2014. február 14.

4. Fejezet - II. rész

Sziasztok! <3
Bocsánat, hogy csak most hozom a részt, de elfelejtettem időzítettre tenni, és csak most jutottam odáig, hogy kitegyem. Nem is akarom tovább húzni a szót: köszönöm a pipákat meg a kommenteket, irtó aranyosak vagytok! :3
Jó olvasást,
Dorine
_______________________________________________




Mivel arra számítottam, hogy miután leszállok majd a kapitóliumi vonatról, újra nyugodt, személyes és kameramentes életet élhetek, nagyot csalódom, ugyanis nem hogy az állomás tele van ezekkel az idegesítő riporterekkel, de még a házunk előtt is ott mászkálnak - mindenhol, amerre csak nézek. Hirtelen görcsbe rándul a gyomrom, úgy érzem, valami nagyon nincsen rendben. Talán történt valami, amíg távol voltam? Természetesen azonnal a legrosszabb eshetőségek ötlenek fel bennem: letartóztatták a szüleimet, vagy megölték őket. Így hát levegő után kapkodva szállok ki a sötétített ablaküvegű autóból, ami a házig hozott. Nem törődöm a többiekkel, vagyis Katnissel és Haymitch-csel, egyszerűen átvágok a friss hóval borított udvaron, és mindenkit fellökök, aki megpróbálja a képembe nyomni a mikrofonját. Az emberek mindenféle kérdésekkel dobálnak, de egyiket sem értem tisztán, mert egymás szavába vágnak. Elegem van belőlük, de a nyelvemre harapok, és így kényszerítem magam, hogy ne szóljak be nekik. 
Felrohanok a veranda csúszós lépcsőin, lenyomom a kilincset, aztán belépek a házba, és olyan erővel vágom be magam mögött az ajtót, ahogy csak tudom. Még hallom, ahogy egy riporter hangosan káromkodik, mert a rezdülés hatására jókora adag hó zuhant a nyakába. Úgy kell neked, gondolom magamban, aztán megfordulok.
Úgy érzem, mintha valaki egy hatalmas, több tonnás követ görgetne le a mellkasomról. Anya és apa ott állnak a konyhaajtóban, átölelik egymást, mint aznap, mikor bekerültem ebbe a mókuskerékbe, és elvittek a Kapitóliumba. Két lépéssel termek előttük, aztán a nyakukba borulok. Minden eddig visszatartott félelmemet és aggodalmamat kiadom magamból, de mégsem sírok. A testemet használom: olyan szorosan simulok hozzájuk, mint még soha, mintha többé nem akarnám elengedni őket. Annyira rettegtem, hogy Snow elnök bántani fogja valamelyiküket! 
- Szeretlek titeket – suttogom a fülükbe. Azt hiszem, kevésszer mondtam ezt nekik ilyen nyíltan, de most mintha képtelen lennék betelni ennek a szónak a jelentésével. Szeretném még százszor, nem, ezerszer a tudtukra adni, mit érzek, és nem is fogom vissza magam. Csak ismétlem és ismétlem, egészen addig, míg anya sírva nem fakad, és apa óvatosan le nem fejti a nyakáról az ujjaimat. Aztán a két tenyere közé fogja az arcomat, puszit nyom a homlokomra, és a hüvelykujjaival végigsimítja hidegtől kipirosodott orcáimat. 
Olyan érzések töltenek el, amilyenek eddig még sosem, és most érzem igazán, hogy mit is jelentenek számomra a szüleim. Eddig is tudtam, hogy kötődöm hozzájuk, de ez két hét, míg attól féltem, megölik őket, rádöbbentett, hogy nem tudnék mit kezdeni nélkülük.
Most a konyhába megyünk, alaposan kibeszélgetjük magunkat, aztán a szobámban átöltözöm, és eldöntöm, hogy hogyan is tovább. Még vár rám az Aratóünnep és a fogadás a polgármester házában. Ha jól emlékszem, erre még a héten fog sor kerülni, legalábbis Effie ezt mondta. Aztán pedig végre élhetek tovább, már ha Snow engedi. Mert az, hogy semmit sem tett a szüleimmel, nem azt jelenti, hogy nem is fog. Úgy érzem, elég egy kirohanás, egyetlen rossz szó, és itt a vége, elbúcsúzhatok a szeretteimtől.
Ezért hát az Aratóünnepen, amit rögtön másnak tartunk, úgy viselkedem, mint egy minta-győztes. Mindent úgy teszek, ahogy mondják, nem mondok semmi mást, csak amit kell. Katniss nem kérdezősködik, de azt látom rajta, hogy feltűnt neki, hogy valahogy más vagyok. Szerintem ő is tudja, miért. Haymitchet szemmel láthatóan egyáltalán nem érdekli, mi folyik körülötte, mert a sárga földig issza magát, aztán bepunnyad egy sarokba, és hangosan horkol. Én mosolyogva válaszolgatok a kérdésekre, kedvesen megsimogatom a körülöttünk futkározó gyerekeket, eszem ebből-abból, és a lányoknak magyarázok a ruhámról meg arról, hogy Cinna egy igazi őstehetség. Minden flottul megy, persze azt nem mondanám, hogy jól is érzem magam, egyszerűen hajt a megfelelési kényszer, ezért vagyok ilyen csöndes. Aztán egyszer feltűnik valami. Sehol sem találom Katnisst. Meglátom Peetát, éppen egy bonyolult mintákkal díszített süteményt forgat a tenyerén, de a mentorom nincs mellette. 
Nyelek egyet, legyűröm a Peetával szembeni fenntartásaimat, és elindulok felé. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy mérlegelem magamban, hogy talán nem lenne jó ötlet kérdezősködnöm, de végül a kíváncsiságom győz. Végül is mi baj lehetne ebből? Semmi. 
- Peeta? - szólítom meg. 
- Igen? - fordul hátra. Leteszi a sütit, és rám néz. Van valami furcsa a tekintetében, amit nem tudok mire vélni, de nem foglalkozom vele. Most nem.
- Nem tudod, hol van Katniss? - kérdezem.
- Nem – rázza meg a fejét, majd lassan, összehúzott szemekkel végigpásztázza az embereket. - Az előbb még itt volt.
- Hát ez furcsa – bólintok, de a gyomrom összerándul. - Megkeresem, rendben? - Előveszem a legkedvesebb hangomat, és megejtek egy finom kis mosolyt, ahogy Peeta ismét rám néz. Nem tudom, miért, de ettől valahogy megnyugszom. Mindig ez van, mikor nem akarom, hogy valaki megharagudjon rám. Olyankor próbálok minél kedvesebbnek tűnni.
- Veled megyek – jelenti ki Peeta, aztán meg se várja, hogy válaszoljak, már indul is. Úgy látszik, tényleg érdekli, merre van a barátnője.
Összehúzom a szemeimet, ahogy eszembe jut, mit mondott Katniss, mikor bezártak minket abba a szobába a Tizedik Körzetben. Ő és Peeta csak eljátszották, hogy szeretik egymást. Vagyis Peeta tényleg szereti őt, vagy... Nem is emlékszem már rá pontosan, de ami azt illeti, Katniss sem avatott még be a teljes igazságba. Azt ígérte, mindent elmond, ha egyszer kijutunk a szobából. Kijutottunk, ideje, hogy meséljen, mert van egy olyan gyanús érzésem, hogy ebből még származhat némi problémánk.
- Várj meg! - kiáltok Peeta után.

4 megjegyzés:

  1. Kedves Dorine!
    Bocsánat, hogy nem kommentáltam! Igazából nem tudtam volna mit írni. Felesleges ragozni, hogy mennyire jó és mennyire kifinomult a történet! Most viszont elszántam magam, és írok pár sort.
    A Győzelmi Körút valami fenomenálisra sikerült! A Snow-os résztől a hideg rázot...Mintha egy kígyó tekergett volna a hátamon. Érdekesen halad Slash személyisége! Kíváncis vagyok, hogy a nagy nyomásra hogy fog reagálni.
    Jómagam is elkezdtem egy fic-et, kemény 2 oldalnál járok. :D Te és Suzanne inspiráltok, hogy írjak!
    Várom a következő részt!
    Alcott M.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Alcott,
      igazán nagyon örülök neki, hogy szereted a történetet és kifinomultnak tartod, borzasztóan jól esik, mikor ilyeneket írsz! A Győzelmi Körút és Snow is, meg Sash személyisége - ennek is csak örülni tudok. Nem is mondhatnék mást, de komolyan...
      A ficedre pedig kíváncsi lennék, ha szeretnéd, szívesen elolvasom. :3 És hogy én meg Suzanne? Engem meg Suzanne, de ennek is nagyon örülök! Szóismétlés lvl 100, de akkor is! Örülök és köszönöm és örülök és köszönöm!! <3

      Üdv,
      Dorine :)

      Törlés