3. Fejezet - I. rész

Sziasztok. :3

Ezt a részt valamikor akkor fogjátok megkapni, mikor én éppen egy órán fogok ülni, és mindenféle okossággal tömöm a buksim. ^^ Ám nektek jó olvasást kívánok, és szeretnék megint csak megköszönni nektek mindent: hogy írtok, hogy pipáltok, hogy naponta többször benéztek, hogy olvassátok a történetet, és hogy érdekel titeket! Komolyan, köszönöm szépen ezerszer és még egyszer! <3 

Sose hagyjon el benneteket a remény,

Dorine :)

_________________________________________________

Néma csönd követi az elhangzottakat, a szavaim még hosszú másodpercekig a visszhangoznak az üres falakról. Katniss felnéz, rám, egyenesen a szemeimbe. Az arcán rémület árnyéka fut át, majd óvatosan, de azért határozottan megrázza a fejét. Tűnj el onnan! - üzeni a tekintetével. Nem kell kétszer mondania: gyorsan megköszönöm az embereknek, hogy meghallgattak, aztán sarkon fordulok, és berohanok a Törvényszék Épületébe. Odabent Békeőrök fogadnak, akik nem finomkodnak: megragadják a felkarjaimat, és egy hátsó ajtón keresztül kivezetnek a levegőre. Próbálok kiszabadulni a szorításukból, mert csiklandozzák a karomat, de nem tudok. Elejtem a virágot és a plakettet is, a fejemben teljes a zűrzavar, fogalmam sincsen, hogy mi lesz most.

Végül egy hatalmas, üres szobában kötünk ki. A Békeőrök magamra hagynak a csönddel és a gondolataimmal. Egy pillanatig csak állok a helység közepén, a bakancsomat bámulom, és azon gondolkodom, hogy mekkora hülyeséget csináltam. Ezzel az utolsó dologgal, hogy így beszéltem Janáról, valószínűleg mindent elrontottam.

Lépésekre leszek figyelmes, aztán Katniss robban be a szobába.

- Hagyjon békén! - üvölti egy fickónak, aki megpróbálja megállítani. Valahogy sikerül elvergődnie hozzám, és levegő után kapkodva áll meg velem szemben. - Jól vagy? - kérdezi. A hangja remeg az aggodalomtól. Sosem láttam még őt ilyennek.

- Én... jól – bököm ki. - De a többiek?

- Mindenkit visszatereltek a vonatra – magyarázza.

- Akkor te miért vagy itt? - kerekednek ki a szemeim.

- Meglógtam. Nem hagyhattalak itt!

Körbenézek a szobában, mintha csak keresnék valakit, aztán felsóhajtok. - Engem miért hoztak ide? - Ezt úgy kérdezem, mintha Katniss bármit is tudhatna erről.

- Fogalmam sincs – rázza meg a fejét. Aztán felém fordul, és egyenesen belenéz a szemeimbe. - Soha többet, egyik másik állomáson sem csinálhatsz ilyet, értetted? Kiakasztod az embereket, már csak az kéne, hogy fellázadjanak.

- Fellázadni? - szaladnak össze a szemöldökeim. Erre eddig még nem is gondoltam. A hideg futkos a hátamon, ha arra gondolok, hogy esetleg közrejátszhatok egy lázadásban. Most is borotvaélen táncolok, bármikor végezhetnek valakivel, akit szeretek, hát még egy lázadás... - Katniss? - nézek rá.

- Igen?

- Van ennek valami köze a ti tavalyi Győzelmi Körutatokhoz? - kérdezem őszintén.

Katniss gondolkodik egy darabig, ahogy az arcomat fürkészi. Gondolom az jár a fejében, hogy beszéljen-e nekem a dologról vagy inkább ne, amiből arra következtetek, hogy súlyos és érzékeny pontot érintettem. De a lány végül nyel egyet, és bólint. Aztán mindent elmesél: hogy mit mondott a Tizenegyedik Körzetben, hogyan reagáltak rá az emberek, hogy fejbe lőttek egy öregembert, és hogy... hogy ő igazából nem is szerelmes Peetába.

- Vagyis én nem is tudom – rázza meg a fejét.

- Hogy mi? - bámulok rá döbbenten. - Akkor eljátszottátok az egészet?

- Sash – mondja ki a nevemet. Szeretnék hátrálni egy lépést, de ehelyett csak az ajkamba harapok, és várom a továbbiakat. - Ezt nem itt fogjuk megbeszélni. Ígérem, ha egyszer kijutunk innen, mindent elmesélek. Rendben?

- Oké – bólintok bizonytalanul.

- Akkor most próbáljunk meg valahogy lelépni. - Katniss a homlokát ráncolva bámul körbe a szobában, aztán végül a hatalmas fa ajtóhoz lép, és döngetni kezdi az ökleivel. - Hahó, valaki! - kiabálja.

- Nem fognak értünk jönni – rázom meg a fejem. - Addig nem, amíg ők nem akarnak.

- Akkor Effie Trinkettel kell majd harcolniuk... - Katniss felemeli a fejét, mint egy szarvas, mikor a folyón kel át, és úgy ordítja a következő szavakat: - Hallják? A maguk hibája lesz, ha lekéssük a díszvacsorát!

Teljes csönd. Katniss az ajtónak támasztja a homlokát, aztán lassan megfordul, és lecsúszik a földre. Odaülök mellé, és együtt bámulunk ki a fejünkből.

- Most mesélhetnél – nézek rá. - Szerintem lesz időnk rá.

- Itt nem – rázza meg a fejét. - Bárhol lehetnek poloskák.

Ó, a poloskák, erről el is feledkeztem.

Percek telnek el: hosszú, néma percek, a végén már azt sem tudom, mennyi. Eleinte még számolom őket, de a huszadik után felhagyok vele, és inkább lehunyom a szemeimet. A szüleimre gondolok, de ahelyett, hogy kellemes érzés töltene el, hirtelen jeges rettegés lesz úrrá rajtam. Mi van, ha mire haza megyek, egyikük, vagy mindkettőjük halott lesz? Hiszen a Játékmesterek megmondták: Radler volt az első, aki miattam halt meg. És aki első, azt többen is követik a sorban.

Az ujjaimmal kezdek játszani, ki-be hajlítgatom őket, hogy elvonjam a figyelmemet. Szégyellem bevallani, de reménytelenül megsajdul a szívem, ahogy Radlerre gondolok. Mikor az arénában voltunk, Jana mellett ő volt az egyetlen, akiben – az íratlan szabály ellenére – megbíztam. Bár eleinte elég hidegen álltam hozzá, később rájöttem és egészen biztossá váltam abban, hogy sosem bántana. Mit meg nem adnék azért, hogy éljen!