyen nincsen. Az ember minden éjszaka álmodik, csak néha előfordul, hogy nem emlékszik rá. Olyankor, mikor ez velem esett meg, a suliban egész nap próbáltam felidézni, hogy mi volt az álmom. Ma egyetlen egy dolgot álmodok. Újra ötéves vagyok, és apa ölében ülve számolgatom a virágokat a Réten.

Másnap reggel kicsit későn kelek, és még izgulni sincsen időm. Gyorsan reggelizek, aztán magamra kapom az edzőruhámat, és Katniss jókívánságai után már trappolok is a lifthez. Ma már nincsen kiképzés. Ma mutatjuk be a játékmestereknek, hogy mit tudunk. Atala megvárja, míg mindenki megérkezik, aztán beterel minket az ebédlőbe. Rögtön Janához csapódom, de persze ügyelek rá, hogy nagyon nyugodtnak tűnjek. Miközben arra várunk, hogy szólítsák az Első Körzet fiú kiválasztottját, a tegnap interjúról, és arról beszélgetünk, hogy mit fogunk csinálni majd a játékmesterek előtt.

- Én még nem tudom – vonom meg a vállaimat, aztán minden egyes izmomat megfeszítem, nehogy elkezdjek remegni. Jana sóhajt egyet, aztán elvigyorodik.

- Én szerintem megkérem az egyik játékmestert, hogy jöjjön le mellém, és játssza el, hogy egy tehén, hogy el tudjam kapni lasszóval. - Elnevetjük magunkat, mire minden szempár ránk szegeződik, de nem foglalkozunk velük. Mindketten tudjuk, hogy a legjobb módja a hidegvér megőrzésének, ha elvicceljük ezt az egészet.

  - Remélem, belemegy... és lesznek kamerás felvételek – vigyorgok rá, aztán egy gépies hang Radlert szólítja. A fiú puszit nyom a húga arcára, aztán elindul, és eltűnik az ajtó mögött. Ha egyszer bementél azon az ajtón, akkor negyed órád van, hogy lenyűgözd Seneca Crane-t és társait, aztán már nem jöhetsz vissza ide. Huszonhárman vannak előttem. Még jó, hogy Jana a Tizedikből jött és lány, szóval utána már csak hárman lesznek előttem. Az idő vaslábakon lépked, de olyan lassan, hogy még a beszélgetés se bizonyul megfelelő ellenszerének. Egy jó fél óra után, mikor éppen Ciriust szólítják, elmegy a kedvünk a társalgástól. Csak ülünk az asztalnál, Jana a terítővel babrál, én meg szemrevételezem a többieket. Athena a Tizenegyedikből jött sráccal beszélget. Talán ez nála valamiféle beteges kényszer, de minden erejével azon van, hogy levegye a lábáról a fiút. Illegeti-billegeti a fejét, csavargatja a haját, rebegteti a szempilláit, meg minden. A srác nem nagyon veszi a lapot, ezért aztán Athena egy idő után megunja, és otthagyja a fiút. Nash, az okos fiú próbál pihenni, mellett két székkel Sly beesett vállakkal ücsörög. Mikor ránézek, a tekintetünk találkozik, de abban a pillanatban, ahogy meglát, elkapja a fejét. A haja még mindig olyan egyenes, mint a felvonuláson. Nontha majd' megveszik az izgalomtól. Az asztalt kapargatja, és folyton krákog, meg nyeldes. A csaj elég kövér, és egy pillanatra elgondolkodom rajta, hogy ez hogyan is lehetséges. A Hetedik Körzet sem valami gazdag, így hát meglepő, ha valaki túlsúlyos... Na mindegy, biztos jobban megy a családja sora, mint az átlagnak. Smirk az egyik sarokban kuporog. A csuklója be van kötözve, és most éppen a fehér szövettel babrál. Az ajkai mozognak, talán sutyorog is valamit, vagy az is lehet, hogy egyszerűen ő így adja le a feszültséget. A karjai, és az arca is csupa heg, na meg persze a szája, amit most is bámulok egy darabig. Aztán ott van még Maximus.