12. Fejezet - V. rész

Hello!

Újra itthon vagyok, és meghoztam az új részt. Azt hiszem visszatérek a kétnaponta-dologra, vagyis ha minden igaz, hétfőn jön a tizenharmadik fejezet első részlete. Nagyon szépen köszönöm a pipákat és a kommentet. :3 Amúgy most nem nagyon értem ezt a dolgot a Google Readerrel, mert ha jól látom, még mindig ott vannak a feliratkozók... Na de jó, tökre mindegy. Van egy hírem: nyaralás közben vettem a bátorságot, és elkezdtem írni a Nyitott szemek második részét. Nem tudom, meddig fogok vele jutni, de egyelőre jól megy, élvezem csinálni, már megvan majdnem teljes hat oldal. Szóval lesz folytatás... már ha szeretnétek.

Jó olvasást, számítok rátok!

_______________________________________

Semmi kedvem hozzá, de hát ez van. Tökmindegy. 

Effie kicsit idegesnek tűnik, de azért kedves velem, és nem köt belém feleslegesen. Talán annyira siralmasan festek, hogy még ő is észrevette: valami nem stimmel. Mivel csak akkor szól rám, ha valamit tényleg rosszul csinálok, én is próbálok vele kedves lenni. Tudom, hogy minden furcsasága ellenére most tényleg azon van, hogy segítsen, így hát hagyom neki, hogy megigazítsa az egybe ruhát, amit rám adott. Nem panaszkodom, pedig nagyon kényelmetlenül érzem magam ebben a cuccban. Körülbelül a combom közepéig ér, tapadós, és hatalmas dekoltázsa van. Azzal nyugtatom magam, hogy ezt a ruhát tuti nem Cinna csinálta, és ezért az is tuti, hogy nem ez lesz rajtam az interjún. Hála az énekpróbás platformnak, egész jól megy a sétálás a magassarkúban, ami a ruhához jár – pedig szerintem egyáltalán nem passzol a színe a göncömével. Mosolyogva fogadom, amikor Effie megdicsér, hogy milyen ügyes vagyok. Aztán a fejem búbjára pakol pár könyvet, és úgy kell sétálnom, hogy nem csámpázom, de közben a könyvek sem eshetnek le. Már fáj a bokám a sok mászkálástól, ezért megkönnyebbült sóhaj hagy el, mikor végre, jó egy óra múlva leülhetek.

- Érjen össze a két bokád! - mondja Effie. - Ne úgy! A térdeidet is tartsd feszesen! - Összenyomja a térdeimet, aztán kicsit oldalra kell fordítanom a lábaimat, de a cipő orrának mindvégig a földön kell maradnia. A kezeimet a térdeimre kell raknom, a könyökeimet ki kell nyújtanom. Végig mosolygom – de csak mosolygom, mert vigyorogni illetlenség -, aztán Effie megtanít ízlésesen nevetni. Mire végzünk, teljesen kikészülök. Mihelyt engedélyt kapok rá, azonnal lehámozom magamról a ruhát és a cipőt, és visszaveszem a kényelmes cuccaimat. Illedelmesen megköszönöm Effie-nek, hogy időt szakított rám, aztán már megyek is az ebédlőbe. Hét óra van, vagyis vacsora. Ahogy mindenki összegyűlik, az Avoxok felszolgálják az ételt. Temérdek kaját kapunk, és mind csöndben eszünk. Egyedül Effie szólal meg néha, hogy mennyire nem szereti ezt vagy azt az ételt. Szerintem nem esik le neki, hogy ez senkit sem érdekel. Vacsora után még van egy próbám. Ez lesz a főpróba, vagyis az ez utáni éneklésem már élesben fog menni. Összeszorul a gyomrom, de aztán arra gondolok, hogy már úgyis mindegy, szóval miért ne? Legalább megmutathatom az embereknek a hangomat, mielőtt kinyírnak. Miközben lefelé megyünk a lifttel, Cinna afelől érdeklődik, hogy hogy ment a gyakorlás.

- Fárasztó volt – mondom. Aztán próbál velem hétköznapi dolgokról beszélgetni, de úgy viselkedem, mint egy farönk: rideg, és kemény vagyok. Mire megérkezünk, rosszul is érzem magam emiatt, hiszen Cinna egyáltalán nem tehet arról, hogy mindent elrontottam. - Bocsi, hogy ilyen mogorva vagyok. Csak eléggé lehangol, hogy...

- Emiatt igazán nem kell bocsánatot kérned – mosolyog szomorúan Cinna. - Senki nem várhatja el tőled, hogy jó legyen a kedved.

Ez a válasz valamelyest megnyugtat, így hát csendben maradok, és minden tőlem telhetőt beleadok az éneklésbe. Riki folyton dicsér, és látszik rajta, hogy tényleg nagyon tetszem neki.

- Te leszel az emberek kedvence – bizonygatja lelkesen. - Mindenki téged akar majd támogatni!

Csak mosolygok rá, mert nem akarom elvenni a kedvét. Rajtam kívül talán senki sem hiszi el, hogy tényleg nincsen esélyem. Mikor Riki közli velem, hogy elindítja a dalt, és ez lesz a legutolsó próba, két kézzel megmarkolom a mikrofont, és lehunyom a szemeimet. Próbálom kizárni a baljós gondolatokat, de valahogy nem sikerül a dolog. Csak éneklek és éneklek, a szavak kiszaladnak a számon, nem is figyelek. Arról szól ez a dal, hogy nem szabad feladni, és hogy csak tartsuk nyitva a szemünket, aztán majd minden rendben lesz. Furcsa érzés erről dalolni, mikor én legbelül már régen feladtam. A zenének lassan vége, egyre jobban halkul. Végül aztán ismét kinyitom a szemem. Riki, Cinna, sőt, még Othie is engem bámul. Valami furcsa, elfogult fény csillog a tekintetükben. Olyasmi, mint amit Aratáskor anyu szemeiben láttam.

- Ezt nevezem – mondja halkan Cinna, aztán elismerően bólogatni kezd. Riki összecsapja a tenyereit, aztán odajön hozzám, és hatalmas puszit nyom az arcomra.

- A mentorod nem fogja győzni összeírni a támogatóidat! - Úgy látom, Riki nagyon is komolyan gondolja, amit mond. Kedves tőle, és Cinnától is, hogy így állnak a dologhoz. Talán nekem sem kéne ilyen depressziósnak lennem. Elvégre ha valakinek akad támogatója, akkor simán túlélheti az arénát... Hirtelen megint megszólal a vészcsengő a fejemben, hogy nem szabad feladnom. Elnyomok egy hatalmas ásítást, mire Riki hazaküld. - Én nem leszek ott a holnapi interjún, de nézni fogom a tévében – mondja búcsúzásképpen. - Szurkolni fogok neked. Tudom, hogy ügyes leszel.

- Köszönöm – mosolygok rá, aztán megölelem. - Mindent köszönök.

Mire megérkezünk a lakosztályunkba, rettentően fáradt vagyok, de tudom, hogy még beszélnem kell Katniss-szel. A konyhában cseveg Peetával, de azonnal velem jön, mikor félrevonom.

- Mi az? - kérdezi izgatottan.

- Kaptam egy ajánlatot – suttogom. Nem akarom, hogy bárki más meghallja.

- Miféle ajánlatot? - Katniss egyik szemöldöke a magasba emelkedik.

- Jana, a lány a Tizedik Körzetből megkért, hogy legyek a szövetségese – magyarázom halkan. A mentorom szemei megcsillannak, aztán közelebb hajol.

- Komolyan? Na és mit mondtál neki?

- Azt, hogy megbeszélem veled. - Habozom egy kicsit, de végül folytatom: - Holnap van az utolsó esély, hogy visszajelezzek neki. Elfogadjam, vagy ne?

- Nos, kétség kívül több az esélyed egy szövetségessel. - Katniss a homlokát ráncolja. Úgy néz ki, gondolkodik. - Nálunk tavaly ilyen fel se merült. Fogadd el – néz rám hirtelen. - Jó, ha van szövetségesed.