2013. október 24.

20. Fejezet - V. rész

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, remélem, mindenki várta már. :3 Köszönöm a visszajelzéseket, amiket tőletek kapok, lassan elérjük a 19.000 kattintást!! Szuperek vagytok mind, még egyszer köszönöm! <3
Dorine Osteen
_______________________________



- Ne! Ne! - Előrántom a késemet, és egyetlen hatalmas lépéssel Smirk hátába vágom a fegyvert. A teste rám esik, mire zihálva lelököm magamról, és elterülök a fűben. Jana felé kúszom, aki a mohát markolja. Mikor odaérek hozzá, egy nyílvessző repül el a fejem fölött, aztán eldördül egy ágyú. Smirk halott. - Jana! - Reszkető kezekkel nyúlok a hatalmas, mély vágás felé a nyakán, de még mielőtt elérném, visszarántom a kezemet, és inkább rákulcsolom az ujjaimat az övéire. - Jana...
- Fájni fog? - kérdezi reszkető ajkakkal. A szemiben határtalan, mély, kegyetlen fájdalom ül. Forró könnycseppek gördülnek le a halántékán és landolnak a vérében, amit elkezdett beinni a moha. - Fájni fog? - Egyenesen rám néz, én pedig nem tudom, mit mondjak a kétségbeesett rettegéstől, amit rajta látok. Nehéz  lenne azt mondani hogy nem, miközben én majd' megőrülök a fájdalomtól, amit amiatt érzek, hogy tudom: már csak percei vannak hátra.
- Micsoda? - kérdezem a könnyeim között. Talán így könnyebb. A kezét simogatom, és próbálom visszatartani a könnyeimet.
- Míg elmegyek... Fájni fog? - Jana hangja elcsuklik, belőlem pedig kitör a zokogás, ahogy megérzem magam mellett Radlert. Csak egy fél pillantást vetek rá, aztán ismét a szövetségesemre nézek, és közelebb húzódom hozzá.
- Dehogy fog – rázom meg a fejemet. - Dehogy fog... - Arra gondolok, hogy vajon Jana családja mit érez most. Biztos vagyok benne, hogy a Kapitólium minket mutat ezekben a percekben. A szülei, a testvérei, a barátai, az összes rokona... Nyelek egyet, mikor eszembe jut a saját családom. Átfut a fejemen, hogy ezt a kapitóliumiak is látják. Cinna, Riki, Effie, de ott van még Haymitch és Katniss is. Katniss szinte ugyanígy vesztette el Rutát.
- Maradj itt velem addig, jó? - hallom meg Jana halk hangját. Megszorítja a kezemet, és a tekintetével szinte könyörög. 
Kisimítok egy világosbarna tincset a homlokából, és bólintok. - Jó.
Aztán csak ülök mellette, ömlenek a könnyeim, és tehetetlenül számolom a másodperceket. Jana szempillái lassan összezáródnak, mire kapkodni kezdem a levegőt. Kétségbeesetten próbálok keresni valamit, amivel itt tarthatom, de nem találok semmit. A bensőmben forr a düh és a szomorúság, azonban tudom, hogy tehetetlen vagyok. Ahogy meghallom az ágyú hangját, összerezzenek. Szinte tudat nélkül az ajkaimhoz érintem bal kezem három középső ujját, aztán kinyújtom a karomat, és rádőlök Jana mellkasára. Már nem emelkedik, mert elment. Csak folynak a könnyeim, rázkódnak a vállaim, és hangosan sírok. Senki sem akadályozhat meg abban, hogy úgy gyászoljam meg Janát, ahogy akarom. 
Addig siratom, míg végül elfogynak a könnyeim, és felülök. Békés, kisimult arcát nézem, és egy hajtincsével babrálok. Nem hiszem el, hogy meghalt. Pedig így van. 
Egyszer csak valaki megérinti a vállamat, mire oldalra fordulok. Radler az. Itt ül mellettem, és a szemeiben olyasmi fájdalom bujkál, mint amit tegnap láttam bennük. A fiú magához húz, aztán átölel. Bevackolom magam a karjai közé, mintha ez bármitől is megvédene.
- El kell mennünk innen – suttogja.
- Most megtehetnéd - bukik ki belőlem.
- Micsodát?
- Végezhetnél velem, és akkor megnyerhetnéd a Viadalt.
- Gyere, menjünk. - Radler úgy tesz, mintha meg se hallotta volna, amit mondtam. Eltol magától, de a kezemet nem engedi el. Lecsatolja Janáról az övét a késekkel, aztán elkezd húzni felfelé, mire felállok, és az ujjaim kicsúsznak Jana hideg markából. 
Felveszem a táskákat, aztán – mivel a fiú nem enged el – elindulok Radler után. Nem nézek vissza. Se Janára, se Smirkre. Csak szorongatom a táskát, és próbálom visszatartani a könnyeimet, amik ismét szeretnének előtörni. Vajon a nézők most telibe engem látnak? Gondolom igen, bár ezt sosem fogom megtudni. Gyorsan letörlöm a szemeimet a pulóverem ujjával, és felszegett állal lépkedek Radler után. 
Jó messzire megyünk, aztán mikor meghalljuk a légpárnás zúgását, ami elszállítja a holttesteket, megállunk. A fiú a repülőt bámulja, de én nem nézek arrafelé. Nem akarom látni, hogy mi történik Janával. Semmire se vagyok kíváncsi. Állok egy fa mellett, és a földet bámulom. Vajon Radler meddig akar még várni a megölésemmel? Elvégre... miért is halogatná? Hiszen egyértelmű, hogy semmi esélyem ellene. Akkor végez velem, amikor csak akar. 
Mikor felém fordul és magamon érzem a tekintetét, hunyorogva ránézek. Egy hosszú pillanatig bámulunk bele egymás szemébe, aztán Radler arca megfeszül, és elkapja a tekintetét. - Itt nem maradhatunk – mondja hidegen.
- El kéne válnunk – suttogom. Szeretnék erősnek mutatkozni, de semmi értelme, és amúgy sincsen hozzá elég akaraterőm.
- Majd elválunk. - Radler a homlokához emeli a kezét, és körbenéz. Még csak most látom, hogy a jobb keze alig tartja az íjat.
- El kell látni a karodat. - Felé nyúlok, és mikor hozzáérek a véres ruhához, a fiú elfordul. Úgy tesz, mintha éppen eszébe jutott volna valami, de én tudom, hogy csak nem akarja megmutatni a sebét. Nem hagyom annyiban a dolgot. - El fog fertőződni. - Elé állok, aztán előveszem a vizemet, és megragadom a csuklóját. 
Ismét találkozik a tekintetünk.
 - Teljesen mindegy, nem?
- Nem.
- Tovább kell mennünk.
- Ellátom a karodat, aztán mehetünk. - Megfeszítem az állkapcsomat, mire Radler hirtelen megadja magát.
- Rendben.  

9 megjegyzés:

  1. Szomorú, szomorú rész! Nagyon szerettem Janát, kár, hogy meghalt. És itt eszembe jutott, hogy Sash most ölt először. Gonosz Smirk! Szuper történet!
    ( Egy kicsit összefüggéstelen komment lett, de remélem megteszi :D ) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg szomorú, én is szerettem Janát. De Sash nem ölt - ha megnézed, Radler ölte meg Smirket.
      Köszönöm a kommentedet! <3

      Törlés
  2. Én nem annyira szerettem Janát, valahogy nem tudtam hinni benne, én simán bedőltem annak, hogy esetleg ő a hivatásosokkal lehet. Ugyanakkor a halála jobban megérintett, mint Rutáé. Mert Róla tudja az ember kezdettől, hogy kicsi, védtelen, meg fog halni. De Jana hasonlóan erős, mint Sash. És az, ahogy leírtad azt, ahogyan szembesül azzal, és tudatában van annak, hogy percei vannak hátra nagyon szívszorító volt.

    És olyan bizonytalanságban tartasz minket Radler kapcsán is, hogy csak ámulok és bámulok. Nem tudom, mit gondoljak, most már semmin nem lepődnék meg. Azon se, ha valahogy hátbatámadná Sasht és azon se, ha mindvégig emberséges maradna (mondjuk ez utóbbinak szurkolok).

    Kíváncsi vagyok, hogyan oldod meg kettejük sorsát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy belegondoltam ebbe, hogy esetleg Jana is Hivatásos, és nem is lenne rossz ötlet... :D Ha nem lenne már előre készen a sztori, elképzelhető, hogy azon a szálon írtam volna tovább a történetet. A haláltusája pedig megérintő, ennek örülök, mert akkor olyanra sikerült, amilyenre szerettem volna.
      Radler pedig... majd megtudod hamarosan, mi lesz vele. ^^
      Köszi a kommentet! :)

      Törlés
  3. Drága Bridget vagy Dorine, vagy Brigi!

    Háát, hűű. Most ennyi a hirtelen véleményem erről az egészről. Hogy most olvasom másodjára a fejezetet, és még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy ez megtörtént, hogy ennek is eljött az ideje. Én őszintén szerettem Janát. Ő volt valahogy a mindig mosolygós, és viccelődő lány, akiben Sash tényleg jó barátra talált. Bennem úgy él, mint aki mindig kedvesen mosolyog, de belül még is nagyon erős, tudja, hogy mit kell tennie, szinte már nagy esélye volt megnyerni a Viadalt (persze tudom, hogy ez nem lett volna igaz). Mindig, minden alkalommal, ha elkeveredtek egymástól szurkoltam, hogy nehogy meghaljon, annyira jó barátja de szerintem támasza is volt Sash-nek és fordítva. És most itt van ez a fejezet, ahol ennek vége. Csak bámultam a képernyőt miután elolvastam, és valahogy az volt az érzésem, hogy "a fenébe" Eddig itt volt Jana, megszerettem, úgy is lehet mondani, hogy itt élt, de most már lassan rájövök, hogy nem fog már se mosolyogni, sem sírni. Az a rész annyira, de annyira valós és szívszorító lett, hogy őszintén majdnem elsírtam magam, és most elképzelem, hogy milyen lehetett neked ezt írni. Én is tudom, hogy mennyire rossz érzés ilyenkor egy saját szereplőd halálakor, és mint Ancsi is írta, engem is nagyon megérintett. És most pedig boldog vagyok, hogy Sash megölte Smirket. Nem érdekel, hogy embert ölt, de most ha ezt itt nem teszi meg Janáért, valahogy nem tudtam volna elképzelni. Ugyanakkor mondhatom, hogy ez volt az egyik kedvenc részem eddig, és talán a legjobb is. És most mondom, hogy Sash Candel, tessék szépen megnyerni a 75. Éhezők Viadalát. Jana miatt is!
    ölel: A harmadik számú rajongója a sztoridnak, Clovely, aki most már igazán szeretne veled beszélni gmailen, mert máár nagyon de nagyon régen volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Clove,
      köszönöm, hogy írtál. :)
      A kommentedben annyi mindent összefoglalsz, mindenre csak azt tudom mondani, hogy köszönöm szépen, és örülök, hogy ez a meglátásod! Viszont Sash nem ölt, mert nem ő végzett Smirkkel, hanem Radler nyila...
      Még egyszer köszönöm szépen a hosszú kommentet! :)

      Törlés
    2. ÓÓ értem, szóval Sash csak a kést vágta Smirk hátába de Radler miatt halt meg....óó nekem teljesen úgy tűnt, hogy Sash ölte meg. Na nem baj, várom a folytatást :D

      Törlés
  4. Jaj, ez de hirtelen történt, nagyon nem számítottam rá! :( Szívszorító és nagyon szép volt.

    VálaszTörlés