2013. november 5.

21. Fejezet - IV. rész

Kedves Olvasóim!
Huhh, egyre nehezebb hoznom nektek a részeket, mert bevallom őszintén, egy kicsit fáj a szívem... Még mielőtt bármire is gondolnátok, se nem veletek van a baj, se beteg nem vagyok, csupán annyi a problémám, hogy lassan vége a történetnek... Gondolom nem árulok el sokat azzal, hogy ez itt az aréna utolsó napja, és azután már valóban nincsen sok (azt hiszem tíz oldal, vagy egy kicsit több). De azért nagyon jó érzés visszagondolnom arra, hogy milyen szeretettel, élvezettel, izgalommal, és néhol szomorúsággal írtam Sash kalandjait, és hogy mekkora lépés volt a részemről, hogy a nagyközönség elé tártam a Nyitott szemeket. Ez az én Viadalom, de egy pillanatra sem bántam meg soha, hogy blogot csináltam neki. Olvasók nélkül nem teljes egy regény szerintem... Köszönök tehát nektek mindent! <3
Üdv,
Dorine Osteen
alias
Bridget
___________________________________________



A medve abban a percben ugrik neki a fának, mikor eldördül az ágyú. Felsikoltok, két kézzel kapaszkodom, de mikor lenézek, és a hatalmas, barna testet látom, amint elszántan tolja egyre feljebb magát, hirtelen még ez is kevésnek bizonyul. Megszédülök, aztán mikor medveordítás rázza meg az erdőt, zuhanni kezdek. Pár másodpercig érzem csak súlytalannak a testemet, míg végül a földbe csapódom. A kínzó fájdalomtól, ami a fejembe és a vállamba hasít, felkiáltok és magzatpózba görnyedek. A másik doboz étel valahol a medvén landolhatott, mert ő is a földre zuhan, nem messze tőlem. Remélem, hamar végezni fog velem. Nem akarok tovább szenvedni, és nem akarok arra az üzenetre gondolni, ami a papíron állt. Meghalt egy ember miattam. Ő volt az első, és mindez azért történt, mert ártottam a Kapitóliumnak. Nem csak azt a Békeőrt lőttem meg, de Snow elnököt is megsértettem, mikor átütöttem az arcképét, aztán kidobtam az ablakon. Nem akarom, hogy miattam bántsák a szeretteimet, de annyira gyávának, kiszolgáltatottnak és gyengének érzem magam, hogy ezer örömmel hagynék hátra mindenkit, és menekülnék az elmúlásba. Hallottam párszor, hogy emberek azt mondták, mielőtt meghal valaki, lepereg előtte az élete. Én is látom most ezeket a képeket, azzal az apró eltéréssel, hogy az enyémekbe belerondít a lüktető fájdalom, a röhögő Játékmesterek, a medve pedig nem mozdul. 
A hajamba markolok, eldobom a piros dobozt, és a saját szívdobogásomat hallgatom. A moha körbeölel, de semmit sem segít. Érzem, hogy valaki megböki az oldalamat. Félelem és öröm árad szét bennem. Félek, mert még pár perc, és végem van, de örülök is, mert végre véget fog érni ez a szörnyű fájdalom. 
Nyomást érzek a hasamnál, aztán egy erő a hátamra fordít. Felgyorsul a légzésem, de nem nyitom ki a szemeimet. Várom, hogy a medve mikor liheg végre bele az arcomba, de ehelyett valami egészen más történik.
- Nocsak, nocsak – hallom meg a hangját. Azonnal felpattannak a szemeim. Először csak a vakító napsugarakat látom, de aztán kitisztul a kép, és ott van ő. Athena vézna alakja úgy tornyosul fölém, mintha csak egy csontváz lenne. Jeges félelem árad szét bennem. Ő rosszabb, mint a medve. Biztos vagyok benne, hogy szeretne show-t rendezni a nézőknek. - Kit látnak szemeim...? - Lehajol hozzám, és a mellkasomra térdel. Érzem az arcomon a leheletét, amitől alig kapok levegőt, és a fájdalom minden eddiginél elviselhetetlenebb lesz.
- Ne – nyöszörgöm halkan. Oldalra fordítom a fejemet az oxigénért, de abban a pillanatban megragadja az államat, és úgy fordítja, hogy muszáj legyen a szemeibe néznem.
- Ó, dehogynem! - vigyorodik el. Csupa vér az arca. - A Viadal kezdete óta arra várok, hogy végre találkozzunk... - Lehunyom a szemeimet, de Athena a torkomnak nyomja a kését, ezért muszáj kinyitnom őket. - Hogy is volt az a dal? - kérdezi mézes-mázos hangon. - Tartsam nyitva a szemeimet?
- Csináld már – suttogom. Hirtelen megérzek valami mást is a fájdalmon kívül. Harag. Ez az érzés árad szét bennem. Az a dal az én dalom, senki másé. Egyedül én énekeltem, egyedül én ismerem igazán. Ennek a lánynak nincsen joga ahhoz, hogy a szájára vegye. Megpróbálom felemelni a kezemet, de égető fájdalom árad szét a vállamban, mire felnyögök.
- Miért, te nem élvezed? - Athena felnevet, aztán sóhajt egyet, és egy pillanatra elnéz a távolba. - Látom, megpróbáltál összebarátkozni a medvével... Csak tudod, az a baj, hogy akárkivel barátkozol, mind meghalnak, mint a mackó... Először Jana, a kis barátnőd, aztán meg Radler... - Lehunyom a szemeimet. Az sem érdekel, ha Athena elvágja a torkomat. Szóval akkor Radler halálát jelezte az az ágyúdörrenés. - Hmm, van egy olyan érzésem, hogy te több voltál... - Elhallgat, aztán valami meleg ömlik az arcomra és a nyakamra. 
A következő pillanatban megérzem, hogy a penge belevág a bőrömbe, de a lány teste végül elernyed, és oldalra zuhan. Meghalt, ebben egészen biztos vagyok, az ágyú hangja is bizonyítja. Valaki megölte, és az a valaki nem lehet más, mint Maximus. 
A vér lüktet a füleimben, de még így is hallom, hogy felém tart. Hát akkor így lesz vége. Maximus fog megölni, és megnyeri a Viadalt. Pár másodperc múlva vége lesz ennek az egésznek. 
Az ép kezemmel letörlöm az arcomról a meleg valamit - ami az ízéből ítélve vér -, aztán kinyitom a szemeimet. Nem merek felemelkedni, mert akkor a fájdalom ismét földnek nyomna, de kicsit oldalra fordítom a fejemet, hogy láthassam. És valóban ő az: Maximus. Elég siralmas állapotban van. Csupa vér, vágás és seb, a haja az arcára tapadt, és hatalmas, lila táskák éktelenkednek a szemei alatt. Szinte csak vonszolja magát, aztán az egyik pillanatban térdre rogyik, de még mielőtt elterülhetne a földön, megtámaszkodik a karjain.
- Max – suttogom halkan. Tudom, hogy hallja, de ő úgy tesz, mintha észre se venne. - Max, megnyerted – folytatom. - Kérlek, vigyázz rájuk, jó? - A családomra gondolok, és ezt Maximus is tudja jól. 
Felemeli a fejét, és rám néz. Egy néma pillanatig megszűnik a világ, és csak mi vagyunk.

7 megjegyzés:

  1. Woow, ez nem semmi. Hihetetlen, hogy már is itt van a Viadal vége, hogy már csak ketten vannak! Fúha ez is egy nagyon izgalmas és fordulatos fejezet volt. Én is tudom, hogy milyen fájdalmas egy Viadal végét írni, de közben izgalmas dolog is, mert hát már szorít az idő. De itt a vége egy iszonyatos nagy függővég. Tudom, hogy Sash nyeri meg, mert hát írtad is, és lesz folytatás is, de hogy mi lesz itt. Ketten vannak... ugyanabból a Körzetből.. fúha elég durva helyzet. Hozd gyorsan a kövit! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is meglepő, hogy vége, de hát ez van... Amit egyszer elkezdtünk, azt be is kell fejezni, nem igaz? :) :(

      Törlés
  2. Ez rész is nagyon jó.:) Valahogy engem is elszomorít,hogy nem soká vége. :S De egyenlőre kíváncsi vagyoka folytatásra.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, nekem is szomorú, hogy lassan vége, nagyon is... de azért örülök is, mert végigvittem a történetet! :D

      Törlés
  3. Maximuuuuuuuuuuuuuuuuuuuus :'( :'( :'( Tudom, hogy ennek kell történnie, de Maaaaaaaaaaax <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tényleg nem értem, miért vannak annyian Max fanok, de azért örülök neki, persze. És igen, ennek is el kell jönnie, mert a Viadalt csak egyvalaki nyerheti (kivéve a Hetvennegyediket :P).

      Törlés
  4. Huh hát ez aztan joo kis resz volt :3
    ksr hogy hamsrosan vege :((( nahyon varom a kovi reszt *-*

    VálaszTörlés