2014. február 8.

3. Fejezet - V. rész

Sziasztok kedveseim!
Ezen a taknyos februári reggelen meghoztam a következő részt. Ez a részlet... hát nem is tudom, nagyon kíváncsi leszek, mit szóltok hozzá. ^^ Szóval várom a kommentjeiteket, és köszönöm az eddigieket, de nagyon! <3 Olyan kedvesek vagytok, komolyan, el sem tudom mondani, mennyire... Egy hideg nap után mindig átmelengetitek a szívem. :3 
Na jó, nem húzom tovább a szót, itt a rész, jó olvasást! :)
Dorine Osteen
________________________________________




Másnap reggel úgy ébredek, mint akit fejbe vágtak valami jó nehézzel. Elbotorkálok a fürdőszobámba, és hosszan engedem magamra a frissítő vizet. Nem nézem az időt, de mire kiérek az étkezőbe, már mindenki ott van. Állom a tekinteteket: Effie megsértődött, mint ahogy az várható volt, Haymitch gyanúsan méreget, Katniss felvonja az egyik szemöldökét, mikor ránézek, Cinna mosolyogva próbál biztatni, az előkészítő csapat pedig szokásához híven egyszerűen hangoskodik, észre se veszik, hogy valami nincs rendben.
Óvatosan leülök az egyik fotelbe, és elkezdem szürcsölgetni a teámat. Kerülöm a további szemkontaktust, csak bámulom az italt, és azzal szórakozom, hogy a csésze karimáján húzogatom az ujjamat. Körbe-körbe. Körbe-körbe. Egészen addig csinálom, míg Effie fennhangon be nem jelenti, hogy ideje készülődni, mert hamarosan megérkezünk a Kapitóliumba. Ettől a hírtől egyszerre kezdek rettegni, és leszek boldog. Rettegek, mert félek attól, hogy újra a fővárosba kerülök a sok kapitóliumi közé, ugyanakkor boldog is vagyok, mert egy lépéssel közelebb kerülök a várva-várt hazatéréshez.
Cinna egyszerű, letisztult, fehér ruhát ad rám fekete övvel, aztán kontyba igazítja a hajamat.
- Nagyon szép ez a ruha – nézek végig magamon a tükörben -, de nem túl puritán a Kapitóliumhoz képest?
- Te nem vagy kapitóliumi – mosolyodik el.
- Hála az égnek – húzom össze a szemeimet, de a következő pillanatban már meg is bánom, amit mondtam. - Ne értsd félre – rázom meg a fejem.
- Nem értem félre – bólint Cinna. - Tökéletesen igazad van – teszi hozzá halkan, aztán felcsatolja a ruhámra a fecsegőposzátát.
Először a Kiképzőközpontba megyünk, ahol felkészítenek a Caesar Flickermann-nel tartandó éjféli interjúra. Ismét egészen egyszerű, de annál csinosabb ruhát kapok, amit aztán Caesar meg is dicsér. Mosolyogva fogadom a szavait, és a mosoly egész végig megtartom, míg tart az egyórás interjú. A műsorvezető arról kérdez, hogy szeretnék-e majd énekesnő lenni, mire megvonom a vállam, és a szüleimre hivatkozva terelem a témát. Az interjú után kezdődik a hajnalig tartó mulatság Snow elnök rezidenciáján, ami – őszintén meg kell mondanom – egyszerűen csodálatos. Tengernyi étel és ital közül válogathatunk, a zene fantasztikus, kedvem van énekelni. Az emberek igazán kedvesek, ám sokkal közvetlenebbek, mint ahogy az illendő lenne. Az egyetlen biztos pont ebben az egész kavalkádban Katniss, aki folyamatosan szemmel tart. Sokszor szegődik mellém, ilyenkor mindig beszélgetünk, és ezek az alkalmak némiképpen megnyugtatnak.
- Mennyi az idő? - kérdezem Katnisstől egyszer, de nem tud válaszolni, mert a következő pillanatban leállnak a zenészek, harsonaszó hangzik fel, és mindenki elhallgat. Egy néma másodperc, végül valaki elkiáltja magát:
- Köszöntsék nagy tapssal országunk egyetlen, legmélyebben tisztelt, legkitűnőbb elnökét, Coriolanus Snow urat!
Az emberek meglepetten hördülnek fel, majd tapsolni kezdenek, és örömittas kurjantásokkal adják az elnök
tudtára, hogy mennyire feldobja őket a jelenléte. Furcsa, mert Snow sosem jelenik meg a győztesek tiszteletére tartott díszvacsorán – és ez az az ok, amiért a gyomrom még az eddiginél is kisebb állapotára szűkül. Lassan leteszem az asztalra az italomat, aztán összenézünk Katnissel. Ő sem érti a dolgot.
Sőt, szerintem senki sem, egyedül én kezdek kapizsgálni valamit akkor, mikor az elnök megindul felém. Olyan aprónak és gyávának érzem magam, ahogy az emberek szó nélkül nyitják az utat Snownak, mintha csak egy apró egérke lennék, az elnök meg a macska. Ezt látom a szemeiben is: megvillannak, ahogy rám néz, majd álszentül elmosolyodik. Aztán megáll előttem, és csókot nyom az arcomra. A hányinger kerülget, úgy érzem, menten kidobom a taccsot, ahogy megérzem a vér és a rózsa semmivel sem összetéveszthető szagelegyét. Míg én azzal vagyok elfoglalva, hogy ne vacogjanak a fogaim, Snow a lehető legtermészetesebben fordul az emberek felé.
- Remélem, jól szórakoznak! - kiáltja öblös hangon. Az összegyűltek hangosan helyeselni kezdenek, aztán elhallgatnak, mikor tovább beszél. - Arra kérek mindenkit, engedjék meg nekem, hogy elvegyüljek az ünneplők forgatagában. Olyan régen volt már alkalmam így szórakozni, kérem, ne foglalkozzanak azzal, hogy itt vagyok. Mindenki tegyen úgy, mintha én is csak egy lennék önök közül. - Aztán csettint egyet, mire újra elkezdődik a zene, az emberek pedig visszatérnek a beszélgetéshez és táncoláshoz. - Candel kisasszony, Everdeen kisasszony – fordul felénk -, üdvözlöm önöket. Reméltem, hogy összefutunk, ha újra errefelé járnak.
- Mi is örülünk a találkozásnak, Elnök úr – bólint Katniss. A hangja hideg és kimért, egyáltalán nem tagadja, mennyire nincs ínyére a beszélgetés.
- Szintúgy – nyelek egy hatalmasat -, örvendek. - Az én hangom persze reszket, mint a nyárfalevél.
Snow elmosolyodik, aztán rám néz. - Megtisztelne egy tánccal?
Az ereimben szó szerint megfagy a vér, úgy érzem, minden erőm elhagy. Nem! - kiáltom magamban, és minden gondolatommal azon vagyok, hogy valahogy segítséget kérjek a mentoromtól. Ám még mielőtt bármit is kezdhetnék, Snow közelebb hajol hozzám, a vállamra teszi a kezét, és belemarkol a kulcscsontomba.
- Akkor máshogy mondom – sziszegi a fogai közül. - Most elmegyünk táncolni.
Tehetetlenül követem, miközben a keze lassan a karomra csusszan, és most azt szorítja. Zsibbadni kezdenek az ujjaim, kétségbeesetten tekintek hátra Katnissre, aki erre felszegi az állát, kihúzza magát, és megrázza a fejét. Bátorság, és semmi hülyeség – üzeni a tekintetével. Szeretném, ha képes lennék arra, amit kér tőlem, de úgy érzem, én vagyok a világon a legkisebb ember, és a legnagyobb áll mellettem. Elvégre ki vagyok én? Senki. Csak egy szánalomra méltó lány a legszegényebb körzetből, aki az elnök kegyelméből nyerte meg a Viadalt.
- Hát akkor kezdjük – mondja Snow, ahogy megállunk a táncparketten. Mikor nem mozdulok, csak bámulok rá, rám parancsol: - Rajta!
Vonakodva teszem a vállaira a kezeimet, aztán összepréselt fogakkal tűröm, hogy megfogja a derekamat. Kiráz a hideg, hogy hozzám ér. Egyszerűen undorító. Amúgy sem szeretem, ha valaki nem tartja tiszteletben a személyes szférámat, de ez az ember itt ráadásul az elnök, miatta hal meg az a rengeteg gyerek. Már csak ezért is visszataszító, arról már nem is beszélve, hogy utálom a vérszagot, meg magát a vér látványát is, Snow-ból pedig árad a vér és a rózsa szaga – érzem a leheletén, ami egyenesen az arcomra áramlik. Attól félek, ha másodperceken belül nem jutok rendes oxigénhez, elhányom magam.
- Rosszul vagyok – csúszik ki a számon. Nem tehetek róla, szeretném visszavonni, ez véletlen volt. Össze vagyok zavarodva.
- Nem csodálom – kezdi az elnök. A hangjából csöpög a megvetés, úgy beszél velem, mintha óvodás lennék. - Sajnos semmi jóval sem kecsegtethetem, Candel kisasszony. Elég sok galibát okozott nekem, és szeretném, ha megbeszélnénk ezeket.
- Rendben – felelem, noha azt sem tudom, miről beszél. Pillanatról pillanatra egyre rosszabbul leszek.
- Ugye tudatában van annak, hogy miért maradt életben? - Nem válaszolok, mire megszorítja a derekamat. - Tudja, igaz?
- Igen – suttogom.
- Nos, annak ellenére, hogy meglehetősen sok hasznot hozott nekem, van valami, ami nem hagy nyugodni, sőt, egyesek fel is háborodtak ezen a szomorú tényen. Maga életben maradt, de senkit sem ölt meg. És egy győztes csak akkor lehet győztes, ha gyilkol... Ez az íratlan szabály megszegése. Nem lepődöm meg azon, hogy szabályszegő, kisasszony, hiszen a mentora is az. És tudja, hogy mi történik azokkal, akik nem tartják be a szabályokat? - Olyan közel hajol hozzám, hogy püffedt ajkai súrolják a fülemet, ahogy folytatja: - El kell pusztulniuk.

6 megjegyzés:

  1. Húha, ez nem volt semmi. Szegény Sash, megértem milyen érzés is lehetett neki, amikor Snowal találkozott, és még táncolni is hívta..... a fejezet végén pedig szabályosan kirázott a hideg.... nem semmi, nagyon nagyon tetszik! Várom a kövit! :3
    Clovely <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és reméltem, hogy meglep majd párakat. ;D Lesznek még itt meglepetések. ^^
      Köszönöm a komid! :3
      Dorine

      Törlés
  2. Szegény Sash. Úgy sajnálom, hogy Snow pfujj "ölelgeti". És kezdek félni attól, hogy mi lesz vele. Amúgy nagyon jól megírtad a részt remélem, hogy hamar eltelik ez a pár nap és olvashatom a kövit.
    Ui: Reni E. voltam csak ez az új nevem ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem lehet egy leányálom Snow elnök karjaiban forogni a táncparketten, de hát ez van. A napok gyorsan telnek, kedden hozom az új részt! :)
      Dorine

      Törlés
  3. Ismét remek egy rész volt :) nagyon tehetséges vagy! Amint látom, újabb nagyon szép designed van, és ha megoldható, elkérhetem az eddigi fejléceid? Nem saját felhasználásra, pusztán "gyönyörködni" :Dd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a rész, köszönöm a dicsérő szavakat! :)
      A fejléceket pedig majd megbeszéljük... xd

      Üdv,
      Dorine :)

      Törlés