2013. november 30.

23. Fejezet/Befejezés - II. rész

Legkedvesebb Olvasóim!
Eljött a pillanat, hogy kitegyem az utolsó részt. Az egyik szemem megint sír, a másik megint nevet, hiszen ez az utolsó, de tudom, hogy milyen hosszú út vezetett idáig... Ne feledjétek, ott a folytatás, amin dolgozom, készül. Most nem szeretnék különösebb dolgokat hozzáfűzni a részhez, mert hamarosan hozok majd egy utolsó bejegyzést, ahol megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Csak annyit mondanék még, hogy csodálatos olvasók vagytok, rengeteg erőt, ötletet, kitartást adtatok, ha ti nem lennétek, a blog sem! Szeretlek titeket, és köszönök mindent! <33 Kérlek, hogy aki olvasta a történetet, írjon pár szót nekem így, a legvégén, hogy tudjam, mi a véleményetek a Nyitott szemek befejezéséről meg úgy általánosságban az egészről, milyen érzések fűznek hozzá titeket, mi jut eszetekbe, ha a hétköznapokban meghalljátok, hogy tartsátok nyitva a szemeteket? 
Addig is, míg újra találkozunk, may the odds be ever in your favor!
Szeretettel,
Dorine Osteen
_____________________________________________




Mivel az interjút a folyosó végi szobában veszik fel, ezért nem kell sokat mennünk, de Katniss mégis végig rohan. Lehet, hogy ideges, de persze sokkal inkább elképzelhető, hogy még így is késésben vagyunk. A mentorom egy szót sem szól hozzám, pedig jól esne tőle pár biztató mondat. Végül megérkezünk, Katniss elmondja, hová kell mennem, és azonnal el is tűnik, hogy beszéljen valamit Haymitch-csel. 
Odalépkedek Caesarhoz, aki mikor meglát, kedvesen elmosolyodik, és megölel.
- Szervusz, Sash. Hallottam, mi történt – mondja, majd megpaskolgatja a hátamat. - Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Segíteni fogok, és együtt végigcsináljuk ezt. - Miután elenged, ismét elmosolyodik, és a szemembe néz. - Rendben?
- Rendben – bólintok szintén mosolyogva. - Köszönöm.
A maradék egy percben leellenőrizzük, hogy működik-e a súgó, és a biztonság kedvéért még hatalmas kartonokat meg alkoholos filceket is hoznak, hogy szükség esetén Katniss írásban is segíteni tudjon. Aztán elhelyezkedem az aranyozott trónon, a fejemre kerül a győztesek koronája, és már kezdődik is az interjú. Míg Caesar köszönti Panemet, mosolyt erőltetek az arcomra. Végül a műsorvezető felteszi nekem az első kérdést.
- Örülök, hogy újra találkozunk, Sash – mosolyog rám. - Milyen érzés, hogy ismét a Tizenkettedik Körzeté a győzelem, és hogy most ráadásul te nyertél a Viadalon?
Veszek egy mély levegőt, és lopva Katnissre nézek.
- Mondd, hogy meglepő. Furcsa, hiszen sosem éreztél még ilyet. Sosem voltál még győztes – üzeni.
- Nos... Tudod, Caesar, nagyon furcsa. Persze örülök is neki, mert... mert újra láthatom a szüleimet, és a körzetemben élő emberek is részesednek majd a nyereményekből. - Ismét a mentoromra nézek, aki hüvelykujját feltartva jelzi, hogy minden rendben.
- Azt meghiszem – nevet fel Caesar. - És most beszéljünk egy kicsit arról az éneklésről. Tudom, hogy nem az arénához tartozik, de megveszek a kíváncsiságtól... Mondd csak, fogsz még énekelni nekünk máskor is? - kérdezi izgatottan, és előrébb húzódik a székén.
Nem kell Katnisst keresnem, hogy válaszolni tudjak. - Hmm, egyelőre még nem tudom. Ha így döntök majd, értesíteni fogom, Caesar. - Megkísérlek egy kacsintást, mire a műsorvezető felkacag, és megveregeti a kezemet.
- Remélem is, hogy így lesz. Na de most térjünk rá arra, ami mindenkit foglalkoztat. Mi volt közted, és a fiú, Radler között az Első Körzetből? - Halkan beszél, és így olyan, mintha a legjobb barátok lennénk. De persze közel sem vagyunk azok, így kicsit kényelmetlennek érzem a helyzetet – a kérdésről már nem is beszélve. Szerencsére Katniss már válaszol is helyettem.
- Ezt igazából én sem tudom – ismétlem el, amit hallok a fülemben. - Odabent lenni az arénában teljesen más, mint itt kint, és azt hiszem, az érzéseimre is hatással volt a dolog.
Az emberek várják a további választ, de se Katniss, se én nem tudok hozzátenni már mást. Egy pillanatra kétségbeesem, azonban Caesar – ahogy ígérte – segít.
- Nekem úgy tűnt, hogy te nem is vetted észre, hogy néz rád – mondja kedvesen.
- Igen... Azt hiszem, talán nem vettem észre – hebegem elpirulva. Attól félek, hogy lebuktatom magamat, de aztán megnyugszom, mikor arra gondolok, hogy nem az amnézia az első dolog, ami eszébe jut az embereknek, mikor rám néznek és látják, hogy alig tudok megszólalni, ráadásul még be is pirosodtam, hanem inkább az, hogy egy szerelmes tinilány vagyok, aki próbálja tagadni az érzéseit.
- Mikor Athena megölte a medvét, te pedig leestél a földre az ágyúdörrenés után, ami Radler halálát jelezte, mit éreztél? Volt még reményed, vagy már elhagyott? - Caesar hátradől a székében, és a papírjain dobol az ujjaival. Van egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül ilyen részletekbe menően teszi fel a kérdéseit.
- Nem, akkor már nem volt. De aztán jött Maximus... - csuklik el a hangom. Nem néztem tegnap a videó végét, így nem tudom, mi történt az utolsó órákban. Úgy teszek, mintha szembelévő falat bámulnám, de közben Katnisst nézem, és segítséget kérek tőle.
- Ó, igen – kezdi szomorúan Caesar. - Maximus. Féltél attól, hogy megöl téged? Hiszen akkor már csak ketten voltatok, ami annyit jelent, hogy egy lépés választ el a győzelemtől.
Egy élet, gondolom magamban, de aztán követem Katniss utasításait, és nem ezt mondom. - Nem. Ez egy furcsa felállás volt, de akkor elég rosszul éreztem magam, és azt hiszem, igazából nem is voltam tudatában a dolgok komolyságának.
- Remélem, most már jól vagy – mosolyog rám Caesar, mire megkönnyebbülten, de azért óvatosan fújom ki a levegőt. Itt az interjú vége.
- Igen – bólintok. - Jól vagyok.
- Sash Candel – nyúl a kezem után a műsorvezető -, a hetvenötödik Éhezők Viadalának győztese. - Csókot nyom a kézfejemre, aztán kikapcsolnak a kamerák, és vége. 
Hatalmas sóhajt szakad fel belőlem, és azonnal Katniss felé nézek. Elmosolyodik, majd ismét a hüvelykujjával jelzi, hogy jó voltam.
Az interjú után fél órát kapok, hogy mindenkitől elköszönjek. Mivel egy kicsit még mindig idegen nekem ez a helyzet – attól függetlenül, hogy elvileg jól ismerem a körülöttem lévő embereket -, feszengve gondolkodom azon, hogy hogyan is búcsúzkodjam. Katniss, Haymitch, Effie és Peeta természetesen velem jönnek a Tizenkettedik Körzetbe, és Cinnával is találkozni fogok nem is olyan sokára, mikor elkezdődik majd a Győzelmi Körút. Ezért hát úgy döntök, hogy először Rikitől köszönök el. Beszélgetünk egy pár percet, aztán megpuszil, és utamra enged. Cinnától egy hatalmas ölelést kapok, és már indulunk is.
***
Keserédesen figyelem a hatalmas, színes házakat a sötétített ablaküvegű autóból. Örülök, hogy elhagyjuk végre a Kapitóliumot, ráadásul nyílegyenesen hazafelé tartunk, viszont a lelkem mélyén valami fura, idegen ürességet érzek. Mit hagyok itt? A lelkem egy darabját? Hülyeség, hiszen nem is emlékszem semmire, és pont ez ejt kétségbe. Talán jó, hogy elveszett az emlékezetem, mert elképzelhető, hogy nem lennék képes normális életre ezzel a múlttal. De mi lesz akkor, ha majd egyszer csak visszatérnek az emlékek, és egyszerre mindenre emlékezni fogok? Mi lesz, ha nem fogom tudni feldolgozni a történteket? És mi van azzal a sok gyerekkel, akik meghaltak az arénában? Az a huszonhárom élet, ami már nincs... Borzasztó ez az egész. Az ember azt hinné, hogy miután valaki megnyer egy Viadalt, az élete habos torta. Eddig én is ezt hittem, de már máshogy látom a dolgot. Az tény, hogy az anyagiakkal nem lesz gondja az illetőnek, de mi van a lelkével?
Oldalra sandítok, pontosan Katnissre. Vajon ő hogyan élt tovább a saját győzelme után? És vajon én hogyan fogok? Amíg nem emlékszem a történtekre, addig úgy, ahogy megleszek, de nem hiszem, hogy miután visszatérnek majd az emlékeim, olyan simán fognak menni a dolgok.
A vonatúton, ami hazafelé vezet, végig csöndben vagyok. A többiek kedélyesen, de azért halkan beszélgetnek vacsora közben – tiszteletben tartják, hogy nincs kedvem jó pofizni, és ezért hálás vagyok nekik. Miután elhagyjuk a Kapitóliumot és az azt körül velő, a határát jelző Sziklás-hegységet, valahogy megkönnyebbülök, és magányra vágyom.
- Azt hiszem, lefekszem – állok fel az asztaltól. Ahogy elindulok a kabinom felé, magamon érzem Katniss tekintetét, és tudom, hogy utánam fog jönni.
Gyorsan lezuhanyzom, lemosom a sminket, és felveszek egy hálóinget. Aludnom kéne, mert úgy hamarabb elmegy az idő, és mikor felkelek, talán már otthon leszek. De nem fogok aludni. Most még nem. Megállok az ablak előtt, és a saját tükörképemet nézem az üvegben. A fekete haj, a fehér bőr, a kék szemek. Mind én vagyok. Semmit sem változtam kívülről. Csak belül lettem más. Hogy mennyire, azt még nem tudom, de nagyon is érzem.
Kopognak az ajtón, aztán valaki belép a kabinomba. Nem kell megfordulnom ahhoz, hogy tudjam: Katniss az. Felém tart, aztán megáll mellettem, és ő is elkezdi tanulmányozni magát az ablaküvegben. Egy pár percig némán hallgatunk, aztán a mentorom a zsebre vágja az egyik kezét, és megszólal.
- Szeretnék mutatni neked valamit – néz rám. Felé fordulok: így jelzem, hogy figyelek rá. Kihúzza a kezét a zsebéből, és felém nyújt egy apró, kerek kis tárgyat. - Tudod, mi ez?
Elveszem a kezéből, és megforgatom az ujjaim között. Kör alakú kitűző, benne egy repülő madárral.
A térdeim megbicsaklanak, és meg kell kapaszkodnom az egyik szekrényben, nehogy a felszínre törő emlékek és érzések magukkal rántsanak a mélybe. A kitűző a földre esik. Én is majdnem ott landolok, de Katniss megfogja a kezemet, megtart, és a szemembe néz.
- Sash, tudod mi van a kör közepén? - suttogja fojtott hangon.
Összeszorítom a szemeimet, és bólintok. - Egy fecsegőposzáta.


vége
                                 az első könyvnek

23 megjegyzés:

  1. Kedves Bridget, vagy Bteanev!
    Nem tudom, hogy le tudom-e neked írni, azt amit le akarok írni erről a történetről, de mindenképpen meg kell próbálnom, mert ennyivel tartozok magamnak is és Neked is.
    Szóval. A Nyitott szemek volt az első Fanfiction amit el kezdtem olvasni. Akkor még nem ismertelek téged, csak úgy mint, Bridget, aki szokott nekem kommentelni. Aztán elkezdted kitenni a történet részleteit, és magába szippantott. Tetszett hogy Sash mennyire emberi, de mégis van benne valami, amitől az én szemembe hős lesz. Az hogy nem adta fel. Hiába gondolta sokszor, hogy könnyen lehet hogy meghalhat, nem adta fel. És ez egy csodálatos dolog. Túl akarta élni, és túl is élte.
    Aztán elkezdtünk beszélgetni, küldtük egymásnak a fejezeteket, ki mit gondol? TE mivel egészítenéd ki? kérdésekkel teletűzdelve, és izgatottan vártuk hogy a másik elolvassa, és végre legyen valaki, aki biztosítja, hogy jó az amit csináltunk.:)
    Fogalmam sincs hogy mikor, de valamikor a nyáron, amikor már nagyon jóba lettünk, átküldted az egész Nyitott szemeket. Én remegő szívvel kezdtem el olvasni, mert tudtam, hogy ez egy különleges, nem mindennapi történet.
    Pár nap alatt végeztem vele és i m á d t a m .
    TE is tudod, hogy az én kedvenc szereplőm egyértelműen Radler. Nekem kicsit ő hasonlít Peetára, ha nem is abban, hogy szerelmes. De még az is lehet hogy szerelmes volt Sashbe. Nekem ez sosem volt világos. De hogy akkor miért is hasonlított nekem egy kicsit Peetára? Mert védte a hugát, és hatalmas szíve volt. Ezekkel a tulajdonságokkal képtelenség nem szeretni egy szereplőt, főleg olyankor, ha még szőke haj és kék szem is párosul hozzá.:) de ez azért annyira nem játszott szerepet.
    Amikor meghalt Radler, kicsit ledöbbentem. Igazából nagyon reméltem, hogy valahogy megmented. Tudtam, hogy képtelenség lenne és túlzás, de annyira hozzánőtt szívemhez, hogy nem akartam elengedni.
    Mostmár tudom, hogy neki meg kellett halnia. Mert Sashnek nyernie kellett. Persze nagyon szerettem Radlert, de ne hozd vissza Brid.:) TE is tudod hogy nem szabad.:)
    Folyt. köv.

    VálaszTörlés
  2. Van valami abban ahogy írsz. Már sokszor írtam neked, hogy a mondataid olvastatják magukat. Talán sokszor azt gondoltad, hogy csak túlzok, de esküszöm neked Bteanev - és én nem szoktam csak úgy esküdözni - hogy fantasztikusan írsz. Szerencsére, nem kell győzködjelek hogy sose hagyd abba az írást, hiszen tudom, hogy nem teszed és sokáig boldogítasz minket, az életen át-tal a nyitott szemek folytatásával és még ki tudja mivel. .:)
    Hogy melyik volt a kedenc részem a történet során? Talán az amikor Radler és Sash a fán ültek és beszélgettek. Az valahogy megfogott az a rész. Nem tudom már pontosan hogyan volt, hiszen "régen" olvastam, de emlékszem, hogy nagyon tetszett. Volt valami különleges hangulata annak, amikor a történetből a két kedvenc szereplőm Sash és Radler egymással beszélgettek.:)
    Szerettem a történetben azt is, hogy azok a szereplők akik az eredetiben is szerepeltek, pont olyanok voltak, amilyeneknek lenniük kellett. Katniss Katniss volt. Peeta Peeta.
    Talán egyetlen elvarratlan szál nem más mint a Sash Kiválasztott társa Max. Róla nem igazán derült ki hogy miért mentette meg Sasht. hogy vajon szerette-e vagy egyszerűen csak aranyszíve volt. Fogalmam sincs, de nekem mégis fájdalmas volt az ő halála, hiszen feláldozta magát. Többször is megmentette Sasht, és én nem tudom mit tennék Sash helyében, ha ennyivel tartoznék valakinek, aki aztán Miattam feláldozta magát.
    Sash énekét is nagyon szerettem, főleg hogy érezhetően végigkövette a történetet. Csak tartsd nyitva a szemed és minden szebb lesz.
    Szerettem, mert megfogott a szövege, az hogy mennyire megerősíti ez Sasht, és alapvetően szeretem ha egy történetben vannak dalok.^^
    Nem tudom, hogy vajon leírtam -e mindent. Remélem igen.
    Csak még annyit, hogy a Nyitott szemek volt az első fanfiction amit végigolvastam, természetesen a sajátomon kívűl, és már alig várom a folytatását, ami az eddigi részleteket alapján nagyon nagyonnagyonnagyon jó lesz.:3
    Úgyhogy várok várok és várok, a csodára, a nyitott szemek kettőre és arra, hogy vissza gyere a reggelizésből és meglásd ezt a kommentet.:)
    Bridget, szerintem Te Egy Író vagy. Ja meg Bteanev. De Író is és az a lényeg. Úgyhogy csak Tarsd Nyitva a Szemed és Írj.
    Örökké hűséges olvasód és barátnőd: Biri♥

    the end.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves biri (nekem az maradsz),
      tuti, hogy nem fogok tudni olyan hosszú választ írni, mint amilyen hosszú megjegyzéssel megajándékoztál te, de azért minden tőlem telhetőt megteszek. Szóval.
      Iszonyatosan jól esik, mikor azt olvasom, hogy tetszik neked a történet, vagy hogy szereted a szereplőket, és hogy mindenki olyan volt benne, amilyennek lennie kellett. Mikor elkezdtem a Nyitott szemeket, az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer ez lesz belőle, vagyis, hogy ennyien fogjátok szeretni. És tessék, itt van, ez annyira hihetetlen! Igazából szerintem fel se fogom az egészet, csak boldog vagyok és fantasztikusan hálás nektek, neked, amiért itt voltál és olvastál.
      Ami pedig azt illeti, hogy átküldtem neked a sztorit... hát igen, és aztán kaptam is egy jó "kis" kommentet, ha jól emlékszem. Volt vagy két oldal. :D
      Szóval köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! <333333

      Törlés
  3. Jézusoom... ez azt jelenti, hogy a fecsegőposzáta visszahozta az emlékezetét? Juj, ez nagyon izgalmas. Végigolvastalak, a második részt is végig fogom olvasni, csak írjad, írjad, Bridget, mert sokan várjuk ám. Köszönjük a ránk, olvasókra fordított időt és a sok munkát amit a történetbe fektettél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez pontosan ezt jelenti. :)
      Köszönöm, hogy olvastál, és dolgozom a következő részen! :) <3

      Törlés
  4. Szia!

    Mikor elkezdtem olvasni a Nyitott szemeket már fent volt 6 fejezet. Ezeket 2 nap alatt elolvastam. Izgultam ( és szenvedtem ) a függővégeknél, szomorú voltam, ha meghalt valaki, akit szerettem. Kedvenc karakterem Jana volt, mikor ő meghalt elszomorodtam. Imádtam Sashben, hogy nem egy gyilkológép, nem is ölt embert. Olyan ermberien viselkedett, voltak hibái, kétségei. Azt hitte hamar meghal, de nem így lett. Mert megnyerte. A befejezés remek, és fordulatos, valamint ( számomra ) váratlan. ( Az amnézia, meg ahogy visszajött az emlékezete.) Fantasztikusan írsz, öröm olvasni minden mondatod. Csak így tovább, írj még sokat, én olvasni fogom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Moonlight,
      szokták mondani, hogy egy háziasszony számára a legnagyobb dicséret, ha a vendégei csöndben esznek. Én azt mondom, egy író számára az a legnagyobb dicséret, ha az olvasóinak halaszthatatlan mondanivalója lesz az olvasás után. Örülök, hogy te is leírtad, amit gondoltál a Nyitott szemekről, eszméletlenül sokat jelent számomra minden egyes szó, és ezt most nem csak úgy mondom.
      Sash tettei az én tetteim, talán azért emberiek, hiszen mind azok vagyunk, emberek. A befejezés, vagyis az amnézia már nem tudom, honnan jött, egyszerűen jött és lett, bekavart, adott egy csavart a végére. :)
      Köszönöm, hogy olvastál! <33

      Törlés
  5. A függővéget megint csak betetted. :)
    Nagyon furcsa érzés, hogy vége-még, ha ideiglenesen is. Jó, hogy végig vitted a sztorit, ráadásul úgy, hogy mindig érdekes és színvonalas maradt! Alig várom a második részt! :)
    Köszi! és gratulálok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a függővég személyes védjegyem. ^^
      Nekem is furcsa, nagyon is, hogy vége, de már alig várom, hogy előállhassak a folytatással. :33
      Én köszönöm, köszönök mindent! <3

      Törlés
  6. Kedves Bridget!

    Azt hiszem, most megkapod tőlem a leghosszabb kommentet, úgy értem az én kommentjeim közül a leghosszabbat:)
    Emlékszem, amikor először elolvastam az első részt. Bennem van, hogy éjjel kettőkor az autópályán Londonból visszaérve telóról olvastam, és akkor már beleszerettem. És az Aratás volt az első, aminél igazán elkezdted húzni az idegeimet. Tudtam, hogy Sash lesz a Kiválasztott, de még is volt valami a részek hangulatában, és végeiben, ami miatt izgultam, és vártam a többit. Nekem ez volt a második fanfic, amit végigolvastam (biri utosó viadala után) és vártam a részeket. Egy tavaszon át, egy nyáron át, egy őszön át, egy hosszú időszakon át. És imádtam a szereplőket. Sash. Egy átlagos, kedves lány, aki amikor elkezd énekelni, akkor kezdődik el benne az a különlegesség, ami miatt levette Panemet a lábáról, és támogatták. De tudod mit szerettem én ebben a lányban? Hogy olyan élethű. Hogy tele volt kétséggel, voltak hibái, volt hogy kiborult, és vele együtt végig izgulhattuk a történetet. Aztán Max. Egy érdekes karakter, akit én már az elejétől megszerettem, és tudtam én mi van a szíve mélyén. Az utolsó Arénás résznél majdnem elsírtam magam a halálakor, és hogy ezt tette Sashért. Max<3 Aztán Jana. Nagyon bírtam ezt a viccelődő és talpraesett lányt, akit akár jó barátnőmnek is simán elképzelhettem volna. A halála pedig nem volt semmi, nagyon fájdalmas, de egyben úgymond "szép" egy Viadalos fanficnél nagyon nehéz és fájdalmas megírni egy szereplő halálát, de ez sikerült neked. Nagyon nagy gratu. Aztán Radler. Hogy ő esetleg szerelmes Sashbe azt talán gondolni lehetett, illetve én gondoltam, és fájdalmas volt, amikor meghalt. De, hogy ő, mint Hivatásos csatlakozott a lányokhoz, nagyon érdekes, de jó fordulat volt. Szerettem Radler karakterét is.
    A sztoriról. Igazából végigizgultam az egészet. Olvastam már én kocsiban, étteremben, korán, későn, de mindig szerettem. A fordulatok, maga az írás magával ragadott, és többször is volt, hogy azt mondtam magamban, ez igen! Éppen az jutott eszembe, hogy ez a történet, könyvben, a nagyközönség előtt is simán megállná a helyét. És mit bírok? Azt, hogy ezt, ilyen szépen felépített cselekményt, izgalmat, fordulatokat, és karaktereket, egy olyan sztorit, ami igen is túlszárnyal sok más könyvet, amit én olvastam, egy 16 éves lány írta. És mi lesz még később? Komolyan mondom, hihetetlenül írsz, és csak egyet tudok érteni Birivel. Író vagy, és ezt kérlek ne hagyd abba. Szeretnék tőled még jó sok történetet is olvasni. És vége a Nyitott szemeknek. Rendszeres olvasód, és nagy kommentelőd voltam, vártam az új részeket, és hihetetlen hogy vége. Fantasztikus érzés lehet így végigvinni egy történetet. És gratulálok! Ja és mégvalami. Én szeretném megköszönni, hogy ezt a sztorit megírtad, és megosztottad velünk. Hogy lett egy nagyon jó történet, amit mindig vártam. És bárcsak még tartana. De hamarosan jön a következő rész, amit nagyon várok, és azt is, hogyan folytatódnak Sash kalandjai.
    Köszönöm az izgalmakat. Az idegtépő részeket, a szomorú, de még is szép, és az érdekes fejezeteket. Köszönjük a Nyitott szemeket! Egy élmény volt elolvasni. Tényleg:)
    Olvasód, barátnőd, kommentelőd Clove <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Clove,
      most így, hogy megint elolvastam a kommentedet, teli van a fejem a szavaiddal. Azt sem tudom, hol kezdjem, mert nem tudom az elején, az túl ésszerű lenne. Szóval kezdem azzal, hogy a történet könyvként is megállná a helyét. Hát figyelj, szerintem én lennék a világ legboldogabb embere, ha ez megvalósulna! Vagyis érted, hogy könyvet csináljanak a Nyitott szemekből, ilyen Éhezők Viadala társkiadványként, vagy nem tudom, hogyan. Ó, anyám, milyen szuper lenne! Persze ez nem lehetséges, hiszen a sztorim egy fanfiction, elvileg már magával a megírásával is megsértem a szerző jogait, de Suzanne Collins egyszerűen nem várhatja el, hogy ne használjunk egy ilyen fantasztikus világot! :P Ráadásul nem terjesztem, ez csak az enyém és a tiétek, mert ti olvassátok, én meg megírtam.
      Aztán hogy a szereplők... annyira örülök neki, hogy te is szereted őket! Sash emberi, vele pont ez volt a célom. Radler a kedves énemet kapta, Jana a talpraesett oldalamat, mindenkiben van egy darabka belőlem. :3 Örülök, hogy át tudtam ezt adni nektek, és eszméletlenül hálás vagyok, amiért olvastátok!
      Köszönöm neked is, hogy végig itt voltál, biztattál és olvastál, és köszönöm, hogy vissza fogsz térni! <33

      Törlés
  7. Alig pár hete találtam rá a történetre, de annyira magával ragadott, hogy pár nap alatt sikeresen utolértelek. Fantasztikus ahogyan írsz, gyönyörűen fogalmazol. A történet izgalmas, fordulatos és simán megállná a helyét könyvként. Imádtam a szereplőidet, sikerült mindegyiket élethűre megírni, és ez nem egyszerű, de neked sikerült, úgyhogy gratulálok. Annyira beszippantott a történet, hogy gyakran azon kaptam magam, hogy a szemem előtt újra játszódnak az események, blogos történeteknél ilyet nem sokszor mondhattam el. Egyszóval imádtam a történeted, sajnálom, hogy vége, és nagyon várom a folytatást =D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Újrajátszódtak a történtek? Ez is hatalmas dicséret, jaj, igazán meg sem érdemlem ezeket a szavakat, de komolyan, iszonyúan aranyos vagy! Nekem öröm, hogy megírhattam ezt a sztorit, és én vagyok hálás, amiért olvastátok! <33

      Törlés
  8. Szia! :)

    Olyan másfél hete kezdtem el olvasni a történetedet, és annyira megfogott, hogy legszívesebben le sem tettem volna a kezemből a telefonomat úgy megtetszett, az egyik kedvencem lett. Csak gratulálni tudok, nagyon jól írsz, sok sikert kívánok a folytatásához. Olvasni fogom, az biztos. :3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy az egyik kedvenced lett, ennél nem is vágyom többre! <333

      Törlés
  9. Én is kezdetektől követtem a történetet, és nekem is tetszett. :)
    Az a helyzet azért, hogy kezdetben - ahogy sokan mások is, akik hasonló ficet írnak - nagyban támaszkodtál Suzanne Collins írásának struktúrájára. Ettől aztán részben picit másolat hangulata lett, ugyanakkor pedig tudtál egyedi maradni, ami viszont tetszett. Egyetlen pont volt, ami viszont annak ellenére nem lett a kedvencem, hogy pont egyedi volt és sajátos, ez pedig Sashnek az az éneke. Nem az volt a gondom vele, hogy énekelt az interjún, az OK, hanem, hogy olyan hosszasan készítetted elő a cselekményt, hogy nekem nagyon elhúztad és arányaiban egy kicsit hangsúlyosabbnak éreztem, mint amit véleményem szerint a történet megérdemelt volna.

    Aztán az Arénával kellemesen megleptél. Emlékszem, időnként írtál olyat, hogy hány oldal Neked word-ben a felvezetés, és mennyi az Aréna, és Te is érzékelted, hogy irreálisan rövid lesz így, és talán mondtad is, hogy kiegészíted még. Rettegtem, hogy úgy fogsz be-bepótolni, hogy nem fogja megállni a helyét, de nem így történt. Számomra az Aréna egy kerek egész lett. Fenntartottad az izgalmat, voltak váratlan fordulatok, sose tudtuk, kiben bízhatunk és kiben nem, nem sejtettük Maximus cselekedeteinek mozgatórugóit. Nekem igazából itt bizonyítottad, hogy élvezhetően írsz, én szerettem olvasni. Nekem sokat jelentett az is, hogy megbízhatóan hoztad a részeket, ígéretedhez híven, háromnaponta.

    Tetszett a vége is, ez az amnézia, és az, ahogyan újra feltolulnak az emlékek: egyedi, sajátos, váratlan fordulatok ezek is. Kíváncsian várom, hogyan fogod, miképp tudod folytatni a történetet, mert ez még nemigen működött másnál, akit olvastam. :)

    Köszönöm az eddigieket és izgatottan várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom, hogy neked az éneklős dolog nem jött be annyira, és amúgy igazad is van, túlságosan nagy hangsúlyt fektettem a dologra, de muszáj volt, hogy sikerüljön. :P
      Az aréna miatt valóban aggódtam, de megnyugtató, hogy tetszett. Igazából magam sem tudom, a mai napig sem, hogy hogyan jöttek egymás után az események, egyszerűen csak úgy jöttek, és kész. Ilyen lett a Viadalom, de túléltem. (:
      Remélem, sikerül a folytatás is, én beleadok majd mindent. Köszönöm neked is, hogy olvastál és a te blogod által ennyien eltaláltak ide! <3

      Törlés
  10. Kedves Dorine!
    Nem tudom mit is írhatnék, amit az előttem szólóak még nem. Már terveztem a komment megírását,- most kerültem géphez -de most semmi nem jut eszembe, hogy mit akartam írni. Talán egy kicsi.
    Sash egyszerűen elképesztő! Engem Peetára emlékeztet, ugyanis ő volt az aki nem ölt embert. Akinek tiszta maradt a keze, akárcsak a főhősnődnek. Mert Sash nem csak egy lány, hanem egy hős! Amazonként küzdött a lakománál, megtörten sírt Jana halálakor, és egy ártatlan éneklő lány is maradt egyszerre. Jana és Radler voltak azok, akik nagyon a szívemhez nőttek, de utolsó momentumaiban Max is belopta magát a lelkembe. A történeted fordulatos volt, sokszor kiszámíthatatlan, főleg a vége. Ittam a soraidat, és azt kívántam, hogy sose legyen vége. Se a fejezetnek, se a blognak. Mert mindent ami itt történt megszerettem. M I N D E N T! Mikor kiderült, hogy lesz második évad, nagyon megörültem. Tudtam, hogy Sash elképesztő kalandjai(ez kicsit mesefilm címesre sikerült:ss) folytatódnak. És bár tudom, hogy egyszer minden véget ér, boldog vagyok, hogy ez még egy darabig nem.:) Köszönöm, hogy olvashattam!
    xx:Szonja

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy Sash hős lenne? :D Hű, köszöni szépen! Mint ahogy én is köszönöm, hogy olvastál és írtál, sokat jelent. Annyira örülök, hogy ilyeneket írtok nekem, el sem tudom mondani... :33 Ha egy csokorba köthetném a kedves szavakat, amiket kapok tőletek, akkor mindent beraknám a szobámba, mint a virágokat, csak az a baj, hogy valószínűleg nem férnék be aztán az ajtón...
      A második évadot pedig én is legalább annyira várom, mint ti!
      Köszönöm neked még egyszer, hogy írtál és olvastál!! <3

      Törlés
  11. Bridget, írtam neked e-mailt, ott mindent leírtam, nem tudom láttad-e :) Azért itt is megismétlem: Akik vagyunk, gyere már !!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, láttam, és válaszoltunk is már egymásnak. :D

      Törlés
  12. Kedves Dorine!
    Én nem élek "az egyik szemem sír, a másik nevet" klisével. Én csak sírok. Tudom, tudom lesz második rész... De akkor is... :( Vége. Már előzőleg írtam, hogy nagyon ráfüggtem a történetre, és ez most sincs máshogy. Remélem, hogy gyorsan elkészülsz vele! Máris hiányzik a Te tökéletességed! :( Sash remélem marad ilyen, mint amilyen most. Törékeny, de mégis erős, félénk, de mégis bátor, hihetetlen...
    Köszönöm, hogy itt voltál, és átnyújtottad nekünk ezt a tökéletességet!
    May the odds be ever in your fever!
    Gergő voltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gergő,
      ezt a történetet aztán sok mindennek mondanám, csak tökéletesnek nem, de az, hogy te annak látod... hát hű. Köszönöm, hogy írtál nekem, ráadásul ilyet, eszméletlen vagy! Nem hiszem, hogy megérdemlem ezeket a dicséreteket, de hihetetlenül kedves tőled!
      Szóval igen, köszönöm, köszönöm és köszönöm, remélem, visszatérsz a második részre is! :3
      May the odds be ever in your favor, too!

      Dorine

      Törlés