4. Fejezet - I. rész

Katniss lép be, de azonnal meg is áll a fülke ajtajában, és rám néz. Látom rajta, hogy tiszteletben tartja a "saját szobámat".

- Nem zavarlak? - kérdezi, mire elmosolyodom, és megrázom a fejem.

- Dehogy, gyere be nyugodtan. - Katniss még áll ott pár pillanatig, de mikor visszaállok az ablak mellé, ő is odasétál. - Sikerült találni valakit, aki feltakarított Haymitch után? - Tudom, hogy ennek a kérdésnek semmi értelme, és minden bizonnyal Katniss sem azért jött, hogy ilyen semleges dolgokról csevegjünk. Itt az ideje, hogy beszélgessünk. De most úgy igazán.

- Aha. – Elfintorodik, ahogy válaszol, én pedig meglepődök, hogy ilyen gyorsan kerített valakit. Aztán eszembe jut, hogy minden bizonnyal nem ritkák a pasas ilyesfajta akciói, így a körülötte tevékenykedő emberek talán eleve fel vannak készülve a lehetőségekre. Ahogy állunk egymás mellett, és bámulunk kifelé az ablakon, a percek egyre lassabban telnek, a vonat mintha egyre gyorsabban száguldana, a Nap pedig kíméletlenül bukik alá a horizonton. Eszembe jut a ma reggel, mikor nem tudtam aludni, és mosogatással foglaltam el magam. Akkor is egy ablak előtt álltam, és az égen vánszorgó hatalmas tűzgömböt bámultam, ahogy előkúszik a fekete fenyőfák ormai mögül. Akkor még otthon voltam, most pedig itt vagyok egy vonaton egy behemót fiúval, aki talán a gyilkosom lesz, a két tavalyi győztessel, akik közül az egyik a mentorom, egy iszákos hapsival, aki odahányt az étkező padlójára, és egy hiperaktív, kapitóliumi nővel, aki próbál mindent a kezében tartani. A kerekek a talpunk alatt kérlelhetetlenül gurulnak a végzet felé, és most tényleg nincs mese. Egyszerűen megtörtént az, ami eddig csak a rémálmaimban fordult elő.

- Sajnálom – ránt ki a gondolataimból Katniss hangja. Ránézek: a tükörképét bámulja a visszatükröződő üvegben. Nem értem, miről beszél.

- Mit sajnálsz?

- Hogy kihúztalak az Aratáson – mondja. - Akkora szívás.

Nos, ami azt illeti, ezzel egyetértek. Tényleg az.

- Ez az egész Viadal egy nagy szívás - motyogom az orrom alá, de Katniss meghallja, s válaszként egyszerűen csak felsóhajt. Tudom, hogy egyet ért velem, mint ahogy Panem összes lakója egyetértene – kivéve persze talán a kapitóliumiakat -, ha hallotta volna, amit mondtam. A Viadal tényleg nagy szívás, ráadásul tök igazságtalan is, ha arra gondolunk, hogy miért hozták törvénybe. A Tizenharmadik Körzet lázadása volt az oka, mikor hetvenöt évvel ezelőtt vette a bátorságot, és felvette a kesztyűt a Kapitóliummal szemben. Nem tudom, hogy akkor mi volt a helyzet az emberek életkörülményeit illetően, de ha ilyesmire szánta el magát egy körzet, akkor minden bizonnyal nem lehetett valami rózsás a helyzet. A lázadást természetesen se perc alatt leverték, az embereket megölték, magát a helyet pedig a földdel tették egyenlővé az atomfegyvereikkel. Panem összes lakója, kicsi és nagy egyaránt ismeri ezt a történetet, mert bár a körzetbéliek próbálják feledni, Snow elnök gondoskodik róla, hogy a megtorlás, és a tehetetlenségük emléke örökre az agyukba égjen. Ezért van hát aViadal. Az Éhezők Viadala, melyen minden körzetből egy kiskorú fiúnak és lánynak kell részt vennie, hogy kicsinosítsák és felkészítsék őket a Kapitóliumban, aztán egy arénába rakják mind a huszonnégyüket, ahol legyilkolják egymást, hogy a végén egyvalaki győzzön. Ez mindannyiunk szemében kegyetlenség, kivéve persze a Kapitólium lakóit, akik remekül szórakoznak minden egyes Viadalon, és természetesen Snow elnököt, aki túl büszke ahhoz, hogy bevallja: szörnyűség az, amire a gyerekeket kényszeríti. Neki az a lényeg, hogy az emberek folyamatosan tudatában legyenek annak, hogy a Kapitóliumnak korlátlan hatalma van felettük,és semmi esélyük arra, hogy valaha is szabadon éljenek.

Megmarkolom az ablak alatti apró rácsokat, ahonnan a légkondit nyomatják. A gyomrom természetesen ismét összerándult, így most egymáshoz dörzsölöm a térdeimet, hogy állva tudjak maradni. A Nap időközben lement, ezért mind a ketten a saját tükörképünket bámuljuk a világos szobában. - De nem a te hibád volt, hogy én lettem az egyik jelölt – mondom végül, majd szomorkásan elmosolyodom, és megrázom a fejem. - Minden bizonnyal akkor is így történt volna, ha Effie húz. Bár ezt már sosem tudjuk meg.

- Tudom, csak... - Elharapja a mondat végét, és hallom ideges hangján, hogy miért teszi. - Csak ez olyan... igazságtalan. Gondolj csak bele. Pont ma találkoztunk az erdőben, erre kihúztalak az Aratáson.