Sziasztok kedveseim!
Ezen a taknyos februári reggelen meghoztam a következő részt. Ez a részlet... hát nem is tudom, nagyon kíváncsi leszek, mit szóltok hozzá. ^^ Szóval várom a kommentjeiteket, és köszönöm az eddigieket, de nagyon! <3 Olyan kedvesek vagytok, komolyan, el sem tudom mondani, mennyire... Egy hideg nap után mindig átmelengetitek a szívem. :3
Na jó, nem húzom tovább a szót, itt a rész, jó olvasást! :)
Dorine Osteen
________________________________________
Másnap reggel úgy ébredek,
mint akit fejbe vágtak valami jó nehézzel. Elbotorkálok a
fürdőszobámba, és hosszan engedem magamra a frissítő vizet. Nem
nézem az időt, de mire kiérek az étkezőbe, már mindenki ott
van. Állom a tekinteteket: Effie megsértődött, mint ahogy az
várható volt, Haymitch gyanúsan méreget, Katniss felvonja az
egyik szemöldökét, mikor ránézek, Cinna mosolyogva próbál
biztatni, az előkészítő csapat pedig szokásához híven
egyszerűen hangoskodik, észre se veszik, hogy valami nincs rendben.
Óvatosan leülök az egyik fotelbe, és
elkezdem szürcsölgetni a teámat. Kerülöm a további
szemkontaktust, csak bámulom az italt, és azzal szórakozom, hogy a
csésze karimáján húzogatom az ujjamat. Körbe-körbe.
Körbe-körbe. Egészen addig csinálom, míg Effie fennhangon be nem
jelenti, hogy ideje készülődni, mert hamarosan megérkezünk a
Kapitóliumba. Ettől a hírtől
egyszerre kezdek rettegni, és leszek boldog. Rettegek, mert félek
attól, hogy újra a fővárosba kerülök a sok kapitóliumi közé,
ugyanakkor boldog is vagyok, mert egy lépéssel közelebb kerülök
a várva-várt hazatéréshez.
Cinna egyszerű, letisztult, fehér
ruhát ad rám fekete övvel, aztán kontyba igazítja a hajamat.
- Nagyon szép ez a ruha – nézek
végig magamon a tükörben -, de nem túl puritán a Kapitóliumhoz
képest?
- Te nem vagy kapitóliumi –
mosolyodik el.
- Hála az égnek – húzom össze a
szemeimet, de a következő pillanatban már meg is bánom, amit
mondtam. - Ne értsd félre – rázom meg a fejem.
- Nem értem félre – bólint Cinna.
- Tökéletesen igazad van – teszi hozzá halkan, aztán
felcsatolja a ruhámra a fecsegőposzátát.
Először a Kiképzőközpontba
megyünk, ahol felkészítenek a Caesar Flickermann-nel tartandó
éjféli interjúra. Ismét egészen egyszerű, de annál csinosabb
ruhát kapok, amit aztán Caesar meg is dicsér. Mosolyogva fogadom
a szavait, és a mosoly egész végig megtartom, míg tart az egyórás
interjú. A műsorvezető arról kérdez, hogy szeretnék-e majd
énekesnő lenni, mire megvonom a vállam, és a szüleimre
hivatkozva terelem a témát. Az interjú után kezdődik a hajnalig
tartó mulatság Snow elnök rezidenciáján, ami – őszintén meg
kell mondanom – egyszerűen csodálatos. Tengernyi étel és ital
közül válogathatunk, a zene fantasztikus, kedvem van énekelni. Az
emberek igazán kedvesek, ám sokkal közvetlenebbek, mint ahogy az
illendő lenne. Az egyetlen biztos pont ebben az egész kavalkádban
Katniss, aki folyamatosan szemmel tart. Sokszor szegődik mellém,
ilyenkor mindig beszélgetünk, és ezek az alkalmak némiképpen
megnyugtatnak.
- Mennyi az idő? - kérdezem
Katnisstől egyszer, de nem tud válaszolni, mert a következő
pillanatban leállnak a zenészek, harsonaszó hangzik fel, és
mindenki elhallgat. Egy néma másodperc, végül valaki elkiáltja
magát:
- Köszöntsék nagy tapssal országunk
egyetlen, legmélyebben tisztelt, legkitűnőbb elnökét, Coriolanus
Snow urat!
Az emberek meglepetten hördülnek fel,
majd tapsolni kezdenek, és örömittas kurjantásokkal adják az
elnök
tudtára, hogy mennyire feldobja őket a jelenléte. Furcsa,
mert Snow sosem jelenik meg a győztesek tiszteletére tartott
díszvacsorán – és ez az az ok, amiért a gyomrom még az
eddiginél is kisebb állapotára szűkül. Lassan leteszem az
asztalra az italomat, aztán összenézünk Katnissel. Ő sem érti a
dolgot.
Sőt, szerintem senki sem, egyedül én
kezdek kapizsgálni valamit akkor, mikor az elnök megindul felém.
Olyan aprónak és gyávának érzem magam, ahogy az emberek szó
nélkül nyitják az utat Snownak, mintha csak egy apró egérke
lennék, az elnök meg a macska. Ezt látom a szemeiben is:
megvillannak, ahogy rám néz, majd álszentül elmosolyodik. Aztán
megáll előttem, és csókot nyom az arcomra. A hányinger kerülget,
úgy érzem, menten kidobom a taccsot, ahogy megérzem a vér és a
rózsa semmivel sem összetéveszthető szagelegyét. Míg én azzal
vagyok elfoglalva, hogy ne vacogjanak a fogaim, Snow a lehető
legtermészetesebben fordul az emberek felé.
- Remélem, jól szórakoznak! -
kiáltja öblös hangon. Az összegyűltek hangosan helyeselni
kezdenek, aztán elhallgatnak, mikor tovább beszél. - Arra kérek
mindenkit, engedjék meg nekem, hogy elvegyüljek az ünneplők
forgatagában. Olyan régen volt már alkalmam így szórakozni,
kérem, ne foglalkozzanak azzal, hogy itt vagyok. Mindenki tegyen
úgy, mintha én is csak egy lennék önök közül. - Aztán
csettint egyet, mire újra elkezdődik a zene, az emberek pedig
visszatérnek a beszélgetéshez és táncoláshoz. - Candel
kisasszony, Everdeen kisasszony – fordul felénk -, üdvözlöm
önöket. Reméltem, hogy összefutunk, ha újra errefelé járnak.
- Mi is örülünk a találkozásnak,
Elnök úr – bólint Katniss. A hangja hideg és kimért,
egyáltalán nem tagadja, mennyire nincs ínyére a beszélgetés.
- Szintúgy – nyelek egy hatalmasat
-, örvendek. - Az én hangom persze reszket, mint a nyárfalevél.
Snow elmosolyodik, aztán rám néz. -
Megtisztelne egy tánccal?
Az ereimben szó szerint megfagy a vér,
úgy érzem, minden erőm elhagy. Nem!
- kiáltom magamban, és minden gondolatommal azon vagyok, hogy
valahogy segítséget kérjek a mentoromtól. Ám még mielőtt
bármit is kezdhetnék, Snow közelebb hajol hozzám, a vállamra
teszi a kezét, és belemarkol a kulcscsontomba.
- Akkor máshogy mondom – sziszegi a
fogai közül. - Most elmegyünk táncolni.
Tehetetlenül követem, miközben a
keze lassan a karomra csusszan, és most azt szorítja. Zsibbadni
kezdenek az ujjaim, kétségbeesetten tekintek hátra Katnissre, aki
erre felszegi az állát, kihúzza magát, és megrázza a fejét.
Bátorság, és semmi hülyeség
– üzeni a tekintetével. Szeretném, ha képes lennék arra, amit
kér tőlem, de úgy érzem, én vagyok a világon a legkisebb ember,
és a legnagyobb áll mellettem. Elvégre ki vagyok én? Senki. Csak
egy szánalomra méltó lány a legszegényebb körzetből, aki az
elnök kegyelméből nyerte meg a Viadalt.
- Hát akkor kezdjük – mondja Snow,
ahogy megállunk a táncparketten. Mikor nem mozdulok, csak bámulok
rá, rám parancsol: - Rajta!
Vonakodva teszem a vállaira a
kezeimet, aztán összepréselt fogakkal tűröm, hogy megfogja a
derekamat. Kiráz a hideg, hogy hozzám ér. Egyszerűen undorító.
Amúgy sem szeretem, ha valaki nem tartja tiszteletben a személyes
szférámat, de ez az ember itt ráadásul az elnök, miatta hal meg
az a rengeteg gyerek. Már csak ezért is visszataszító, arról már
nem is beszélve, hogy utálom a vérszagot, meg magát a vér
látványát is, Snow-ból pedig árad a vér és a rózsa szaga –
érzem a leheletén, ami egyenesen az arcomra áramlik. Attól félek,
ha másodperceken belül nem jutok rendes oxigénhez, elhányom
magam.
- Rosszul vagyok – csúszik ki a
számon. Nem tehetek róla, szeretném visszavonni, ez véletlen
volt. Össze vagyok zavarodva.
- Nem csodálom – kezdi az elnök. A
hangjából csöpög a megvetés, úgy beszél velem, mintha óvodás
lennék. - Sajnos semmi jóval sem kecsegtethetem, Candel kisasszony.
Elég sok galibát okozott nekem, és szeretném, ha megbeszélnénk
ezeket.
- Rendben – felelem, noha azt sem
tudom, miről beszél. Pillanatról pillanatra egyre rosszabbul
leszek.
- Ugye tudatában van annak, hogy
miért maradt életben? - Nem válaszolok, mire megszorítja a
derekamat. - Tudja, igaz?
- Igen – suttogom.
- Nos, annak ellenére, hogy
meglehetősen sok hasznot hozott nekem, van valami, ami nem hagy
nyugodni, sőt, egyesek fel is háborodtak ezen a szomorú tényen.
Maga életben maradt, de senkit sem ölt meg. És egy győztes csak
akkor lehet győztes, ha gyilkol... Ez az íratlan szabály megszegése. Nem lepődöm
meg azon, hogy szabályszegő, kisasszony, hiszen a mentora is az. És
tudja, hogy mi történik azokkal, akik nem tartják be a
szabályokat? - Olyan közel hajol hozzám, hogy püffedt ajkai
súrolják a fülemet, ahogy folytatja: - El kell pusztulniuk.
Húha, ez nem volt semmi. Szegény Sash, megértem milyen érzés is lehetett neki, amikor Snowal találkozott, és még táncolni is hívta..... a fejezet végén pedig szabályosan kirázott a hideg.... nem semmi, nagyon nagyon tetszik! Várom a kövit! :3
VálaszTörlésClovely <3
Örülök, hogy tetszett, és reméltem, hogy meglep majd párakat. ;D Lesznek még itt meglepetések. ^^
TörlésKöszönöm a komid! :3
Dorine
Szegény Sash. Úgy sajnálom, hogy Snow pfujj "ölelgeti". És kezdek félni attól, hogy mi lesz vele. Amúgy nagyon jól megírtad a részt remélem, hogy hamar eltelik ez a pár nap és olvashatom a kövit.
VálaszTörlésUi: Reni E. voltam csak ez az új nevem ;)
Igen, nem lehet egy leányálom Snow elnök karjaiban forogni a táncparketten, de hát ez van. A napok gyorsan telnek, kedden hozom az új részt! :)
TörlésDorine
Ismét remek egy rész volt :) nagyon tehetséges vagy! Amint látom, újabb nagyon szép designed van, és ha megoldható, elkérhetem az eddigi fejléceid? Nem saját felhasználásra, pusztán "gyönyörködni" :Dd
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett a rész, köszönöm a dicsérő szavakat! :)
TörlésA fejléceket pedig majd megbeszéljük... xd
Üdv,
Dorine :)